9. Csendélet

Tanulmány 2

Kissé iskolásan.

Megint a kulaccsal van gondom, vegyük azt onnan ki, nézzük meg a két üveggel, elég az a két üveg, már a tömegelhelyezés visszabillen. A kulacs megint visszahoz, és nagyon erős az a képi világ, amit a minták létrehoznak. Ezt nem tudod azzal sem ellensúlyozni, hogyha életlenben hagyod. El lehet kezdeni egy teljesen más irányt a két kancsóval és a kulaccsal, és ezzel a gyönyörű kék drapériával, mert ez a kék jól rímel erre a kulacsra, és keresni hozzá egy vörösboros poharat, izgalmas lehet, de most ebből a képből én kihagynám a kulacsot, és megnézném úgy. Nem tudom, hogy nagy kérés-e az, hogy, ha megvannak még ezek a tárgyak, akkor nézzük meg milyen kulacs nélkül, csak a két üvegtárggyal. Most nem azért adom vissza ismétlésre, hanem azért, mert dolgozunk valamivel, és próbálunk valamiben haladni, ez egy nagyon jó irány. Ismétlés. (hegyi)

Tanulmány 1

Kissé iskolásan.

Végre valaki, Tamás, én most előre neked megelőlegezek három csillagot azért, mert végre valaki elkezd dolgozni a csendélettel. Ennél a tárgyi világnál, amit itt mutatsz, az egyes tárgyak egymáshoz való viszonyánál el kell tudni mindig gondolkodni. Ha beteszek egy ilyen csikós kulacsot, ahhoz ez a modern tál nem biztos, hogy illik. Értem én, hogy valamivel föl kellett támasztani azt a szőlőt, mert ha csak leteszem az asztalra, akkor kevésbé erős, de ha takarásba tudsz tenni mondjuk egy narancsot, és arra teszed rá a szőlőt, és a körtével kitakartatod a narancsot, akkor már létre tud jönni ez a viszonyrendszer enélkül a tál nélkül is. Bár ebben a ritmusban a tál kevésbé zavar, mint a csikós kulacs. Nem igazán értem az utalást. A körte, a narancs, a szőlő, még a tál is viszonylag megvan egymással, és ez a fényviszony is rendben van, de a csikós kulacs, mint tárgyi dolog, itt nekem kiugrik ebből az egészből, nem értem az üzenetét, az indokot, hogy mit keres ott. Oda lehet tenni egy vázát, vagy bármi más egyéb tárgyat, csak ennek a motívumrendszere, ez a kék virágforma, abszolút elüt ettől a nagyon egyszerű térbeli formától, amit a körték és a szőlők, meg ezek a gömbök létrehoznak. Azt én jó iránynak tartom, azt jól érezted, hogy oda egy szögletesebb forma az, ami a tömeget helyrebillenti, és ez tökéletesen rendben van, csak a motívummal van probléma. A három csillag megvan, én örülök, hogy elkezdtél ezzel foglalkozni, segíts nekünk abban, hogy játszunk ezzel a csendélettel, hátha mások is kedvet kapnak. (hegyi)
értékelés:

Cím nélkül

Furcsa, izgalmas tónusrendet talált Feri. Ebben a rozsdás színben nagyon sok minden benne van, és nagyon jó az a ritmus, amit a növényekkel is létrehozott. Látom, hogy törekedett arra, hogy azt a fehér vázát eltakarja, nem nagyon értek egyet, hogy az ott van. Erről már többször beszéltünk Ferivel, de akkor most még egyszer elmondom. Ezeknél a helyzeteknél, ha nincsen más színű vázánk, és olyan a felülete a kerámiának, hogy nem fogja a vízfesték, ami utána lemosható, akkor krepp papírból, vagy bármi más papírból egy gyűröttebb formát létrehozva, egy más színnel beborítható lenne. Ez kompenzálható lenne valamennyire, mert most ez nem annyira szép, elviszi a figyelmet arról, ami létrejön. Még egy dologra szeretném Feri figyelmét felhívni: az egy dolog, hogy berendezzük a csendéletet, meg az is fontos, hogy elhelyezzük ezt a lepedőt, de most vegyük el képzeletben a vázát, és nézzük meg, hogy mit látunk a lepedővel. Azt, hogy van egy nagyon erős törés ebben a hullámban, egymásra helyeződtek a rétegek, és ettől létrejön egy ilyen viharos helyzet. Ha levesszük a fő motívumot, akkor maga a háttér nagyon erősen osztja a teret, ez nem válik ennek az előnyére, mert elkezd konkurálni magával a fő motívummal. Nem azt jelenti, hogy a teljesen szépre kifeszített háttér az, ami érvényes, mert nyilvánvaló, hogy az jó, ha az egésznek van egy anyagszerűsége, egy esése, a gyűrődésekkel is létre lehet hozni izgalmas dolgokat, és jelentést lehet neki kölcsönözni, de most ez nekem ellene dolgozik az egésznek, olyan, mintha a hullámok elsodornák mindjárt ezt az egész kompozíciót, és fölborulna tőle. Ezzel érdemes lenne még foglalkozni. Annak örülök, hogy Feri újból nekifogott a kompozíciónak, a csendéletnek, és javaslom, hogy folytassa. Két csendélet leckénk van, van ennek egy ismétlése is majd a jövőre nézvést. Én szeretném, ha most az alap csendéleten jutnánk túl, és most azt javaslom, hogy a virágokat, vázákat, meg az ilyen manifesztumokat felejtse egy kicsit el, és próbáljon meg akár a környezetéből összeszedni, akár piacra menve, vagy a szomszédoktól kérni szőlőt, almát, körtét, sütőtököt, olyan növényeket, amik most jellemzőek az évszakra, és ezekkel berendezni valami csendéletet. Próbáljuk meg most az egyszerűbb verziót megcsinálni, és utána menjünk el efelé az irány felé azért, mert ez működni fog, ha elkezdetek ezzel foglalkozni, a formák- és a tömegelhelyezés adni fogja magát. A gyakorlat maga fogja hozni azt, egy ilyen AHA-élményt fogtok megélni, hogy ja, hát ez ilyen egyszerű? Igen, ez ilyen egyszerű, mekkora egy körte, egy alma, mekkorák a szőlőszemek, ezek egymáshoz való viszonya, a térbeli elhelyezése egy nagyon izgalmas játék. A csendélet nem fut el, azzal lehet vacakolni, ha a család kibírja azt, hogy a kis asztalra komponáltam egy csendéletet, és nem nyúl hozzá, akkor ez akár napokig nézegethető, mozgatható. Természetesen tudomásul véve azt, hogy minden egyes gyümölcsnek, növénynek megvannak az optimális pillanatai, amikor a legjobb formájukat adják, és ezt érdemes akkor exponálni. Ha kérhetem Ferit, akkor még dolgozzunk ezzel a csendélet kérdéssel. Ismétlés. (hegyi)

Csak színes foltok az életedben

Nem egy szokványos csendélet, tulajdonképp nem is tetszőleges elrendezés, hanem pár ütés utáni helyzet.

Alexandra, egyszerű leszek és rövid: ez nem csendélet, semmi köze hozzá. Tessék elolvasni a Csendélet lecke leiratát. Amíg nem csináltunk klasszikus csendéletet, addig ne feszegessük a határokat, lesz Csendélet lecke ismétlése, ahol lehet már feszegetni, de először tessék megcsinálni a klasszikus csendéletet, az majd segíteni fog abban, hogy a kompozíciót hogyan kell elhelyezni. Attól, hogy a kamera közelébe teszed a lyukat, ahova be kell esnie a zsákba a golyóknak, létrehozol egyfajta viszonyrendszert, ez fontos. Én nem értek egyet ezzel a szelektív színezéses technikával, ez egy reklámfotónak felfogható lenne, ha pontos lenne a komponálás, de a horizont is dől, vannak olyan képalkotó elemek, amik belekerültek a képbe véletlenül, gondolok itt a dákót tartó kézre, szóval ez nincs annyira kifésülve. A Csendélet leckére vegyél körtét, almát, narancsot, szőlőt, amit találsz, és tessék összerakni egy klasszikus kompozíciót, segítségedre lesznek az elődök, nézz festészeti oldalakat. Nem szégyen a másolás, tessék ezt megcsinálni. Azért is segíteni fog ez neked, mert a kompozíció minden képi megoldásnál, bármilyen fotós munkánál fontos alapkérdés. Ezért erőltetem a csendéletet, ezért vagyok ebben szigorú, hogy ezeket a lazulásokat nem fogadom el, mint leckemegoldást. Ha a hangulatot veszem, mint mesét, mint történetiséget, én is szeretek ilyen játékot játszani, de ebben fontosak a játékosok is, fontosak a pillanatok. Ez egy statikus pillanat, itt állnak a golyók, nekem izgalmasabb az, amikor játszanak az emberek, mint egy elhagyott asztal. (hegyi)

Viki, én most erre túl sokat nem fogok mondani, ez nem csendélet. Szerintem nem olvastad el figyelmesen a leckeleírást, kérlek, olvasd el, és ennek értelmében csinálj képet. Ez egy virág, letéve egy lepedő elé, a betonra, és még sárga is a levele néhol. Fikusz benjamina, volt ilyenünk nekünk is, vigyázz, mert hamar tetvesedik. Ismétlés. (hegyi)

Cím nélkül

Feri ezt a képet Szorgalmiba küldte, én voltam az a gonosz, aki ebbe a leckébe besorolta. Sok vitánk volt Ferivel a csendéletet illetően, és én még mindig várom tőle a klasszikus megoldású csendéletet. Azért tettem ezt a képet ebbe a leckébe, mert szeretnék Ferinek abban segíteni, hogy elindulhasson ezen az úton. Itt már lehet érzékelni a klasszikus csendéletet, még akkor is, ha vitatkoztok azzal, hogy, na de az körte, szőlő, halálfej, meg írótoll. Persze az is klasszikus csendélet, és meg lehet belőle tanulni a klasszikus kompozíciót, de ezt nyugodtan össze lehet állítani mai tárgyakból is. Itt az a timpanonjelleg, ami az ablaknál létrejön azzal a háttérrel, ami ott megtörténik, az üveg és a pohár helyzete, ennek a térbeli elhelyezése, nagyon izgalmas. Én ennek nagyon örülök, hogy Feri ezt elküldte. Gondolom, hogy ő ezt tanulmányként fogja föl, és én is azt mondom, hogy ez az a csendélet témakörében, de jó irány lehet. Abból a fajta megközelítésből, ami a virágcsendéleteire jellemző Ferinek, hogy szeretné kiszolgálni a nézőt abban, hogy a karosszékben hátradőlve megélhesse a saját érzelmeit, ebből most kilépett ennél a képnél, és nem akar megfelelni. Ennek én nagyon örülnék, ha ez erősödne Feriben, és ezt az irányt egy kicsit elkezdené piszkálni. (hegyi)
értékelés:

madarak

Fölmerül bennem a kétség, hogy vajon Viktória nem véletlenül küldte-e ezt a képet a Csendélet kategóriába. Izgalmasak ezek a lekövetett mozgások, de most valahogy minden igyekszik a kép aranymetszési pontjához csomósodni, a tömegelhelyezés nekem most bizonytalannak tűnik. Ezt a képet szívem szerint a Hiba leckébe küldtem volna, csendéletként nem tudom értelmezni. (hegyi)

keresztelő

A tárgyakat nem én rendeztem el, de megfogott a látványa.

Nagyon jó a megfigyelés, egyetlen egy lehelletnyi gondolatom van csak, ami módosítás lehetne: ha a kancsót picit jobban elforgatod, akkor a füle jobban érvényesül. Attól még az ott marad, szerintem nem fognak rád szólni, hogy te miért nyúlsz ahhoz hozzá, mert a fotósokat úgyis külön állatfajtának tartják, jobb őket nem birizgálni, mert megharapnak. A megfigyelés tökéletes. Így is jó, hogy így van a kancsó, de ha picit fordítasz rajta, akkor megvan a füle. A másik, ami nekem eszembe jutott, de ez tényleg szubjektív, és nem von le semmit a kép erejéből, hogy én ezt el tudnám úgy is képzelni, hogy nem adom végig a medence teljes ívét, mert az a kék flekk, amiben van az üveg, azzal a szürkékkel együtt egy tökéletesen rendben lévő dolog, de én lehet, hogy levágtam volna a kép jobb oldalából körülbelül onnan, ahol meg van egy kicsit csorbulva a márvány. Ha onnan levágod, akkor egy nagyon izgalmas tömegelhelyezést kapunk. Így is rendben van, ez is lehet egy értelmezés. Egyébként Fehér László festészete jut eszembe, ő az, aki ilyen kevés elemmel dolgozik, tessék utána nézni. Köszönöm, három csillag megvan, nem egy szokványos csendélet, de mégis rendben van. Várom a klasszikus csendélet megoldásod! (hegyi)
értékelés:

mielőtt megenném

Mielőtt megettem volna, muszáj volt lefényképeznem.

Első benyomásom a képről az volt, mint párhuzam, hogy a Pink Floyd-nak a Fal c. filmjében van egy olyan rajzképsor, amikor kalapácsok mennek egymás után, és ez a párhuzam lehet, hogy a sorbaállított gyümölcsök és a száron lévő kis kocsányoknak a látványából adódik. A gondolat, ami fölvet Mariann, nagyon érdekes. Érdekes az a színvilág, amiben tartja ezt a kompozíciót, és mozgalmas a kép. Mindennel egyetértek, amit látok, tökéletesen rendben lévő formai játék. Az élességet érdemes lett volna kontroll alatt tartani. Én most azt látom, hogy az első cseresznye szárára lett állítva az élesség, már amennyiben ez cseresznye, most itt vagy a nagyanyám-féle korai cseresznyéről beszélünk, vagy egy nagyon érett meggyről. Én az élességet inkább arra a formára állítottam volna, ahol az ablak fénye megcsillan, és a vízcseppek láthatók a gyümölcsön. Ez mégjobban fokozta volna a hatást. Talán nem is az élességet kellett volna átállítani, hanem picit nagyobb mélységélességet használni, hogy a szár is és a gyümölcsnek az eleje is éles legyen, és utána a többi már életlenben tartva tökéletesen működött volna. Most ezt hiányolom, de ez annyira nüansznyi, technikai kérdés, hogy nem igazán von le a kép erejéből. Nagyon izgalmas az, hogy ezt a kompozíciót összerakta Mariann, megvan a három csillag a csendélet megoldásra. A leckemegoldásra én még várnék egy-két variációt a csendélet témakörére. (hegyi)
értékelés:

Vascsokor

Ezt a leckét most azért küldöm, mert mostanában csináltam egy pár csendéletet és nem szeretnék addig várni, amíg eljutok a hetes leckéig. Itthon ránéztem a szerszámokra és rájöttem, hogy szépek. Ez lett belőle.

Renátó a képet a Csendélet leckébe küldte, és az a válogatás, amiből ezek a tárgyak összeállnak, valóban a csendélethez sorolja, még akkor is, ha ezek a tárgyak sokunk számára ismeretlenek. Ha jól látom, van itt egy kuplungtárcsa, valami váltóalkatrészek, fogaskerekek, villáskulcsok, csípőfogó, mind-mind egy közös irányhoz tartozik, és ez az irány az autók világa. Ez egy érzelmi megközelítés, hogy Renátó a kép tanúsága szerint ezzel a világgal szoros kapcsolatot fűz, és ezzel a világgal az érzelmeit is megpróbálja kifejezni. Renátó nem a legkönnyebb utat választotta a csendéletkészítéshez, mert ezek a csillogó felületek viszonylag nehezen fényképezhetőek, nagyon nagy a tónusterjedelem, ami létrejöhet. Ha megfigyeljük, a fogaskerekek belső részei egészen feketék, míg például a csípőfogó szinte fehér színnel világít. Ha ezt tudja az ember, hogy ilyen széles terjedelemben működik ez a dolog, akkor a világítás az, amivel kordában tudja ezt tartani.
Az elemzést kezdjük azzal, hogy a tárgyakat és azok elrendezését vesszük végig. Van egy hátterünk, ez egy csomagolópapír lehet, ami színben ahhoz a világhoz áll közel, ami az olajos alkatrészek és szerszámok világa. Az ötlet nem rossz, hogy ezt a papírt használja Renátó, és ha jól sejtem, akkor valami sárgás fénnyel van ez az egész megvilágítva, mégis azt mondom, hogy ezzel a háttérrel kell kezdenünk, és annak az elrendezésével, mert minden ehhez képest fog tudni működni. Ha ennyire gyűrött a háttér, ezen az apró tárgyak elvesznek, mert a gyűrődések is olyan tónusterjedelemben működnek, mint ami a tárgyakon fellelhető, vagyis egybeolvad az egész, mint egy kaméleon, beleolvad a környezetébe a dolog, és ez nem nagyon segíti az értelmezést. Ha értelmezni szeretném, akkor azt mondom, hogy az az erő benne lehet a háttér hullámaiban, amit ezek az alkatrészek képviselnek, de akkor ezt meg kell valahogy tervezni. Tehát két eset lehetséges: az egyik az, hogy lényegesen kevésbé gyűrött háttérrel dolgozom, nem képezek mély árkokat, és hegyeket-völgyeket ebben a struktúrában, és akkor ehhez képest értelmezhetőek lesznek a tárgyak. A másik az, hogy ezeket a hullámokat olyan formába rendezem, ami hozzásegít minket ahhoz, hogy ez az erődemonstráció értelmezhető legyen. Most a háttér annyira izgatott, zaklatott, hogy nem engedi érvényesülni a tárgyakat.
Ha tovább megyek, akkor azt mondom, hogy ki kell nevezni valakit-valamit, ami ebben fontos számomra, és ez egy viszonyrendszert fog megadni. Itt lehet azt mondani, hogy méret szerint csoportosítok. A kuplungtárcsa lehet a főszereplő, szépek ezek a formák, és ezzel hozok létre valamilyen viszonyrendszert, hogy van egy nagy, viszonylag homogén felületem, és ehhez képest rendezem el a többi tárgyat. Van is erre irányuló törekvés most: ha a kép bal oldalán lévő fogaskerék-rendszert veszem, akkor az elég jól viszonyul a kuplungtárcsához. Az egyik egy i betű, a másik egy o betű, tehát formailag is van benne egy játékosság, de mindezt megzavarja az a rendetlenség, ami a szerszámokkal jön létre. Amiért nehéz a dolgom, az az, hogy meg kell húznom a határt a tárgyfotó és a csendélet között, hogy mitől válik valami többé, mint tárgyfotó. Itt is ez a problémám, hogy billegünk ezen a határon. Ha csak ezeket az eszközöket tesszük le egy viszonylag jól megválasztott háttérhez, akkor készítünk egy reklámfotót annak a cégnek, aki ezeket a termékeket gyártja. A csendélet irányát erősíti most a képen a szerszámok elhelyezése, de például az a csípőfogó nagyon uralja az egészet (bár a mérete pici, de mégis ő a központi figura). Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szerelési helyzethez ritkán használunk csípőfogót, inkább a kulcsoké a szerep, akkor kérdőjel számomra, hogy miért ő van most ennyire központba helyezve. Nem szeretnék most tételesen végigmenni az összes tárgyon, hogy melyikkel mi a helyzet, mert addig, amíg Renátó saját maga nem dönti el, hogy melyik formai játék az, amihez képest a viszonyrendszerét létre akarja hozni, addig én helyette ezt nem tudom megtenni, nem is akarom, mert ez nem az én csendéletem, hanem Renátóé. Tehát én azért adnám vissza ezt a leckét ismétlésre, mert abszolút jól érthető az a fajta vonzódás, amit Renátó érez, abszolút jól dekódolható az az érzelmi állapot, ami egy felfokozott állapot, de mindezt úgy kell tudnunk megmutatni a nézőnek, hogy őbenne is nagyjából ez jöjjön létre, még akkor is, ha ezeket a tárgyakat nem ismeri. Ami pozitív ezen a képen: a világítás színtónusa, de a világításból is én lényegesen visszavennék, és módosítanék az egészen, megtartva ezt a színvilágot, egy nyugodtabb háttérrel, egy kevésbé gyűrött háttér előtt elkezdeném úgy berendezni a tárgyakat, lényegesen kevesebbet, hogy ez a viszonyrendszer jól tudjon működni. Javaslom Renátónak, hogy kezdje ezeket a tárgyakat szemlélni, adjon magának időt, barátkozzon ezekkel a tárgyakkal, a funkcióból helyezze át a hangsúlyt a formára, mert ezek formai játékok. Ott van egy erőfogó, gyönyörű technikai találmány, önmagában már egy olyan eszköz, ami izgalmas. Ehhez képest a villáskulcs bóvli, kevésbé érdekes. A csípőfogót én nem használnám, és ha villáskulcs, akkor nem ilyen gyerekméretűvel dolgoznék, hanem valami komolyabbal, hogy az arányrendszer ne torzuljon. Nem tudom, hogy ez mennyire volt segítő Renátó számára, én azt szeretném, hogy ha ezzel azért foglalkozna, mert nem én mondtam neki, hogy fogaskerekekkel csináljon csendéletet, de kíváncsi vagyok, hogy mit tud ebből kihozni. Visszatérve az elemzés elejére: azért nem könnyű a helyzet, mert addig, amíg egy virággal, egy zöldséggel tudunk, mint nézők érzelmi viszonyba kerülni, ez azért elég speciális terület, nem mindenki egyformán dekódolja ezeket a tárgyakat, tehát ezt még pluszban neki kell hozzátenni. Ismétlés. (hegyi)

Gólyahír csokor

Örülök neki, hogy Feri elkezdett dolgozni a csendéletekkel, ha még a saját módján is. Erről a képről meséltem neki, mert kérdezte a véleményemet, és én most ezt fogom nektek is elmondani, amit akkor Ferinek elmondtam. Az tökéletesen rendben van, ahogy ez az egész szerkezet megjelenik a háttérrel, és én azzal teljesen tisztában vagyok, hogy egy családi környezetben mennyire nehéz kiszakítani egy akkora térdarabot, amire egy ekkora objektum úgy elfér, hogy még a háttérrel is tudjak vacakolni. Én is néha gondban lennék azzal, hogy hol tudom ezt a helyzetet installálni. Mégis azzal kezdeném, ami a háttér. Két eset van: az egyik, hogy vagy művészi rendetlenségben gyűrött a háttér, vagy pedig sima. Mind a kettő érvényes. A gyűrött, mesterségesen öregített háttérnél a struktúrák játékával valami keserűbb ízt tudunk a képhez hozzáadni. Ezt úgy szokták csinálni, hogy vesz az ember egy lepedőt, kint hagyja a kertben, esik rá az eső, veri a por, szívja a nap, és ebből elég szép helyzet tud létrejönni. Ebben az esetben érvényes az, ha kicsit pecsétes, ez akkor egy vállalható helyzet. A másik az, amikor a háttérrel úgy dolgozunk, hogy annak egy lírai ízt próbálunk kölcsönözni. Ez pedig azt jelenti, hogy akkor az ember ezt kivasalja, és az anyag természetes esésének a gyűrődéseit, hullámait használja. Akkor sem jó, ha teljesen ki van feszítve, és semmilyen hullám, mozdulat nincs a háttéren, mert akkor azt papírral is megoldhatnánk, de ilyen textil esetében az anyagszerűséget jó ábrázolni. Ennél a háttérnél az a bajom, hogy, ez gondolom bent volt a szekrényben, Feri kivette, és nem figyelt arra, hogy a háttérnél ezek a hajtásvonalak hogy fognak létrejönni, és az mit fog kiadni. Még azt is mondom, hogy ez is érdekes lehet, de akkor kifejezetten erre rá kell játszani. Olyan súrlófényekkel, hogy ez még erősebb legyen, hogy tulajdonképpen azt a rendet próbálja az ember létrehozni a képen, amit a vasalt szekrénybe tett ágynemű mutat, és annak valamilyen ellenpontját keresi a tárgyban. Most itt ez nem történik meg. Mondhatnátok, hogy nem annyira fontos, mindenki a virágot nézni, igen ám, de valamilyen keretbe ezt belefoglaljuk, és ha a háttér rendezetlen, akkor az egész csendéletre ez rányomja a hatását. A másik, amiről szeretnék mesélni, az a váza. Ez a csokor nagyon érdekes virág, nagyon pici felületekkel dolgozik, vannak kis levélkék, és az egész összpontosul, mint egy kábelköteg, a vázában. Ez az, ami a vázánál már annyira besűrűsödik, hogy akkora tömeget kezd el képviselni, ami felborítja ezt az egész egyensúlyt, ami a képen gyönyörűen megmutatkozik. Kifejezetten ehhez a vázához az átlátszó váza nem biztos, hogy szerencsés. Ráadásul, ha színben gondolkodunk, itt most ott van a zöld, a sárga, és akár a kék, akár a vörös izgalmasan tudná ezt az egész kompozíciót bolondítani. Egy mélyvörössel, vagy egy középkék vázával ez az egész izgalmasan létrejöhet. Mondhatjuk, hogy ennyiféle vázánk nincs, oké, papírboltban lehet venni krepp papírt, aminek az a tulajdonsága, hogy egy nagyon szép, rusztikus felületet ad, viszonylag könnyen lehet vele dolgozni. Ha ezt a vázát, amibe ez a virág most van, bevonja Feri ezzel a krepp papírral, behajtogatja szépen, elrendezi, és utána teszi bele ezt a virágot, akkor valószínű, hogy ez az egész jobban mutat, és nem kell hozzá vázát venni. Ilyenkor az is felmerül problémaként, hogy a krepp papírból a festék kioldódik, de ne tegyünk vizet a vázába. Ez a virág kibírja azt a kis időt víz nélkül, amíg elrendezem a kompozíciót, és akkor nincs probléma, hogy mondjuk összepirosoztam a lepedőt. A harmadik helyzet az, hogy ezeknél az apró virágoknál talán szerencsésebb lenne az, ha még több fényt kaphatnának, elvinné az egész kompozíciót a fehér felé. Akkor kezdenének el ezek tündökölni, és az egész helyzet jól módosulhatna. Egyébként elkezdtünk Ferivel azzal játszani, hogy milyen lenne ez a kép fekete-fehérben. Ha abban készülne szűrőzéssel, akkor egészen vakító fehéret is ki lehet hozni a sárga kis virágokból. Egyébként a kompozíció rendben van, jól mutat ez a virág, talán a kamera nézőpontját, ha kicsit lejjebb hoztam volna, még dinamikusabb lehetne ez a robbanás. Az irány jó, az út jó, biztatásképpen azt mondom, hogy ez egy három csillagos csendélet, a megjegyzésemmel együtt, és arra kérem Ferit, hogy próbálja ki azokat a dolgokat, amiket mondtam. És még mindig várom Feritől a klasszikus csendéletet. (hegyi)
értékelés:

Disszonancia

Egy furcsa kék...

Azt most mondom, hogy ez a kép nem egészen csendélet kategória, miközben nem sok hiányzik hozzá. Kicsit olyan leltárszerű a dolog, mintha kimentünk volna az ecseri piacra, és ott találnánk ezt a sok-sok kacatot, bár számomra az az érdekes, hogy mintha ez egy ugyanolyan bőrgarnitúra lenne, mint ami itt van nekünk a nappaliban. Ha jól tudom, a miénk finn bőr holmi, nagyon hasonlítanak ezek a párnák erre. Mindemellett azt gondolom, hogy vannak olyan motívumok ezen a képen, amik kérdéseket vetnek számomra föl. A portré abszolút érthető, a kék párna tökéletesen rendben van, még a sapka is. A nadrággal és annak az övével van problémám. A baseball sapka lenne az a maximális szint, ami megengedhető, mint jelen idejű közlés. Ha a mérleg serpenyőjébe beleteszed ezt a portrét, minden más, ami ezen a képen szerepel, az ő súlyát kell, hogy kiegyenlítse. Ez a portré mondjuk a 20-as években készült, és a kép többi része a jelen idő. Ahhoz, hogy ez dinamikában, formában és üzenetben kiegyensúlyozott legyen, el kell kezdeni behelyezni ezeket a tárgyakat. Megtaláltad ezt a képet, oké, és ehhez kell hozzászervezned a dolgokat. Ha ezt el tudod fogadni, akkor én mondom, hogy mit látok: a bőrkanapé tulajdonképpen viszonylag időtlen, bár a kanapé párnák közötti rés nekem túl tárgyias, ott valaminek kellett volna történnie. Lehet, hogy oda kellett volna dobni a baseball sapkát. A kék párna, bár maximum az 60-as, 70-es évekig mehetünk vissza vele, mégis korban mozgatható, azaz nem nagyon határozottan a mai kor terméke. A színe szintén olyan, ami beleillik ebbe az archaizálásba. Ebből kifolyólag, ha a mérleg egyik serpenyőjébe lakik a néni a portrén, a másik serpenyőbe dobáljuk a dolgokat, akkor a bőrkanapénak az értéke, mondjuk egy 5-ös skálán, az 1-es, a párnáé is csak 1-es. A baseball sapka teljesen jó, hozza ezt az ellenpontot, aztán ott van a nadrág, ami túlbillenti ezt az egészet, és más kompozíciót kívánna. Tehát abban a kompozícióban, ahol nagyjából fele-fele arányban szerepel a néni meg a mai kor, most a nadrág győz. Ha oda valami nagyanyám régi sálját, vagy ilyesmit dobsz le, vagy valamit, amiből hihető, hogy esetleg ennek a néninek volt a tárgya, akit ezen a képen látunk, akkor azt mondom, hogy az egy jó geg. Akkor valami olyan tárgy is becsempésződik a valóságba, ami itt most csak képi lenyomatként szerepel. Én ezt az irányt tartanám jónak ebben a kompozícióban. Kell keresni valami régi tárgyat, amit a mai világba emelek be, mert attól az még a mai világról fog szólni, de máris egyensúlyba hozza a mérleg két oldalát. A másik megoldási lehetőség, hogy a képnek a szerepét gyengítem, még kijjebb tolom a képből, nem kötelező nekem a teljes képet látnom, belevághatok én ebbe, és akkor a mostani világ tárgyaiból hozok létre valami ellenpontot. Akkor viszont ez a nadrág nem elég erős üzenet, egy pöttyös szoknya már lehet, hogy jó lenne, és akkor a kék kockással a piros pöttyös szoknya izgalmas dolgot hozna létre, és a néni szörnyülködve nézné, hogy a mai világ hova futott el az ő szalmakalapjához képest. Nem tudom, hogy mennyire érthető az, amiről most mesélek nektek. Itt arról próbálok most beszélni, amikor érzelmi megközelítésből dolgozunk, tehát a történetnek a fejünkben kell összeállnia: ez a keresztanyám, aki a Moulin Rouge-ban volt énekes, és egyébként a Sárdi Mihály udvarolt neki, és erről a történetről próbálok valamit mesélni, hogy ma ez mennyire másképp működik, és ma nem ilyen kalapot hordanak, hanem ma Sárdi Mihálynak baseball sapkája lenne. Nem sorolom tovább a történeteket, mert ezt nektek kell létrehozni, Tamás, ez a te dolgod. A történetet össze kell rakni. Visszaadom én ezt ismétlésre, ha még ezek a tárgyak megvannak, és tessék nekem ezt a történetet elmesélni. (hegyi)

Tavaszi csendélet

Ágnes, én ezt visszaadom ismétlésre. Egyszerű dolgokat fogok mondani: nem nagyon érthető, hogy mi miért került egybe erre a képre. Szép ez a gyertyatartó önmagában, de hogy kerül ez a tojáshoz meg a tulipánhoz, ez mind a kettő termékenységi szimbólum, a tavaszt idézi, a húsvétot, az ünnepet, miközben ez a gyertyatartó eléggé más irányt mutat, még akkor is, ha az árnyéka éppúgy egy termékenységi szimbólumot formáz. Az esztétikai kérdés, a hangsúlyok szerepe is fontos: a tulipánt, mint formát, figyeld meg, és azt, hogy milyen súlyban szerepel most ez a forma. Maga a gyertyatartó, mint egy mérlegserpenyőt, két oldalra osztja ezt a tárgyat: az egyik oldalon szerepel a tulipán feje, és egy kicsi a levélből, és a másik oldalon szerepel önmagában a szára, ami nem egy esztétikus forma. Ebben a kompozícióban erre nincs túl nagy szükség. Kérdés, hogy hogyan oldod meg. Szerepel itt a tojás, de hát szegény nagyon félszeg, odabújik a gyertyatartóhoz, így a formája nem tud jól érvényesülni. Maga a nézőpont is érdekes, hogy miért ezt a nézőpontot választottad, amiben a gyertyatartóforma két körré, tárcsává redukálódik. Azt még hozzáteszem, hogy az jó, hogy ég a gyertya, de hogy ennyire leég egy gyertya, az már nem egy esztétikus forma. Lehet ennek is szerepe egy másik történetmesélésnél, gondold el, hogy mit mesél neked egy csonkig égett gyertya, és hogy az mennyire ugyanaz a mese, ami egy erőtől duzzadó tulipán, vagy egy gyönyörű tojás mutat, hogy jön ez a kettő össze? Ez nincs végiggondolva, visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Első

Első csendéletem.

Annak kifejezetten örülök, hogy Ágnes ezzel elkezd foglalkozni, hogy mit keres nála az én gyertyatartóm, azt nem tudom, ez izgalmas. A kompozícióval kezdem: a hármas egység egy jól mozgatható térrendezés, stabil, biztonságos ügy, ennek örülök, hogy ezt a hármas egységet megtaláltad, nevezetesen a gyertyatartó, a kereszt és a kis váza. Tudatosan nem beszélek arról a díszgyertyás fekete gömbről, mert tömegelhelyezésében az is a kereszthez tartozik. Ami a képen fellelhető tónusokat illeti, azokkal is egyetértek, az anyagmegválasztás jó. Jó a kis közép-szürke tónusú váza, jó a nagy fekete gömb is, és jók a sötétszürke függőleges vonalak is. A világítással lehetne még játszani, itt most két irányt látok egyszerre: az egyik egy belső fény, ami valószínűleg egy ablakból, érkezhet, a hely is jó, tulajdonképpen jó bázisa lehet egy csendéletnek, de itt vannak ezek a belső fénytől való szórt fények, és vannak a konkrét fényeink a két gyertyával. Most azért nincs eldöntve, hogy mi az irány, mert az egyik egy maszatosabb árnyékot ad, a másik egy kopogósabbat. Egyik sincs határozottabban megmutatva. A falon elkezdődik valami a kereszttel, a Fény és árnyék lecke ezért lehet fontos, hogy ezeket a megfigyeléseket utána a csendéletébe belekomponálja. Két határozott pontszerű fényforrásból mindig érdekes áttörések, felületek jöhetnek létre az árnyékokban, ebből egy kicsit kimarad ez a kis havasi gyopár, ő most benne van a kompozícióban, de a játékban nem nagyon. Az is fontos, hogy milyen tárgyakat teszünk a képre. Van egy keresztünk, ez egy nagyon határozott üzenet. Ez egy feszület, ami figurális ábrázolás is, és egy erős vallási szimbólum. Innentől kezdve túl sok duma nincs, mert az ember vagy a vallási értelmű megközelítést erősíti, vagy szembemegy ezzel, és egy homlokegyenest másik irányt mutat, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, vonzza a tekintetet nagyon erősen. Ahhoz, hogy ennek az erejét csökkentsük, lényegesen határozottabb tárgyakkal, méretben is nagyobb tárgyakkal lehet ezt valahogy tömegében visszahúzni, itt a jelentéstartalomról beszélek most. Ami a formai megfeleltetés, abban is a kereszt egy nagyon kopogós forma, amin a gyertyatartó próbál lágyítani, ami nem baj, mert ez egy abszolút érthető és jó irány, csak aztán ebből a dallamfutamból kikandikál formailag is ez a kis virág. Lehet, hogy a kevesebb több lenne, ha a kereszttel meg a két gyertyával dolgozunk, és a virágból csak jelzésértékkel hagynánk, úgy más irányt vehetne ez az egész. Ágnes, folytasd ezt a csendéleti játékot, erre mindenképpen megvan egy csillag a kezdés miatt, és amiatt, hogy ez egy jó ötlet, de én most segíteni szeretnék abban, hogy ha lehet, akkor a keresztet felejtsd el. Azért, mert olyan szinten földobtad magadnak ezzel a labdát, hogy ember legyen a talpán, aki egy keresztből jó csendéletet tud varázsolni, ahhoz tényleg olyan manifesztumok kellenek, koponya, lúdtoll, stb, el kell kezdeni archaizálni erőteljesen, hogy létrejöjjön egy üzenet, vagy pedig valami nagyon profán dologba visszük bele, de az szerintem a te habitusodtól távol áll. Ha ezt az irányt szeretnéd követni, értelmezés szempontjából, tehát a hitbe, a gyászba, az emlékezés irányába szeretnél elmozdulni, akkor is talán a kereszt helyett valami más, személyesebb szimbólumot hoznék be a helyedbe. Ha a csendéletet szeretnéd gyakorolni, akkor van két tökéletesen rendben lévő gyertyatartód, lehet, hogy abból a fekete gyertyatartóból a gyertyából még egy annyit le kellene égetni, hogy annyira ne lógjon ki, és akkor elindulhat valami. A kis virág a vázával rendben van, de kell keresni hozzá olyan tárgyakat, amik stílusában rímelnek. Itt nagyon fontos szó a stílus, mert vagy párhuzamosan futok ezzel az üzenettel, vagy ellenpontozom, de ennek a döntésnek nagyon határozottnak kell lennie. Egy javaslat még: ha ezt a hátteret akarod használni, maga a fal gyönyörű, a parkett szegély nem biztos, hogy annyira erős, ide lehet, hogy valami párnát, textilt nem árt odatenni, lehetőségek szerint valami spontánnak tűnő gyűrődéses megoldást. Például ehhez az egészhez egy brokátszerű csillogós anyag lehet, hogy jobbat tett volna, mint alap. Szeretném, ha dolgoznál ezzel, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Üvegek

Egy 'klasszikus' csendéletet akartam, üvegvázával, virágokkal. Ez lett belőle. :)

Gyönyörű üvegvázákat talált Nóra, ami tényleg irigylésre méltóan szép munka, önmagában is megállnak ezek a lábukon. Az aztán külön jó, hogy van neki kettő, és ezek a komplementer színpárban találhatóak. Az üvegekkel tökéletesen egyetértek, még az üvegek elhelyezésével is. Ami számomra kérdés, hogy ehhez a fajta formához, amit ezek az üvegek képviselnek, és ezekhez a színekhez, magát a virágot nem érzem tökéletesen jól illőnek. Még a fekvő üveg tekintetében hagyján, mert ott szép az a szétomlás, ahogy kiborult az üvegből a virág, de az álló üvegnél ez picit kevés. Aztán az is fontos, hogy mekkora teret hagyunk a modellek körül. Ennél a képnél most fönt azért érzem nagyon szűkösnek a kompozíciót, mert lekorlátozza a lehetséges mozgását ennek a virágnak. Igaz, hogy vágott virág, de mégis, mint forma, az ember fantáziájában elképzeli, hogy ő egyszer csak ott kinyújtózik, de nem tud, mert beleveri magát a plafonba. Ez a beszorítottság érzés lehet az üzenet része, de akkor a világítással erre rá kell tudnunk erősíteni sejtelmesebb, titokzatosabb fényekkel, drámaibb megvilágítást használva. Aztán a kép széléről is beszélnünk kell: a kép jobb széle még rendben van nagyjából, a bal szélénél kicsit többet hagytam volna. Szintén azért, hogy ennek az egész tömegnek legyen egy kis nyitása abba az irányba, ne ennyire feszült legyen a vágás. Az előtér, ahova kiborul a virág, ott is egy picit szűkös a tér. Mondhatni az egész kép köré még hozzá kellett volna tenni, főleg fönt. A következő kérdés az, hogy ha ezt úgy vesszük, mint tömegeket, vagy irányokat, vektorokat, akkor ezeket a testeket föl lehet rajzolni nagyon primitíven vonalakként. Így van egy függőleges vonalunk, arra van egy merőleges a tetejénél, ez az álló váza, és van egy átlós vonalunk, a fekvő váza. Ezek a vonalak most geometriailag metszik ugyan egymást, de a kapcsolat közöttük a képhatáron túlra mutat, ha meghosszabbítanánk ezeket a vonalakat. Ettől, szintén a vágás miatt olyan, mintha nem lenne befejezve valami. Szerintem egy csendéletnél az egy fontos dolog, hogy milyen teret ural az a tömeg, mert ha nagyon szűkre vágjuk, akkor megragadunk a tárgyfotónál. Nagyobb térrel érzékeltetni lehet azt, hogy a kompozíció vonalai hol tartanak össze, hol keresztezik egymást, hol futnak párhuzamosan. Most valami még, azon kívül, hogy lényegesen nagyobb teret hagynék, hiányzik, ami ezt a két tömeget mozgásba hozza. A függőleges egy stabil pozíció, ez az elfekvő zöldes színű váza instabil, attól függetlenül, hogy fekszik, mert elgurulhat, elmozdulhat, és kellene valami, ami ezt az egészet még ellenpontozza. Nekem a képnek a jobb oldaláról hiányzik ez a valami tárgy, ami még viszonyítási alapként működhet, és akkor létrejöhet egy talpára állított háromszög kompozíció, ami nyugalmat tud sugallni, és ennek ellenpontja lehet az a formai dinamizmus, ami itt létrejön. Most ez önmagában maradt, és nincs ami ellenpontozza. Egy új terület a világítás kérdése. Nagyon szépek azok a megcsillanások, amik létrejönnek, szépek az árnyékok, a vetett árnyék a háttéren is jól mutat. Valahogy a kép körüli vignettálás kérdéses számomra, hogy biztos jól keretezi-e a képet. Persze összerántja a képet, de kicsit határozottabb fényekkel dolgoztam volna, esetleg még a fények színével is kicsit játszottam volna. Kevésbé szórt fénnyel világítani, inkább pontfényekkel, titokzatosabb, érdekesebb, izgalmasabb helyzeteket lehetett volna létrehozni. Nem tudom, hogy itt mekkora szerepet kapott a vaku, de nekem úgy tűnik, hogy annál a virágnál, amelyik fölfele próbál kikérezkedni a világítás kicsit elnagyolt. Most el kellene döntenem, hogy most az fontos vagy nem. Ha fontos, akkor spot-világítással megvilágítani, ha nem fontos, akkor sötétben hagyni, és meghagyni őt, mint egy ilyen árnyfigura. Ez most egy kicsit billeg. Maga az ötlet jó, és jók a tárgyak. Az, hogy én a fönti virággal nem értek egyet, lehet, hogy csak abból adódik, hogy nincs elég tere. Lehet, hogy ha ez kicsit felém tud fordulni, akkor jobban tudnám szeretni. Az viszont izgalmas, ahogy ritmizál a vázának a formájára ez az S forma, ami a virág száránál van. Ha ezek a tárgyak megvannak, akkor ezzel még Nóra játsszon. Esetleg valami üvegtárgy hasonló stílusban, de nem váza, segíthet a térrendezésben. Most azért gondolom azt, hogy jó lenne egy ismétlést látnunk, mert kíváncsi vagyok arra, hogy amit elmondtam, arra Nórának mik a válaszai, elsősorban képi válaszokra vagyok kíváncsi. Örülök annak, hogy Nóra ebbe az irányba elindult, fog itt még csillag születni, Nóra rá fog kapni ennek az ízére. Csendéletezésben az a gyönyörű, hogy olyan, mint a modellezés, hogy bármikor elővehető, és folytatható, egy nagyon jó időtöltés, én szeretném, ha ezzel ő még dolgozna. (hegyi)
értékelés: