18. Portré, emberábrázolás

Profilból

Bandi.

Azt gondoltam és erről beszéltem a rádióadásban is, hogy a kép fekve készült, csak trükkösen meg lett fordítva. Bandinak egy olyan arcát mutatja, amit azok, akik csak a bulin találkoznak fele, nem láthatnak, hiszen Bandi életvidám, jókat és sokat beszélő társaság motorja típus, ez az elgondolkodós, merengős forma meg is lepheti azokat, akik találkoztak már vele. Ami formailag nekem szúrja a szemem, az Bandi könyöke, az az éles kiszögellés így agresszívvé teszi, tehát ellene dolgozik a merengésnek, miközben persze értem, hogy a hajába túr, de lehet hogy ezt valahogy úgy is meg lehetett volna oldani, hogy vagy más kéztartással, vagy más szögből legyen ez ábrázolva, kevésbé határozottan és elkülönülően. Amit nem értek és ami viszont magyarázatra szorul, hogy miért lett az állából ennyi vágva, mert a keze szépen meg van tartva formailag, és ha így van, akkor nem érzem indokoltnak, hogy a szakáll, az áll ne kerüljön ide. Ugyanez igaz a másik szemre is, vagyis vagy profilt adunk, és akkor nem indítjuk el a szemöldökkel a másik formát, vagy félprofilt, vagy lentebbről úgy, hogy az orr takarjon, most az ott egy nyitott forma lett. Mivel tudom, hogy megoldható, mert a modell nem szalad el (remélem), így kérnék ismétlést. (hegyi)

H.Á. portréja

Beleolvastam a kommentekbe, hátha magyarázatát kapom a vágásnak, és itt most nem csak a szemre gondolok. Ugyanis a kép két fő elemmel dolgozik, az egyik a fej, a másik a kéz. Ezeket Tamás azzal is elkülöníti és fokozza a térhatást, hogy a kéz életlenben van tartva. Na jó, ez eddig rendben is van, csak a helyzet az, hogy a távolság a fej és a kéz között kívánná azt, hogy többet kapjunk a fejből, mert akármennyire is jellegzetes a cigarettázás, de azért a fejen van a hangsúly, ezt támasztja alá az élesség megválasztása is. Ezen kívül a tónusrend, ami fontos, és itt azt kell mondjam, hogy ha 1-2 értékkel sötétebb tónus lenne a kéz, akkor lehet, hogy az egész más egyensúlyt kaphatna. Lényeg az, hogy most ebben a formában a fej lenne, ami a tömeget helyrehúzza, és ezért nem indokolt a szembe vágni, azon kívül, hogy valóban fájdalmas érzés a szem vágása (Bunuel és az ő andalúz kutyája). Nem tudom, hogy a képből van-e tágabb verzió is, vagy már az exponálásnál vágott Tamás, ha van bővebb, szívesen látnám azt a verziót is. (hegyi)
értékelés:

Vali mesél

Nem a környezet, nem a kutya, nem a mimika vagy a gesztus kérdéses nekem ebben a képben, mert ez mind következmény, mégpedig annak következménye, hogy hova teszem a kamerát. A képen ott van a kulcs, de most nem abba a zárba illesztettük, amit nyitna, magyarán, a két egymáson pihenő kéz a csúcspontja ennek a képnek, de most nem ez a lényeges, hanem a száj, a kimerevedett kutyus, a terítő és a háttér - azaz minden ez elé a gesztus elé tolakodik. Ha a két kézfej felől közelítek a szereplőhöz, máris értelmet nyer hogy mit keres ott a kutya, hogy mi a kapcsolat köztük, hogy mindaz, ami KÖZBEN történik, az csak a pillanat, mert az örök kötés az a két kéznél érezhető. Nem azt mondom, hogy csak a két kezet kellett volna exponálni, de azt gondolom, hogy ha nem a szokványos szemmagasságból (a modell tekintetében kicsit a szemmagasság felett) kattan el a gép, hanem mindaközben, hogy Vali mesél, megfigyelem, megkeresem azt a nyugalmi pontot (két kézfej), amihez képest felépítem a viszonyrendszerem, akkor ez már önmagában meg fogja szinte "ingyér" határozni azt, hogy hova állok, guggolok, honnan nézem, mit figyelek, és ehhez képest majd hova kerül a fej, mi lesz a háttérben, mi történik a képpel, és akkor egyértelművé lesz az üzenet is. Ismétlést kérek. (hegyi)

Szivárvány gyermek

Nagyon jó ötlet, jó a megvalósítás is és a megfigyelés, a kompozíció is jól sikerült - egyetlen dolog, amit nem tudok, hogy ez a fénylő nyalóka vagy játékpálca vagy nem tudom mi, mekkora. Ugyanis ha hosszabb a világítós része, akkor én kihagynám a jobb oldali szemet takaró műanyag készülékrészt, helyette ha kézzel megfogja ezt a kütyüt Mese, akkor maga a kéz lehet az, ami takarja a szemet, tehát a titokzatosság megmarad, viszont egyrészt ez a műanyag cucc nem rontja a csodaélményt, másrészt a kéznek is lehet szerepe, mintha egy fénykard lenne, ami szerintem passzolna is a gesztussal. Mindettől függetlenül nekem ez 3 csillag, mert nagyon erős az üzenet, bátor, sőt, rizikós színhasználat mellett sem esünk bele a giccsbe, mert a száj és a szem olyan konkrét, olyan erős jelenlét, hogy mindent helyrebillent. (hegyi)
értékelés:

tükörkép

Nagyon zárt világ, amit itt látok. Nagyon zárt, bensőséges, de csak két irányba működő világ a kamera és a modell között, de nem tudom behelyettesíteni magam a kamerába, mint néző. Ez nem baj, csak mondom, mint tényt. Hogy ez a gesztus miatt van, vagy az instrukciók miatt, vagy a helyzet hozta ezt, nem tudom, de az az érzésem van, hogy mintha valahonnan, a hátatok mögül megfigyelném ezt az egész szituációt, ahogy anya és lánya járja a várost, és szavak nélkül kommunikálva, mint egy képregény, jönnek a naplóüzenetek, és ebben a világban nincs nagyon befogadás a külsőségekkel szemben. Itt vagyunk, sétáltunk, és ez kettőtökről szól. Ez nem baj, nagyon izgalmas, érdekes, kicsit hideg, kicsit furcsán érzi a néző magát ettől, hogy nem befogadva van, hanem mintha az asztalon felejtettek volna egy képeskönyvet, és belelapoztam volna, utána az ember gyorsan becsukja, mert érzi, hogy ez nem neki szólt, nem azért hagyták ott, hogy engem bevonjanak ebbe a történetbe. Ezt érzem ennél a képnél. Megvan a három csillag, nincs ezzel semmi probléma, csak megint a Bara segítségét kérném, hogy rosszul látom, jól látom? Most egy kicsit én vagyok bizonytalan, ebben kellene segítség. (hegyi)
értékelés:

Zsolt

Nehezen fogom én ezt a képet elemezni, mert ugye felismertem rajta magam, itt voltam, emlékszem a szituációra is, hogy itt viccelődtünk egymással. Ahogy a kommentárokat olvastam, az is felmerült, hogy én féltettem a kamerámat, meg hogy akár irigy is voltam, de hát Lacinak az én kamerámnál még egy fokkal jobb van, úgyhogy irigységről szó sincs. Persze az ember a saját munkaeszközével kritikus viszonyba is tud kerülni, tehát lehet, hogy ez is benne van. Most mit mondjak? Nem lehetne azt, hogy ezt valaki más elemzi le, és nem én? Nem lehetne egy ilyet kérni? Én most itt tényleg tétova vagyok, hogy mit mondjak, mert látom én kívülről a csávót, csak most mondjam azt, hogy ezt az öregedő pasit miért kellett így ábrázolni, hogy mit akar ő, mit nyúlkál itt felénk? Vagy mondjam azt, hogy lehetne éles a szeme, és nem a haja? Közben pedig a gesztusban benne van az is, hogy ez egy ellesett pillanat, egy dinamikus történet, és ez felülírja azt a problémát, ami technikailag esetleg jelen van. Jó az élességjáték, de hadd ne én elemezzem, könyörögve kérlek benneteket, elemezzen le már valaki. Gerlei, figyelj, elemezz le te! Azt mondom, hogy Gerlei Gábor lesz a képelemző. Lehet ilyet csinálni esetleg, nem tudom mi a véleményetek róla, hogy azokat a képeket, amiket én nem tudok leelemezni, avagy én magam készítettem, azokra felkérnék embereket időről időre, hogy kinek az elemzésére vagyok kíváncsi. Mit szóltok? (hegyi)

Sokáig csócsáltam ezt a képet, mert azt rögtön tudtam, hogy tetszik, de forgattam magamban, hogy miért. Aztán leginkább abban maradtam, hogy nekem ez a kép nagyon erős barokk asszociációkat hordoz, anélkül, hogy archaizálna. Sikerült Zsoltot egy viszonylag - már ugye a lehetőségekhez képest - előnyös szögből eltalálni, ez a kicsit előrebiccentett fej jól áll neki. Sőt, pont ez előrebiccentés miatt olyan hatást kelt, mintha fentről néznénk le rá. Maga az arc, a dudoraival, redőivel, valamelyest még színeivel is hozza a barokkban jellmező formákat, kidolgozottságot. Ugyanígy a barokk egy részében jellemző, a térbeliséget hangsúlyozó, a néző felé kinyúló végtagok jelenléte is hozza ezt a világot. Ugyanakkor a háttér, az ing, a kezek életlensége egy teljesen modern környezetet ad ennek. Abban nem vagyok biztos, hogy Zsoltról ez egy jó portré lenne, mert nekem ez a gesztus, a felfelé irányuló kinyújtott kezekkel, tekintettel inkább egy kérlelő, esdeklő figurát mutat, ami Zsoltra nem annyira jellemző (szerintem) de mint kép szerintem kiváló. Én adnék érte három csillagot. (Gerlei Gábor)
értékelés:

kalap

Érdekesek ezek a többszörös expozíciók. Ha jól látom, itt két képről van szó, és az egyiken van kalap, a másikon nincs, és ettől olyan sejtelmessé válik ez az egész. Egyetlen egy problémám van ezzel a képpel: a kéznek ez a felénk mutató gesztus most ebből a ritmusból kiszakít. Kicsit lágy is ez a ritmus, nem eléggé feszes az a gesztus, olyan csajosan úgy csinálok, mintha pisztoly lenne a kezem, de mégsem, rád is mutatok, de azért kicsit ernyedtek az ujjaim, tehát nem elég feszes maga az izomtónus. Ez problémám, egyébként az ötlet maga jó. A háttérben lévő fény megint olyan kérdés, hogy érdemes lett volna kiegyensúlyozni, vagy pedig valami ellenpontját kreálni annak a bal oldalon lévő sötét folttal megjelenő árnyékképnek, vagy pedig továbbvinni ezt a gondolatot, és bal oldal felé nyitni a képet, és meghagyni az árnyékot, mint egy harmadik szereplő. Ez az egyetlen indok, ami elfogadható lenne, hogy ott valamilyen árnyjátékban egy szellem kimászna ebből a képből, érdekes lenne. Dolgozz ezzel még Viki. (hegyi)
értékelés:

Tanulmány

Nagyon kedves modellt találtál, nagyon jó a gesztus, amit ő mutat. Nem mondom azt, hogy érzelmileg a csúcsponton volna, szerintem ő itt már fáradt, valamivel fel kellett volna kelteni az érdeklődését, valamivel kellett volna inspirálni ahhoz, hogy több élet legyen ebben a gesztusban, de az irány jó. A világítással nem teljesen értek egyet. Ennél a portrénál az arc a lényeg. Most, ebben a helyzetben a nyakra túl sok fény jut. Most biztos megint azt fogod mondani, hogy a Hegyi szőröz. Belenézek a kamerába, megnézem ezt a sárga pólót a kis méhecskémen, és meglátom azt, hogy a nyakánál furcsán két gallérja lesz, akkor odamegyek, megigazítom. Ezt ő nem látja, csak te, oda lehet menni és ezt kiigazítani. Ugyanis az a nyakrész most ott idétlen. Abban sem vagyok biztos, hogy a jogginghoz jó a kalap. Persze lehet azt mondani, hogy ez egy színtanulmány is, ezt el tudom fogadni, hogy hogyan lehet a feketét élővé tenni egy háttérnél, de akkor mi a szerepe a modellnek, ha most a fekete a lényeg? Akkor tessék a kalappal dolgozni egy háttér előtt, akkor a modell nem fontos, akár lehet háttal is ez a modell. Tehát a tesztnél az is fontos, hogy valaki odaadta neked magát, tehát ezzel a bizalommal kell tudni élni. Akkor már tessék is erre is figyelemmel lenni, hogy hogyan van felöltöztetve. Nem vagyok abban biztos, hogy ez a sárga-fekete egy jó kontraszt, ugyanis ez a legdurvább kontraszt, erősebb kontraszt, mint a fekete-fehér. Ebben a helyzetben ez dinamika, de agresszió is, tehát van benne egy pici veszélyjelzés, egy kicsi feszültség, és ezt nem igazolja maga a kép, sem a gesztus, sem semmi nem nyúl ehhez hozzá, hogy miért is ez a megoldás. Még azt hozzátenném, hogy azt a fél ujjnyit, ami a kép tetejénél van, lehet, hogy az aljához hozzátettem volna. Viszont örülök annak, hogy Feri ezzel elkezd dolgozni, jó ez a miliő, itt lehet sok mindent csinálni, hajrá tovább, várom a folytatást, ne csak egy fellángolás legyen. Én erre most kettő csillagot adok, lehet ezen még javítani. (hegyi)
értékelés:

Regi Begi

Az egyik megjegyzésem az, hogy a kép fölső részénél egy fél ujjnyival most többet kapunk, mint amennyit kellene. Nem tudom, hogy az a levegő rész mihez kell, miért kell tudnom nekem a modell feje fölött ellátnom. Erre nem látom a magyarázatot, mert ez gyengíti azt a belső dinamikát, ami a képhatáron belül létrejön. Kedves kép, tartózkodó, felénk fordul, tehát a kíváncsisága megvan, de van némi bizalmatlanság ebben a kartartásban, és a támasztott fejben is. A mosoly is egy kicsit olyan „előmelegített”, inkább a szem az, ami kiváncsibb és őszintébb velünk, mint a száj. Megint az a régi dumám jön elő, hogy ha letakarjuk a szemet mit látunk, ha letakarjuk a szájat, mit látunk. Nagyon érdekes megfejtést ad ez. Talán a világítás az, amivel nem nagyon tudok egyetérteni, én a hajra, a homlokra lényegesen kevesebb fényt adtam volna, ez még maszkolással utólag is megoldható. Ha a rétegeket figyeljük, akkor nagyon érdekes anatómiát hoz ez ki, mintha a homlok közelebb kerülne attól, hogy világosabb, mint ahol egyébként van. Erre érdemes lenne odafigyelni, egy kicsi utómunkát ez megérne. Ugyanez igaz erre a horgolt kardigánra is, hogy talán egy picit sok rajta a fény. Ezeket, ha 1-2 tónusértékkel hátrébb visszük, egyből jobban elkezd élni a fej, ha a kezeddel elkezded takarni ezt a fehér foltot a kép elején, már rögtön közelebb kerülünk a modellhez. (hegyi)
értékelés:

Próba
Próba
Próba

A pécsi Szivárvány gyermekház Szivárvány Musical Stúdió próbájára sikerült bejutnom, ott készültek a felvételek, a Padlás c. musical próbáján.

Feri, ahogy írod, ez egy gyermekszínház. Nem értem, mi szükség van a lágyításra, a szépelgésre, erre a hatvanas éveket idéző manírra? A gyerek egyrészt nem igényli, még ha ez mondjuk egy nyugdíjas színkör előadás lenne, akkor oké, dolgozhat a hiúság és a szemérem, de itt ez oktalan, ráadásul ettől kiüresedik az egész és olyanná válik, mintha csak a burkolatot kapnánk, valami idegen, gyerekre kényszerített felnőttséget, kiveszik belőle a gyerek életteli gesztusa, modoros lesz, és ezt én kerülném. Az unatkozó táncdalfesztivált néző tini, a Domján Editet mímelő kamasz, és a semmibe néző fiatalember így most nekem nem adja ki a történetet, hogy vajon mi lehet az a darab, amihez ilyen pózok kellenek? (hegyi)

Anyukám

Nagyon érdekes ez a portré, ugyanis a kép beállítása egy kettős portrénak a térábrázolása. Kettős portrénál lehet ekkora teret hagyni. Itt egy személy szerepel. Ezt én üzenet-jellegűnek veszem, aztán majd Hajnalka legfeljebb megerősít vagy cáfol, hogy erről a képről valaki hiányzik. Erre utal nekem az a gesztus is, ahogy a főszereplőnk nem a kamerába figyel, hanem oldalra, ráadásul visszafelé, ha elfogadjuk azt az irányultságot, amire akár Stephen Hawkingnak a munkáiban is találunk utalást nem egyszer, hogy a valós idő egy időtengelyként képzelhető el, ami balról jobb fele működik, bal oldalon van a múlt, jobb oldalon van a jövő, és ezen a tengelyen mozgunk előrefelé. Ennél a képnél is ezt az időtengelyt megfigyelhetjük, ami azt jelenti, hogy ebben a fordításban a modellünk a múltba néz. Ő a jövőben vagy a jelenben van, és ehhez képest a múltat figyeli, és ott van egy hiány, ott van valaminek vagy valakinek a hiánya. Nekem erről szól ez a kép. Egyébként egy nagyon érzékeny megfigyelés, én legalábbis így tudom ezt dekódolni, számomra a képi elemek ezt az üzenetet hozzák. Az élességgel van kérdésem, ahogy látom, édesanyád hajánál van most az élesség, talán jó lett volna, ha a tekinteténél van, ott mintha már a mélységélességet elvesztettük volna. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető, hogy te mozdultál el, vagy a kamerád, de mintha egy kicsit hanyatt mozdultál volna, és ettől bizonytalan az élesség. Ez most ennél a képnél kivételesen nem nagy baj, mert a portrénál volt egy olyan kor, amikor nagyon hosszú expozíciókat alkalmaztak, és ebben a korban nem volt ritka az egy-két perces exponálási idő sem. Ezt úgy oldották meg, hogy különböző állványzatokat alkalmaztak, és ezek tartották a modellnek a nyakát, a fejet is, a gép is állványon volt, amivel elérték azt, hogy nagy elmozdulások nem voltak, de azért mikro mozgások, izommozgások igen. Amikor megnézünk egy ilyen régi korokból megtalált portréképet, akkor attól olyan időtlen, olyan meseszerű, finom, puha, hogy ezek a mikro mozgások a redőket, a nagyon éles vonalakat kisimították. Tulajdonképpen retusálás helyett lehetett ezt alkalmazni, mert ebben az állapotban nem kellett utólag semmit manipulálni, mert megtette az idő. Itt jön a képbe az, hogy nagyon nem mindegy az exponálási idő, nem mindegy az, hogy mikor fényképezünk, mert ezek visszavihetnek minket korban, és erre látok jeleket ennél a képnél. Megvan a három csillag, és várom Hajnalka reakcióját. (hegyi)
értékelés:

Árpi

Nagyon érdekes ez a kép. Az utóbbi idők Viki-képei közül most megint végre kaptunk egy olyat, amiről van miért beszélni, ami érdekes. A vakunak nagyon nem örülök, szétlapítja az egészet, de nyilvánvaló, hogy technikailag van egy akadály, a szituáció valószínűleg este volt, belső térben, másképp ezt ott nem lehetett megoldani, bár ha egy lámpát az ember ebbe még bekapcsol, akkor lehet, hogy lett volna elég fény, de tekintsünk el ettől. Maga a szituáció viszont, a helyzet, amit itt látunk, az nagyon érdekes, hogy van egy főszereplőnk, Árpi, aki ezzel a kutyussal incselkedik, eteti őt, és szemmel láthatóan a kutya vonzódik Árpihoz, miközben Árpi mosolyából azt szűröm le, hogy ez a kutya neki másképp fontos, mint a kutyának Árpi. A kutya részéről nagyon nagy bizalmat látok, nyilván az etetésnél egy prédát is kap az állat, ilyenkor mindig meghasonlás jön létre, hogy most örüljek annak, hogy ott a gazdi, vagy el kell tőle rabolnom ezt a falatot. Ezt a pillanatot látjuk itt megörökítve, nagyon fontos pillanat. Viki, én azt mondom, hogy megvan a három csillag, jó megfigyelés, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Bandi

Igazolványkép.

Ez egy kedves fotó, egy kedves, csálé kép, ferde haj, ferde fej, ferde vállak, de mégis egységes, jó, és talán furcsa szó: méltányos. Egy megjegyzés: picit távolabb kell állítani a faltól a modellt ahhoz, ha ki akarod a szociografikus hatást kerülni, hogy ne vessen a test árnyékot rá és ne lássuk a tapéta anyagmintázatát. Valószínű kevés hely volt, hiszen nem csak ez a kérdés, hanem hogy a rövid gyújtótávolság picit torzít is a modellen, de ebben az esetben ez azért jó, mert kiemeli a szemeket. Hogy igazolványképnek jó-e... nem tudom, megteszi annak is, bár a torzítás miatt talán ez azért kérdéses, hiszen az igazolványképnél fontos szempont az is, hogy a testarányok megmaradjanak. Nem mintha nem lenne javítható, de a három csillag azért van meg rá, mert benne van az odafigyelés a modellre, és ez fontos szempont. (hegyi)
értékelés:

Egy jó társaság egyik tagja

Megint azt mondom, hogy egy kicsit saját magaddal dolgozz. Tessék megnézni itt a portrénál a fényeket, annyira erősek, és annyira kemények az árnyékok, hogy az orrnak a vetett árnyéka nem nagyon előnyös. Kedves a modell, kedves a helyzet, nyilván egy fotós társadat láthatjuk a képen, akivel fotós sétán voltatok. Ez egy elkapott pillanat, portréként nehezen értelmezhető azért, mert a portrénak személyesnek kell lennie, több odafigyelés, türelem, idő, egymásra figyelés kell hozzá. Valószínű, ha erről a hölgyről szeretnél készíteni egy portrét, ő benne lenne, tehát lehet vele dolgozni, de tessék odafigyelni arra, hogy a háttér milyen a fények milyenek, nem biztos, hogy ebben a külső térben ezt meg lehet csinálni, lehet, hogy szórt fény jobb lenne. A modell arcára tessék figyelni, minden arcnak megvannak a jellegzetességei, amit lehet erősíteni vagy eltűntetni, ezzel is kell foglalkozni. Nem szeretném, ha elvenné a kedved az ismétlés kérés, ezért mondom, hogy saját magad tanulmányozásánál fogod tudni érteni, értelmezni azt, hogy másnál mit kell tenned a portrézásnál, amit saját magaddal be tudsz gyakorolni és ki tudsz kísérletezni, az fog biztonságot adni akkor, amikor mással dolgozol, mert az önportrézás segít a koncentrációban, fókuszálásban és a megfigyelésben. (hegyi)

Amikor apu arcára kiül az értelem

Ezt a portrét meg kellene ismételni édesapádról, ebben erős kritikai él van, és nem tartom jónak azt az irányt, amikor a modellünket arra használjuk, hogy kifigurázzuk őt. Mindenkinél lehet ilyen ellesett pillanatokat találni, amikor nem ura a gesztusainak, de ezt nem tartom jó ötletnek, ha ezzel próbálunk valakit ábrázolni, mert bemerevítünk egy olyan pillanatot, ami rá kevéssé lehet jellemző. Függetlenül attól, hogy milyen arcot vág itt édesapád, mint portré, a szemüveg egy nagyon érdekes kérdés. Mark Hanauer készített a Rolling Stone számára egy portrét Steve Wonderről 1987-ben, ott például zseniálisan van használva a szemüveg, ugyanis egy vak emberről beszélünk, és a szemüvegen megcsillan a reflexet adó lámpáknak az ernyője. Ettől az ő személyiségéről egy olyan képet kapunk, amiben a vakság is benne van, de az is, hogy ő ezt mennyire tudja nyugalommal, békével vagy humorral szemlélni, tehát egy nagyon jó jellemrajzot kapunk. Ott indokolt a napszemüveg, itt most nem, mert valami történet biztos van, amit a napszemüvegben föl kellene fedezzek, de maga ez a gesztus jócskán elviszi a figyelmem. Én most azt kérném Alexandráról, hogy készítsen az édesapjáról egy normális portrét, már csak azért is, hogy ezt a gesztus „jóvá tegye”. Biztos Alexandra se örülne annak, ha olyan pillanatát ragadnánk ki, amiben ő előnytelen. Ismétlés. (hegyi)