11. Mozgás

Gyurma mesél

Nem könnyű lencsevégre kapni egy folyton izgő-mozgó színészt, főleg, ha közben mesél...
Kedvelem ezt a képet, mert Rozi akarva, vagy akaratlanul a becenévre hajazó gyurmafigurát formált a modelljéből. Olyan, mintha egy rajzfilmfigura elevenedne meg ezen a képen. Annak külön örülök, hogy Rozi a Mozgás leckébe küldte ezt a képet, és nem a Portré leckébe, portréként nehezen tudnék mit kezdeni vele. Annyit szeretnék megjegyezni, hogy ezekhez a mozgásokhoz több térre van szükség, magyarán ha a modell ilyen nagy kilengéseket tesz, nem vághatjuk ennyire szűkre a képet, mert pont a mozgást zárjuk kalickába ez által. (hegyi)
értékelés:

Mozgás 1

Tisztelet Otto Steinertnek.

A képen valószínű egy éjszakai performanszt látunk, valami fényfestési előadás lehet, talán ez érzékelhető a betonlapokon lévő rácsozatból és a háttérben lévő bokrokon, fákon feltűnő színfoltokon. Gondolom a helyzetnek is köszönhető, hogy Tamás hosszú expozíciós időt választott, és ebből adódik, hogy a képen szereplő modellek, emberek, szinte csak jelzésértékkel vannak jelen, tehát a dokumentálás jellegén azáltal lép túl az alkotó, hogy a hosszú expozícióval nem egy befagyott állapotot rögzít, nem a látogatókra fókuszál, hanem arra a mozgalmasságra, ami ennek az éjszakai performansznak a jellegzetessége. Szembetűnő, szürreális furcsaság, hogy fentiekből adódóan a kép jobb oldalán egy gazdátlan lábat látunk. Azonban talán az elhelyezkedésből is adódik, hogy nem ez a központi mondanivalója a képnek. Azt nem tudom, hogy Tamás is így tervezte-e, viszont jelen pillanatban a négy fős beszélgetőtársaság fehér kabátban az, ami most a történet közepébe kerül. És azt a furcsaságot, amit a kép színvilága hordoz, ez a vetített képes előadás tárja elénk. A kép emiatt, bár technikájában túlmutat a dokumentáláson, mégis véletlenszerű megoldásnak tűnik. Hogy mivel lehetett volna segíteni - talán kompozícióban - azt nem tudhatom, mert nem voltam jelen az eseményen. (hegyi)
értékelés:

Túl sokat nem fogok erről a képről mondani, azért mert a kép magáról beszél. Az, ami miatt ez a kép fontos, hogy egy olyan átértelmezése a leckének, ami szinte mondhatóan az összes leckénk feladásánál úgymond a háttérben, mint egy kis ördög megbújt bennünk, hogy de jó lenne, hogyha nem csak didaktikus megoldások születnének. Ugyanis itt egy dupla transzpozíció van. A mozgást eleve az autó is érzékeltethetné, ez az autó valamilyen benzinkútnál állhat. Ez megint egy adalék a mozgáshoz, hogy az autó megszomjazik, és meg kell tankolni. Ugyanakkor ez csak egy ilyen vivőhullám, mint a rádióadás-sugárzásnál, ezen a vivőhullámon van rajta, ül rá az információ maga, ami az ajtón visszatükröződő kislány képe, aki valószínű, amíg a sofőr tankol, elfoglalta magát, és játszik, vagy futkározik. Pontosan az a jó, hogy nem konkrétan felismerhető, hogy mi a cselekvés, de az biztos, hogy egy mozgásban lévő helyzetet látunk. És ez a mozgalmasság az, amire az autó karosszériája, mint tükröződő felület, ráerősít, ugyanis nem egy sima tükröződést látunk, hanem a karosszéria hajlásai ezt az egészet egészen szürreális formában módosítják. (hegyi)
értékelés:

impresszionizmus

hogy szaladnak a fák...

Azt mondom, hogy még akár a Körhinta c. film is asszociációként eszünkbe juthat. Olyan ez az élmény, mint amikor a vurstliban felül az ember a körhintára, és aztán tekerik-tekerik körbe azt a szerkezetet, és a végén az ember már nem nagyon tudja azonosítani, hogy hol áll apa meg anya, aggódva figyelve a kis csemetéjüket, mert egy kicsit elborul ilyenkor az ember, és azok a fiziológiai hatások, amik érik, hasonlóképpen tudnak megjelenni. Nyilván ez abból is adódik, hogy ez is valamilyen körmozgás, vagy valamilyen köríven történő elmozdulás alapján készült ez a fotográfia. Nagyon szépek ezek a kis fénycsíkok, az ezekből kirajzolódó absztrakt háttér, és lehet azt mondani, hogy impresszionalizmus, vagy hogy pointillizmus, de azért az most ebben a helyzetben nehézzé teszi a dekódolást, hogy valószínű ez most egy ilyen erdei környezet, amiben ez az elmozdulás történt. Ebből kifolyólag a háttér eleve absztrakt formának felfogható, így a néző számára ezzel az elmozdulással még nehezebbé válik a dekódolás, még nehezebbé válik az, hogy visszaforgassa a valóságba ezt a képet. Azt hozzáteszem, hogy az impresszionistáknak vagy a pointilistáknak nem elsősorban az volt a céljuk, hogy felismerhetetlen helyzeteket vagy képeket alkossanak, hanem az, hogy a maguk vízióját a saját eszközeikkel egy egészen speciális módon, de közzéadták. Azonban még a kubista festészetnél is felismerhetőek voltak azok a formák - és itt a Szentendrei iskolára tudnék utalni - amik háztetők voltak, vagy házak, vagy olyan térbeli helyzetek, amik valós alapokon nyugodtak. Mindezt azért mondom most el, mert ebben a helyzetben nekem egy picit hiányzik az a kötél, ami összeköt minket a valósággal. Kettő megoldás lehet: az egyik az, hogy ebben a helyzetben keresünk valami, hozzánk közelebb álló viszonylag nyugvóbb pontot, ami nem fog ekkorát mozdulni, mint amekkorát a háttér mozdult, ezzel beazonosítható marad. Ezzel azt is elérhetjük, hogy a képnek lenne egy fajta mélységélessége, tehát létrejönne egy tér-élmény. A másik variációs lehetőség az, hogy meghagyjuk ebben a kétdimenziós formában a kompozíciót, viszont akkor az nem ártana, ha olyan hátterret keresnénk ennek a mozgásgyakorlatnak a bemutatására, ami egy valamilyen jellegzetes forma. Nem azt mondom, hogy most keressük meg a Parlamenttel ezt az elmozdulást, vagy a Hősök terének a szoborcsoportjával, de az biztos, hogy segít a nézőnek, ha valami olyan dolgot mutatunk, amit ő azonosítani tud, és ehhez képest mutatjuk mi meg ezt az átformálási lehetőséget. Itt a leiratban azt is olvasom, hogy írja Gabriella, hogy "hogy szaladnak a fák". Én ezt is el tudom fogadni, de akkor, hogy ha egy kevésbé lombos facsoportot talál, ahol a fának a törzse jobban látszik, akkor azok a határozott vonalak könnyebben megmaradnak, úgy értem könnyebben azonosíthatóak maradnak. Tehát ezt tudnám javasolni, de ez egy nagyon izgalmas, nagyon szép munka. De ettől függetlenül, ha ettől a fajta lecke-jellegtől, úgymond iskolás megközelítéstől elvonatkoztatunk, mint absztrakt kép, nagyon is el tudom fogadni, nagyon szépek ezek a színek, ezek a játékok, nagyon könnyed az egész, és annak is külön örülök, hogy nem egy tökéletesen vízszintes vagy függőleges elmozdulást adott, hanem egy átlós formát kapunk mozgásban. Ezt én nagyon szeretem, én kettő csillagot tudok rá adni, de ez ennél a képnél egy viszonylag szubiektív kettő csillag. Ez azt jelenti, hogy tökéletesen el tudom fogadni azt is, hogy ha valaki azt mondja, hogy ez olyan szinten erős, hogy neki ez három csillag, mert ez a fajta stuktúra-játék neki többet jelent, vagy többet tud mutatni, neki tökéletesen rendben van ez is. (hegyi)
értékelés:

Hivatkozással az április 30-i Rozi rádiózik-ra (interjú Kuklis Gergely hegedűművésszel)

Annak örülök, hogy Rozi ezeket a képeket nem a portré leckébe küldte, hanem a mozgás leckébe, de éppen ezért nem is elemzem igazándiból portréként, elfogadom azt a Rozi általi kategóriát, ahogy ő ezt látta. Két képet kaptunk, és két olyan félalakos portré beállítást kapunk, ahol látunk egy hegedűt, amin a kép modellje szemmel láthatóan valamilyen zenedarabot ad elő. Mivel hogy mozgás leckébe érkezett ez a kép, ezért a megoldást is a mozgásban kell keresnünk. Márpedig hogyha ez így van, akkor azt kell megnéznünk, hogy ennek a mozdulatsornak, ami a hegedülés, mik a jellegzetes mozdulatai. A hegedű egy olyan húros hangszer, aminél a hangokat egy vonóval állítjuk elő, és ennek a vonónak a mozgása, ami a hangot előállítja. Tehát egyből adódik a megoldás, hogy az egyik irány az az, hogy ezt a vonómozgást követjük, ezt figyeljük meg, és ebből választunk olyan helyzetet, ami jellemzi egyrészt a hangszert, és a zenét, másrész a mozgásra is érvényes megoldást ad. A mostani képnél a beállítás maga, ahonnan a képet nézzük, az az a nézőpont, amiben egy rövidülésben látjuk ezt a vonót, és amiben a vonónak a mozgása nehezen megítélhető. Merthogy a kamera nézőpontját követi ez a mozgás, nem szemben, hanem párhuzamosan állunk ezzel a mozgással. Magyarán, a kamera objektívje felé történik ez az elmozdulás. Ebből kifolyólag, hogyha ezt a mozgást akartuk volna ábrázolni, akkor valószínűsítem, hogy talán a hegedű végéhez kellett volna nagyjából helyezkednünk, mert akkor nagyobb intenzitású elmozdulásokat tudunk befogni az objektívvel. A máik megfejtés az az, hogy ezeket a hangokat le is kell fogni, tehát van egy kéz, amely a húrokon a hangokat lefogja, Viszont ez a kéz most pont ezeknek a húroknak a lefogását takarja. Tehát, ha ez lett volna a megoldás, akkor pontosan az ellenkező irányból kellett volna, 180 fokkal elforgatva a modellt megkeresnünk ezt a pontot, és közelebb kéne menni. Tehát akkor nem kell az alakból ennyit adni, hanem jobban rá kell fókuszálnunk a kézre, az ujjakra, amik ezeket a hangokat lefogják. Mind a két megoldás érvényes lehet, még ez a kettő egyszerre is rajta lehet a képen, hogyha viszonylag hosszú záridőt választunk, és stabilan tartjuk a kamerát, akkor nagyon szép bemozdult képeket kaphatunk. Ennél egy dologra hívnám fel a figyelmet, hogy mindig legyen valamilyen olyan éles pont, ami nem mozdul el a képen. Ha minden nagyjából ugyanabban a ritmusban mozog, akkor felmerül a nézőben az, hogy nem tudja hova kötni, mihez képest érzékelni az elmozdulást, ezért, mint hibást kép fogja értékelni ezt a képet. Tehát én azt mondanám, hogy ha van módja Rozinak, akkor ismételje meg ezt a leckét így, a mozgás szempontjából. Nem kell ide két kép, vagy ha képsorozatot csinál, akkor lényegesen nagyobb elmozdulások kellenek, de én azt mondom, hogy az lenne az izgalmas, ha egy képen próbálná ezt a mozgást megmutatni nekünk. Próbálja meg az objektívjével azt a pontot, ahonnan ez a hangszer, a hangszeren történő játék és a mozgás jobban érzékelhető. (hegyi)

forgás

Nagyon izgalmas ez a kép, ezek a dinnyék, ez a spirál. Egyébként, ha jól látom, akkor régen volt egy ilyen játék, a lépcsőn mászkált lefelé ez a kukacka, ez valami ilyesmi lehet. Nekem is volt ilyen, és volt egy olyan periódus, amikor a környezetem azt hitte, hogy elmebeteg vagyok, mert folyamatosan ezzel kellett bíbelődnöm. Most szerencsére eltűnt valahova a lakásban, úgyhogy igazándiból nyugalmi periódust élek most meg, de felkavart ez a kép. Ezek a színek valami eszelősek. Szintén a videóklipek hatását idézi nekem ez, mert van egy olyan videóklip a ’80-as ’90-es évekből, azt hiszem úgy hívják az előadót, hogy Dee Lite és neki volt egy száma, a Grovee is in the Heart. Nekem ez erre a világra hajaz. Nagyon szeretem ezt a képet. Tökéletesen rendben lévő megoldásnak tartom. Ebbe az univerzumba, ahogy belehelyezi ezt a spirált, és a dinnyék egyből elkezdnek repülni, mint ilyen kis holdacskák, egészen őrületes. Csak így tovább Tímea! (hegyi)
értékelés:

Marajd még

London, Hyde park

Azt kell mondjam, hogy ez szinte egy tökéletes kép. Azért mondom, hogy szinte, mert ha én vagyok, akkor én egy-két centivel lejjebbről fényképezem mindezt, pontosan azért, hogy a madár szárnya ne keveredjen ennyire össze a háttérben lévő fákkal, és ezzel azt is elértem volna, hogy ez a szobor egy picit nagyobb hangsúlyt tud kapni. Most, nekem ez az egyetlen javítási észrevételem, mert egyébként ez egy nagyon erős kép. Pontosan attól izgalmas, hogy egy olyan helyzetet mutat be, amiben ez a szobor életre tud kelni, és olyan, mintha ő dobta volna el, mint egy papírrepülőt ezt a madarat, és néz ránk, hogy „ügyes vagyok? Jól dobom?” Szóval mindenképpen nagyon jó meglátás, nagyon tetszik. Megadom rá a három csillagot. A tanácsom a jövőre nézve az lenne, hogy a képalkotó elemeket nem árt egy picit mindig tisztább körvonalakkal megtartani. Most itt nem indokolja semmi, hogy a háttérrel ez ennyire össze legyen olvadva. Merthogy itt most a repülés, ami ebben izgalmas. Az, hogy ez a madár szabadul ebből a helyzetből, és kifelé repül ebből a képből. A cím is erre utal, maradj még, mintha ez a szobor szerette volna még, ha ez a madárka ott ül a karján, Igen ám, de ebből most olyan, mintha ez a madár épp leszállna majd valahol a földön. Tehát ezt a fajta felszabadultságot, amit sugallni szeretne, pontosan ezek a formai összeragadások teszik egy kicsit bizonytalanná. (hegyi)
értékelés:

Ablak

szárnyaimból hullott a toll...

Gábor tud néha nagyon erősen fogalmazni, és én nagyon örülök ennek a képnek. Egyrészt azért, mert már magam is megfigyeltem ezt a helyzetet az ebédlőben, ahol most ülök. Sajnos nagy üvegfelületek vannak, és ezek a madárkák valamiért azt gondolják, hogy át tudnak ezen repülni, és akkor szembesülnek azzal, hogy mégsem olyan könnyű ide a bejutás. Ha jól megfigyelem, akkor látok én most is egy ilyesmi nyomot, sokkal kevésbé rajzos, mint amit a Gábor talált. Ugyanakkor pontosan ez az, ami ennek a képnek az erénye, hogy olyan, mintha mozgásfázisok lennének lefényképezve. Olyan, mintha ezek a szárnycsapások többszörös expozícióval kerültek volna a fényképezőgépbe, miközben a leiratból meg a helyzetből is adódik, hogy ez egy lenyomat. Nagyon lírai, nagyon jó a kompozíció. Lehet, hogy én egy picit kevésbé szűkre komponáltam volna, nem tudom, hogy mennyi van még ebből a képkockán. Érdemes lenne megnézni, és egy picit tágabb kompozíciót hagyni, de így is tökéletesen elfogadom ezt a megoldást. Sok-sok más leckére is be lehetett volna küldeni, visszafogottnak és jónak tartom azt, hogy ez a mozgás leckébe került. Túl sokat nem tudok erről mondani, pontosan azért, mert a kép mindent elmond, és tényleg csak azt, hogy a sapkám megemelem. Örülök annak, hogy a Gábor olyan időpontot és olyan nézőpontot keresett magának, ahonnan ezt jól tudta ábrázolni számunkra. Ehhez az kell, hogy foglalkozzon ezzel a témával, időt töltsön vele, és ne csak rögzítse, hanem érzelmileg is valamilyen kapcsolatba kerüljön az adott szituációval. És itt a lényeg, amitől a kép Gáboré. Ugyanis miközben a kép formai megoldásai szépek és artisztikusak, eközben tudatosul a kép drámája is a nézőben, és e kettő, tehát a baleset tényszerűsége és az ábrázolás szépsége az, ami a nézőben kavargó érzéseket ébreszt. Mindennek a közös eredője az, ami Gábor filozófiája is, hogy a tények makacs dolgok, és az érzelmek mögé kerülnek valamiféle biztonságot nyújtó matematikának. Köszönöm! (hegyi)
értékelés:

vonalak

Nagyon kedvelem ezt a képet. Mégpedig azért, mert egy olyan történetből, ami egy mindennapi történet, viszonylag sokszor találkozhatunk vele, villamos megy az utcán, ami önmagában nem túl sokat mondana nekünk, két fontos megfigyeléssel komponál képet András. Az egyik az, hogy a ház és a villamos sárgája nagyon jó ritmusban válaszol egymásnak, a másik, hogy azokkal a csíkokkal, amit valószínűleg valamilyen reluxa vagy fényvédő hozhat létre, a mozgás érzetét is kelti számunkra, és olyan, mintha segédvonalak lennének berajzolva az ún. perspektivikus ábrázoláshoz. Nem tudom ki volt, aki rajz órán ilyet tanult, mit tanultunk perspektivikus ábrázolást, és ahhoz hasonló segédvonalakat húztunk anno, aztán magát a fő témát kihúztuk erősebben tollal, filccel, tintával és aztán a segédvonalakat kiradírozva szemünk elég kerülhetett maga ez a perspektivikus megközelítés. Úgyhogy én nagyon szeretem ezt a képet, és nem is akarnék erről sokkal többet mondani. Tömegelhelyezésben is helyén van. Talán, talán a kép jobb oldalából, ott a két ablaksor után következő, talán lépcsőház ablakoknál én már vágtam volna ezt a képet, kicsit akkor feszesebb lenne a kompozíció, de így is el tudom fogadni. (hegyi)
értékelés:

Mozgás

Gödör

Alcímként vagy magyarázatként azt kaptuk, hogy gödör. Ez a kép egy nagyon jó fény- és színvilágú fotográfia, nagyon jól felesel egymással, nagyon jól válaszol egymásnak ez a búzakalász színű sárga, és az a fajta tintakék, ami, mint ég és mint valószínűsíthetően egy színpadi helyzet, ami itt most ábrázolásra kerül. Tehát színben, színdinamikában nagyon jó ez a meglátás. Aztán az a fajta elmosódott - amire a cím is utal - mozgási formavilág vagy mozgásfázisoknak az ábrázolása, engem - még ha nagyon is elvadultnak tűnhet az asszociációm - arra emlékeztet, mikor a kínai negyedben ünneplik a kínai újévet, és nagy sárkányokkal járnak körbe az emberek között, és ennek a sárkánynak , amibe több kis kínai szokott belebújni, van egy feje, ami bele-belecsíp az ott álló bámészkodókba, és van egy hosszú-hosszú kígyózó teste, és ez, mint egy ilyen karneváli forgatag jár-kel az emberek között. Valami hasonló formai játék jön itt létre, mintha ennek a kis sárkánynak a kis pofáját látnám ide a nézőre tekinteni. Érdekes ez a fajta párhuzam, amit én itt észrevettem. Erre utal egyébként az is, hogy a felsőtest mozgása egy elkent, elhúzott mozgást eredményez, míg a lábak nagyon is határozottan állnak. Ez még mindig azt mondom, hogy talán igazolja ezt a viccesnek mondható értelmezésemet. Ami egy picit számomra kérdés, hogy most a képnél minden a kép jobb oldalára koncentrál. A kerékpár hátsó kerekének a darabja, ez a fajta mozgási helyzet, és a képnek a bal oldalán nem nagyon látom, hogy történne valami. Lehet azt mondani, hogy arrafelé történik a mozgás, ezért kell hozzá ez a tér mennyiség, hogy ez a mozgás végbe tudjon menni, de én azt mondom, hogy erre azért ekkora mértékben szükség. Ezt a helyzetet jól be lehet mutatni akkor is, ha a képnek legalább az egyharmadát baloldalon levágom, ez akkor is működik. Nem érzem azt, hogy ez dekomponálással megoldható ez a kompozíció. Úgyhogy én kettő csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

Kerék

Egy izgalmas képet látunk, dinamikusan komponált formákat. Nagyon tetszik az, ahogy a kerék és a kerékpár is megjelenik. Nagyon tetszik az, ahogy az árnyékok, közben a kerékpáros mellett elhaladó gyalogosok is ezen a képen szerepelnek. Tehát mint mozgás ez egy nagyon jól értelmezhető és izgalmas kép. Nagyon jót tesz neki, hogy ez egy fekete-fehér fotográfia, de van két apró megjegyzésem. Az egyik az, hogy semmi nem indokolja, hogy dől a horizont. Erre azért érdemes odafigyelni, a kompozícióban ez nem érvényes most. Másrészt pedig én azt gondolom, hogy ha ilyen szép árnyékok vannak és ilyen szép árnyékokkal dolgozunk, akkor ezeknek az árnyékoknak célszerű megadni azt a teret, hogy ezek a formák válaszolhassanak, feleselhessenek a valós formákkal. Itt most két lényeges árnyékot látunk. Az egyik a kép középpontján lévő bácsi, vagy férfiember, akinek az árnyéka megjelenik, a másik pedig maga a kerékpár kerekének az árnyéka és mind a két árnyék el van vágva és ez nem indokolt. Nincs miért vágnunk. Az egyiknél a bácsi feje vágódott le, a másiknál a kerék teteje. Ezek a vágások most nem tesznek jót. Nyugodtan hozzá lehetett volna a kompozícióhoz ezeket adni és akkor egy nagyon izgalmas játékot tud körbejárni a szem. Most kibicsaklik ez az egész, mert kifutunk a képmezőből. Miközben maga a megoldás jó, de azt gondolom, hogy erre azért érdemes odafigyelni. Ez most egy csillag. (hegyi)
értékelés:

Mozgás fázisgyakorlat

Egy érdekes képsorozatot kapunk. Kicsit nekem olyan, mint amikor gyermekkorunkban a történelemkönyv vagy a földrajzkönyvnek a sarkára rajzoltunk kis ábrákat és aztán ezeket a lapokat pörgetve rajzfilmfigurának mondható kis rajzocskák, ezek megelevenedtek és elkezdtek mozogni. Hogyha viszonylag gyorsan pörgetjük ezt az oldalt, akkor a főszereplő itt, ennél a képsorozatnál is elkezd futni. Tehát mint fázisgyakorlat nagyon is jól működik ez a fajta képsorozat. Annyit tudnék hozzátenni, hogy nekem most egy picit az, hogy ez a beállítás most milyen kompozíciót hordoz, megkívánná, hogy a kis főszereplőnk túlmozogjon azon a körön, amin ő egyébként fut. Azért, mert így most a képnek a baloldala, tehát az a rész, ahol ez a villanyoszlop látható, az most nincs bekapcsolva ebbe a mozgásba. Én el tudom ezt fogadni, hogy ez így van, de akkor valamilyen más mozgásnak esetleg föl kéne tűnnie a kép baloldalán. Pontosan azért, hogy ott is egy történet elinduljon. Akár egy beguruló labda, egy kis kerékpár, vagy nem tudom, egy babakocsi, nem akarok ötleteket mondani, de valahogy azt is be kéne ebbe a történetbe kapcsolni. Most ez nem történik meg. A gyakorlat az sikerült és örülök neki, hogy Bara ezzel elkezd foglalkozni. Muybridge az, akinek mozgásfázis képeit ismerhetjük az előző századfordulóból és ez egy viszonylag hasonló fázisgyakorlat, csak most maga ez a mozgásrendszer, ez nem annyira jellegzetes, mint amennyire egyébként jellegzetes lehetne. És ez talán annak is köszönhető, hogy ez az ív, amit Hanna most befut, ez az ív nem mozgatja őt be a kép belsejébe. Én azt mondom, hogy csináljon a Bara még ilyen mozgás fázisgyakorlatokat. Erre most egy kiscsillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

A fátylas nő

Tetszik a kép, nagyon kedvelem ezt a történetet. Egy picit nekem maga a „hívás” egy kicsit sötétre sikerült, tehát ezzel lehetne tónusban egy picit még előrébb hozni, de hát ez csak egy technikai meglátás. Nagyon tetszik az, hogy itt van egy ilyen helyzet, amikor valószínű, hogy vagy egy fátylat, vagy kendőt, másik szoknyát, blúzt, vagy valamit ez a hölgy föl akar még úgymond venni és egy hosszú expozícióval elérjük azt, hogy egy ilyen festői helyzet jön létre. Miközben nagyon is jó, és nagyon is fontos, hogy a képen vannak éles pontok és vannak olyan momentumok, amik beazonosíthatóan megmaradtak, tehát nem minden mozog, hanem igazándiból a kéz hirtelen mozdulatával a kép felső része az, ami a mozgást nagyon jól mutatja, míg az alsó rész stabilan áll és támasztja alá ezt az üzenetet. Úgyhogy én ezt nagyon szeretem. Egy picit szűkre komponáltnak tartom. Tehát itt megint az a helyzet, hogy nincs a mozgásnak elég tere. Most dekára szét van mérve a kettő. A mozdulatlan talapzat és a bemozdult felsőrésze a képnek. Én pedig azt mondom, hogy ezt a döntést meg kell hoznunk, hogyha minket itt most a mozgás érdekel, akkor nagyobb teret kell adni, mert valószínű ez a ruha azért suhan magasabbra, meg oldalirányban is egy picit jobban, mindez mehet a rovására a nyugalmi helyzetben lévő talán alsószoknyának, vagy kis kombinénak, vagy nem tudom, minek hívjáknak nevezhető fehér ruhafelületnek. Az irány az nagyon jó, de a kompozícióval nem 100 százalékig tudok egyetérteni. Kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

el...

András - most már mondhatom – új korszakának egyik állomását láthatjuk ezen a képen. Itt a leckebesorolással egyáltalán nem értek egyet, ezt én mozgás leckére nagyon nyögvenyelősen tudom elfogadni, tehát itt még mindig azt mondom, hogy van pontosítani való András. Ez még egy kicsit a múlt, amikor didaktikusan próbálunk valamit megfogni, és akkor mozgás és el, mert ez az ember megy kifelé a képből. Hát jó, ez nekem erőltetett. Úgyhogy találjunk ennek valami másik leckét légy szíves. A kép viszont önmagában nagyon filmszerű. Nagyon jó az a fajta kontraszthatás, amit azzal tudott elérni András, hogy a szereplőre fókuszálva, a szereplőre állítva az élességet olyan fátyolszerű légréteg, légtömeg kerül a háttérben álló épületekre, ami miatt azok egy ilyen szürkés-fátyolos tónusban tartódnak és ez nagyon is rajzosan kiemeli ezt a figurát, aki itt gyalogol ezen a – talán – hídon. Tehát mondom a kép az erős, a leckebesorolással nem értek egyet, ezért kettő csillag. Próbáljuk meg azért úgy értelmezni ezeket a leckéket, ahogy azok vannak. Ha mozgás, akkor valami utaljon a mozgásra. Itt a kép vágásával az András tulajdonképpen még le is vágta a lehetőségét is annak, hogy itt a mozgásról beszélhessünk, mert se kéz, se láb. Úgyhogy mivel az expozíciós idő viszonylag rövid, ebből kifolyólag, hát itt én mozgást – mondom – csak nagyon nyögvenyelősen tudok értelmezni. (hegyi)
értékelés:

Védőháló nélkül

Hát igen Béla, ez az, amikor valami olyat tudsz nekünk nyújtani a magad körüli világ megfigyeléséből, amivel nem biztos, hogy mindenki találkozik a mindennapokban. Nem is vagyok benne biztos, hogy én ezt most itt meg tudom fejteni, hogy mivel érted el azt, hogy ilyen halálugrásokat vagy bungee jumpingokat csinálnak a kis hangyák, vagy pókok, de az biztos, hogy nagyon jó ez a fajta képi megoldás. Szép az ív, szépek a színek, nagyon izgalmas ennek a levélnek a színezete, ahogy transzponálódik és átalakul, attól, hogy kezd egy kicsit a csúcsa elszáradni, akvarellszerű hatást érsz el vele, nagyon jók ezek a kis vízcseppek, és ez a halálugrás meg egészen fantasztikus. Úgyhogy mint mozgás lecke ezt el tudom fogadni, és három kiscsillagot adok rá. (hegyi)
értékelés: