5. Absztrakt és struktúra

Bevallom, az ilyen absztrakciók nem tekerik le a fejem, inkább feladványok, mint fotográfiák, de ez egy jól megoldott dolog, még ha szívemhez nem is áll ez a témakör közel. Kötelező gyakorlat, lenézni magasból, megvolt, pipálható. (hegyi)

Ha a tömegelhelyezést nézem, ez egy jó megoldás, de ha formailag figyelem, akkor a jobb oldali izé, ami lehet egy ló feje is, de egy kő is, vagy egyéb alkatrész, szóval akkor meg a háttérben lévő pacik kiszorultak a képből szinte. Én nem mennék a lovakhoz ilyen közel, mert a ló rendkívül ostoba tud lenni és megtapos, de ha már vetted a bátorságot, amiért nagy respekt, akkor egy picit még mocoroghattál volna, hogy befogd a hátteret és kizárd a jobb oldali izét. (hegyi)

A színes állványzat jó terep, de be kell rendezni a képet, azaz vagy kell modell, aki megcsinálja, amit mondasz vagy ki kell várni, hogy megtörténjen, azaz hogy úgy sétáljanak be a képbe, hogy ez az egész megtelhessen élettel. Enélkül egyelőre egy színpadi kép, egy jó ritmus, de még nem elég a képhez. Mégis azt mondom, hogy érdemes ezeket megcsinálni a tapasztalás miatt és mert kell gyűjteni a helyszíneket. (hegyi)

Jó meglátás, de itt most egészen konkrétan azt érzem, hogy beleesünk abba a helyzetbe, hogy nem csinálunk végig dolgokat, így ide-oda kapva a tanulmány oké, de rendre ugyanazok a kérdések maradnak megoldatlanok. Ágnes, komolyan kérem, hogy kapcsolj rá. Máshogy nem tud a formaérzék stabilizálódni, mint gyakorlással. Még képet, még, még, lehetőleg nem csapongva a témakörökben. Megérné. (hegyi)

Ágnes, azt jól érezted meg, hogy ez a fémgubanc izgalmas képi elem lehet, még a háttér is jó lehetne, de mégsem sikerült képpé formálni a kompozíció által. Most van egy hátterünk, és van egy gombóc töredék, de a kettőnek nincs köze egymáshoz, nincs kohéziója. (hegyi)

Elmondom mi a bajom, nem tudom, sikerül-e jól. De remélem. Az a helyzet, hogy a képhatáron belül mindennek szerepe és jelentése van, akár tudatos, akár nem az, ahogy az létrejön. A véletlennek is. Van egy csoport, hibaista csoport a neve, és azt kell mondjam, hogy nagyon jó viták voltak azt illetően, mit jelent a hiba, mi a szerepe az alkotásban. Borzalmasan fontos kérdés. Ugyanis azt hiszem, hogy ha erre tudjuk, vagy legalább érezzük a választ, akkor az a további kérdéseinkre is megad egyfajta irányultságot. A talált kép egyszeri tünemény. És miközben azt mondom, hogy tökéletesen érvényes a hiba, a véletlen is, de ez nem azonos a talált képpel. Ha elkezdjük eldobálni a szabályokat, az akkor lesz hosszú távon működő, ha saját szabályokat tudunk a helyükre tenni. A káosz nem ábrázolható a rendetlenséggel. Annak, hogy elvetjük az élesség kapaszkodóját, nagyon erős jelentése van a közlésben. Ahogy a sántításnak is a színpadon. Vagy a beszédhibának. Érvényesek, de csak ha kontextusba kerülnek. A kép minden dekája egyenértékkel bíró képalkotó eszköz. Itt van egy kép, és nem az a probléma, hogy életlen. Hanem hogy értelmetlen az életlensége. A hiba - mondják isten ujjának is, mindegy - egy plusz lehetőség. Hogy egy meg egy az lehet három is. Akkor adja ki, ha valami többletértéket ad. Csak úgy nem. Ez igaz a csinált hibára is. Az életlenséget az ember hibának értékeli. Ettől még használható. De okkal. Mi az érzés, amit el akarsz általa mesélni? Mindannyian bámulunk fókuszálatlanul a tájba. Van ez így. De nem minden táj alkalmas, hogy ezt az érzelmet közvetítse. Azaz, ha bambulok, az egyénileg nekem jó, mert a fejemben ettől még van valami történet, vagy annak hiánya, búskomorság vagy fáradtság. Valami van. És akkor mindegy, mi a kiváltó formai helyzet, mindegy, mit bámulok, mert nincs direkt input. Itt viszont te a néződ bámultatod, mintha fókuszálatlanul. És ha íg van, akkor Azt a hiányt kell pótolnod, ami a fejben kell ehhez. Az pedig esztétikával pótolható, hogy úgymond kedvet kapjon a néződ és veled bámuljon, általad. Hát, nem tudom, mennyire sikerült elmondanom. Várom a visszajelzéseiteket. (hegyi)