6. Impresszió, hangulat

tündérek tava

Nem vagyok száz százalékig biztos benne, hogy tudom, hogy mit látok, de nem biztos, hogy ez baj. Ugyanakkor viszont vannak olyan dolgok, amiket elég jól lehet dekódolni, és ezek nem olyan nagyon erősek. A képen van egy hullámformában átvonuló valami - faág, vagy cső -, ami ezt a mesei világot, amire a címben is utal András, egy kicsit most áthúzza. A képnek a jobb oldalán lévő talán faágak is olyanok, mintha két ujj mutatna kifele a képből. Azokhoz a puha formákhoz, finom kis zöldes árnyalatokhoz, amik a képet uralják, nekem ezek olyan nagyon nem tartoznak hozzá, ahogy a foltokban látható néhol túl erős fény sem. (hegyi)
értékelés:

Csend, béke, nyugalom

Egészen érdekes festői képet kapunk. Itt megint azt mondom, hogy nem nagyon értem, hogy miért ferde a horizont, erre nem nagyon találok magyarázatot, szerintem Tímea sem biztos, hogy ezt meg tudja nekem indokolni. Tömegelhelyezésében abszolút rendben van a kép, ez a stég nagyon jól válaszol az átlósan elhelyezett falomb koronájára. Szóval minden nagyon szép, minden nagyon rendben lenne, ha ez nem lenne ennyire ferde. Erre érdemes odafigyelni, emiatt egy csillag a talonban marad.
Volt egy beszélgetés a kommentároknál arról, hogy az a zöldes árnyalat képhiba-e, kell-e oda, jó így vagy jobb lett volna korrigálni? Véleményem szerint a színes képek esetében többségében vannak azok a helyzetek, amikor ezeket a korrekciókat meg kell csinálni, hiszen a színes fénykép a valósághoz közelebb akar férkőzni, ahhoz jobban akar hasonlítani. De vannak helyzetek, amikor akár színeltolódással, akár a teljes átszínezéssel olyan hatást lehet elérni, ami ha találkozik a kép tartalmi közlésével, akkor jót tesz, hangsúlyoz, erősít. Ennél a munkánál egy finom kékes-zöld árnyalat van mint egy fátyol a képen, és ez a magányra, a csendre és nyugalomra rá tud erősíteni, ezért ha kikorrigáljuk a képet a pontos színhőmérsékletre, akkor azzal ezt a pluszt elveszítjük és a hangulat helyére a kompozíció kerül, ami önmagában bár érdekes és jó, de nem elég ahhoz, hogy a történet a néző fejében is el tudjon indulni. (hegyi)
értékelés:

Tükörvarázs

a hajnal tükröződése a suliban lévő két egymás mögötti ablakban

Hogy ezt mivel hozta létre, hogy hozta létre Tímea, nem tudom. Itt leírja, hogy két egymás mögötti ablakban jön létre ez a tükröződés. Nem is a mechanikai megfejtés az, ami engem érdekel, hanem az, hogy ezt ő észrevette, és ezzel elkezdett játszani. Mert ezek a tükröződések bizonyos szögből jól mutatnak, bizonyos szögből pedig nem is biztos, hogy észrevehetőek. És az nem elég, hogy ő ezt elkezdte megfigyelni, hanem fényképezőgépet vett, és elkészítette ezt a fotót. Ráadásul még kompozícióban is azt mondom, hogy teljesen rendben van ez a két kis Eiffel-torony, ami itt képződik ezekkel a faágakkal. Szóval abszolút jó fotográfia, nagyon szeretem, és azt mondom Tímeának, hogy ezt az érzékenységet, amit itt ennél a képnél láthatunk, egy portrénál hasonlóan ugyanezt az érzékenységet és elmélyültséget kell tudni magadban előhívni, hogy aztán a modelledben ez rezonanciára leljen és visszahasson a modellre a te eltökéltséged és elmélyültséged. Ezt csak azért tettem ide zárójelben a végére megjegyzésnek, hogy mi az, ami a Portré leckénél is elvárás lehet: az, amit itt ennél a leckénél mint Rezonancia lecke teljesítettél. (hegyi)
értékelés:

ebédidő

Pécs, kulturális főváros, Széchenyi tér, utolsó simítók.

A fotón látunk két munkás embert, aki épp falatozik, és nagyon is jellemző ez a kép. A kis hátizsák, a kenyér, gondolom valami felvágott is, látunk eldobott krumplis papírtasakokat is. Tehát egy olyan képet kapunk, ami erre az életformára, ami az építőiparban jelen van, jellemző. A megpihenés, az kis szusszanásnyi idő, ami az ebéd eltöltésére adott, hogy aztán újból a munkát tudják folytatni. Ez jól látszik a képen és jól is értelmezhető. Igazándiból itt egyetlen egy problémám van, mégpedig az, hogy nem olyan nagyon jellemző a képnek az a része, ami arra vonatkozik, hogy ez Pécsett készült. Ez a műmárvány, vagy kő talapzat, ahol ők ülnek, ez bárhol máshol is lehetne. Szóval, én azt mondom, hogy a kép és az ötlet is jó, csak hát egy olyan szituációt kell találni, mint egy színpadi díszletnél, ahol a háttér, a szereplők elhelyezése jobban mesél, hogy a történet hol zajlik le. Ha Béla jár-kel a városban, ezeket a szituációkat meg lehet találni talán olyan helyzetben is, amikor megoldható ez a feladat. (hegyi)
értékelés:

Tüzeket raknak az égi tanyák

Picit gondolkodom a kép elemzése előtt, mert azt próbálom magamon átszűrni, hogy ez mennyire csend. Merthogy sem a vörös szín, amit ez kapott, sem a formák nem igazán nyugalmasak. Lehet azt mondani, hogy igen, vihar előtti csend, de valamiért nekem most ez nem illik annyira bele. Ugyanis sokkal dinamikusabb annál, hogy a csend jusson nekem róla eszembe. Szeretem ezt a képet, azt nem tudom, hogy ez a vörös, ez mennyire kellett ehhez plusszban. Valamiért nekem olyan érzésem van, hogy egy picit nekem a sárgákkal, a narancsokkal, tehát egy kicsit a narancs fele elvíve izgalmasabb lenne. Azt is megmondom miért: ugyanis nagyon hasonlatos ez az egész ahoz a világhoz, amit Turner festő festett, mint viharképeket, ugye ismerjük, vagy tessék utánanézni az interneten, hogy ki az a Turner. Ő volt az, aki egészen extrém szintig fejlesztette azt, hogy felhőket, vizeket, tengereket, tehát olyan formákat festett meg, olyan erővel, olyan dinamikával olyan színeket, olyan élményeket hozott a festészetbe, amit előtte nem, és azóta se igen láthattunk. Nagy erénye ennek a képnek is, hogy a távlatok, a díszítések, a színek játéka, a dinaminkák tudnak annyira izgalmasak lenni, hogy mindig újabb és újabb részleteket fedez fel rajta az ember. Mondom nekem a színnel egy picit problémám van, én erre kettő csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

Kör

Itt egy jó, izgalmas képi megoldást kapunk erre a leckére, nagyon szeretem ezt a képet. A rezonancia ezen a képen többféleképpen is értelmezhető: egyrészt adva van egy víztükör, ez önmagában még csak egyik szintje a dolognak, a másik az, hogy a tükröződésben létrejövő formák, és formai játékok azok, amik izgalmassá teszik ezt a képet, és én nagyon örülök annak a személyességnek, amit a tükörben látható, vélhetően Bara árnyékát ábrázoló forma jelent. Ami még a képnél számomra fontos, hogy az a vízen úszó kis celofándolog azért fontos a képen, azért jó, hogy ott van, mert a valóságból egy darab. Hogy ha azt kivesszük, akkor csak egy víztükör játékot látunk, ami önmagában persze izgalmas, de az nem árt, hogy ha valami vissza tud minket hozni a valóságba, viszonyítási alapként szerepel. Tehát én azt gondolom, hogy ennek a képnek, még ha első megközelítésben hibaként is értelmezhető, ez a vízen úszó valami, ez az, ami igazán megadja a távlatait. Az már egy másik kérdés, hogy az ember hagyja, hogy egy ilyesmi önmagától valóan beússzon a képbe, vagy ő maga befolyásolja ezt a történetet, hogy szed egy falevelet, vagy hajtogat egy papírcsónakot, tehát ez mind-mind érvényes helyzet lehet. De én ezt is el tudom fogadni, amit most látok, úgyhogy a három csillag megvan. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Piros

Egy olyan képi megoldást kapunk, amire megint azt mondom, hogy ennél a leckénél egy nagyon izgalmas játékot mutat: ez a kerítés ritmusa és a kerítésre rímelő vonatkocsiknak a ritmusa nagyon-nagyon jól megmutatkozik. A cseppek is nagyon jók, mintha egy ilyen zenei kottán lennének a kis hangjegyek, tehát ez is nagyon izgalmas, és hát nagyon jó az a fajta visszafogott színvilág is, amit kapunk, hogy itt van zöld, van szürke, meg van vörös, és ezeknek a ritmusát látjuk. Egyetlen egy dolog, ami a bajom, és ezt valamivel meg lehetett volna talán oldani: egyrészt ott a háttérben van valami kerítés, vagy én nem tudom mi, valami rozsdás bigyó, ami ezen a területen belül van. Lehet, hogy ha egy pár lépést odébb lépek, akkor is ezt a képet meg tudom esetleg ezt csinálni, és akkor az kimarad ebből a kompozícióból, mert az ott most egy kicsit zavaró. Másrészt: hogy ha valamire ráállsz, Ágnes, akkor egy kicsit följebb kerül a kamera, és ha fönnebbről fényképezel egy picit, attól még ez a ritmus megmaradhat, de az égből kevesebbet kapunk. Mert most az ég egy kicsit nekem ezt az egész történetet ebben a kompozícióban elválasztja. Lehet, hogy másképp is meg lehetett volna oldani, hogy méglejjebb guggolunk, és akkor az ég határára kerül ez a vasúti kocsisor, úgymond az választja ezt el, és akkor megint minden rendben. De mivel folytatódik a zöld szín a háttérben lévő dombokon, ezért egy kicsit nekem most ez a kék ott utána kifut. De leckére ez abszolút rendben van, és azok, amiket mondok a jövőre nézvést érdemes tudni, hogy ezek benne vannak azért még ebben a történetben, de a kettő csillagot azt mindenféleképp megadom erre. (hegyi)
értékelés:

likviditás

Azért izgalmas ez a lecke számomra mert az egyik olyan leckénk közé tartozik, amelyik témájából adódóan sok esetben elindítja a fantáziátokat, és szerencsére olyan megoldásokat kapunk, amik nagyon nagy sokszínűséget mutatnak. Így van ez most András képével is. Ráadásul szeretem azt most ebben az esetben, ahogy a címmel játszik, a likviditás kétértelműségével. Tetszik az a színvilág is, amiben ez az üzenet mozog, és azt kell mondjam hogy ennél a leckénél egy abszolút elfogadható irány az, hogy a rezonancia, mint hullámterjedés, mint a vízen, vagy egy tükröződő felületen létrejövő hullámok, jelenik meg. A kép egy kérdést nyitva hagy: szerepel rajta valamilyen papír, hogy ez most egy vers, vagy meghívó, vagy egy kifizetetlen villanyszámla, azt nem tudom, de ez a kérdés nyitva van, lehet, hogy ezzel egy kicsit kellene még foglalkozni. És a másik az, ami még nekem kérdés, hogy ha jól látom, majd aztán András megcáfol, azért ebben van egy pici fotosoppolás. Ez kezdetnek nem rossz, hogy az ember kiindul valamilyen valós helyzetből, aztán elkezd játszani a szoftverrel, feltételezve, még egyszer mondom, hogy itt erről van szó, de az a célravezető, és hogy ha fotográfusi munkát veszünk figyelembe, akkor az az üdvözítő, hogy ha ezeket a tapasztalatokat, amiket szoftveresen megélünk vagy megtapasztalunk, megpróbáljuk lemodellezni a valóságban. Mit jelent ez? Van mondjuk egy színtorzítás, ezt a színtorzítást létre lehet hozni a valóságban tintával, festékkel, színes lámpákkal, sokmindennel. Tehát én azt mondom, hogy keressük meg amikor rájöttünk arra, hogy mit szeretnénk, az ne a végállomás legyen a fotosoppozásnál, hanem keressük meg utána a valóságban ennek a megoldását. Ez az igazi kihívás szerintem, és akkor fejlődünk, akkor tudunk előrelépni, ha ezeket a kihívásokat elfogadjuk. Én erre a képre most két csillagot adok, azért mert egy picit bizonytalannak érzem a kép mostani állapotát arra nézvést, hogy ez most a végállomásnak tekinthető-e. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Zene

ez is az egyik arcom, arc nélkül

Azt rögtön mondom, hogy az első leckét ez nagyon átértelmezve teljesíti, mert az első leckébe azért az is benne van, hogy legyen valamilyen testrészünk rajta a képen. Ez most itt nem teljesül. Talán ezt meg lehet oldani azzal, ha a kezébe fogja ezt a hangszert. Tehát ebben mondjuk esetleg egy pici javításra lehetne őt kérni. Viszont azt mondom, hogy mint csend lecke, én jobban el tudnám fogadni. Főképp úgy, hogy a csend leckére a hangszer, a kotta, és az, hogy érzékeltetem, hogy ez a hangszer most pihen, ez érzelmileg is lehet, hogy nagyobb ívet tud mutatni. Tehát én ezt az első leckéből lehet, hogy áttenném a csend leckére, hogyha Zsu ebben egyetért velünk. A képről azt tudom elmondani, hogy egy nagyon szépen, nyugalmasan megfogalmazott munka, nagyon tetszik az, hogy a mélységélességgel játszik az alkotó. Szép a hangszer, szépek rajta a fények. Talán egy picit a síp rész utáni résznél, mintha valami kis koszt látnék, azt lehet, hogy érdemes exponálás előtt letakarítgatni, de maga a kép nagyon is izgalmas, nagyon tetszik. Én nagyon szeretem ezt, úgyhogy ha Zsu hozzájárul ahhoz, hogy ezt a képet áttegyük a csend leckébe, akkor meg tudom adni a 3 csillagot, még akkor is, hogyha értem, hogy miért gondolta ő ezt 1. lecke, önportré arc nélkülre, de ha a kiírás az, hogy valamilyen testrészünk szerepeljen rajta, akkor én azt mondom, hogy érdemes ezzel foglalkozni. Tehát két út áll előttünk: csend leckébe áttesszük, és köszönöm; megismételjük az első leckére. Zsu, a te döntésed, hogy mit szeretnél. (hegyi)
értékelés:

hétfő délután

Nagyon szeretem ezt a képet. Láttunk már ilyet, filmekben szokták ezt ábrázolni, amikor a főhős épp egy nagy érzelmi döntési helyzetben van, és akkor az esőcseppek az ő belső vívódására erősítenek rá, közben látunk egy elmosódó hátteret, amiben a város fényeit vagy az elmozgó autókat látjuk, ami a dinamikát mutatja, de a dinamikát érzékelteti. Tehát a filmművészet előszeretettel használja ezt az eszköztárat, amit az ablakon legördülő vízcseppek tudnak. Annak örülök, hogy Csaba egy viszonylag kis mélységélességgel dolgozva a hátteret már csak mint folthatásként érzékelteti, és folthatásként is dolgozik vele. Kicsit olyan, mintha absztrakt betűket lehetne felfedezni a zöldekkel, t-t meg z-t meg a-t, közben van két felkiáltójel, ami talán villamos vagy busz. Szóval a lényeg az, hogy a hangulata nagyon jó ennek a képnek, és a hétfő délutánt nagyon jól mutatja, érzelmi helyzetet tud közölni. Kompozícióban én elfogadom, és rendben lévőnek tartom ezt a munkát. Talán én még az égből egy picit adtam volna, de ez már tényleg csak ilyen kis kekeckedésnek mondható. Nagyon kedvelem ezt a képet, ha a Csabát ezt izgatja, akkor ebbe az irányba lehet, hogy célszerű lenne elmozdulnia. (hegyi)
értékelés:

Fények

Most itt kapunk a jóból az elmúlt egy hónapban időjárásilag, és ez az Estiskola munkáiban is látszik. Eső, eső után szivárványok, nagyon furcsa világítások láthatóak, és ennek egy nagyon jó példája az, amit Ágnes beküld. Itt nagyon sokat lacafacázni nem lehet, mert a szivárvány azért nem tart örökké. Nagyon jó az, hogy itt a modern épületek a régiekkel, a kockaház a nyeregtetős cseréptetővel találkozik, és ebből a nyeregtetőből indul el egy ilyen szivárványút. Tehát filozófiailag is van azért ennek egy pici fűszerezése. Nagyon kedvelem én ezt a képet. A csend leckére érkezett, és mint olyan, abszolút érzem azt, hogy miért küldte ezt a csendre. Én azért szeretném őt most bátorítani, és azért fogja ő most megkapni a 3 csillagot, mert maga az irány fontos, hogy az alkotó a saját munkájában egy kicsit megnyugodjon. Elmélyülni akkor lehet, ha találunk valami olyan pontot, helyzetet, ami le tud minket kötni annyira, hogy nem azzal foglalkozunk, hogy mikor megy a következő buszunk, vagy mit kiabálnak a környezetünkben, hanem azzal foglalkozunk, hogy nekünk most valami megtetszett, és ezzel dolgozunk. Én ezt érzem, hogy egy ilyesmi összeszedett irányt láthatunk itt Ágnesnél. Arra kérem őt, hogy a többi munkájában is azzal kell foglalkozni, amire itt most nagyon jó utalásokat látunk, hogy van egy képhatárunk. Ez a képhatár az, amit mi kiválasztunk, ez a szürkékkel keretezett felület, és ezen a képhatáron belül kell egy kompozíciót létrehozni, ezen a képhatáron belül mesélünk. Ha megfigyeljük, akkor itt most nem egy elvont üzenetről van szó, de mégis megtartja ezen a képhatáron belül a kompozíciót. Talán mondhatjuk azt, hogy a képnek a baloldalán abból a háromszögből lecsippentett egy picit, a tetőből, az még ha belefért volna, az jó lett volna. Van egy ritmus, van egy mozgás, dinamika. Tehát ez nekem tetszik, hogy Ágnes ebbe az irányba is elgondolkodik, és elkezd a kompozíciókkal és a formákkal foglalkozni, és én azt mondom neki, hogy hajrá, csak így tovább, menjünk ebbe az irányba. (hegyi)
értékelés:

Eső

Nagyon jó, nagyon izgalmas képet kapunk a rezonancia leckére. Azt nem tudom, hogy ez valami tükröződő felület, amin megjelennek ezek a kis cseppecskék, vagy pókháló, tehát, hogy mi az, amivel ő ezt létrehozta, de ez nem is lényeges ebből a szempontból. Olyan, mintha egy univerzumba lépnénk be, olyan, mintha egy sci-fi filmet látnánk. Tudnám itt mondani – elsősorban az idősebb korosztálynak – a Televíziós mesék felnőtteknek című sorozatot, abban lehetett ilyesmiket látni. Ott volt az, amikor sótartóból meg háztartásban fellelhető egyéb eszközökből, az akkor nagyon új bluebox technológiával létrehozták ezeket az egészen őrületes, fantasztikus filmekbe beleillő dolgokat. Tehát, nagyon-nagyon izgalmas maga az út, amin elindulunk. Itt is egy picit az a bajom, hogy a "mihez képest" nincs felvetve erre a vászonra. Ez olyan, mint egy absztrakt festmény: feketék vannak benne, fehérek és némi szürkék, és általában gömbformák, de nincs valami, amihez képest ez egy viszonyrendszerként működik. Tehát, amikor felnézünk a csillagos égre, akkor is azért egyrészt a szemünk értelmezni próbálja a látottakat, és akár a Göncöl szekérként, akár az Esthajnalcsillagként megjelenő kiugró pontokhoz köti a szemlélődést, itt most nincs meg ez az Esthajnalcsillag. Tehát nekem ez egy picit olyan, mintha egy hátteret kaptam volna, aminél majd elkészülhet egy portré, egy tárgyfotó. A háttér kitűnő, önmagában viszont ezekhez a formákhoz valamilyen kontrapontot kéne találni, akár prizmákat, akár törött üvegdarabokból létrejövő makrókat, nem akarok én ötleteket adni. A lényeg az, hogy az út nagyon jó, és ha a Zsut ez érdekli, akkor ezen az irányon el kéne kezdeni gondolkodni, hogy mit lehet ebből még kihozni. (hegyi)
értékelés:

vízió

Megint azt mondom, hogy egy nagyon jó meglátást kapunk. Ez a ’30-as éveket idézi nekem - Pécsi Józsefet akár mondhatom - nagyon szép ez a víztükörben látható forma. Talán egy picit többet adtam volna a környezetből ahhoz, hogy ez a játék még jobban éljen, és még jobban érvényes legyen, mint fotográfia. Nem tudom, hogy ez mennyire érthető. Ugyanis, hogy ha még az aljából is levágom azt a finom kis ívet, akkor eljuthatok oda, hogy megkérdőjelezi azt, hogy ez fotográfia vagy festmény. Nincs ezzel semmi baj. Tillai Ernőt tudnám hozni példaként, aki úgy fotografált, hogy volt egy ilyen technikai játéka, hogy nagyításnál zselatinnal bekent üveget tett a tárgylemez és az optika közé, és ezzel hozott létre ilyen festői formákat. Tehát én azt mondom, hogy ez rendben van, ezt lehet használni, mert ez egy jó játék, csak én egy picit a valóságból azért még adtam volna. De a kép az abszolút három csillagos. Én nagyon örülök annak, hogy az András elkezd magába nyúlni és ilyen dolgokat hoz a felszínre. (hegyi)
értékelés:

cigarettaszünet

András megint olyat talál, ami egy nagyon erős kép. Nagyon szeretem ezt a megfogalmazást. Nagyon jók a ritmusok és nagyon jó az, hogy nem csak a feketének, a fehérnek, hanem az oszlopoknak, a világosnak és a sötétnek a ritmusával, az emberek ritmusával, hogy hol mutatok meg és kit mutatok meg, és mennyit, a tükröződésben is vannak emberek. Ez az egész létrehoz egy olyan vizuális játékot, ami igazándiból a kint és bent, az elől és hátul fogalmát is vicces helyzetbe hozza. Ez az egyik része a dolognak. A másik része, olvastam a hozzászólásokat, hogy kérdés az, hogy miért van ott ez a kéz a képnek a bal alsó részén. Én azt mondom, hogyha az nincs, akkor ez egy unalmas játék. Akkor sem rossz a kép, de nekem ettől válik izgalmassá, ettől van az egész sztorinak mozgása, ettől jön létre történet. Ettől gondolhatom azt, hogy ő majd onnan egyszer csak kiugrik és lekever egy pofont annak a másik csajnak. Szóval sok minden felé elindulhatok, de a lényeg az, hogy elindítja a fantáziámat, és ez fontos. Ráadásul kompozícióban is nagyon jó helyen van. Tehát én abszolút egyet értek ezzel. András, hajrá hajrá! (hegyi)
értékelés:

etűd

A kőszegi kiránduláson készítettem a képet, úgy két-három hete.

Én nagyon kedvelem ezt a képet. Volt itt a hozzászólásokban egy beszélgetés folyam arról, hogy most kell-e oda az a tábla vagy nem, meg hogy kellett volna ezt vágni vagy hogy nem, meg hogy csend-e az erdő vagy nem. Én azt mondom, hogy egy kicsit azért jó lenne, ha megpróbálnánk a valóságtól elvonatkoztatni egy kép szemlélése esetén. Ez a kép elsősorban nem arról szól, hogy az erdőben csipognak-e a madarak vagy sem, hanem arról az élményről, amit egy ilyen esetben az egyébként városban élő, városi stressznek, rohanásnak kitett ember megél. És itt ez a viszonyítási pont fontos, merthogy mihez képest? És ez a mihez képest abszolút indokolt, és ezt el kell tudni fogadni, hogy bizony-bizony az egyébként valóban nem egy nagyon csendes erdő önmagában lehet a csend megtestesítője annak, aki pörgő életet él. Ez az egyik, filozófiai meglátás. Képileg azt mondom, hogy egészen szigorúan véve se macit, se madarat, semmi más élőlényt nem látok képen, tehát ez nekem abszolút a csendről szól, nem tépázza vihar a fákat, ebből kifolyólag még az sem lehet, hogy a zúgó szélvihart hallom. Tehát nekem ez a fajta rend, ami a fák függőleges vonalai mutatnak, és az a kanyargó út, ami a semmibe vész, ez együtt nekem hozza azt az élményt, amit a csend leckéről én gondolok. Nagyon köszönöm ezt a megoldást, én ebben nem tatálok kivetnivalót. Engem nem zavar az a tábla sem ott a jobb oldalon, mert hozzá tartozhat ehhez a helyzethez. Igazándiból még azt is mondom, hogy a képnek a jobb oldalán lévő facsoport az, ami keretezi a képet, ennek egy izgalmas játékát adja meg ez a fajta mozgalmasság, amit ez a kis tábla jelent. Miközben a kettő között jár a szemünk, egyszer csak elindulunk ezen az úton befelé. (hegyi)
értékelés: