11. Mozgás

Zsákmánnyal

Zsákmánnyal

Nem jégenfutásra tervezett lények.

Jók ezek a megfigyeléseid és jó fénytani helyzetekben exponálsz, a sztori is érthető, szerethető, vidám. Ennyi, amit látunk, nem véletlen, hogy nem a leghálásabb területe a fotónak a természetfotózás, mert erre szokták azt mondani, hogy ja szép, de ilyet én is tudok. Aztán közben meg mennyi idő, türelem és mennyi elraktározott gesztus, amit adott pillanatban a valós történés előtt elő kell tudni hívni fejben, hogy mire tényleg megtörténik, amit várunk, mi már exponálásra készek legyünk. Szóval ennyi, ami nem semmi. Már ha ez természetfotó lenne. Hogy ez mozgás... hát, na az nem jön le nekem, mert valószínű élőben itt a jégen volt némi csetlés és botlás is, de a kép ezt számomra nem hordozza. Ezért a képre a három csillag mint természeti kép megvan, de a leckét nem oldja meg. (hegyi)
értékelés:

Hazafelé

Hazafelé

Szemmel láthatóan valamilyen tömegközlekedési járművön vagyunk, valószínűsítem, hogy ez talán busz lehet, és ott egy bemozdult képet kapunk, ahogy látom, különböző intenzitású mozgások vannak jelen a képen. Egyrészt a busz is mozdult valamennyit, és ennél lényegesen nagyobb mozgásnak tűnik, amit a szereplő végzett, a fejénél lényegesen nagyobb intenzitású mozgást látunk, mint a háttérnél. Ez egy nagyon jó meglátás, ami engem kicsit zavar az a kompozíció esetlegessége. Ha megnézzük, és letakarnánk a képnek a fölső részéből ezt a tetőablakot, akkor egy sokkal koncentráltabb üzenetet kapnánk. Tehát itt a képkivágással lenne érdemes foglalkozni, hogy mi a fontos, mit akarok itt üzenni. Ha a főszereplőm a fontos, és nem a háttér, akkor rá kell koncentrálni. Ezt azért mondom, mert most ettől talált kép jellege van az egésznek. Erre most adok egy csillagot, és azt kérném, hogy ha van erre mód, akkor próbálja meg, hogy megfigyel ilyen helyzeteket, és nem hagyja ezt abba. Ha elkezdett már valamit, járműbelsőben lévő történetek megfigyelését, és ebben a mozgás ábrázolását, akkor ezt vigyük végi. Az lenne a fontos, hogy valamilyen irányt jó lenne, ha elképzelne, mielőtt már dolgozik. Mondjuk ülök a buszon, könnyebb a helyzet, ha ismerősökkel, barátokkal vagyok, nálam van a fényképezőgép, és figyelem azt, hogy milyen gesztusok vannak, mikor vannak kilengések, milyen mozgások vannak. Ha ismerem annak a járatnak az útvonalát, tudom, hogy hol van bukkanó vagy kanyar, hol van olyan helyzet, ahol nagyobb valószínűséggel intenzív mozgások vannak, akkor ezeket a helyzeteket megfigyelve már tudom azt, hogy mikor kell megnyomni azt az exponáló gombot. Ugyanis nagyon szép, ahogy ez az arc itt elfolyik, mint egy szürreális portré, de akkor ezt a portréjelleget kell erősíteni, akkor engem nem biztos, hogy érdekel az, hogy hogyan fúródik át az ő fején a vascső, mert az most kettévágja a fejet. Akkor egy olyan kompozíciót hozok, ahol a portré jelleg erősebb, és a bemozdulással festek, tehát úgy használom, mint egy ecsetet. Nagyon érdekes, izgalmas portrékat lehetne így létrehozni, ez csak egy irány a sok közül, de szerintem megérné a befektetett energiát, időt és a kísérletezést, mert lehet, hogy valami olyan területet fedezel föl, amiből aztán egy egész komoly anyag is kikerekedhet. De egy csillag megvan az ötletért, és kérem az ismétlést. (hegyi)
értékelés:

Fényvillamos

Fényvillamos

Izgalmas ez a tűkből összerakott villamos, jól illusztrálja a mozgást, talán ha egy leheletnyit lejjebb billen a kamera és egy tizeddel később exponálsz, jobb helyre kerül a fénytömeg. De látod, Eszter, amit szeretsz, ami izgat, ott nem kérdés, hogy mit kell csinálnod. (hegyi)
értékelés:

LebegLebegLebeg

Lebeg
Lebeg
Lebeg

Három kép, három nagyon érdekes játék. Nem szégyen az, hogy van valaki, aki ihletet ad, láthatjuk a linken a japán lány fotóit. Ebben az a frankó, hogy Ágnes továbbgondolta ezt a dolgot, és más kompozícióban kezdett el dolgozni, mint amit azon a blogon látni lehet. Az ötlet oké, lebegünk, de itt egészen más, olyan, mintha Valentina Tyereskova, mint űrhajós, ideszállna közénk a Földre különböző szituációkban, vagy egy kisangyal a kis pata cipőjével. Szóval nagyon jók ezek a gegek, jók ezek a megoldások, tetszik. Ágnes, ne hagyd abba! (hegyi)
értékelés:    

Kacsák

Kacsák

Túl sokat nem tudok hozzáfűzni, mert jó a ritmus, jó a kompozíció. Figyeljük meg, hogy az, hogy a kép határvonalánál is úsznak ezek a madárkák, izgalmasan keretezik ezt az egészet, és ez az átlós tömegelhelyezéssel jól ritmizál. Kompozícióban ez a megoldás hasonlatos egy kicsit Bojtár Tamás vonatos képéhez. Tehát jó a ritmus, jó az irány, jó a tömegelhelyezés, úgyhogy három csillag megvan. Megvan a Mozgás lecke is, mint megfigyelés, de azért böcsületből tessék még ezzel a leckével foglalkozni. (hegyi)
értékelés:    

Közeledik

Közeledik

Közeledik egy repülő. Mi történik?

Minden mozog, erős a dinamika, szerencsére a híd részlete visszahúzza valamelyest a tömeg elbillenését, és igen, felfedezhető a repülő is, csak most az egészet szemlélve nem tudom eldönteni, mennyi ebben a tudatos döntés és mennyi a szerencse szerepe. Ez nem jelenti azt, hogy ne dolgozhatna a jószerencse a kezünkre, de ahhoz, hogy mindez kompozícióban is verbális segítség nélkül megálljon a lábán, jelen esetben egy ezred másodperccel korábban kellett volna exponálni, hogy a repülőgép a kapaszkodós ember ablakrészébe kerüljön, és az élességet is oda kellett volna állítani, hiszen ő a főszereplő. (hegyi)
értékelés:

Mozgóképet kapunk a leckére, jó ez a mozgóképi megoldás, ötlet szinten. A kivitelezés nincs átgondolva. Nem tudom, hogy mik ezek a vonalak, amik itt láthatóak, tényleg nagyon érdekes, én is rajzoltam a saját plafonomra, meg matchboxokat ragasztottam föl, az ember a saját kis kuckóját, környezetét néha egészen extrém módon díszíti. Annak, hogy körbe-körbe forgunk van egy olyan hatása, hogy a néző is velünk forog, és a tempótól függően élvezi ezt a forgást, vagy beleszédül. Ezt el kellett volna dönteni, hogy mit szeretnénk elérni a nézőnél. A másik dolog az, hogy most döntsük el, hogy jobbra forgunk vagy balra. A bizonytalankodás a kamerával nem teljesen indokolt. Miért fordul meg a film elején ez a forgásirány? Miért változtattunk ezen? Nem teljesen értem. A másik kérdés az, hogy oké, hogy elkezdődik egy ilyen forgás, de hova fut ki ez a dolog? Forgunk, és utána mi történik? Elszédültünk, rárogytunk az ágyra? Vagy forgunk és forgunk tovább, és mint egy végtelenített balettfilm, hozzuk ezt a piruettet? A kérdés azért maradt nyitva, mert az alkotó nem döntötte el, hogy hogyan építi ezt föl. Nem árt, ha van egy script, amivel előre legyakoroljuk, először fejben, hogy mit szeretnénk, esetleg utána még forgatunk is valami tesztet, és utána dolgozunk élesben. Most ez nekem nem egy befejezett munka, egy torzóként maradt ez a dolog. Visszaadom Istvánnak ismétlésre. (hegyi)

Enyém a labda!

Ezt a képet én megvágtam volna, mégpedig ott, ahol a kerítés véget ér, és elkezdődik a másik iránya, tehát a kerítés sarkánál. Nekem akkor izgalmasabb lenne, most van egy olyan terület, ami túllóg ezen az egészen. Ha ennyire feszesre komponálom a képnek a jobb oldalát, akkor a bal oldal nem lötyöghet ennyire. Ez egy kompozíciós kérdés. Egyébként a pillanatot nagyon jól fogtad meg, ahogy ezen a salakon porzik a cipő, egészen őrületes. Nagyon örülök neki, hogy képhatáron belül maradt a két figura, a játék öröme is benne van a képben, és a mozgásra is jó megoldás. (hegyi) értékelés:

Alagútban

Alagútban

A Mozgás leckét jól teljesíti a kép, bár nem gondolom ezt annyira eredetinek, mert sokan járunk alagútban. Ez attól lenne Szabó Istvános kép, ha a kesztyűtartónál valami megjelenne, egy figura, vagy fölteszem a lábamat, vagy valami történik, amitől személyessé válik az egész. A másik az, hogy el kell dönteni azt, hogy most vagy én mozgok a kamerával, és minden más áll, és azzal keltem a mozgás érzetét, vagy pedig az autó mozog, de valamihez képest a kamerának rögzülnie kell ebben az utóbbi esetben. Most az autó is elmozdult, van az alagútba egy befelé haladó mozgásunk, de közben a kamera oldalirányba is elmozdult, és ettől bizonytalanná válik az egész. A mozgás iránya lesz az, ami bizonytalan. István, tudom, hogy az autós világ a te világod, próbálgasd még ezt egy kicsit, hogy eldönthessük azt, hogy a sebesség érzetét akarod nekünk mutatni, vagy egy belső ritmust, ami az autón belül történik, mindegyik érvényes lehet, valamelyikre tegyük le a voksunkat. Ismétlés. (hegyi)

Film

Film

Lehet úgy is tekinteni, mint a Casanova című képem javítása. Vagy egy másik variáció a témára.

Először, amikor megláttam ezt a képet, azt hittem, hogy ez valami photoshop-trükk, aztán elkezdtem jobban figyelni, és rájöttem, hogy Gábornak a jó szerencse a kezére dolgozik, vagy a másik variáció, hogy elég agresszív Gábor ahhoz, hogy instruálja a melósokat. Bármelyik is az igazság, én nagyon örülök annak, hogy Gábor ilyen ritmusokat észrevesz, és az az irány, amit Gábor mutat, kitűnő tanulmány. Az, hogy ez mennyiben javítása a Casanova c. képnek, nem tudom, mert, bár ott is építkezés van, de az egy teljesen más ritmus, de mindenképpen nagyon jó az, amit Gábor itt mutat. (hegyi)
értékelés:    

összhangban

összhangban

Egyik kedvenc képem, Szomoron készült a Cici-hegyen, a bal mellbimbó mellett.

Nem tudom, hogy hogyan tudtad ezt a kis állatot rávenni erre a szereplésre, nagyon jó statisztád van. Abszolút érthető, hogy mitől életlen és mitől mozdul ez, mert ritka az ilyen pillanat, amikor észrevesz ilyet az ember. Én nem tudom, hogy ez hogy van, Mariannak valami eszméletlen affinitása van az ilyen makró megfigyelésekre. Jó a mozgás, jó a párhuzam, humoros és vicces. (hegyi)
értékelés:    

Pörög

Pörög

A Mozgás leckére egy jó megoldást kapunk, mint fotó, érdekes ez a kép, nagyon ügyesen megoldott Ágnes azt, hogy fixre legyen véve a figura, és a háttér mozduljon el, tényleg olyan, mint egy tánc. De, ha már egy játékot létrehozunk, és mintha pörögnénk, táncolnánk, keringőznénk ezzel a babával, próbáljuk meg úgy csinálni, mintha tényleg ez történne, mert most ez, ahogy tartod őt, inkább a leltárra hajaz, arra, hogy megfogtuk ezt a manót, és akár visszük is a helyére. A pörgés, mint tánc, mint játék akkor lesz erős, ha az ő megszemélyesítésében segítesz, és ez a kezeddel fog megtörténni, nyújtottabb karral, talán egy kicsit jobban eltávolítva magadtól a táncnak a mozdulatát jobban tudod mutatni. Talán ennyi lenne, a kompozíció is rendben van, nincs ezzel semmi baj, ha a forgásnál egy olyan pontot találsz, ahol őrá több fény esik, és a háttérre kevesebb, akkor a szereplő nem csak a mélységélességgel és a mozgással kerül központba, hanem a megvilágítással is. De a Mozgás leckére jó, és az expozíció abszolút rendben van, sikerült ezt jól megoldanod. Ennek én nagyon örülök, mint tanulmány, ez nagyon fontos. Kettő csillag, és ismétlés, furcsa, amikor ilyet mondok, mert akkor miért adok két csillagot, mert a lecke megoldódott, nem is rosszul, de az üzenet maga lehetne mélyebb. (hegyi)
értékelés:

Száguldás

Száguldás

Lelövöm rögtön a poént: Feri ezt Szorgalmiba küldte, én magam emeltem be a 10-es leckébe azért, mert fontosnak tartom azt, hogy mesélhessünk erről a helyzetről a nagy plénum előtt is, és nem csak a hozzászólásokban. Jó a kompozíció, dinamikus, jó az elhelyezés, jók a folthatások, és ez a szín is nagyon izgalmas. Az egész olyanná válik ettől, hogy nem csak a sebesség érzetét kelti az, hogy mozgásban vagyunk, hanem az elhúzó vonalak valóban olyanok, mintha lángolna az egész. Az elvontsága ott van a dolognak, hogy de hát nem vörösbe vitte el Feri, mert elvihette volna arra is, és akkor egy primer helyzetet kapunk, hanem itt a formák feszültsége jön elő azáltal, hogy kékben-zöldben tünedezik ez a kép, és nem a tűz színeiben, miközben a sebesség, a forróság, a lángcsóvák és a nagy tempó ott van. Nekem ettől izgalmas, köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Riadalom

Riadalom

Hogy mi ez a szerkezet, amit itt látunk, azt nem tudom, valami elég érdekes dolog van a háttérben, és ahogy látom, ezt a mozgást, amit a madarak csinálnak, István valamennyire meg is próbálta lekövetni. Jó a viszonyrendszer, ami létrejön a háttér és az előtér között, és érdekes az az ellentétpár, ami az emberi környezet és a minket körülvevő állatvilág között létrejön. Ahhoz, hogy ezt én igazán tudjam értékelni, egy kevésbé szűk kivágás lehet, hogy jót tett volna, vagy valahonnan olyan helyről fotózni, hogy felfogható legyen az, hogy ez a riadalom honnan és miért történt. Látunk mi ilyet a városban, hogy a galambokat, akár egy toppantással el lehet riasztani, de ennek van egy történeti íve, tehát ezek elkezdenek elszállni. Talán egy lényegesen korábbi pillanat többet mesélne magáról a riadalomról. A mozgásra ez jó megoldás, a leckemegoldásra ez most egy egy csillagos kép, mert ez már egy viszonylag nyugalmi helyzet, amikor így szállnak a madarak, tehát a riadalom ennél korábban történik meg. (hegyi)
értékelés:

Templom

Templom

Zadarban fényképeztem ezt a templomot. Feltettem a gépemre a hegesztőüvegből készült szűrőm, és kb 3 percig exponáltam. Ez idő alatt egy turista csoport téblábolt a kép bal oldalán. Reméltem, hogy majd eltünteti a hosszú expó a bámészkodókat, de ember tervez...

Nem tudom, hogy ki az, aki látta a Baraka c. filmet, ami hosszasan, a monotonitást ismétlő képsorokkal, gyorsított, lassított felvételekkel mesélt az emberről, az ember környezetéről, a világról, amiben élünk. Egy epikus mű volt, amit én javaslom, hogy nézze meg, aki nem látta, mert nem csak az volt a lényege ennek a filmnek, hogy mozgással ábrázolt valamit, és a felgyorsított mozgással, ismétlődéssel, elmosódottságokkal operált, hanem az is, hogy a snittek fotografikus szempontból is olyan beállítások voltak, amik kompozícióban nagyon erősek voltak. Ennél a képnél ezt az erőt kicsit hiányolom. Ha megnézzük a kép tömegét, akkor van középen egy nagy épületünk, ami elfoglalja a maga helyét, önmagában ez, ha csak az épületeket nézem, még a helyén is van tömegelhelyezésben, de mindehhez a mérleg serpenyőjébe bedobtuk ezeket az embereket. Ettől elbillent az egyensúly. Ennél a képnél, ha én hozok egy döntést, akkor a képnek a jobb oldalából vágok. Nem kell sokat, de nem kell nagyon tiszteletbe tartani azt az épületet, mert nem az épületről akarok beszélni, hanem arról, ami az előtérben történik, erről a mozgásról, erről a furcsa helyzetről, amikor az idegen vezető a kis csoportjára próbál hatni, és próbál mesélni nekik, azok meg nem bírnak megállni egy helyben. Maga az üzenet jó, a leckemegoldás jó, a kompozícióval nem teljesen értek egyet. (hegyi)
értékelés: