Elmúló idő

Balaton-érzés

Én nem vagyok egy vízi ember. Amit most látunk, értem én, hogy ezek evező lapátok. Azt nem teljesen értem, hogy ezek a számok mik. Akik ebben a sportban részt vesznek, majd segítenek a megfejtésben. Tetszik a kép, és az is tetszik, hogy erre a természeti formára jól válaszol az, ami a fő motívum. A színvilága, a tónusrend is finom és érzékletes. Minden egyben van ahhoz, hogy ez a 37-es leckébe jól tudjon működni. (hegyi)
értékelés:

November 1.

A gesztus abszolút egyértelmű és érthető, a színek és a színfoltok, a formák, a kéz, az árnyékok, a fények, mind egyirányba mutatnak. Ebből az élményből, főképp színesben, ennél nagyon sokkal többet nem is lehet kihozni. November 1, halottak napja, az ember gyertyákat gyújt, mécseseket, és emlékezik az eltávozottakra. Az emlékezés gesztusa abszolút jól érzékelhető a képen. A vágással nem teljesen értek egyet, a hüvelyujjnál nagyon szűkre lett véve, ott több kellene. De elfogadom a képet a leckére. Örülök annak, hogy ezt most nem akarta András túlmesélni, hanem egyszerű eszközökkel dolgozik, bár kicsit színpadiasra sikerült a kéztartás. (hegyi)
értékelés:

Szóda

Pedig mindenkinek volt. Most meg...

Gábor egészen kitűnően fogalmaz, és erről eszembe jut a Bikinitől a Ki csinál szódát, már hallom is közben magamban a számot. Nem tudok ebbe a képbe nagyon belekötni, talán egy picit az bánt, hogy a formák egybecsúsznak: a köpője ennek a szódásüvegnek, ahol a csepp, és a cseppben a tenger és a világ, a tükröződésben összegyűlik, ezzel a gyönyörűséges püspöklilás testtel formailag összekutyolódik. Nem túl sok kellene hozzá: egy pár milliméternyi elforgatás, hogy ezek a formák önálló életre tudjanak kelni. Nekem a szódásszifonból mindig az az élmény van meg, amikor betekertem a patront, és kiült rajta a dér, sőt, ha az ember nem figyelt, akkor odafagyott az ujja. De az is igaz, hogy ezek mindig csöpögtek. Mindig maradt alattuk valami kis inkontinencia-jelzés. Nagyon köszönöm ezt a képet, én ezt nagyon jónak tartom, megvan rá a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Duda

Itt egy áttételes üzenetet látunk. Ez egy imitáció. Értem az üzenetnek a célját, hogy maga ez a dudálásos forma tűnik el a kerékpárokról. Sajnos a biciklisek már arra sem veszik a fáradtságot, hogy egy csöngőt felszereljenek a bicaj kormányára. Jobb esetben kiabálnak, ha éppen mögénk érnek, és hozzák rá a frászt a gyalogosra. Rosszabb esetben mint egy tininindzsateknőc suhannak el mellettünk. Visszatérve a képre: ez a képi üzenet nekem az imitáció miatt gyengül. Ez a duda kínai piacos dudának tűnik. Az üzenet nem jön létre olyan erősen. A duda szegény értelmezésileg áll itt a levegőben, ellentmond annak, ami a lecke. Itt tárgyilag egy olyan dudát kellett volna találni, ami ténylegesen korhű darab, és akkor kevésbé zavarna az, hogy ez valószínűleg valamilyen Mountain Bike-nak a kormánya. Akkor meglenne az a kontraszt, hogy egy ilyen modern holmira egy régi darabot felszerelünk. Ez most egy kicsit csinált nekem, visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Kossuth Mauzóelum
Kossuth Mauzóelum
Kossuth Mauzóelum

Egy három képből álló sorozatot látunk. Én nagyon szeretem ezeket a képeket, bár azt kell mondjam, hogy nem száz százalékig értek mindennel egyet. Minimális dolgok azok, amiket most szóvá fogok tenni. Az első képnél izgalmas maga a nézőpont, ahonnan ezt az egész építményt látjuk, és nagyon kedvelem azt, ahogy az a kis figura áll azon a járdán a kis botjával. Valószínűsítem, hogy az is egy szobor, de olyan, mintha egy ilyen kiránduló egyszer csak megjelent volna itt a téren, és bolyong, keresi az útját, hogy most merre van a Mátra. Ugyanakkor ezzel a képpel egyetlen problémám van: valamiért elfordul most az óramutató járásának megfelelő irányban, tehát van egy csavarodás benne. Erre még pluszban rájátszik az is, hogy az objektív is torzít. Ezzel a torzítással sok mindent nem tudunk kezdeni, mert gondolom ennél sokkal magasabbra nem tudott Bara fölmenni, és szerette volna a lépcső struktúráit megmutatni nekünk. Ide beidézném Maurits Cornelis Escher aki ezeket a térjátékokat alkalmazta, mint illúziókeltés, vagy mint optikai csalódás. Ennek egy jó példáját mutatja ez a kép is. Ez nagyon tetszik nekem, de ez az elfordulás korrigálandó lenne, mert most nincs semmi indoka ennek, ez maximum 2-3 foknyi visszafordítást jelent a bal irányba, és máris helyrekerül ez az egész. A második képnél kicsit hasonló a problémám. A tömegelhelyezés majdnem helyrehozza ezt az elfordulást. Itt is az objektív megválasztása az, ami egy képpé tudta varázsolni ezt a fogatlan harcos oroszlánt és a két másik szobrot, ami a képen látszik. Én az objektív megválasztását abszolút helyénvalónak tartom, de az elfordulás ilyen mértékben nem teljesen érthető. Akkor lenne indokolt, ha Bara elmozdult volna egy picit önmagának bal felé. Egy kicsit akkor szétválna az oroszlán és az épület egymástól, és az oroszlán tömege billentheté ezt a súlyt annyira, amennyire most billen. Ha ezt a kompozíciót veszem, és innen készült a kép, akkor ezt is vissza kellene fordítani valamennyit. Lehet, hogy én ennél feszesebben meséltem volna, ha visszaforgatnánk, akkor a képnek a jobb oldalából még vágnék körülbelül egy ujjnyit, és akkor még dinamikusabb ez a tömeg, ami itt ordít. Ez a kiáltás még hangsúlyosabb lenne. A harmadik kép viszont teljesen rendben van, kikezdhetetlen ez a megfigyelői szemlélet, és nagyon örülök annak, hogy megint egy szereplő a képre bekerült. Olyan, mintha megelevenedett volna az első képen lévő vándor, és őt láthatnánk akár. Ez egy teljesen rendben lévő kompozíció, nagyon szeretem. Lehet, hogy dinamikailag megfordítottam volna a sorrendet, ezt tettem volna középre, és a második képet tettem volna a végére, és akkor van egy erős húzása ennek az ügynek. De így is el tudom fogadni. Az elfordítások és a tömegelhelyezések egy kis pontosítást igényelnének. Saját magához mérem Barát, hogy amikor ő azokat a téli meg talán tavaszi tájakat lefényképezte a garázsfeljárókkal, akkor ennél lényegesen pontosabban fogalmazott. Azt a precizitást várom most is tőle, úgyhogy én erre most csak kettő csillagot adok. (hegyi)
értékelés:

nyugalom

ha tudnék festeni, ilyesmi lenne...

Azt írja nekünk Béla, hogy "ha tudnék festeni, ilyesmi lenne". Itt a leckepontosítás az, amire utalnék. A 37-es lecke, Eltűnő világ legfőképp arról szól, hogy olyan tárgyakat, szituációkat, leleteket mentünk, amik a környezetünkben lassacskán kikopnak. A tehén az nem ilyen. Tehén mindig lesz. Úgyhogy ezt nem nagyon értem, hogy mi köti ezt a képet az Eltűnő világ leckéhez. Ami a színeit illeti, arra írja Béla a leiratot, és ebben a tekintetben ez érthető is, bár egy festménynél is a kompozíció alapvető elvárás. Itt kicsit szűkre van véve, mert azok a térbeli formák, amik jelentkeznek, a trapézok, és rombuszok, most lazán vannak kezelve, kifutnak a kép széléből. Ez a színvilág a videoművészet témakörébe tartozó színvilág, tehát a 80-as évek vége, 90-es években volt egy ilyen helyzet, hogy ilyen video installációkat csináltak, ez ma már annyira nem divat, de talán a diaporámás, vetített képes őrület után ez a videoinstallációs dolog volt, ami jellemző volt. Ez arról szólt, hogy az akkor föllelhető technikával készítettek mozgásfázisokat, mozgássorozatokat, vagy kis történeteket, és azokat lehetett egy kiállítási térben megnézni. Ezeknek volt ez a nagyon erősen túlszaturált képi megjelenítés a jellemzője. Én ezzel nagyon nem vagyok megbarátkozva, mert ez olyan most nekem ebben a formában, mintha valami UFO-filmhez készült volna ez, mint háttérfotó. Béla, ezt visszaadnám. A 37-es leckét, mint leckét adom vissza ismétlésre, a képpel meg nem nagyon tudok mit kezdeni. (hegyi)

késői szívdobbanás

Mindent értek, és mindent el is fogadok. A kép meglátása is teljesen rendben van. Amiért én egy csillagot le fogok vonni az a bindzsi. Miért kellett a környezetet kivenni fekete fehérre? Akkor is működne a kép, ha meghagyod a színeit. Az a kőtömb, amin átnézünk, valószínűleg egy homogén szín lehetett, mindehhez képest maga a képkivágás, ami létrejön a kereszt által a virágból, már eleve a koncentrációját és a fókuszát megadja a képnek. Az pedig, hogy színesben hagyod a háttér részt, vagyis az egész képet, és ezzel a kereszt-kivágásban látható hátterek is színesek lesznek, akkor mi van? Ez, hogy levitted fekete-fehérre, egy szépelgés, és elviszi az erejét. Vannak ezek a selyem-szerű anyagra rézkarc hatású gyásztáviratok, azoknál van ez a fajta megoldás. Ez is abba a kategóriába esik ettől. Nem tudom mennyire érthető, amit mondani akarok: maga a téma eleve olyan, amihez nehezen nyúlunk hozzá anélkül, hogy szentimentálisak ne lennénk. De a szentimentalitása gyöngíti ezt a témát. A Tisztelet-búcsúzás-gyász lecke akkor működik, ha kikapcsoljuk a szentimentális érzéseinket. Ha nem tudjuk ezt megtenni, akkor az leönti az egészet egy szirupos mázzal, ez nem tesz neki jót, érzelgőssé tesz. Ez nekem ennek a képnek is a hibája. (hegyi)
értékelés:

Búcsú a nyártól

A strandos hátizsákom kiürítése alkalmával szembe találtam magam ezzel az alakkal...

Hát igen, vannak akik a nyarat gyászolják, vannak, akik a telet, kinek mi a kedves. A leiratból látjuk, hogy ezek a tárgyak a nyárról maradtak vissza Ágnes hátitáskájából. A képen minden rajta van, amitől ez az egész vicces és vizuálisan jól működő geg: a szemüveg, ami fejrésznek, szemnek fogható föl, a toll, ami orrnak, és a napolaj, ami a száj vonalát mutatja. Én örülök annak, hogy Ágnes ilyesmiket is meglát és lefotografál. Még a keresztrejtvény is jó ott alatta. Ha már ezt a kiválasztást vesszük, akkor amivel nem teljesen tudok mit kezdeni, az a belépő jegy a szemüveg alatt, és a száz forintos. Ott a pántnál nekem az nem annyira van meg. A két jegy ott van, de minek. A száz forintost rá lehet dobni ide a keresztrejtvényre, mint egy szépség-flastrom, de a két jeggyel nem tudok mit kezdeni. (hegyi)
értékelés:

Generációk

Szeretem ezt a képet, a kép tetejéből itt is vágnék, felesleges ennyi ég. Nem tudom, hogy ezt hogy lehetne elérni Ágnesnél, mert most az elmúlt 3-4 képénél mindnél ez a probléma, hogy fölöslegesen vannak nagy flekkek a kép tetején, ezt hívjuk égnek, de nem annyira jelentős, nincsenek rajta felhők, semmi drámai nincs rajta, le lehet vágni. Viszont jó a meglátás, jó a Dacia, jó a lovacska, én lehet, hogy az utca másik oldaláról exponáltam volna, vagy elévetem magam a Dacianak, talán nem üt el, mert most, mivel a három fő képalkotó elem közül egyiket sem célszerű mozgatni, mert még megvernek, egyedül a Dacia az, ami mozog. Én azért mentem volna az út közepére ki, vagy a másik oldalra, hogy ne legyen ekkora nagy térbeli különbség e között a három motívum között. Még egyszer mondom: a meglátás zseniális, az ötlet is rendben van, minden egyéb mással egyetértek. És ebből a képből sokkal többet nem is kell, de nem is lehet kihozni, csak meg kell találni azt a pontot, ahonnan fényképezel. Egyébként az is egy másik megoldás lehet, hogy hozok egy döntést a három közül, hogy hozzám melyik áll közel, és most nem csak fizikailag veszem ezt a mondatot. Igaz, hogy ez utána a fizikai megvalósulásban kell látszódjon. Ha én a traktoros lány vagyok, akkor úgy kell fotózni, hogy a traktor kapja a nagyobb hangsúlyt. Most valamelyest a ló kapja a nagyobb hangsúlyt, ezek szerint Ágnes szereti a lovakat, és ha így van, én ezt el tudom fogadni, csak utólagos labortechnikával lehet ezt helyrehozni, hogy a fénytani helyzet egy picit javuljon a lovak javára. Az ötlet rendben van, a képszerkesztéssel nem teljesen értek egyet, kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

young collections

Nem nagyon érzem, hogy el lenne döntve, hogy ez a kép miről is akar szólni. Bátortalannak gondolom a döntést. Ha az idősekről szól, és csak illusztráció, vagy ennek egy kontrasztba, térbe helyezése történetileg a háttérben meghúzódó divat-kirakat, akkor a bácsi lábát nem lett volna szabad vágni, akkor tulajdonképpen egy kicsit a nézőpontját ennek a képnek billenteni kellett volna lefelé, és akkor ez jobban érthető és érvényes. Itt is itt van ez a színezés, komolytalanná teszi a képet. Ha már beavatkozom, akkor a mélységélesség megválasztásával avatkozom be, mert most a térbelisége ennek a képnek kétdimenziósra van redukálva azzal, hogy viszonylag nagy a mélységélesség, élesek a bábuk is, élesek a turisták is. Ha én ki akarok választani valamit ebből a történetből, és arra akarom a fókuszt vinni, akkor ezt szó szerint is meg kellene csinálni. Ezt visszaadom ismétlésre, András. (hegyi)

Viaszpecsét

Már nem divat, van aki nem ismeri, mégis van, aki még készít egyedi viaszpecsétnyomókat.

Nagyon szeretem ezt a képet, és nagyon tetszik az, hogy ilyeneket észrevesz Eszter. Én egyébként csináltam magamnak ilyen kis pecsétet, mert volt, hogy az volt a munkám, hogy okleveleket kellett csinálni, és akkor szereztem pecsétviaszt, már az sem volt egy egyszerű történet, és akkor arra pecsételtem egy régi jelvényből kivett figurával. A lényeg az, hogy nagyon jó, hogy ilyeneket meglát Eszter, én ennek nagyon örülök. Megint egy picit szűkre van komponálva az egész. Azokat az íveket tessék kicsit tiszteletben tartani, mondjuk ott magánál a viaszpecsétnél például. Miért van az ott elvágva? Ezt nem nagyon értem, miközben a másik oldalon meg otthagyunk egy négy-öt millimétert. Ha ott meg tudom hagyni, akkor körben is meg tudom hagyni. Nagyon feszes ez így, túl van feszítve. A másik, hogy egy zsebtükörrel azt a fényt, ami egyébként itt a képen már megjelenik, valahogy rá lehetett volna veretni a lepecsételt sarkaiba, abba a másik oldalba, ami most sötétebben van maradva. Akkor talán jobban érthető ez a dolog. Ha itt most azt akarom mutatni, hogy mi az eredeti, és mi az, amit ezzel már pecsételtünk, akkor mind a kettőnek jót tesz, ha élesek lesznek. (hegyi)
értékelés:

Udvari ücsörgés

Na hát ez az, amiről beszélek. Hogy a Gime ugyanakkor, miközben néha azt bizonyítja, hogy nincs elég türelme a saját képét teljesen befejezni, ugyanakkor meglát egy ilyen helyzetet, és létrehozza azt a csodát, amiért érdemes várost fotózni. Ez a kép nemcsak azzal éri el a hatását, hogy ez egy meglesett helyzet ezzel a figurával, azon a széken, hanem mindehhez ezek a titkos kis lépcsők, az emeleti gang fejünk fölött húzódó tetőrésze, mind-mind a kis virágok, amik virágoznak, a kis ruhaszárító, a fának a levelei mind hozzátesznek ehhez a meséhez. Ráadásul a teret is nagyon jól szabdalja, osztja. Csak így tovább! Ez az irány nagyon jó irány, ha lehet azt mondani, akkor ezzel érdemes foglalkozni, és a többi képnél, aminél nekem kérdéseim merültek föl, akár a szökőkutasnál, akár a Visszaforduló tükörnél, azt hiányolom, ami ebben a képben megvan. Gime, talán így jobban fogod érteni, hogy mi a bajom az előzőekkel. Ami ebbe a képbe sűrítődik mondanivalóban, amit a kompozíció megerősít, az a mese kell a többi képre is. (hegyi)
értékelés:

Házi áldás

Nagymamám még készített nagyon hasonlót. Én már nem fogok.

Az ötlet nagyon jó, és ezt nagyon fontos iránynak tartom. A környezetünkben lévő tárgyakat is jó, ha fel tudjuk mérni, de azokat a történeteket is érdemes megmutatni, amik ebben a népies világban sodródnak az eltűnés szélére. Ezek a fali terítők, vagy fali képek, amiken ezek az áldások, rigmusok rögzítésre kerültek, ezek a régi kor lenyomatai. Annyit hozzáteszek, hogy volt ennek egy nagyon izgalmas folytatója, vagy újraélesztője, ha jól tudom, Szabó Eszter Ágnes. Az ő falvédője egy időben nagyon sokat körözött az interneten, a szövege úgy szól, hogy "Nagymamám Zalai Imréné találkozása David Bowie-val". Azért érzem ezt fontosnak elmondani, mert amit most látunk, az is egy újraértelmezés ezen a képen, hisz ezek a fali képek ezeket a szövegeket mint illusztráló szöveg tartalmazták. Ezekhez általában valamilyen képi világ, ornamentika tartozott, most pedig ezeken a képeken ez már egy újkori értelmezés, magát csak a szöveget tartalmazza, viszonylag kis sorközzel, elég nagy betűkkel, hogy jól lehessen olvasni a lakás távolabbi pontján is. Ha az eltűnő világról beszélünk, akkor ez egy köztes állapot. Vagy valamilyen átértelmezést kell találni, ami már az eltűnő világot mégiscsak életben tartja, mint ez a David Bowie-s falvédő, vagy pedig tényleg az eredetit kell megkeresni. Ez a kettő között van, és olyan nagy vizuális plussz ebben nincs, sőt, azt gondolom, hogy az eredeti falvédőkhöz képest ez egy utánzat. Tehát vagy megtalálom az eredetit, vagy pedig ennél erősebbet keresek. Ez most a kettő között van. Mindeközben értem azt, hogy Eszter ezt miért tartja fontosnak. Ha őt érdekli ez a fajta tárgyi világ, akkor érdemes lenne egyfajta gyűjtést készíteni, felkeresni olyan helyeket, amik ezek eredeti környezetükben föllelhetőek. Az lenne a legszebb és legizgalmasabb feladat, ha ezeket nem csak az adott környezetben mutatná meg, hanem valamilyen szinten mint portrét. Tehát az a néni, vagy bácsi, akinek a szobájában ez a textíl föllelhető, az is le lenne fotózva. Ez egy izgalmas út lenne. Ebben az Eltűnő világ leckében elég sok anyag van, ebből elég jól el lehet indulni. Ha komolyan vesszük, akkor ebből jó sok munkát ki lehet magunknak szakítani. Még egy olyan feladatmegoldást is kaphatunk, ami a későbbiekben kiállítási téma is lehet. Ha az ember nekifog egy ilyen gyűjtésnek, akkor lehet, hogy egy kiállítási anyag is összejön. Mint megoldás azt gondolom, hogy ez a fotó jó, külön tetszik az, hogy átsüt rajta a nap. Itt az időpont és a kamera helyének a megválasztása is fontos. Én érzek egyfajta véleményalkotást is a képen, azáltal, hogy pont ezt a két kvázi népies motívumot találta meg magának. Én erre mindenféleképpen meg tudom adni a három csillagot, azzal, hogy ha ez érdekli, akkor elkezd ezzel komolyabban foglalkozni. (hegyi)
értékelés:

A Gramofon Online facebook-os játékán egy papírgramofont nyertem, és itthon megtörtént a beüzemelése.

A film zseniális, a nyerés is, öt csillagos. (hegyi) értékelés:

Atilla

Atilla a legjobb barátom volt. Amikor elkészült a sírkő, a fejfát csak úgy "lehajították" a sír mellé. Számomra érthetetlen, hogy miért. Miért így?!

Kaptunk egy leiratot ehhez a képhez, én ezt el is olvastam, de én azt javaslom, annak, aki ezzel a képpel szembesülni akar, hogy takarja le ezt az leiratot, és csak a képet nézze. Ugyanis nagyon fontos az a leirat amit a képhez kapunk Rozinak. A kérdés Roziban merül föl. De a kép maga ezt a kérést, amit a kép alatt Rozi feltesz, ezt a kétséget nem hordozza. És ezt azért mondom el, mert abban szeretnék segíteni, hogy ez a kétség is rákerülhessen erre a képre. Nem tudom, hogy ott van-e ez a fejfa még a földön, nem tudom mikor készült ez a kép, nem tudom, hogy megismételhető-e, nem biztos. De ettől még elmondom a gondolatomat Rozinak, hogy mi lehet az az út, hogy rákerülhessen az a szöveg, amit ő ott leiratként adott, és ne kelljen róla többet beszélni, mint amennyit a kép el tud mondani. Ez annyi, hogy nem fekvő formátumú képet kell készíteni, hanem álló formátumút, és rá kell komponálni azt, hogy ez egy sír mellett van félredobva. Azt, hogy Nagy Attila Kristóf, és a dátum, a kép szempontjából nem biztos, hogy fontos, akkor, ha én azt szeretném elmondani, amit a kép alatt Rozi leírt. Ez lehet a képnek a címe, mert azt majd lehet, hogy az álló formátum miatt nem fogják tudni elolvasni, de a kérdést, a kétséget az tudja megfogalmazni, ha ez rákerül a képre. Ha ott van a fejfa, ha valamennyit, nem sokat, de egy részletet rácsempészek az elészült sírkőből, és látom, hogy ez ahhoz képest van a földre dobva. Most én csak azt látom, hogy a földön van egy ilyen fejfa, de hogy hogyan és miért került oda, erre nem kapok segítséget a képtől. Márpedig ez a képen kellene megtörténnie. Én ezért azt mondom, hogy adok a képre kettő csillagot, mert a témafelvetés nagyon jó, és azt kérem a Rozitól, hogy ha ez megimételhető ezzel a fejfával, akkor legyen szíves megtenni, és ne csak dumának vegye a kérésemet, hanem ismételje meg ezt a képet, próbálja azt a kérdést rátenni erre a képre. Ha ezzel a fejfával nem megoldható, akkor tessék szépen elmenni temetőbe, és más fejfával ezt a képet megismételni. Ezt azért mondom, és tényleg határozottan kérem Rozit erre, hogy ezt az ismétlést hajtsa végre, mert szeretném, ha az élmény a képen keresztül hatna a nézőre, és a képen keresztül hatna Rozira is. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés: