17. Instruált modell

Messze a part

Ez valami nagyon régi, majd' 15 éves kép - az első digitális gépemmel készült - a(z akkor még nem) feleségemről. A régi képeket nézegetve akadt a kezembe, és rögtön rátok gondoltam :-) akkoriban még nem okozott olyan gondot az instruálás, mint most. De tanulni is jobb később, mint soha.

RövidfilmRövidfilmRövidfilmRövidfilmRövidfilm

Nincs megfejtendő sztori, csak pár fotó a Játék miatt.

Don Mészáros, meggyőző színészi alakítást látunk, csak az utolsó képnél bukik le a szereplő, de tulajdonképpen még ez is belefér. Ha egy képet kellene kiválasztanom, az az első lenne. (hegyi)
értékelés:

Lány vörösben

Első felkéréses fotózásom volt, rettenetesen izgultam. Folyamatosan agyaltam a helyszíneken, végül a háztól 10 méterre meg is született az első, és egyben a legjobb kép is, persze látom a hibáit. Tűzkeresztségnek nagyon jó volt, élveztük.

A vörös jó, a haja jó, tulajdonképpen az arca is jó, a miniszoknya is jó, de a lábakra olyan erőt löktél a fényekkel, hogy az visz el mindent, tehát nem a lányt nézem, hanem az X-be rakott lábait és nincsen a térnek sem értelme, nincs értelmezve, hogy miért van most ő ebben a térben. Ha ott lenne egy '60-as évekbeli amerikai autó, akkor már működhetne a dolog, de most nincs ott semmi, de a semmi sincs ábrázolva, mert akkor legyen a semmi is látható, hogy semmi nincs, de most kivágtad őt ebből a képből ide nekünk, a környezetből sokat nem kapunk, ez így nem működik. (hegyi)

Mikrosztori

Mikrosztori

Apa széttárt kezű szmájlija vagyok. Nem tudom, ez most miért, nem értem, persze, árnyék meg valóság, de közben be is mozdul, élességi bajok is vannak, ez sok egyszerre egy képen. (hegyi)

Instruált modell

Instruált modell

A helyzet hasonló, itt mondjuk az, hogy a nő öléhez odakerült a Skoda, az annyira nem erős, erre oda kellett volna figyelni, hogy ott mi történik azzal a fénnyel. Az nem rossz, hogy te ott hogyan jelensz meg, kicsit olyan, mintha egy marionett helyzet lenne, hogy a lány irányít téged, mint egy bábút, erre még rá lehet játszani, de itt most nem rossz ez a figurális megjelenés, ez itt most jól működik. Ha javítanék rajta valamit, akkor azt, hogy megvárni ilyenkor, hogy elmenjen a skodás. Tudom, ez majdnem lehetetlen, mert mikor fog az onnan elmenni, de ha ezek a szituációk, mint reklám, ott vannak, és többször vissza lehet oda menni, megnézni, hogy mikor milyen a fényviszony, a formák, stb. Érdemes ezzel foglalkozni, mert az ötlet jó. Abszolút pártolnám azt, hogy ezzel foglalkozz, de akkor tedd bele azt a pluszt, hogy jegyzeteket készítesz: például, hogy délután kettőkor jobbról jön a fény, délelőtt tízkor balról. Akkor látni fogod, hogy mi a különbség, hogy esetleg a te figurád hogyan tud életet kapni. Én sarkallnálak arra, hogy foglalkozz ezzel még. (hegyi)

Ez a póz megfelel?

Ez a póz megfelel?

Egy kis labdázás után a hóban jött a megérdemelt jutalom, valódi csont formájában.

Hát, ha a kérdés komoly, akkor azt kell mondjam, a póz még oké lenne, de a többivel vannak gondjaim. Az egyik a szürkeség. A fehér az a hó lenne, de itt szürke lett, ettől az egész elég szomorkás hangulatú. Aztán a csont. Oké, elhiszem, de javarészt csak bemondásra. És az állandó heppem, hogy le kell menni oda, ahol a dolgok történnek. Állat, gyerek, ezek olyan dolgok, aminél nem lehet rest az ember, oké, én se vagyok egy szilfid alkat, hogy könnyen guggoljak, de a képért mindent. Közel kell menni. Különben fentről lefelé egy alávetett pózból ez a dolog nem tud hatni rám, mint nézőre. (hegyi)

kutyaházőrző

kutyaházőrző

Gordon nagyon jó modell volt. Pontosan azt tette amire kértem, a bal oldali kép esetében arra, hogy még kis ideig maradjon úgy ... kb húsz percig fotózgattam, ő olyan ötpercenként megunta, felállt, de mikor megkértem, hogy még egy pici időt kérek, akkor visszaült szépen ... a jobb oldalinál annyit kértem tőle, hogy jöjjön és nyalja meg a mancsomat.

Dani, az a helyzet, hogy az ötleteid mindig érdekesek, és első blikkre tetszik is, de azért az idő próbáját akkor állná ki ez, ha nem csak az ötlet lenne rendben, hanem a képisége is. Máshogy kérdezem: ha ezt neked kell megrajzolni, tuti, hogy ennyi felesleges képemelet is rárajzolsz? És ha rajzolsz is rá hangulatfestő dolgokat, mint a kötélen a ruha, valóban nem kell azt befejezni? Bevallom, engem ez bosszant, úgy kábé, mintha egy mix hangereje nem lenne összerakva, egyik szám hangos, másik halkabb, közben odakenve a zajok, de csak úgy, ahogy épp puffan, na, hát én így vagyok képileg ezzel, hogy a skicc oké, de azért ez megérne annyit, hogy gondosabban komponálva is elkészüljön. Ugye csinálsz belőle javított kiadást is? (hegyi)

level

level

Én még egy fokkal közelebb hoztam volna a kamerához a levelet, és egy vörösbe hajló rozsdásabb levél azt hiszem jót tett volna színben, hogy adjon valami kis dinamikát neki, amitől megmaradna a gyermeki attitűd is, mert így most a szigorúsága erősebb, mint a játéka, de az ötlet tetszik, érdemes ezzel még játszani. (hegyi)

A dohányzás súlyosan károsítja az Ön és a környezetében élők egészségét!

A dohányzás súlyosan károsítja az Ön és a környezetében élők egészségét!

A dohányzás súlyosan károsítja az Ön és a környezetében élők egészségét! Nagyon mondjuk nem kellett instruálni, de a fára én küldtem fel.

Én ezt kedvelem. Jó, az más kérdés, hogy az ember dohányzik-e az erdőben, de talán épp ez az, ami miatt lehet akár egy figyelemfelkeltő dolog. Jó ez a manós megjelenés is, mint egy kobold, aki hamarosan leugrik és elrohan. Kritizálni megint a tónusokat tudom, azt, hogy a mélyebbeknél nincs részlet. Kár. (hegyi)

Háromszögek

Háromszögek

Azt gondolom, hogy a hegedűvel a legjobb, ami történhetett, az nagyjából egyébként ez. A kompozícióval vannak problémáim, egy kicsit a világítással is, de az nem rossz, hogy oda került maga a hegedűs. Egyrészt az a problémám, hogy alul és felül, de főképp felül ez nagyon szűk, miközben oldalirányban lötyögünk, és egy kicsivel több fény nem ártana a középtónusokból. Nagyon szépek a feketéink, meg nagyon jó a világítás a testen, maga a hús életszerű, de minden más annyira a mély tónusok felé visz, hogy ez az ing sem tud élni, a fekete a feketén eleve nem egy könnyen fotózható, de azért megoldható probléma, úgyhogy ez most egy két csillagos megoldás. Azt szeretném kérni, hogy kezdj el gondolkodni azon, hogy esetleg gyakorlat képen mutatsz egy pár olyan megoldást, ami a fekete a feketével való fotózásról szól. Tudom, hogy a digitalizálása sem egyszerű, és a webes közlés sem, de ez azért lenne fontos, mert itt most abszolút elvesztettük az egésznek a térbeli funkcióját. (hegyi)
értékelés:

Levitáció

Levitáció

Nem lehetett volna megkérni a pufi kabátost, hogy ne legyen ott? Vagy, ha már belemászott a képbe, biztos, hogy az az oszlopsornál nem lenne vágható a kép, hogy azt a félvalamennyit ott levágni? Nem baj az, ha billeg egy kicsit az, hogy melyik oszlop van benne, vagy melyik nem, én ott biztos, hogy vágnék. Jó az irány. Tónusban kicsit most nem olyan erős az ügy. Azt mondom, hogy itt a ruházat fog majd neked segíteni, tehát, ha vissza tudsz menni erre a helyszínre, akkor az érdekes lehet, ha nem ennyire sötét ruhával dolgoznál. Képzeld el ezt a képet egy hófehér lebernyeggel, hogy mennyire más és erős lenne. Ez a ruha nekem ehhez most nem működik, ez nekem civil, még akkor is, ha két soros a gombolása. Akkor lenne ez igazán ütős, ha lenne egy kicsit színpadiasabb hatása. Most olyan, mintha ott lenne a nagy modell, és az asszisztens megkérted volna, hogy játssza le neki, hogy mit kell majd csináljon, és ez egy werkfotó lenne. Ha lehet, akkor kérek egy ismétlést, jó? (hegyi)

Lányregény

Lányregény

Ez egy érdekes kép. Amit hiányolok, az a kép jobb oldalának a belakása, tehát, miközben gyönyörűen él az arc, miközben nagyon szép a könyv, miközben ez az egész rózsaszínes világ tényleg abszolút arról beszél, hogy valaki a tinédzser kora vége felé a szerelmi életét még a lányregények olvasásában éli ki, de a vágy azért már ott van a tekintetben, ez mind nagyon rendben van, ugyanakkor ez a szürkés-zöldes háttér elég furcsa. Nem azt mondom, hogy Michael Jackson posztert kellene tenni a falra, mert nem kötelezően ez az, ami az egészet megoldja, de valamilyen térbe helyezést mindenféleképpen érdemes lenne csinálni. Úgyhogy én most azt mondom, hogy ez egy 2 csillagos kép, és ha van kedvetek még ezzel játszani, márpedig remélem, hogy igen, akkor kérnék egy ismétlést, a történet egyik szála ugyanis működik, de nincsen keretbe helyezve. (hegyi)
értékelés:

meditáció

meditáció

Ha jól tudom, meg ha jól emlékszem a Gellért-hegyen lehet ez a szobor. Mintha ott már készült volna kép általad, és én most azt gondolom, hogy jó az amit látok és nagyon fontos is, de azt nem tudom, hogy mit lehetett volna kezdeni a háttérben az éggel. Mert ott most nagyon kinyílik a kép, miközben ennek az egésznek ez a fajta köszönés, ami egy maori köszönési forma, az ami a lényege, és ha ezt el tudjuk fogadni, akkor én azt gondolom, hogy lényegesen kevesebb éggel tudnám ezt határozottnak érezni. Még egyetlen dolog. Az instrukció tökéletes, ami történt itt és nagyon jól érzékelhető, hogy milyen kérés hangzott el részedről a modell felé. Ilyenkor én egy kicsit szadista vagyok, mert lehet, hogy ha még 2 percig hagyod a modellt ebben a pózban, akkor elkezdi elfelejteni az instrukciót és talán jobban átélni azt, hogy mi is történik – mert itt most ő nagyon akar hasonlítani a szoborhoz. Én megvártam volna azt a pillanatot, amikor ezek a mimikai gesztusok oldódnak egy picit. (hegyi)
értékelés:

Édes csend

Édes csend

A kép egy fotós oldal heti felhívásának (Diane Arbus’ Dreams) indíttatásából született, bár már látom, hogy a témához lehetne (kellene) máshogy közelíteni. A cím és a kép kapcsolatát inkább a nézőre bíznám.

Én kettéválasztanám a képet és a kép leiratát, mert a kép leiratával egy kicsit félrevisszük a nézőt. Egészen pontosan arra gondolok, hogy ha megfigyeljük Diane Arbus munkásságát, akkor azért néhány technikai jellegű megoldást mindenféleképpen észre tudunk venni. Egyrészt előszeretettel alkalmazta a vakut, és nagyon fontos volt az, hogy olyan atmoszférát teremtsen, ami a maga keresetlenségével, spontaneitásával hat ránk. Ennek az egyik eszköze a világítás, a másik az objektív megválasztása. Ez az, amiről Robert Capa is beszél, hogy „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”. Magyarán, mivel sokszor készített szobabelsőben fényképet, jószerivel az alap objektív vagy még ahhoz képest is a nagylátószög felé mozdult el az ábrázolásban. Ha ezt a képet megnézem, akkor itt ami szembeötlő, hogy ez egy nagyon korrekt beállítás, megfigyelés, de ezzel a korrektségével van egyfajta távolságtartása is. Abban megvan a párhuzam, hogy mivel Arbus Hasselblad gépet használt, vagy azt is használt, ezért ez a négyzetes formátum adódott magából a gépből. Tehát ez a párhuzam megvan, ugyanakkor kicsit olyan ez az egész, mintha a modell ebben a helyzetben, egy beállított pózban lenne. Magyarán olyan, mintha neki ehhez az egészhez túl sok köze nem lenne. Állok a baltával kezemben a tyúkkal, és mit is kell most nekem ezzel kezdeni? Mondok még egy-két fontos meglátást.
A képelemek az élességükkel és a tónusukkal tudnak a figyelem középpontjába kerülni. Most a fán lóg például egy kaspó, ami elviszi a figyelmet, túlságosan határozott és behívódik ebbe az üzenetbe, pedig hát túl sok köze nincs hozzá. Aztán a modell lábánál van valami fémlap, ami lehet, hogy fontos ehhez az egész történethez, de nem értelmezhető, hogy az ott mi akar lenni, ezért az is nekem a figyelmet osztja. Szintén nagyon határozott a háttérben a palatető. Tehát, ha például a modell közelebb kerülne magához a tyúkketrechez, akkor lehet, hogy több párhuzamot találnánk, akkor lehet, hogy a történet jobban el tudna indulni. Aztán a másik kérdés pedig a ruházat, hogy a modellt milyen ruhába öltöztetjük. Nyilvánvaló, hogy nem báli ruhában fog nekiállni tyúkot vágni a valóságban. Itt a kérdés az, hogy mennyiben akarunk a valósághoz közel lenni. Hogyha az arbusi modellt vesszük alapul, akkor ő nagyon a valósággal foglalkozott, és a valóságban kereste meg a szürrealitást. Ez a kép, ebben a formában kevésbé szürreális. Tudom, hogy ez furcsán fog hangzani, mert maga a balta és a tyúk a hölgy kezében eléggé valószerűtlen, de mégis azt mondom, hogy a valóság mindig valahol a meghökkentéssel, az iróniával tud a drámához kötődni. Tehát két irány lehetséges. Az egyik az, hogy még inkább a szocreál felé visszük a dolgot, és tényleg megkeressük ebben a folyamatban azt a szürrealitást, hogy igen, az én asszonyom beöltözött ehhez az egészhez, és felvette a kis pufajkát és vágja a csirkét, miközben egyébként most volt a fodrásznál és gyönyörű haja van és lobog a szélben, ettől lesz szürreális mondjuk. Vagy hozzunk egy színpadi jelenetet, és akkor viszont tényleg lehet, hogy egy másik ruhában az egésznek az őrületét fel tudjuk fokozni. Most valahogy olyan bátortalannak érzem az egészet. Elindul egy gondolat, de nem merem befejezni, mert mit szól hozzá a feleségem. Én azt gondolom, hogy ha elég határozottak vagyunk, és az ötletünk fejben kész van, akkor magával a határozottságunkkal tudunk meggyőzőek lenni. Tehát, ha azt mondom, hogy figyelj, ezt vedd fel, állj ide, csinálj így, úgy, amúgy, akkor ennek a dinamizmusa át tud ragadni a modellre, és már nem a meglévő családi rendszerben gondolkodunk, hogy én vagyok apa, ő anya, és egyébként nem szoktunk ilyeneket csinálni, hogy a kert végében báli ruhában csirkét vágunk. Ha én azt mondom, hogy nekem ez fontos, és légy szíves legyél ebben partner, akkor ő is bekapcsolódhat ebbe az egészbe. Ehhez határozottság kell. A fotós mindig az, aki a főnök. A másik ilyen irány, az a világítás. Ha ez egy álom, márpedig azt olvasom ki a leiratból, hogy Arbus álma, akkor én azt gondolom, hogy ez egy világítással is megoldható dolog. A realitástól kell tudni elvonni ezt az egészet. Szóval én azt mondom, hogy ez egy jó irány lenne akkor, ha az ember határozottsággal ki tudja szakítani a valóságból azt a kevés időt, amíg a képet elkészíti, és addig ő tudja irányítani, kézben tartani a történetet. Határozottan eldönteni, hogy mit akarok csinálni, és ezt végig vinni azzal a csapattal, akivel dolgozom. Az, hogy elkezdtél ezzel dolgozni, és ez ebben a formában meg is jelenik, nekem most így két csillagot ér. (hegyi)
értékelés: