1. Önportré, önábrázolás

Fél
Szeretem ezt a képet. Talán nem mutat eleget egy önportréhoz, talán éppen elég ennyi is.

Nagyon örülök annak, hogy az Anna hosszú idő után újból jelentkezik. Merthogy ő már egyszer küldött egy első leckét, és aztán egy hosszú szünet volt, és a hosszú szünet után küldte ezt a második leckét. Én nagyon szeretem ezt a képet. Nagyon szeretem azt a gondolatrendszert, amit közvetít. Nekem az egy nagyon fontos döntés ennél a képnél, hogy nem egy sima tükrözéssel van dolgunk, amikor a két felünket egymás mellé rakjuk, hanem itt közben van egy döntés, mégpedig az, hogy méretben különbség van, különbségtétel van a jobb és a bal oldal között. Nagyon szeretik a japánok ezt a fajta világot. Van az egészben valami ázsiai. Nekem a legfontosabb üzenete ennek a képnek az, hogy meghoztam egy döntést, azt akarom magamból látni, ami a két oldalamnak egy ismétlése, de nem egy szimpla ismétlést teszek, hanem a méretkülönbséggel, hogy a jobb és bal oldal között méretkülönbséget teszek, a fókuszt is megváltoztatom, hogy mi a fontos. A néző pedig a két képből a saját fejében, a saját lelkében rakja össze eggyé ezt a formát. Van egy dinamikai játéka. Tehát én ezért szeretem. Ez nekem három disznó. De! Anna! Gruber Anna! Tessék már elkezdeni dolgozni! Tessék visszajönni, és tessék csinálni ezeket a képeket! Várunk nagyon. Akkor három disznó, ha dolgozol rendesen. Tessék képeket csinálni! (szőke-hegyi)
értékelés:

A sötét oldalam
Ilyenem is van.

Ez a kép elsősorban a színek egymáshoz való viszonyával foglalkozik. Az egy másodlagos kérdés, hogy egy emberi alak fejformáján keresztül teszi ezt. Azért a színekkel kell elsődlegesen foglalkoznunk a kép kapcsán, itt ugye vagy egy negatív, vagy valamilyen játék, trükk van, de nem ez a lényeges ebben a képben, hanem a színek egymáshoz rendelése, mert ezek hoznak létre későbbiekben egy felületen, egy fotográfiai felületen, vagy képzőművészeti formán érzelmi hatásokat. Itt ugye egy eléggé erőteljes kék háttér egy nedvzöld felülettel, amely elsősorban a sejthetően arc, orr, fül részeinél jelen van, a zöld és a kék, a nagyon erőteljes kék és a törtfehér kapcsolódásai, a fehér színű hajszálak és a kék, a barnásvörösek és a törtsárgán villogó szemformák, ezeknek a kapcsolatait erősíti fel a kép. Egyértelműen expresszív hatású helyzetről beszélünk. Másrészt pedig a modell instrukciója, vagy a modell viselkedése még jobban ezt az extrém színvilágot próbálja felerősíteni. Nem barátságossá tenni, hanem mintegy sokkolni, például a nyitott szájjal, például a tágra nyílt szemekkel. Ilyen értelemben a kép, a képen használt színvilág, és egy picit az alsó gépállás is azonos gondolati utat mutat a címmel együtt is, hogy mindenféleképp figyelemfelhívással jelentkezzék, és mindenféleképp sokkoljon. Azért érdemes erről beszélni, mert adott esetben amikor színekkel fognak a többiek is dolgozni, és dolgoznak is, akkor mindig kell tudni, hogy a színeknek mennyire fontos szerepe van. Ugye a színek nagyon is tettenérhetően irányítják a képi üzeneteket. Jelen esetben, a második lecke önportré házi feladatnál, ahol András mostanában az ismétléseket, a saját feladataival kapcsolatos újramegfigyeléseit is végzi, fölvetődik az a kérdés, hogy vajon egy önmagam bemutatásával kapcsolatos elmélyülésnél miért lehet fontos az, hogy a közösség, a külvilág számára magamat ilyen erősen negligáljam, kvázi félelmet keltsek. Véleményem szerint amikor ennyire deklaráltan, tudatosan, szinte felkiáltójelesen félelmetessé van téve egy szignó, egy aláírás, saját magam aláírása, - ilyen értelemben a második lecke önportré lelki üzeneteit is próbáljuk értelmezni, és nem csak állandóan formákról beszélni, - akkor valójában egy nagyfokú jelzést, egy nagyfokú kiáltást is lehet érzékelni ennek a képnek a mögöttes tartalmában. Éppen azt, hogy figyeljetek már rám, foglalkozzatok már velem, érezzétek már azt, hogy bajban vagyok. Olyan erőteljesen van jelen a képen a dac és a sokkolás, amelynél ha a gyermeki világot megnézzük, mindig a rájátszás található meg valahol picit hátrébb. Éppen azért, mert ebből a képből úgy tűnik, mivel az önirónián túlmegy a kép, hogy az András nagyon is sebezhető, nagyon is, elnézést, hogy ezt mondom, gyengédségre vágyik, és ennek a fokozatait tehát a házi feladat szempontjából jól oldja meg, nem feltétlenül örömteli helyzetben, ha belegondolunk ebbe a képbe, az, hogy itt vagyok, közétek tartozom, és figyeljetek rám. Két dolog van, amit szeretnék a képpel kapcsolatban megjegyezni. Egyrészt azt szeretném mondani, hogy természetesen megvan a három disznó, azt is szeretném megjegyezni, hogy abszolút nem az én világom ez a fajta kommunikáció. Már csak azért sem, mert az Andrással találkoztam személyesen többször is, látom, hogy hogyan dolgozik, láttam azokat a munkáit, amelyeket itt készített az aktfotó táborban. Rengeteg érzelem, rengeteg szeretet van benne, és annak ellenére, hogy itt a három disznó megvan, afelé szeretnénk fogni a kezét és hívni magunkkal, hogy próbálja egy picit ezt a világot több bizalommal kezelni, és higgye el, hogy fontos és abszolút itt van közöttünk mindenfajta extremitás nélkül is a helye, merthogy ő szerethető.
Én közben megcsináltam azt a cselt – fűzi hozzá Hegyi -, hogy visszaforgattam ezt a képet pozitívba. Azért tettem ezt, mert arra voltam kíváncsi, hogy a sejtésem mennyire igazolódik be. Van egy kérdésem Andráshoz. Amikor ezt a fényképet elkattintottad, akkor is már meghoztad azt a döntést, hogy ezt inverzbe át fogod tenni? Azért kérdezem ezt, merthogy ha igen, akkor egy megfigyelési szakasz kimaradt. Mégpedig az, hogy ha ezt inverzbe átteszed, az még csak az első lépcső, az egy tapasztalat, egy tanulmány, és utána jön az, hogy na jó, akkor ez nekem tetszik, és utána mit tudok ezzel kezdeni, mit hozok ebből ki. Nagyon egyszerű dolgot mondok. Van rajtad egy fekete póló. A fekete póló van most az átfordítással fehérbe áttéve. Lehet ez egy választás, hogy azt mondom, hogy a fehér hajnak a fehér póló az ellenpontja a képen, a kompozícióban. Ugyanakkor ha saját magadat ismered, akkor pontosan tudod azt, hogy a vállrésznél már megjelenik a testszőrzetnek egy olyan formája, ami erre a kompozícióra vagy erre a rendre ugyanúgy rárímelhet, és ugyanígy hozhatja ezt az ellenpontot, ami a hajadnál van, és az ugyanúgy fehérben meg fog jelenni. Tehát ezzel foglalkozni kell tovább, mint hogyha mindig egy lépést lépnél, és ott megállnál, elfogyna a türelmed vagy az energiád ahhoz, hogy ezt a lépést végig is vidd. Az első lépés megvan, - és ezt azért mondom most az Andrásnak, mert tudja, hogy kommunikáltunk a képeiről, - a második lépés meg hiányzik. Tovább kell lépni. Nem kötelező egy nap huszonhárom képet elkészíteni, de arra az egyre szánd rá még azt a plusz húsz percet, ami utána készre fogja ezt neked formálni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Önmagam
Sajnos mobilos kép, de egyszerűen nem tudom megismételni fényképezőgéppel. (Pedig tetszik, és próbálkozom.)

Kapunk a leiratban egy ilyen mentegetőzést, hogy ez sajnos egy mobilos kép, és azért olyan a minősége, amilyen. Erre most én mondok egy általános tanácsot, hogy mit lehet ilyenkor tenni. Hogyha tudom azt, hogy van egy technikai eszköz, amiről tudom azt, hogy a technikai feltételei korlátozottak, akkor ebből a hátrányból lehet előnyt kovácsolni, és azt lehet mondani, hogy igen, hát ez ilyen, ez egy mobilos felvétel, ettől egy kicsit olyan szemcsés, ettől egy kicsit olyan ragyásak a szélei, ettől egy kicsit furcsa a tónusrendje, viszont hogyha engem érdekel ez a fajta felvetés, akkor erre még plusz rájátszom utána úgymond a laborálásnál. Tehát egy picit még erősebben meghúzom ezeket a határokat, és azt mondom, hogy ha már lúd, legyen kövér, még jobban fölerősítem ezeket az úgymond hibákat. A másik pedig, amit akarok mondani, hogy ha a képről ezt a fajta technikai hátteret lehántjuk, akkor egy nagyon kedves és nagyon jó portrét kapunk. Annyi talán, ami számomra kérdéses, két részre választanám ezt a képet. Az egyik része az egy nagyon szép üzenet és nagyon szép formai játékot kapunk a szemeknél, és ott azt kell hogy mondjam, hogy a világítás, a tónus, minden nagyon jó rendben van, ami számomra nem annyira van rendben, az a kar, az alkar, az alkar és a pulóver találkozása, ahogy ez a szájat kitakarja. Ennél én érzek egy pici problematikát. Egyrészt azt, hogy ez a kar ahogy kifut a képből most ebben a helyzetben, azáltal, hogy visszahúzódott a pulóver a kézről, azáltal egy furcsa csonkolást hoz létre, és ez a csonkolás a nézőben hogyha nagyon szélsőséges irányba akarok elmenni, akár még azt is hozhatja, hogy bizony ez a csonkolás a valóságban is megvan. Tehát erre kell figyelnünk akkor, amikor ilyen csonkolásokat teszünk, hogy nehogy véletlenül azt gondolja a néző, hogy hát itt szegény lánynak valamilyen baleset folytán a csuklóját levágták. Ez az egyik része. Ezt meg lehet azzal oldani, hogy ezt a pulóvert exponálás előtt lehúzom a csuklómig, és akkor ugyanez a beállítás megmaradhat, mert ahogy látom egyébként, ott a vállnál lévő ruhagyűrődéseknél, a könyöknél lett volna még ebben úgymond anyag, tehát le lehetett volna addig húzni, hogy ez a fekete forma végig a kép széléig kiérjen. Hogyha ezt a döntést meghozom, akkor ráadásul még azt is elkerülöm, hogy a számat eltakarja ez a fajta gyűrődés, merthogy itt ellentmondás egy picit most az, amit a szem képvisel, és az a fajta takarás, az a fajta szemérmesség, amit a száj eltakarása jelez. Ennek nagyon mély filozófiai háttere is lehet, magának ennek a fajta dolognak, hogy a szememmel figyelek, de a számat eltakarom, nem mondom, nem beszélek. De egyébként azzal tökéletesen egyetértek, hogy ez egyébként egy jó megfigyelés, jó kompozíció, hogy ha azt írod itt a leiratban, hogy próbálkozol, de nem tudod megismételni, én azt mondom, hogy ha ezeket a próbálkozásokat próbálod ebbe az irányba elvinni, amit most én itt javasoltam, akkor talán lehet, hogy ha nem is ezt a képet fogod megismételni, de lehet, hogy egy újabb megfigyelést, vagy egy újabb fejezetet tudsz nyitni az önportré kategóriájában. Úgyhogy én erre azt mondom, hogy ez egy kétdisznós kép nekem, és nagyon köszönöm. (szőke-hegyi)
értékelés:

húú

A kép fotográfiai, exponálási szempontból lévő hiányosságait teljesen fölülértékeli a gesztus. Nagyon szeretem azt, ahogyan a Viktória mintegy ilyen észrevételt eljátszva benéz, rájön, hogy a kamera optikája meglesi őt, miközben természetesen a karformájából gondolhatjuk vagy érezzük, hogy magát az expozíciót ő készíti. Tehát nekünk mesél, nekünk játszik. Izgalmas és jó, ahogy ez az oldalra hajló gesztus, és ahogy ez a csücsörítő száj és a szemek mind nekünk játszanak. Azt mondanám, hogy ilyen értelemben ez a fajta priváét hangvétel, ez mindent, az orwo-sárgát és a kiégett felületeket is fölülértékeli. Valószínűleg a közeljövőben a Pedellus el fog indítani egy olyan mindenki számára megközelíthető táborformát, ahol klasszikus fővilágosítókkal, professzionális szakemberekkel szeretnénk a fényről, a világításról egy egész hétvégén keresztül gondolkozni. Tehát akkor érdemes szerintem majd ezeknek a képeknek kapcsán a fény szerepéről és a műfény és úgymond a műtermi helyzetek megvilágítási kérdéseiről beszélni. Én úgy gondolom, hogy a második lecke önportré házi feladatára ugyanakkor a Vikinek egy nagyon jó, ironikus és nem csak a mi kettőnk számára, hanem számotokra, az estiskolások számára is egy nagyon jó kis üzenetet, naplójegyzetet kaptunk, és én ezt a képet nagyon szeretem. Három disznó. (szőke)
értékelés:

íme
A legnehezebb házi... Szerintem. Mai, nem fiókos.

Én annak nagyon örülök, hogy a Gabi elérkezett oda, hogy egyszerűsít, és végre a szemébe nézhetünk. Az biztos, hogy egy védekező helyzetet látunk azon kívül, hogy egy kicsit melankolikus is az egész, és erre a színek is ráerősítenek. Az ölembe, saját karomra hajtott fej, és az onnan való visszanézés mindenféleképp egy ilyen érzetet sugall nekem, de az mindenféleképpen bizakodásra ad okot, hogy mind a két szemével azért valahova felénk néz, ha nem is a szemünkbe, valószínű valahova a kamera fölé fókuszál. Dekomponált képet látunk, erősen balra van komponálva az egész helyzet, és ez számomra még egy dolgot üzen. Ilyen helyzetekben, amikor ilyen erős a dekomponálás, akkor a hiány, azok a kiüresedett terek is felerősödnek mint jelentéstartalom, amik itt ennek a képnek a jobb oldalán szerepelnek, és nyilvánvaló, hogy ez a hiány ez filozófia vagy érzelmi értelemben is az üzenet része. Márpedig ha így van, akkor ez egy vitathatatlan közlési szint, amit el kell, hogy fogadjunk, tehát nekem ez így egy háromdisznós kép azzal együtt is, hogy ez a színvilág azért nem egy boldog és nem egy meleg színvilág, a bőrszín erősen módosulva van erre a lilás-vöröses árnyalatra. Úgyhogy én örülök annak, hogy egy ilyen képet is kapunk, és ehhez bátorság kell, hogy valaki belenézzen a kamerába, és ezt a képet így elküldhesse, és én nagyon örülök annak, hogy ehhez a bátorsághoz mi, ez a közösség valamennyit talán hozzáadott, hogy Gabriella ezt föl merte vállalni.
Szerintem ezekkel a színekkel azért nincs baj – folytatja Szőke -, mert ez a kép nem egy örömteli kép. Pontosan azt az érzelmi világot hozzák ezek a fakó meg erős rózsaszínbe hajló és abból kiemelkedő kék szemek, amilyen állapot őbenne van. Én ezt a képet nagyon-nagyon szeretem. Ez a kép nem vidám, tehát nem is lehetnek rajta vidám színek, mert azt az állapotot közvetíti, amit elmondtál. De ez tényleg egy nagyon nagy bátorság, és nagy köszönet érte, hogy ez a kép ideérkezett hozzánk. Az első valódi üzenete. Háromdisznós. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az idegen

Áginak az előző beküldött munkájához kapcsolódik ez a mostani fekvő formátumú kép. Ugyanabban a helyzetben egy másik erőteljes és határozott gesztus és a kamerával szembeni szimmetrikus kompozíció az, amit az Ági beküldött. Egy zöldes lazúrhatás uralja a képet. Nyilvánvalóan ez a fajta zöld nem elsősorban egy békességet, hanem inkább valamilyen fura, a címre is utaló, inkább távolságtartó hatást szeretne létrehozni. Ugyanakkor én nem nagyon látom itt a részleteket, de talán egy guggoló, vagy ilyen összegubódzott pozícióban mintha egy olyan manót látnánk, aminek ilyen nagy hordó felülete lenne, pont azért, mert a részleteket nehéz kivenni a felhúzott térdeknél. Tehát így hunyorítva az egész képben a csukló alatti pulóver, az összehúzott test, a térdek, az egy tömeggé válik, hasonló színértékkel a fejen használt csuklyával, és az egésznek van valami furcsa misztikus jellege, olyan, mintha az elsősorban Hollandiában, vagy a germán mitologikus területeken használt manók, törpék világát idézné ez a kép. Visszatérve ide a képre nyilvánvalóan ez azt jelenti, hogy egyfajta mesei eszközrendszert használ ez az alkotás, ehhez hozzájárul ez a picit meglepődő, picit játékos, csodaváró tekintet is, és ez a tulajdonképpen a hetvenes évekbeli népi játékok stílusát idéző, szinte némafilmes gesztusvilág is, táncszínházi gesztus, ahogy a fejemhez teszem a kezemet, és azt mondom, hogy jaj, jajajajj, kedves nagyságos asszony, nem arra jött az a sárkány, minden egy picit teátrális. Ez igazából nem baj, pont azt erősíti, hogy megvan Bartos Ágnesben a meseiség, az elmesélés, és a tulajdonképpen instruált formájú színházi megközelítés is. Én ezt a képet három disznósnak gondolom. (szőke)
értékelés:

Tessék, most boldog vagy?!

Nagyon bátor és nagyon érdekes fölvetés az, amit Sándor Juli küld. Fehér falfelület elé odaállt emberi alak, amin nagyon-nagyon kevés jelzés van, egy tűzvörös póló, és ugyanerre rímelő bohócszáj, egy óriási nagy rúzsos, félelmetes felület, amely ugyan mosolyra van kanyarintva, de sem a tekintetből, sem a vörös formából nem a mosoly jut eszünkbe, hanem elsősorban a színház, elsősorban a színházi maszk, és egyfajta vallatás a megvilágítás miatt is, hiszen a másodlagos fény az úgy vetül az emberi testre, hogy a mögötte lévő háttérfelületen az árnyéknak szerepet ad. Én ezt az árnyékot picit erősíteném, hiszen ez az ikertestvére az itt látható emberi alaknak, hajnak, vállnak, karnak, ennek nagyobb nyomatékot adnék. Másrészt egy kicsit kérdéses az, hogy vajon a bal oldali függőleges törése az emberi testnek megfelelő helyen történt-e. Nem vagyok abban biztos, hogy pontosan félbe kellene vágni, nem is a tisztem ezt eldönteni, de abban biztos vagyok, hogy Sándor Júlia itt a második lecke önportréban fölrakott magának egy olyan lépcsőt a szatírában, az öniróniában, ami nagyon-nagyon érdekes és értékes út. Nyilvánvalóan, ami ezen a képen esetleg nincs szakmailag jól megoldva, az pusztán annyi, hogy ezzel a kérdéskörrel kellene dolgozni. Neki kéne ülni ennek a belső tükröztetésnek, és képek sorozatából kellene ezt a faja kommunikációt kikristályosítani. Véleményem szerint megvan a három disznó, de az lenne a javaslatom, hogy a Juli dolgozzon ezzel a fajta munkával, mert nagyon érdekes az ajtó, amin ő belépett. (szőke)
értékelés:

Sötét oldal

Egy fekete-fehér képet látunk, amit valószínűleg vagy egy erősebb fényforrással, vagy egy vakuval világít meg az alkotó egy centrális kompozícióban. Kicsit olyan, mint egy manó, de egy kicsit olyan is, mint egy vallatás. Az az érdekes számomra ebben a képben, hogy miközben van egy enyhe szocio hangulata annak a lambériasornak, amit a képen látunk, mégis attól, hogy a tónusokban ennyire csak a középpont az, ami értéket képvisel, és a ruha, a test formái a nyakrésznél már abszolút sötétbe fordulnak, ettől az egésznek van egy ilyen kukucskáló jellege, egy ilyen, mint az előbb mondtam, vallatásszerű jellege, de ez a vallatás nem egy külső vallatás, hanem egy saját magammal szemben létrehozott kérdezz-felelek játéknak minthogyha egy válaszát, egy végeredményét látnánk. Annak külön örülök, hogy mind a két kéz szerepet kap ebben a kompozícióban, és mint egy bábjátéknál, nagyon érdekesek azok a kis gesztusok, amik az ujjakkal létrejönnek. Ugyanakkor azt mondom, hogy ha érzelmileg kéne közelítenem ehhez a fotográfiához, akkor azt nem mondom, hogy könnyen birtokba vehető üzenetet látunk, mert ez csak az elsődleges réteg, amiről beszéltünk, de mindenféleképp van egy másodlagos réteg is, ami az önvallomás irányából közelíthető meg. Ennél az, hogy egy falhoz állítom magam, és szembevilágítom magam, az mindenféleképp valamilyen elszámolási helyzet, számvetés. Én azt gondolom, hogy ebben a formában ez egy jó megoldás, egy picit talán azt mondhatnám azért, hogy ugyanezt a tónusrendet megtartva talán a csúcsfényekből egy picit visszább véve technikailag egy könnyebben emészthető üzenetet kapnánk. (szőke-hegyi)
értékelés:

fÉNy

A portrén, ahol sejtésem szerint valamilyen optikai torzulás is jelen van, egy nagyon közeli beállítást látunk. Egy valószínűleg olvasólámpa, vagy valamilyen erős szobabelsőben használt fény az, amely megvilágítja az emberi arcot. Ettől már eleve van egy nagyon sajátságos stílusa a képnek. Nyilvánvalóan a hetvenes éveket idéző szemüveget láthatunk, amely elképzelhető, hogy olvasószemüveg, de inkább napszemüveg és olvasószemüveg keverékét láthatjuk, én nem tudom meghatározni, mert nem értek a szemüvegekhez, de az biztos, hogy az arcot ez az ovális forma nagyban befolyásolja. A felülről érkező fények miatt az üveg torzulásai és az üvegen átvetülő fény az árnyékokkal még jobban ezt a szatirikus ízt erősíti. A szemüvegen elhelyezett kis virágminták is ezt a kicsit pop-artos hangvételt fokozzák. Igazából egy gesztusképet, egy aláírást, egy kézszignót lehet látni. Úgy gondolom, hogy második lecke önportré kategóriájában arról lehetne beszélni, hogy mondjuk a homlokfelület hol és miért ott van vágva, ahol, hiszen a kép alsó szakaszán nagy mennyiségű a sötét felület, amely részletek nélkül sejthetően egy fölhúzott cipzárú dressznek a jelzéseit tartalmazza. Ugyanakkor mégis azt mondom, hogy a kép elsődleges üzenete ez a szatirikus hangvétel, egy olyan fajta torz tükör, egy olyan fajta szembenézés, ahol az alkotó önmagának egy eléggé szarkasztikus és eléggé mélyreható tükröt tart. Ha Mariannak a korábbi, tehát a legelső beküldött képeit, az első és második leckét összevetjük a mostani ismétléssel, akkor elsősorban ez a fajta gondolati megközelítés az, amely fontossá teszi ezt a képet, hogy elkezdett az elmúlt időszakban önmagára nézve, magával kapcsolatban olyan lépéseket tenni, amelyek nyilvánvalóan egy mélyebb belső útkeresést jeleznek. A szatirikus hangvétel mindenféleképp ilyen, hogy csak akkor tudok ironikus, önironikus, vagy valamilyen felnagyított tükrön keresztüli összefoglalást tenni, hogyha azokat a belső mondataimat, amelyek a világgal kapcsolatosak, és a világban elfoglalt helyemet mutatják, hogyha ezt az egészet sűrítem. A szatíra, az irónia egy ilyen fajta sűrítés. Egyszerűbben fogalmazva a humor vagy a ubran legendekben jelenlévő vicc az pont attól hatásos, hogy egy alapvető sérült helyzet, egy emberi történet sűrített formában van előadva, és az előadásmód és a történet összeszerkesztése a hallgatóban vagy a befogadóban egy önreflexiót hoz létre. Egy olyan kimondatlan mondatot, amelyben elhangozhat titokban az, hogy úristen, ez velem is megtörtént, vagy megtörténhetett. Ennek az eredménye nagyon sokszor a mosoly vagy a nevetés. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Béla, ez a kép jó, három disznó, csak így tovább! Szeretem a péküzemeket. Szőke vótam. (szőke)
értékelés:

Igazolványkép
Meg kell elégedni azzal a képpel, ami van.

Nagyon sok hiányosságot föl lehetne róni ennek a képnek. Nagyon sok mindenben lehetne vitatkozni. Mégis azt mondanám, hogy az egy fontos momentuma ennek az alkotásnak, hogy nagyon erőteljesen jelen van benne az önirónia. Ezzel az OSB kis szekrénnyel, polcocskával, az ollókkal, a csipeszekkel, és a nagyméretű képben parányi kis leszerelő katonatisztként jelentkező igazolványképpel, amelyen valahonnan a múltból kvázi mosolygósan, parányi manóként visszatekint ránk az alkotó, mint egy ilyen kis Borsszem Jankó. Mindenféleképp az, hogy a képkivágás választásában így dönt, egy átalakított hűtőszekrény, vagy édesapa gyógyszeres szekrénye átalakítva fotólaborrá, vagy nem is tudom minek a tetejére odahelyezve jelenik meg ez a kép, tehát hogy az egésznek van egy furcsa retro hangulata. Ez, én úgy gondolom, hogy aki az Ákost ismeri, az abszolút őszintének és abszolút pontos megfigyelésnek tekintheti ezt a képet. Tehát elsősorban azért fogadjuk el ezt a munkát, ismételve az önportré házi feladatot, az Ákostól, mert mindenféleképp a filozófiájával, a gondolatvilágával értünk egyet. Tehát mint geg működik jól ez a kép.
Annyit még hozzá szeretnék fűzni – folytatja Hegyi -, hogy a nyáron volt szerencsém az Ákossal együtt dolgozni tíz napon keresztül a dörögdi programok alatt, és én nagyon is fontosnak tartom ezt a képet abból a szempontból, hogy az Ákos ahhoz a világlátáshoz, vagy ahhoz a rendezettséghez, ahhoz a rendszeretethez képest, amit ő egyébként képviselt, és amit ő mutatott a munkáiban, de egyáltalán a létezésében, ahhoz képest ez egy saját magával szemben nagyon is bátor vállalkozás, mert igenis egy új helyzetet fedezett föl, hogy spontán módon rá lehet találni egy történetre, és ez éppúgy tükrözi őt, talán egy olyan világot, amit ő eddig magában esetleg elnyomott. Nagyon fontosnak tartom. (szőke-hegyi)
értékelés:

jobb|bboj - normál - lab|bal
Az embereknek oly hasonló a két arcuk, hogy alapesetben fel sem tűnik a különbség. Azonban ha elővesszük a geometriai módszereket, akkor kiderül, hogy mindenki legalább kétszínű…
(az előző "tengelyes tükrözés" ismétlése)

András egy ilyen leckét már beküldött, és ez annak a javítása, az értékelés értelmezése utáni újbóli megközelítése ennek a témának. Én nagyon örülök annak, hogy az András komolyan vette azt, amit mi kértünk, és ez tükröződik is ezen a képen. Majdnem azt mondtam, hogy triptichon, de igazándiból mégsem az, merthogy ha nagyon megpróbálok elvonatkoztatni attól, amit ő mint technikai játékot mutat itt nekünk a tükröződéssel és a tükrözéssel, akkor azt mondom, hogy három különböző létállapotot látunk, három különböző Gimesit látunk. Nyilvánvaló, hogy ő segít ebben nekünk a leiratban, mégis azt mondom, hogy akár tudatos volt, akár a tudatalattija dolgozott abban, hogy milyen beállítást választ, és hogy ebben a beállításban az ő haja, ami nagyon jellegzetes dísze Andrásnak, hogy ő ezt hogyan állítja be, hogy ez mennyire beállított vagy mennyire spontán, azt innen nem fogom tudni megállapítani, de egy biztos: nagyon érdekes az, hogy ezek a formák miképp jelennek meg, merthogy ha tudjuk azt, hogy bizonyos nézetek szerint a jobb agyfélteke - bal agyfélteke milyen területekért felelős, akkor nagyon érdekes, hogy pontosan ezek a jelzések megjelennek a haj formáival, vagy akár a szem, a tekintet által, és ezt az ismétlés az, ami felerősíti és számunkra egyértelművé teszi. Tehát én nagyon örülök annak, hogy az András hajlandó volt ezzel a képpel, ezzel a megoldással ennyit törődni, és hogy tényleg komolyan vette az elemzést. Úgyhogy én megadom a három disznót. (szőke-hegyi)
értékelés:

Fehérfarkas fáradt
Daninak

Egy nagyjából négyzetes formátumú képet látunk, és erre a négyzetes formátumra még a háttérben lévő csempefugák is ráerősítenek, rásegítenek. Mint önportré, a képen, mivelhogy valószínűleg tükröződő felületen készült ez az exponálás, látszik maga a kamera, ez a mágikus eszköz, ami számunkra rögzíti azt az állapotot, amit a szerző velünk közölni akar. Ugye a cím ezt egyértelműen közli, hogy fáradt. Nagyon örülök annak, hogy a Camilla előző képeinek elemzésénél folytatott diskurzus mintha elindított volna valami olyan utat, vagy útkeresést, ami pontosan talán annál az egyszerűsítésnél is érződik, hogy a címben tulajdonképpen ennyit közlünk, hogy fáradt, és nem akarunk ennél sokkal nagyobbat markolni, nem akarunk ennél sokkal nagyobb kunsztokat megmutatni, mint egy ilyen helyzetjelentést. Én arra szeretném a Camillát bátorítani, hogy igen, hogyha ezzel egyetért, akkor ezek a nagyon apró kis gesztusok, ezek a nagyon apró kis rezdülések azok, amiknél meg tudja ragadni a nézőt úgy, hogy közben saját magát is, úgymond, csúnya szóval, föltálalja elé. Merthogy nagyon jól tükröz egy létállapotot az a helyzet például, amit a sminkelésnél látunk, hogy szinte a szem az már csak jelzés értékkel van jelen, tehát annyira sötét, annyira fekete maga a szem körüli festés, és maga a tónus megválasztása is. Tehát én azt mondom, hogy ez egy háromdisznós kép, azért háromdisznós kép, merthogy az egyszerűsítés, az egyszerű szavak kimondása az nem is olyan kis feladat, mint ahogy az ember azt gondolná, hogy annyit mondjak, hogy fáradt vagyok. Úgyhogy köszönöm. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kedves

Egy fekvő formátumú képet látunk. Nagyon határozottan vannak meghúzva a képhatárok, nagyon határozott ollómozdulatokkal van körbevágva ez a kép. Ezzel nem biztos, hogy minden ponton száz százalékig egyet tudunk érteni. Egyrészt a haj a kép bal oldalán nagyon szép eséssel, nagyon szép ívekkel végződne, hogyha nem lenne levágva. Ugyanez igaz a kép jobb oldalán a pólónál, vagy a kép tetejénél. Tehát hogyha meghozunk egy ilyen döntést, hogy vágunk, szívfájdalom nélkül, sokkal határozottabban kell vágni, akkor el kell döntenünk, hogy mi az, ami számunkra fontos ebből a képből, a többit kíméletlenül le lehet vágni. Ha viszont nem ezt a döntést hozzuk meg, akkor ezeknek az íveknek, ezeknek a formáknak jó, hogyha megadjuk a lehetőséget, hogy befejeződjenek. A másik, hogy érzek némi különbséget a kép címe és a kép tartalma között. A képnek ugye az a címe, hogy kedves, és nyilvánvaló, hogy maga az üzenet és a gesztus alapvetően erről szól, de hogyha letakarjuk a szájat, vagy letakarjuk a szemet, akkor a letakarással a két képfél másról beszél. Mást üzen a szem, és mást üzen a száj. A szájon van egy mosoly, míg a szemnél (lehet, hogy a félprofilos beállításból fakadóan, mivel a szeme sarkából tekint ránk az alkotó, és ez ráadásul egy szemüveggel keretezve is van) egy pici gyanakvás, egy pici távolságtartás is érzékelhető. Erre egyébként még ráerősít maga az, hogy a gondolhatóan a fényképezőgépet tartó kéz is egy távolságtartást mutat pont abból kifolyólag, hogy fölemelt kart látunk, még hogyha csak a vállnál csonkolva is. De mindenféleképpen egy nagyon erős és nagyon személyes üzenetnek gondoljuk, tehát nagyon jó az irány. Erre én megadnám a két disznót, de a két disznó mellett is ismétlést kérnék. A folytatásnál talán arra kell majd több figyelmet fordítani, hogy milyen környezetben mutatjuk magunkat, mert hogyha egy picit döntöm a kamerát, vagy picit emelem a kamerát, akkor lehet, hogy ez a csempesor például be tud fejeződni a kép tetejénél, és akkor nincs ez a vágás a kép hátterénél. (szőke-hegyi)
értékelés:

endi bárhol 2
Nem is annyira bárhol: ennek a képnek a háttere az Indiai-óceánon készült, a kabinablakomból. Az orrom közepe táján halványan látható színváltás a horizont lenne. Ne dőljetek be, a tenger és az ég találkozása MINDIG vízszintes, én tartottam ferdén a gépet. :) Akkor is ugyanennyi érzékem volt a fotózáshoz, mint manapság.

Én nem tudom, hogy folyamatosan mért jut eszembe a Tamás előző képe kapcsán itt is a Pajor Tamás-féle Neurotic. Nekem valamiért a Neurotic időszak és a Fiatal Művészek Klubja és ez az egész Sex-e-pil és ez az egész idő sorjázik vissza. Talán, mert mondom, akkoriban használtuk ezt - Kőbányai Filmstúdió, KÖZGÁZ Vizuális Brigád - mert nem voltak más technikáink. Ugye a monitorról kamerával visszavett képeket gerjesztettük, áttüntettük, nem voltak még ezek a technikák, amik most és ezekkel készítettük el a különböző klipjeinket. Ebbe az időszakba kapcsolódik ez a kép. És egy variáció, egy félprofilos variáció az előző képre. Mondom, szerintem ezek önmagukban ezek a képek jók. Szóval ezek a ki színek, foltok, nyílván korabeli technikai hiányosságokból adódnak. Tehát azokkal én azért nem foglalkoznék, mert úgy a Xerox-nál és a fénymásolóknál is voltak ezek a kezdetleges hibák. Szeretem ezt a képet. Ez három disznó és többet ebből a típusból ne küldjél, hanem csináljál olyanokat, amiket most csinálsz, ne legyen az belőle, hogy négy hónapig ilyen szolarizált cuccok vannak, hanem most már dolgozzál, mert jó vagy. (szőke)
értékelés: