6. Impresszió, hangulat

Magányos mandula

Nyár van. Áll a levegő, áll a munka. A hátsókertben áll ez a növendék mandulafa. Formája nekem Csontváry cédrusát idézi, csak a környezete tart minket a valóságban. Ez van. Ez is szép.

István, ejnye. ez akkor lenne szép, ha a mandula meg a ház lenne. De otthagytad a kábeleket a fán, a kötözőszalagot is, ami persze lehet, hogy kell, de akkor ha nem bírja magában addig, amíg fotózod, dobj oda egy szalmakalapot, szóval valahogy ezt a kuplerájt csökkenteni kell, hogy a fa forma minél inkább önmaga legyen. Ha lehet, ismételj, kérlek. (hegyi)

Könyves

Talán ezt még bele tudom szuszakolni az impresszióba :-) Nincs történet, csak hangulat. Egy utcai könyvárus pavilon Triesztben, eső után este, a Zasszony meg hosszan válogat, pedig nem beszéli a nyelvet. Közben béke van, melegfényű lámpák és csillogó aszfalt. És csend. Még a Zasszony se beszél :-D

Szeretem ezt, mert van hangulata, nem csak primer módon a története okán, hanem általánosságban a formai játéka miatt is. Viszont tartsd ide az ujjaid, hogy egy körmöst adhassak. Mi a fenéért nem álltál párhuzamosan, hmm? Nem nagy dolog, utómunkában is egyenesre húzható, de annyira adja, annyira ott van a járdánál akár még segédvonalnak is beillő módon a széle, hogy kívánja, hogy az rendezve legyen, szóval persze, lehet mondani, hogy izgultam, hogy az esernyős ne menjen el, de ha így van, ezt akkor gyakorolni kell, hogy egyrészt ne izgulj, másrészt hogy gyorsan reagálj és korrigálj ott a helyszínen. Ígérd meg, hogy erre figyelni fogsz. (hegyi)
értékelés:

Három torony

Kora őszi fénykép, a határban kóboroltam, amikor hazafelé menet megfogott ez a látvány, a kora esti hangulat, a táj nyugalma. Kicsit elmerültem a csendben, élveztem a kellemes enyhe időt, majd hazaindulás előtt kattintottam egy képet róla.

Én azt igazán nem tudom, olvassátok-e egymás képeire írt elemzéseim. Lehet, hogy nem, pedig kéne. Ugyanis ezt a képarány dolgot elég sokszor elmondtam. Most akkor újra. A kép jó lenne, a helyzet is, a szín is talán, de ez az elcseszett filmes képarány ez baromi idegen dolog. Olyan, mintha a Lutra albumba csak így, körbevágva fért volna bele. 3:2, 4:3, 1:1. Ezek a képarányok. ezekkel tessenek fotózni. A 16:9-et hagyjuk meg a filmeseknek, ott van értelme, meg a moziban. Ugyanis a képarányok javarészt azért alakultak így, ahogy, mert matematikailag és geometriailag ezek közelítik jól meg azt, amit a szemnek nézni kellemes, ami kiadja az aranymetszést, és nem utolsó sorban, mert ezek azok az arányok, amiknél a legerősebb kompozíciós hatásokat lehet elérni. Itt az előtérből még simán adhatnál, sőt. Ahhoz, hogy ez a három épület, három forma jól éljen, kell a tér, viszont ha nincs kontextusba helyezve a forma, akkor az egész kiszakad a valós helyzetéből és elveszít minden kötést, szétesik. Várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Kirándulók

Nehezen, de tavaszodik. Már megvillannak kicsit határozatlan, bátortalan napsugarak és előcsalogatják a téltől, hosszú sötétttől elfásult embereket. Még kemény fagyok próbálják elrettenteni a vállalkozókedvű kirándulókat, de egyre kevesebb sikerrel. Olyan jó ránézni a laposan szétterülő napsugarakra, hogy lehetetlen szomorkodni ! Végre tavasz lesz !

Van ebben a hatvanas-hetvenes évek melankóliájából, analóg világából, ez nagyon tetszik. Fent vágnám annyira hogy semennyi ég se legyen, hogy zárt maradjon a kompozíció. És nem tudom, ha jól látom, ők mennek elfele, szóval fél perccel talán ha korábban exponálsz, akkor nem akad az emberek és a növények formája össze fejnél. De nagyon hangulatos a kép, igaz, nekem nem a végre tavaszodik érzetet adja, hanem inkább az elmúlásról mesél, de jó. Megadom a 3 csillagot, legközelebb az apróságokra is figyelj. (hegyi)
értékelés:

 David Lynch a Műcsarnokban

Ma nyílt a Budapesti Fotófesztivál fő programja a Műcsarnokban, David Lynch fotókiállítása. Nézd meg! MŰCSARNOK – 1146 Budapest, Dózsa György út 37. 2018. március 1. – június 2.
Nyitva tartás: kedd-vasárnap 10.00-18.00, csütörtök 12.00-20.00, hétfőn zárva

Magányosan

Feri, ez semmi. Nem kép. Nincs oka a képen, hogy miért készült el. Nem több, mint egy tárgyfotó lenne, de ahhoz a tárgy nem elég egyedi, hogy megörökítsük, így, mindenféle üzenet nélkül egymagában nem áll meg. ez nem azt jelenti, hogy ne lenne jó akár egy csendéletben, bár sok bajod lesz ezekkel az apró zizi mintáival. (hegyi)

Ébredezés

Feri, ez nincs megoldva, ez nincs kész. Egyrészt nagyon kopog, nagyon kemény és túl nagy a kontrasztkülönbség. Másrészt be van mozdulva - ami nem lenne baj - de rá is van lélesítve, ami eleve baj, nem szabad használni élesítést, mert csak ront, így együtt meg egymásnak a két dolog ellentmond. Az jó, hogy a két tárgyon gondolkodsz, de világítással a kettőt tónusban közelíteni kell, ekkora átfogásnál el fog billenni az egész. Ha érdekel, esetleg kéne ismételni. (hegyi)

A horgász

Nyár volt, nagyon korán reggel, sokkal inkább kora hajnal. Munkába mentem. Annyira csend volt. Valami megmagyarázhatatlan nyugalom ölelt át mindent. Közeledtünk az év leghosszabb nappala felé, merthogy június 16-át írtunk. Öt óra körül értem a Velencei-tóhoz. Rengeteg időm volt még munkakezdésig, ezért lekanyarodtam a korzó felé. Vállamon az állvány, kezemben a gép és sétáltam. Egyszercsak finom neszezést, a víz csendes csobogását hallottam. Emlékek ébredtek bennem. Az uszoda hajnali hangjai, illata elevendtek meg. Régi barátok arca, még a hangjuk is. Arra vettem az irányt és láttam a csónakot, kifelé a nyílt víz felé haladt. Csendben, lassan, nyugodtan. Muszáj volt lefényképezni. Azután álltam és figyeltem, amíg el nem tűnt a nádas mögött. Mentem dolgozni.

Azt gondolom, hogy az eddig megmutatott képeid közül ez a leginkább az, ami összeszedett, ami technikájában is helyén van, ami összességében is képes érzéseket átadni. Szóval nem tudok ennél többet mondani, ez jó, ez kész. (hegyi)
értékelés:

Dilemma

Feri, ezt elég lazán dobtad ide, nem sokat vacakoltál az élesség pontjával, a fejedre nőtt kalappal, van humora, de nem tudom, mennyire volt ez a cél, mert a gesztus meg nem vicces, a kompozícó feleslegesen négyzetes, mert a lámpa függesztéke felett vágni kellett volna, szóval hmm, visszaadom. (hegyi)

a zöldséges furgon nyitott ajtaja és a szórványosan megjelenő alakoknak sajátos hangulata volt. A zöldséges rekeszekből utólag kár hogy nem mutattam többet, így inkább zavaró vagy érthetetlen, magyarázatra szorul ami nem jó.

Azt hiszem, te magad is leelemezted ezt. Sokkal többet én se tudok mondani rá. Ez ennyi, zavaros és nem érteni, mit akartál vele mondani. (hegyi)

Elhagyott

Ez azért nem működik, mert az utómunkája lapos. Nem tud érvényesülni, mi is a lényeg, miről akar ez szólni. Van más probléma is, mert a keresztről a levelekből és egyebekből picit le kell szedni, ennyire fedetten nem jó, de a fő gond az a tónusrend. Így ez most csak kuszaság. (hegyi)

Kellemes Ünnepeket Kivánok Mindenkinek!

Igazából nem szívesen elemzek ünnepre küldött jókívánság képeket, mert a gesztus a fontos, és ezt az érzést nem szeretném kisebbíteni, vagy elrontani, hogy szétszedem, mi miért jó vagy sem. Úgyhogy BÚÉK neked, várom a munkáid! (hegyi)