szorgalmi

Filmes verseny Lovasberényben!

Az idei l'ovasberényi borgácsolás és töltögetés előtt egy kis filmversenyt rendezünk, melyre 1-3 fős forgató stábok jelentkezhetnek. Hogy ne kelljen egymást kerülgetni, ezért a csoportok számát 8-ra maximáljuk. Bármivel lehet forgatni (fényképezőgép, kamera, telefon), mivel elsősorban az ötletet, kreativitást fogja díjazni a zsűri. A verseny időpontja: 2013. július 13. Helyszín: Lovasberény, Cserti u. 3. Jelentkezni itt a videó alatt lehet.

A téma: LÁTszóTÉR. A készülő munkáknak a következő kritériumoknak kell megfelelnie:

1. A videó legyen minimum 30 mp, maximum 3 perc hosszú. Ettől eltérni csak indokolt esetben lehet.
2. Csak a valós időben felvett hangokat lehet használni. zene csak az eleje és/vagy vége főcím alatt lehet.
3. A videóhoz szükséges felvételeket július 13-án kell felvenni Lovasberényben 12-17 óra között
4. Minden csapatnak nevet kell magának választania.

Az elkészített munkák utómunkájára kb. 1 hét áll rendelkezésre, ugyanis 2013. július 21-ig kell feltölteni a Látszótér honlapjára.

A filmeket egy 3 fős zsűri fogja értékelni. A fődíj egy kisecseti csomag, mely 10 l házi szörpből és különböző fűszernövényekből, teákból áll.

Jelentkezzetek bátran! Ha bárkinek segítségre van szüksége az előkészületekben, forgatás közben, vagy az utómunkában, akkor szívesen állok rendelkezésre, tehát a technikai ismeretek hiánya nem akadály. Csak az ötletek és a jó hangulat számít.

Hívőkre várva

Hívőkre várva
Hívőkre várva
Hívőkre várva

Köszönöm még egyszer a lehetőséget. Szóval, Vallások c. pályázatra fejenként max. 3 képet lehet beadni. Semmilyen megkötés, formai előírás nincs. Az én három képem ezek lennének. Minden véleménynek örülök, szívesen olvasnám! Jöhet hideg, meleg!!! Köszönöm előre is!

A női agy tekervényessége

A női agy tekervényessége

A női agy tekervényessége: kusza gondolatokkal és kósza gondolatokkal.

Monológ - újravágva

Köszönöm a véleményeket, kommenteket, mert ez is segített abban, hogy idáig eljusson a film, még nem biztos, hogy ez a végleges, szóval ha valakinek eszébe jut még valami akkor ne fogja vissza magát, bátran írja le.

búcsú

búcsú

"Elengedni nem könnyű. Művészet. Csak érzéssel, csak lélekkel lehet. Semmi köze az elméhez, a gondolatokhoz. Csak a szívhez van köze."

Tartalom átvétel