9. Csendélet

Egy régebbi képem újragondolva.

Ezektől a fényjátékoktól ez a váza nekem olyan, mintha Öveges professzor műhelyében lennénk. Persze ez vicc, de van ebben valami ilyen 60-as, 70-es évek érzet. Egy nagyon izgalmas játékot indít el Feri, de annyit hozzátennék, hogy ha oldalról irányítottan ezekre a virágroncsokra erősebb fényt adtál volna, akár úgy, hogy hosszabb expozícióval egy nagyon koncentrált fényű lámpával megvilágítod, akkor talán még izgalmasabb lenne a dolog, hogy nem csak a fényhatáron belül látnánk a formákat, hanem azon kívül is. Maga az ötlet nagyon tetszik, végre valami olyat kezdesz el, Feri, amiben nem akarsz megfelelni, hanem a saját érzésedet, a saját gondolatodat hozod. Én ennek nagyon örülök. Ez három csillagos kép, és szeretném, ha ezzel a játékkal még foglalkoznál, látod, itt van egy olyan nyitott ajtó, ami abszolút neked való, szerintem ez izgalmas lehet. (hegyi)
értékelés:

Nem tudom, hogy üvegfelület lehet-e, ami ezt az elmosódást hozza, vagy valami tükröződés, vagy mi az oka, de jót tesz ennek a képnek, jó ez a ritmus. Egyetlen egy kérdés van bennem: mi az indoka annak, hogy a kép jobb oldalán ez a nagy fehér tömeg ott van? Először ezt nem is nagyon vettem a képhez hozzá, aztán láttam, hogy ez nem a mi oldalunknak a háttere, hanem a képhez tartozik, szóval, ha ezt letakarom, akkor abszolút működőképes és jó ritmus az, amit kapok. Ezt a vágást megtenném, és akkor kész lenne. Megvan a három csillag, csak tessék végiggondolni, hogy mi értelme van ennek a tömegnek itt, mit kellene annak ellensúlyoznia? Elviszi egy kicsit a figyelmet, a koncentrációt csökkenti. (hegyi)
értékelés:

Még mindig nem megy ez a lecke. De azért próbálkozom...

Dóra, azt mondom, hogy ez egy nagyon jó kis próbálkozás. Azért tetszik, mert finom, érződik benne a nőiség. Női, gömbölyű formák, miközben az egésznek van egy ilyen kicsit az elmúlásra hajazó érintettsége, de nagyon jó az irány, amit elkezdtél. A világításra érdemes odafigyelni: hasonlítsd össze a bal alsó sarkot a jobb alsó sarokkal, ezt az átlót nézd meg, hogy mekkora a tónuskülönbség. Ekkora tónuskülönbséget nem indokol maga a kompozíciód, ami egy centrális kompozíció, átlósan viszont ekkora világosságkülönbséget nem lehet jól tolerálni. A néződ nem fog tudni ezzel mit kezdeni. A bal alsó saroknál visszahoznék annyit a tónusban, mint amennyi a jobb alsó saroknál van, és a jobb felső saroknál pedig elmennék afelé, mint ami a bal felső saroknál van. Ha megnézed az ellenkező átlót, tehát a bal felső és jobb alsó sarok átlóját, az egy nyugalmasabb tónusrend, mint ami a másik irányból létrejött. Nagyon finom az a meglátás, amit létrehoztál ezzel a textillel, ez egy nagyon jól használható anyag. Ez a kosár ebből kivesz, látom, hogy ezt próbáltad csökkenteni. Az ívét meghagynám, érdekes az a fém pánt, az megmaradhat, de ezekből az ívekből az elején még takarnék. Ez egy kettő csillagos próbálkozás, ez egy nagyon jó dolog, én arra szeretnélek téged sarkallni, hogy folytasd, ne hagyd abba, játszunk még ezzel, nagyon szépek a textiljeid, szépen dolgozol velük. Egy lámpa nem lámpa, vagy derítéssel, vagy egy másik kislámpával lehet ellensúlyozni a fénynél. Most a fényhez közelebb eső része az almáidnak kilyukadtak, ezt célszerű elkerülni. Magyarán: minden tónus legyen meg, ne legyen olyan, hogy teljes feketébe bebuksz, és olyan se, ahol teljesen fehérbe kiég. De hát első próbálkozásnak ez gyönyörű, hajrá! (hegyi)
értékelés:

Értem a felvetést, a múzsára várást, az ember várja az ihletet, valami létrejön, valami elindul a fejében, hogy mit szeretne megcsinálni, és aztán valahol a félúton ez megáll. Most ezen a képen egy kicsit ezt érzem. Van itt minden, a Jézuskától a géppuskáig, egy kicsit sok is ez. Van egy nagyon szép, barnás színű drapériánk, van egy régi könyvünk, amit lapozgatott a mester, megint itt van ez a napszemüveg, ami érdekes, vegyük úgy, hogy ez egy régi szemüveg, bár én ezt bakinak tartom, aztán van itt egy pohár bor, vannak almák. Mondjuk a bor és az alma együtt túl sok savat fog csinálni, nem nagyon ajánlom, a borhoz inkább a sajt illik, ha fogyasztunk valamit, és az almához is jó a sajt. Tehát ha már bor meg alma, akkor a sajtot rakjuk oda közé, és akkor az lehet egy lakoma, de így most nem nagyon értem, hogy mi akar lenni az almával. Formailag persze értem, de akkor most melyik utat választjuk? És még vannak könyvek, két másik könyv oda felállítva, és még van egy kis mécsesünk is, ráadásul ez nem akármilyen, hanem valamilyen karácsonyi mécses. Itt most egy másik hangulat is bejön, giccsesebb ez a mécsestartó, ez kivisz minket ebből a korból, amit a könyv akar mutatni, és aztán ott van egy asztalterítő rojt, vagy nem tudom mi ennek a pontos neve. Az az érdekes, hogy egyébként formailag, kompozícióban nagyjából a helyén vannak a dolgok, de tartalmilag nem. Ha könyv, akkor ahhoz elég lenne a bor, valami világító eszköz, gyertya. Bár, ha gyertya van, akkor ez a fénymennyiség, amit itt látunk olyan szinten sok, annyira túl van világítva, hogy ennek a negyede elég lenne, épp, hogy derengjen valami. Ennyire tárgyiasra ne világítsuk be. Ha ezt a vonalat veszem, akkor a könyv, a szemüveg (esetleg valami másikat keresni), ha esetleg átvilágítok rajta, akkor érdekes fényjátékot is hozhat, keresek valami gyertyát régebbi gyertyatartóval, és utána még ez a függönyrojt is jó, ez egy irány. A másik irány, hogy bor, alma, gyertya, drapéria, akkor nem kell a könyv meg a szemüveg, akkor még valamiket tennék oda, függően attól, hogy melankolikus akarok-e lenni, vagy életvidám. Nyilván nem olyan könnyű beszerezni valami elhullott, lelőtt vadat, de ezzel is lehet gondolkodni, vagy akár a piacon lehet szerezni csirkét tollastól. Szóval sok irány elindulhat, de nem kötelező csak ezekkel megoldani, amiket itt mondok, mindenesetre az biztos, hogy el kellene dönteni, hogy merre megyek. Én ezt most visszaadom ismétlésre, mert akár erre megyek, akár arra, a világítás túl sok, a döntés a te kezedben van, most a néződet a félútnál otthagytad. Igen, a tanulmány fontos, és nagyon örülök, hogy Győző elkezdett a Csendélet leckével foglalkozni. Hajrá, de akkor lássuk a medvét, folytassuk ezt a munkát, ne hagyjuk abba. Ismétlés. (hegyi)

Első "műtermi"képem. A konyhaasztalt rendeztem be, a világítás a hátam mögül jött, a fürdőszoba ablakából. A háttér alapja az egyik fekete ruhám volt. Több próbálkozás után ez lett belőle. Valahogy nehéz nekem ez a csendélet feladat, nem érzem közel magamhoz.

Mariann, nem tudom miért írod azt, hogy te ettől félsz, nehéz, és nem érzed magadhoz közel - te, ennél közelebb már hova kellene érezni? Megoldottál egy feladatot. Csak így iderakni egy csendéletet úgy, hogy ahogy írod, sokat előtte ezzel nem foglalkoztál, én azt gondolom, hogy ez rendben van. A roncsolás is oké, amit itt látunk, a polaroid felvételeknek volt egy ilyen velejárója, de itt ez nagyon finoman jelentkezik és esztétikailag belefér, sőt, hozzáad az eredményhez. Szóval mindenképpen azt gondolom, hogy az ötlet jó, illik a váza is, talán egy leheletnyivel kevesebb fény a vázára elég lenne, de ez utómunkával megoldható. Most, ha megfigyeljük az arányokat, akkor a fénymennyiségben nagyon közel járunk ahhoz, ami a gyöngyvirágon lévő fénymennyiség, és ettől elviszi a figyelmünket a váza a háttérben lévő levelekről, holott azok fontosak. Én másfél-két fényértéknyit simán visszavennék a vázából, ez utómunkával is megoldható. Remélem, hogy Mariann időt szakít, és eljön az utómunka táborba. Megvan a leckemegoldás is, de ez ne jelentse azt, hogy több csendéletet nem csinálsz, érezd csak magadhoz közel, mert megy ez neked, sőt! (hegyi)
értékelés:    

Azért jó ez a kép, mert gyönyörűen látni a két megközelítés közti különbséget, még akkor is, ha Ágnes ezt egybe akarta gyúrni valahogy. Az ugyanis primer geg, hogy mi van a valóságban és mi van a tükörben. De ha megfigyeljük, hogy a két kép (tudom, hogy nem kettő, de kezeljük kettőnek) miben különbözik, és ezek a különbségek milyen hatást váltanak ki, akkor ezt a tapasztalást már fel tudjuk a későbbiekben használni. Melyik mit mesél? A valóság romjai, a kopogós fények, a tárgyszerű formák, az állottvizes pohár, a lekonyuló nyomorult levél, a repedések a falon... vagy a másik, a háttér orientalista stílusú házával, a sötét de puhább tónusokkal, a valóságot jótékonyan sötétben hagyó fényekkel, szóval azt kell mondjam, hogy akaratlanul is sikerült Ágnesnek olyat kreálnia, ami tökéletes esztétikai illusztráció. Az más kérdés, hogy épp itt a kép baja is, hogy ez a dolog kevéssé tudatos döntés eredménye, mintsem talált helyzet, és emiatt az alkotó nem döntötte el, mi fontosabb neki, vagyis most a kép kettészakad. Azt kell mondjam, hogy ha mélyebbre megyek az elemzésben, ez egy ismerős alkotói helyzet is, amikor az ember a gyakorlás útjain egyszer csak mélyebbre evez, és eljut olyan terepre, ahol megérinti az a líra, ami még nem sajátja, de onnantól már jóllehet soha nem tud ugyanúgy konkretizálni, tematizálni és tartani magát a talált valóságokhoz, mert megízlelheti a valódi alkotás ízét, amikor a semmiből épít fel egy új világot. Én azt javallom Ágnesnek, hogy most ne tegyen semmit, hanem nézegesse ezt a képet, és vonja le maga a magának való tanulságát. (hegyi)