2. Építészet, enteriőr

Ahogy nézed

úgy látod.

Egyszerű technikai játék az amit itt látunk. Én a számítógéphez nem értek annyira, úgy hallottam, hogy a képet esetleg meg lehet a számítógéppel is fordítani, de ugyanez a 80-as években megoldható volt úgy is, hogy a fényképezőgépet fordítottuk a fejére és ugye ennek az ötletjátéknak a lényege, hogy a valóságot fejjel lefelé mutatva a tükröződő felületekben látszó épület az a talpára áll, viszont minden, ami a valóságban áll a feje tetejére ugrik. Nagyon jó ötletnek tartom ezt és jó az, hogy egy nyilvánvalóan hirtelen meglátott szituáció, dokumentum szituáció hozza ezt a látványt. Tehát, hogy egy taxi, egy fehér színű autó a maga foltjaival a kép tetején uralkodik és így folyamatosan, mintha zuhanni akarna ott vibrál a kép felső régiójában. Tudom, hogy nehezen megoldható ez, hiszen ahhoz megint ugyanúgy kell esnie az esőnek, ugyanannyira kell felhősnek, fénytelinek lennie a külvilágnak, hogy ez az esemény még egyszer megismételhető legyen, de annyi talán az apró kifogás a képpel kapcsolatban, hogy ez a barnás okkeres lakótelepi épület talán jó lenne ha még nagyobb tömegében tudna látszani. De mint ötletet, mint helyzetet én ezt egy nagyon jó képnek gondolom. Természetesen speciális a humora és ez a humor ez amennyire ki lehetett aknázni ebből a helyzetből ez itt megjelenik a képen. Ezt egy jó kis munkának gondolom. Megint azt mondom, hogy jó lenne, ha valamilyen módon ebben még a Mariann, vagy az alkotó szubjektív kézjegye megjelenhetett volna, de a három disznó így is megvan. (szőke)
értékelés:

Végtelen út

A kép egy panno-szerű, hosszúkás, elnyújtott, erősen vágott - ugye az ég talán lemetsződik ebből a képből - egy felülnézeti kép, egy légi felvétel, amelyben nagyon fontos szerepe van a horizont felé haladó balra föl a kép teteje felé haladó útnak. Ugyanakkor eléggé intenzív ez a másik sztráda, ahol ilyen nyolcas ívekkel, vagy ilyen kis karikákkal egy ilyen bonyolult, összetett keresztben haladó úthálózat van. Ezt azért szeretném mondani, hogy vagy a kép jobboldali részénél, függőleges irányban szinte a négy útsáv mellett kellett volna ezt a képet vágni, hogy semmilyenfajta további geometrikus kiindulást ne érzékelhessen a néző, vagy azt a formai játékot is bele kellett volna komponálni ebbe az egészbe. Én amellett szavaznék, hogy mindez az összecsatlakozás itt jobbra, amiből csak egy töredéket látunk izgalmas lehet ehhez a furcsa útkígyóhoz, amely aztán oda a messzeségbe, a horizontba elér. Most akárhogy akarom, akár nem, a mezőgazdasági utak és ez a sztrádaszerű történet is középpontba, pontosan a mértani középpontjába érkezik a fekvő formátumú képnek, de ott nem történik olyan esemény sem vizualitásában, sem színhatásában, ami indokolná, hogy miért ezt az X alakú középponti részt látjuk középen. Sokkal, de sokkal érdekesebb a kígyó, amely balra föntkihalad ebből a képből. Sokkal, de sokkal érdekesebb jobbra, ez az ember által alkotott furcsa mechanikai szerkezet, ez az út-sáv-kígyó-nulla rengeteg, de mind a kettő, mind a két történet amiről itt beszélek, az kihúzódik a kép szélére és középen pedig egy X-ben itt valahol, annyit tudunk kimondani, hogy a régi mezőgazdasági utat, ami egy tanyához vezetett, vagy egy ilyen farmhoz, azt elvágta az útépítő cég és kezit csókolom. Tehát nem, miközben ez egy nagyon szép látkép, nincs átgondolva pontosan az, hogy azon túl, hogy egy légi felvételt elkészítek, mi a plusz adománya ennek a történetnek. (szőke)
értékelés:

börtön

Két dolgot szeretnék kimondani és ezt igazából Barának, hiszen mindig a képeket az alkotóhoz próbáljuk valamilyen módon értékelni, nem az Estiskola képanyagainak nagy részéhez képest, olyan csak ritkán fordul elő. Nem az a cél, hogy egymással versenyezzünk, hanem az önmagunk történeteit próbáljuk megkeresni kihangsúlyozva, hogy jót akarok. Természetesen ez a kép jó. Természetesen ez a kép korrekt. Természeten a különböző vízszintes felületek mondjuk úgy síkdinamika játéka megvan. Természetesen ez egy tehetséges alkotás. És mondjuk úgy, hogy ebben a 13-as lecke épített környezetben ez egy ötös dolgozat. De ha a Bara történeteket nézem és a Bara üzeneteit, akkor azt mondom, hogy ez a kép azért csak félig kész, mert ezt lehet tudni, hogy a Bara képes csuklóból kirántani egy ilyen expozíciót, meglátni ezt a látványt. És megint azt mondom, hogy a hármas egységből, ami az előző kép kapcsán hosszabban elemződött, akár a Bara modellje, akár az épített környezet és akár a Bara belső világa, ahol ő szereplőként jelenik meg, nagyon jó lenne, hogyha ebből a hármas külön rendszerből fuzionálások jönnének létre. Tehát ebből a képből az én véleményem szerint csak a Bara hiányzik. És a tehetségével maszkolja el azt, hogy maga a feladat az félig van megoldva, mert attól, hogy egy jó képet elkészít, avval a résszel ami a címből adódik, hogy börtön, nyilván azt, hogy ezt valaki meglátja, valaki érzékeli, valakinek ez a filozófiája ezen a képen keresztül, az ő jelenléte hiányzik ebből a képből. Azt had ne én mondjam meg formailag, hogy milyen módon kellett volna megoldani. Én nagyon reménykedem abban, hogy a Bara sejti, vagy tudja, hogy mire gondolok. Ezért én erre a képre egy disznót adnék. Nem azért mert nem szeretem és nem azért, mert a kép nem tökéletes, hanem azt szeretném, hogy a Bara azt az üzenetet értse meg, amit próbálok közölni ezen kívül. (szőke)
értékelés:

mechanofília

Tetszik benne a kék csík és a réz színe. Ferihegyi repülőgép emlékpark, 2009. 07. 04.

A kép gépészeti, mechanikai formatanulmány. Elsősorban a 20-as évekbeli avantgard nagyon szeretett dolgozni ezzel, vagy a Bauhaus. És olyan filmek is születtek, némafilmek, amelyekben ezek a szerkezetek nagyon fontos szerepet kapnak. És ráadásul azt kell kimondani, hogy az ember által épített különböző mechanikai szerkezetek tényleg nagyon érdekesek, és főleg, hogyha ez valamilyen archaikus rendszernek tűnik. Az, hogy ez a fényképezőbelső milyen korú, régi avagy új szerkezet, az ilyen értelemben teljesen mindegy, mert a megvilágításból adódóan archaikusnak tűnik. A korrodeált felületek, olyan az egész, minthogyha egy, minthogyha a Gellért szálló fürdőmedencéjének a mechanikáit látnánk. Az én megjegyzésem az inkább az, hogy ebben a nagyon közeli felvételben a döntések nem születtek meg teljesen. Térképészeti értelemben igyekezett az alkotó ezt a felülnézeti lehetőséget használni, ha megnézzük a kép baloldali függőleges felületét, ott van még egy talán negyedujjnyi szakasz, amit ha áthelyeznénk a jobboldalra, akkor a gép különböző kiálló kis fémszerkezetei még a képbe kerülnének jobboldalról. Egy picit kellett volna igazítani a kamerán. A másik kérdés az, hogyha a fémfelületek, a mechanikák, a rajta lévő fénytani hatások a fontosak, akkor vajon szerencsés e háttérként az erőteljes kéket, a sötétzöldet és ezeket a különböző meghatározhatatlan felületeket, amelyek nyilván itt alátétként jelentkeznek, használni. Ugyanis ugyanannyira összetetté válik a gépet körülvevő háttér, ugyanannyira bonyolulttá válik, mint amennyire bonyolult a gép mechanikáját megmutató középponti rész. A középpont sem véletlenül hangzik el, mert a képnek a középpontjában az optikához kapcsolódó furcsa szerkezet középső sötét foltja uralja ezt a képet. Oda vagy valamilyen plusz kis műtermi megvilágítással fényt, vagy valamit, valamilyen ötletet kellett volna még alkalmazni, mert most olyan az egész minthogyha egy varázsszerkezetet látnánk, aminél a varázsszerkezet mechanizmusa érthető, de ahova vonzza a szemet ez az egész üzenet, ott nem történik semmi. Ha az alkotót érdekli ez a fajta mechanikák iránti tisztelet, érdemes lenne ezzel még egy kicsit foglalkoznia. Én ezt most pont azért, mert nincs pontosítva, bár ugye a leiratban is írja, hogy tetszik benne a kék csík és a réz színe, akkor ezekre éppen a világításokkal lehetett volna többet foglalkozni, tehát én ezt kétdisznósra értékelem ezt a képet, mert úgy érzem, hogy nem száz százalékosan lettek az exponálás előtt ezek pontosítva, hogy mit miért csinálok. (szőke)
értékelés:

Színfolt

A Mariannról azt kell tudni, hogy ő egy dörzsölt nő. Most már jó ideje fotózik, és ezért tulajdonképpen azt is így magunk között lehetőség van kimondani, hogy dörzsölt fotós. Nagy trükk ez a kép, mert látszólag ugye egy lakótelep, egy lakótelep korlátja, és van valami kis meghatározhatatlan tárgyacska, legyen ez egy kis nylon pénztárca, vagy egyéb valamilyen női ruhadarab, de az esőcseppek, a rajtuk lévő fény, a tükröződések, a vörös, amely a szürkés zöldbe van ágyazva, ez az egész abszolút hordoz egy olyan fajta töltetet, amely mindenféleképp az érzelmekről és az érzékiségről is beszél. Talán egy nagyon picit lehetett volna kompozícióban mozdítani vagy jobbra, vagy balra tengelyben, mert most úgy határon mozog, hogy középre komponált képet látunk, avagy valamilyen játékosabb ritmust. De az biztos, hogy miközben az épített környezet házi feladatra érkezett be ez a kép, már a Mariann tudatosan is jól dolgozik a színdramaturgiával. Ez a kép egyszerre egy visszafojtott és egyszerre egy érzékiséget is erősítő kép, és ezeket a színekkel, a fényfoltokkal, és a színek összepárosításával, rímeltetésével éri el. Nagyon fontos szerepe van itt a vörösnek, talán többször elhangzott már, hogy a régi falusi környezetben vasárnaponként, amikor úgymond sétáltak a fiatalok az utcán, akkor az egy megszokott technika vagy gyakorlat volt, hogy általában a nagyon szép lányok egy molettebb, nagyobb darab, vagy úgymond csúnyácska lánnyal mentek végig a falu utcáin, pontosan azért, hogy az egymáshoz kapcsolódó dialektikus párhuzam jó erős legyen. Itt is valami hasonló történik, hogy az a vöröses hangulatú meghatározhatatlan kis szerkezet, melltartó, vagy bugyi, vagy bármilyen más kis apróság, az nagyon erősen elváljon a háttértől, ami egy melankolikusabb, visszafogottabb történetet hoz. Tehát ezt egy háromdisznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

Dóm

Linz

Gábor nagyon szereti megfigyelni a múlt csodálatos, ember által alkotott eseményeit, legyen az természeti jelenség, legyenek azok állattartással kapcsolatos történetek, legyenek azok épített környezetek. Itt is ugye egy épített környezetet látunk, ahol eleve a kameraválasztás, kamerahelyzet választás is egyfajta tiszteletet sugároz, mert egy óriási szakrális építményben, az ember által alkotott teret csodálja, arra tekint fel, ahol mint virágmotívumok jelennek meg ezek az óriási terhek. Ugye ezek hatalmas súllyal nehezednek az oszlopokra ezek a tetőfelületek, és tudjuk azt, hogy ezek a korszakok a gótika és a későbbi építészeti stílusok is nem birtokoltak akkor még olyan különleges technikai eszközöket, amely ma már rendelkezésünkre áll, és mégis a mai napig ezek a csodálatos építészeti formák léteznek, állnak, sokkal jobban, mint esetleg a XX. század építményei. Ilyen értelemben ez egy jó kompozíció és egy érdekes megfigyelés a templomi környezetből. Ami nekem egy zárójeles megjegyzésem lenne, vagy egy érdekesség, hogy magán a tartóoszlopon, ezen a mészkőfelületen külső beszűrődő fények, foltok jelennek meg. Most jelen pillanatban nem eldönthető, hogy olyan minthogyha egy ilyen exponálási, vagy exponálásból, laborálásból adódó fehér fényfoltok lennének, kiégett fényfoltok, vagy pedig a színes ólomüvegablakokon átszűrődő fény hozná létre ezeket a szép és absztrakt folthatásokat. Megmondani nem tudom, hogy hogyan lehetne evvel még pontosabban játszani, de az biztos érdekes párhuzam lenne, hogy amíg egy úgymond megszokott belsőépítészeti fényképet látunk, közben egy kicsit a fotós lelki játékossága megfigyeli és behozza valamilyen módon kompozícióban, vagy fényhatásban fölerősíti ezt az abszurd fényjátékot, ami az oszlopon jelenik meg. És ennek a kettőnek, a racionális és az álomszerűnek a kettő párhuzamba állítása esetleg egy még erősebb képzőművészeti eredményt hozhatna ennél a képnél. De úgy gondolom, hogy a három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

térKonstrukció

Talán már említettem, hogy Bara nagyon szeret az árnyékokkal, tükröződésekkel dolgozni és itt is ugyanaz a konzekvens munka zajlik, ugyanez a Pest megfigyelés, hogy úgy mondjam, és én ezt egy jó ötletnek, jó ritmusnak tartom. Talán egyetlen egy ujjnyit a vízszintesen a fölső felületből úgy, hogy az a szürke tükröződés, az a betonplacc, vagy valami, az levágható legyen, egy ujjnyit levágnék, és egy ujjnyit jobbról szintén, hogy az a betonplacc eltűnjön és ez az absztrakció teljes egészében meglegyen ezekkel az oszlopokkal, lámpákkal. Én ezt egy háromdisznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

Részletek

Sok mindent lehetne mondani a Feri képével kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy ő most folyamatosan tudósításokat küld valahonnan egy másik világból, de én mégis azt mondom, hogy ez a kép azért nagyon szerethető és azért nagyon fontos, mert ezt a hármas osztatot létrehozta, megtalálta, észrevette. Ez a hármas osztat pedig két függőleges, talán ablakkeretből jön létre, ahol olyan mintha egy közbülső világba máshová látnánk át. André Kertész híres képei tükröződései is felidéződnek itt. Másrészt pedig ezek a torzulások pont a 60-as években a francia fotóművészetében vannak jelen, ahogy ez a fajta fekete-fehéren keresztüli szoció és Párizs megfigyelései is. Ez az íz ezen a képen is érződik. Én ezt egy nagyon jó munkának tartom a 13-as lecke épített környezet kategóriájában, ugyan ez a tűéles technika mindannak, amit a kort idéző hangulattal kapcsolatban elmondtam, felülírja, ellenpontozza, ezáltal elbizonytalaníthatja a nézőt, tehát ahogy azt eddig is mondtuk Ferinek, egy picit arra figyelnie kell, hogy az a nagyon is mai technikai igény, ami a digitális gépekkel kapcsolatban felmerül, hogy mindennek leltárszerűen karctű élesnek kell lennie, a fotográfiában, az archaikus technikáknál nem volt ennyire erősen jelen és ez az ellentmondásosság folyamatosan megvan a képein. (szőke)
értékelés:

Vonalak
Vonalak
Vonalak

Barának egy előző képénél nem tértünk ki rá, de most úgy fest, hogy tendenciává válik, hogy akkor, amikor emberek szerepelnek mozgásban, vagy vélhető mozgásban a képein, akkor nem biztos, hogy mindig az optimális időpillanatot találja meg az expozícióra. Az előző képnél, amikor az alagúton átmentek a biciklisták, azok a biciklisták későn lettek lefotózva, már átértek az alagúton, és lényegtelenné, jellegtelenné váltak. Ennél a képnél, az első képnél a képsorban a hídon láthatóan két bolha méretű ember elindult. Hát, hogyha az a két ember idejött volna a képnek a bal oldaláig, akkor teljesen rendben lenne a kompozíció, és értelmezhetővé és indokolhatóvá válna ez a kép. Egyébként ezt a hidat innen elég sokan lefotózták már. A második képnél az a helyzet, hogy nagyon jó meglátás ez a hely, meg nagyon jó építészeti szempontból. Ez, ha jól tudom, ott a Clark Ádám térnél a Roosevelt tér magasságában lehet ez a villamos átjáró. Itt pedig az ami számomra izgalmas lenne, ha már vonalak vannak, ennek a képnek a szexepilje az a villamos. Most ez a villamossín ott a távolba veszve, meg ráadásul a képnek a jobb oldalán el is vágva, hogy mondjam, veszít ebből a romantikából. A harmadik kép az, amire azt kell, hogy mondjam, hogy három disznó, mert a harmadik kép, bár lehetne ez a lepergett kavics akár valamilyen fogtömés, de mégiscsak azt gondolom, hogy formailag, mint kompozíció, mint perspektíva ezekkel a kis kavicsokkal egy nagyon izgalmas meglátás. Tehát beszélgettünk Andrással erről a képről, és Andrásnak volt egy nagyon jó meghatározása. Azt mondta az András, hogy a Bara zseniális, de szétszórt. Picit ebben én azt gondolom, hogy van igazság, kicsit talán ezeknél a fotós túráknál, amikor nyakába veszi a várost meg a fényképezőgépet, talán egy picit több időt tudna rászánni. Tehát miközben a harmadik kép akár három malacos is lehetne, de ez így együtt az első közhelyszerűségével, a második esetlegességével elbizonytalanító. (hegyi)
értékelés:

Bicikli

A képet átteszem a mozgás leckéből az épített környezetbe, azért, mert ennek a képnek az arányritmusai megintcsak a strukturált építkezés és hozzá tartozó szocio elemek arányaira tolódik el, és ebben nem számottevő, vagy szinte csak karcolatnyi, leheletnyi az, ami a nyolcas lecke mozgás kategóriával kapcsolatos. Ugyanakkor az épített környezetben a megfigyelése Barának az egy nagyon jó irány, jó, hogy járja a várost, mint annak idején Klösz mester, talán az Estiklopédiában érdemes egy picit utánanézni, hogy azt hiszem 1898-ban, amikor Klösz elkészítette Budapest különböző épületképeit, hogy ezeknek milyen hangulata van. Az jó, hogy a Barában van egy ilyen áldozati szerep, ahogyan jár folyamatosan a nagyvárosban, és a nagyvárost megpróbálja magán átszűrni, és ezeket rögzíteni, hiszen ezek pillanatokon belül megváltozó helyszínek, amelyek valószínűleg egy-két év múlva már nem ilyenek lesznek, egyáltalán nem biztos, hogy létezni fognak. Ezek korlenyomatok, ebbe a sorba tartozik ez a kép is. Az épített környezetben ez a házi feladat csak azért kap két disznót, mert azt gondolom, hogy a Barának viszont előbb-utóbb el kellene kezdenie valamilyen módon sarkalatosabban jelen lennie ezekben a munkákban. Én úgy érzem, hogy mint távolságtartó képeket ezeket a képeket ő már nagyon jól elkészíti, és ha akar önmagával kapcsolatban továbblépni, akkor amit már talán két hónappal ezelőtt is mondtam, több bátorság kellene önmagával szemben. Ezeket a döntéseket kívülről nem lehet meghozni, sem én, sem a Pedellus, sem a többiek nem hozhatják meg, meg kell hagyni azt a szabadságot, hogy amikor ott az ideje, akkor a Bara tegye meg ezt, a Barának viszont el kellene fogadnia, hogy mivel hosszú ideje tisztel meg engem azzal, hogy a képeit elküldi, és meghallgatja azokat a hozzáfűzéseket, amelyeket eddig megtettem, és nyilván nem ok nélkül, akkor ha meghallható ez, én azt kérném, hogy maga felé legyen egy picit határozottabb. Bocsánat, hogy ezt mondom az üzenet végére, most egy kicsit sika-mika van. Bara ennél többet tudna. Épp az előző munkák, az eddigi munkák alapján merem ezt mondani. (szőke)
értékelés:

panel

Véleményem szerint az egy jó irány, ha Bara képeit megnézzük, hogy keresi folyamatosan a strukturális felületeknél a geometriát. A képen látható kihúzható ruhaszárító rendszer nagyon hasonló tengelyben fut, mint a háttérben látható hat- vagy tízemeletes bérházépület. Majdhogynem azt is mondhatnánk, hogy a két perspektivikus vonal összehozható. Ebben a képben igazából véleményem szerint ez a titok, a geometria térbeli összekapcsolása. Ehhez csak egy parányi beleavatkozásra lett volna szükség, ami például a ruhaszárító körülbelül két centiméterrel felénk való elmozdítása, és abban a pillanatban a tengelyek összekapcsolódtak volna, és a függőleges zsaluzott vasbeton fel, amiről pattognak le a meszelt felületek ritmikai játékot hozott volna létre. Úgy gondolom, hogy a tizenhármas lecke épített környezetben Barának egy nyolcvanöt százalékos megoldási képlete került ide, majdnem tökéletes a kép. Csak így súgva jegyzem meg, hogy ha az a szárító egy nagyon picit felénk van húzva, akkor a jobb alsó sarokban látható árnyékfelületek is egyből játéklehetőséget kapnak. Tehát ez, és nem azért, mert a Bara képei nem szeretem, hanem sarkallva ezzel az intenzívebb munkára, ez egy egydisznós kép, és várom a további képeit. (szőke)
értékelés:

élet

A ’70-es, ’80-as években létezett például az Ország Világ, Új Tükör, és más olyan sajtóorgánumok, amelyek az akkor Magyarország nem csak mindennapi eseményeit közvetítették, hanem kis színeseket is lehetett ezekben az újságokban látni fényképek formájában. Egy ilyen ironikus megközelítést látunk itt is. Az, hogy a fényképész észreveszi a kép helyszínét és a kép helyszínében rejlő abszurditást a madáretetővel kapcsolatban, az egy nagyon jó dolog, ugyanakkor maga a helyszín kiválasztása, maga a kamera elhelyezése az némi kívánnivalót hagy maga után, mert attól függetlenül, hogy nagyon jó az ötlet, én úgy gondolom, hogy mint egy bútorraktárban, össze van itt minden zsúfolva. Gondolok itt Oláh Ferencné keresztjének a ferde léczárására, amelyből jobb oldalon egy kis kereszt lóg ki, nyilván egy másik sírdomb kapcsán, a háttérben lévő ipari környezet, a ferdén belógó gyárkémény, a bukszusok és minden, amiket most fölsorolhatnék. Nekem ez egy kicsit kaotikus. Ez azt jelenti, hogy vagy időpontbeli megfigyeléseket kéne létrehozni hajnalban, éjszaka, másmilyen időszakban ugyanezt a képet adott esetben feldolgozni, vagy más pozíciót keresni. Most nekem az ötleten túli hirtelen kattintásnak tűnik, és bár nagyon jó az ötlet, én úgy gondolom, hogy nem átgondolt a kép, zavaros. Ismétlés. (szőke)

Hajnali varázslat

Azt hiszem, sokszor a kicsi élőlények munkája is mérnöki pontossággal van megalkotva. És mindezt a hajnali pára láthatóvá teszi a számunkra.
Egy nagyon érdekes leckét kapunk, egy nagyon érdekes filozófiai megközelítést az épített környezetre, és ez az egyik hozzám nagyon közel álló megközelítés, hogy megfigyelünk olyan helyzeteket, aminél azt kell hogy mondjam, hogy azért nagyon nagy arányában, kilencvenkilenc százalékban az épített környezetre az ember által épített környezetet értelmeztétek, és én annak külön örülök, hogy a Csongor itt az épített környezet leckét úgymond kiterjeszti erre a pókhálóra is. Az egy nagyon szép és klasszikus megközelítés, amikor ezeknél a pókhálóknál a hajnali dér- vagy páralecsapódás által létrehozott gyöngyfüzéreket látjuk, merthogy ezek a gyöngyfüzérek azok, amik a pókháló struktúráját kiemelik, és új értelmezésbe helyezik. Zárójelben jegyzem meg, hogy ezekkel azért is érdemes foglalkozni, mert ezek a megfigyelések a későbbiekben, az úgymond kreatív fotográfiában is létrejöhetnek, mint eszközök, tehát hogy mondjuk éjszakára kint hagyok a szabadban egy ruhát, vagy egy bármilyen más anyagot, akkor azon is ezeket a lecsapódásokat megfigyelhetem, tehát ezekre jó odafigyelni. Ami pedig a kép kompozícióját illeti, egy klasszikus aranymetszéses kompozíciót látunk, a pókhálónak ez a középső része ez nagyjából a bal felső aranymetszéspontra esik. Még egy dolog, ami fontos nekem, mégpedig az, hogy ezen a képen van egy sejthető várakozás vagy egy feszültség a történetben azáltal, hogy magát az állatkát, ezt a kis pókot nem látjuk. Tehát ettől az egésznek a meseiségén túl és a konstrukción túl van egyfajta feszültsége, hogy várjuk azt, hogy most mi fog vajon történni, előmászik ez a kis pók, vagy bererül valaki ebbe a hálóba, tehát mindenféleképp jó meglátásnak látom. Nem akakr ennél sokkal többet, viszont amit vállalt, azt teljesíti is a kép, és ez egy nagyon jó dolog. Örülök annak, hogy ráadásul itt a mélységélességgel is játszott a Csongor. Ezt mindenféleképp háromdisznósnak tartom, azért, mert ez a megfigyelés a későbbiekben nagyon fontos lehet. Ez egy olyan tanulmány, amit érdemes kipróbálni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy nekem, egy Neked

Vajon a cím, amely egy megosztásról beszél, mesél, egy belső kertet látunk ehhez a címhez hozzárendelve, a kettősséget jelzi-e? Azért merek erre gondolni és keresni a kapaszkodót, mert ugye a kertben most középpontban elhelyezett madáretető, amely olyan, mint egy ilyen kis japán kertben egy bonsai-ok mellett lévő zen buddhista szertartási szerkezet, ennek a tükröződését is megkapom én a kis kerti tóban. A madáretető ilyenfajta ábrázolása, ahonnan a kamerával a fényképész dolgozott, megváltoztatja a madáretetőről eddig gondolt képünket, szimbolizálja azt. Különösképpen a kis épületforma tetejének csúcsánál lévő keresztosztás, amely a valódi állapotnál, a föld fölött lévő állapotnál, mint egy ilyen kis furcsa kelta kereszt, mint egy ilyen kis szakrális építmény jelentkezik és a tükröztetett formájánál a vízben tükröződő sötétebb tónus miatt szintén kap egy hangsúlyt. Azért beszélek annyit erről a tárgyról, mert ha a kép összes rekvizitumát – belógó fenyőfát, belógó gallyat, teraszablakot, lámpákat és árnyékokat, és nyírfát és az emésztő szellőző felületét, vagy egy vödröt, vagy én nem tudom meghatározni, hogy mit – ha mindent sorba veszek, azt mondom, hogy rettenetesen sok apróság van ezen a képen és nem értem az irányt. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a madáretető és a madáretető tükröződése az egy nagyon is izgalmas képzőművészeti kérdés lenne az épített környezet kategóriájában is. De akkor erre kéne koncentrálni. Akkor azt kellene tenni kameramozgásokkal, közelítésekkel, ne adj Isten még akár a tóba belemászva is – tudom, hogy ez a víz nagyon hideg -, de mindenesetre többet mozogva, keresgélve a tükröződés és a valóság viszonylatában a madáretető a fontos motívuma ennek a képnek. Minden más természetesen ott van abban a valódi közegben, de itt a képen gyöngíti ezt. Az ok szerintem az, hogy esetlegesen ebben a szép fényben megtörtént exponálás után az alkotó nem elemezte végig a látható munkáját és nem kezdett neki ez alapján a kép alapján amely egy stúdium, nekifogni a valódi látvány megfogalmazásának. Hanem a gép egy picit hamarabb kattintódott el, minthogy egy ilyen értékes és jó párhuzam, amelyből egy nekem, egy neked maradt volna, a tükröződés és a valóság, a szakralitás kettőssége, hogy ez megszülethetett volna. Most pedig egy kicsit azt érzem, hogy el lett könnyelműsködve ez a házi feladat, úgyhogy ismétlés. (szőke)

Fellegajtó

Egy bontásból megmaradt családi ház, vagy épület ajtaja és a mellette lévő előszobafalaknak a töredékei, amit látunk ezen a szociofotón. Nagyon intenzíven, erőteljesen jelen van egy erős napfényben a háttér kékje és nagyon intenzívek a bejárati ajtó vörös, flóderozott felületei. Tehát minden egy kicsit olyan mint hogyha egy ilyen nyaralási, vagy úti kép lenne, amibe ugye, ahogy a kiránduló járkált, talált egy lebontott épületet és azt lefényképezte. Próbálok a címből kiindulni, amely ugye úgy szól, hogy – Fellegajtó – és nyilvánvalóan a felhők, az ég és egy élettér eltűnése, amelyben szinte egy szakrális motívumnak tűnik az ajtó fogalma, hogy erre utal a cím. Mivel már a ház nincs meg, hanem az álmok és az emlékek birodalmába nyílhat ez a funkciójában már csak nyílásra használható ajtó, hiszen nincs már lakótér, a külvilágtól nem zárkózunk el. Ebből azt a következtetést szeretném levonni, hogy elképzelhető, hogy egy másik beállítási pozícióját kellett volna a fotósnak megkeresnie. Azért mert a hullámpalatető és az a vastraverz drótháló, akkor itt az ajtót takaró bontott téglafal felület, ez egy kicsit kompozíciós rendjében összezavarja ezt az egész üzenetet. Annál is inkább, mert az ajtót szinte csak következtetés szintjén látjuk, csak egy töredéket látunk magából az ajtóból. Ha a címből indulok ki, akkor az egészben van valamennyi költészet, vagy van valamennyi manifesztálás, és ha ehhez hozzárakom azt is, hogy a fotós egy egészen mély alsó gépállású szemszöget keres, akkor mindenféleképp a címválasztást jónak kell tekintenünk, de a kamera pozíció megválasztását nem. Mert ha talán, sejtésem szerint, ugye nem látom ezt a teret, nem ismerem ezt a teret, talán ha a fotós balra, a kép baloldala felé tovább haladott volna ebben a térben, akkor lehet, hogy talál egy olyan képkivágást, ahol egyrészt nem zavar be ez a hullámpala drót, gázcső, vagy nem tudom én mik vannak ott, ez a kaotikus történet. Maga a meszelt fal és az egész ornamentikája ennek az ajtó posztamensnek kap egy műemlék-rom hangulatot, ugyanúgy megtartva az alsó gépállásban, pedig ez az ajtó, akkor ez az ég háttérrel tényleg egy ilyen iráni, vagy ilyen mezopotámiai emléknyomra hasonlítón hozná azt az üzenetet, ami a címben van. Tehát véleményem szerint nagyon jó az irány, nagyon jó a megfigyelés, jó az, ahogy ezt a Gabriella megtalálja, viszont szerintem nem átgondolt az exponálás pillanata. Hanem tényleg olyan, mint egy kis fényképezőgép, kattintottam, arra jártam, megvan. Ez azt jelenti az én véleményem szerint, hogy nagyon jók az irányok, az érzékenységek, amely a Gabriellában működik, de fontos lenne ezt az egészet súlypontozni. Mielőtt a gépet használom, magam számára is kimondani, hogy mi az az üzenet, amit közvetíteni szeretnék. Tehát ismétlés az épített környezetre, merthogy jók a gondolatok és nagyon várom, hogy ilyen színtű ötletek legyenek, de jól elkészítve. (szőke)