Elemzés

Ez nem hely, ez egy eltűnt beszélgetés
Mindenbe belegázolok

Itt kaptunk a képhez egy megjegyzést, ami nagyon sok mindent felvet, és ígéretesnek is tűnik, de ha ezt nem kapuk volna meg, azt kellene mondanom erre a képre, hogy 1983-ba Bulgáriában az Európa kempingben az oldalsó bográcsfőző helyen egy turistakép. A lánc szétvágja a modellt, dekomponált az egész, belelóg egy ember feje, oldalt ott van felrakva egy bordó pulcsi, sötét folt van a jobb felső sarkon, azaz ha csak a képet látom, akkor azt mondom, hogy jó, hát valaki ezt a képet beküldte, kezitcsókolom. Ha elolvasom a leírást, és az alapján akarom értelmezni, akkor azt mondom, hogy persze, leírhatunk egy kép mellé azt, amit gondolunk, hogy ott zajlottak, de a fotósnak az a dolga, hogy ezt a képen megfogalmazza. Márpedig itt a leírás köszönő viszonyban sincs azzal, amit a képen látunk. Ha tudok valamennyit segíteni, akkor azt mondanám, hogy eszközökkel, a képi nyelvvel, a képi elemekkel kell kifejezni azt, ami zajlik benned. Mert itt a kettő nem összeilleszthető, a kulcs itt a zsebedben maradt. Ismétlés. (szőke)

Rövidfilm a barátságról

Egy furcsa barnás tónus van jelen a sorozaton, ami olyan, mintha egy múltidéző anzix lenne, egy régies képsor. Ha képsorként tekintünk erre a kilenc képre, és benne van az is, hogy ezt rövidfilmként definiálta az alkotó, de mindegy is, mert ha ez egy film, akkor ezek snitthatárokat jelölnek, és akkor is fontos az, hogy melyik snitteket hagyjuk meg. Én végigmennék szívem szerint ezeken a képeken, hogy melyiket hagynám meg a sorból.
Az első kép értelmezi a helyzetet, tehát ez egy fontos kép. A második képet nem érzem ebben a helyzetben elég erősnek, de a harmadikat meghagynám, ami jól értelmezi a két ember helyzetét, ugye ráközelítettünk erre a témára. A negyedik kép is erős, közel került egymáshoz a két figura, az ötödiket nem tartom ebben igazán továbblépésnek, a hatodik megint erős, a két figura külön helyet keres magának a pecázáshoz, a következő a kutyával egy új figurát beléptetve, megbontva ezt a kapcsolatot megint egy erős kép, és utána a következőt megint kihagynám, az utolsó pedig megint maradna, mert megint nyugalom van, és pecáznak a gyerekek. Tehát egy szűkebb, pontosabb dramaturgia, és én feladnám ezt a barátság-témát még, hogy foglalkozzunk vele, mert a két gyerek kapcsolatát látjuk, és jól értelmezzük, de azt kell, hogy kérdezzük, hogy ebbe hol kapcsolódik az alkotó, hol van ebben a Vedres Ági? Mint kívülálló, mint vágyakozó, aki mindig is vágyott egy ilyen történetre, szóval azért mondom a dramaturgiát, hogy ezek legyenek először fejben letisztázva, hogy ki vagyok én ebben a történetben? Két disznó és ismétlés. (szőke)
értékelés:

A hely, amit mindig is szeretni fogok
Ez leckének készült, de nem lesz lecke. Ez az én csendéletem, az enyém, de nem akarom, hogy azt higyjétek ki akarok bújni. Nem akarok. Nem kell disznó. Az kell, hogy megmutathassam.

[hosszú csönd, sóhajok] Vera adott egy leírást a képhez, és én ezt komolyan veszem. De amilyen konkrét és kemény a leírás, én ugyanilyen konkrét szeretnék lenni, mert elfogadom, hogy ez neki csendélet, és legyen is neki csendélet, és nem kritikaként nem fogadom el csendéletnek, hanem én azt mondom, hogy ez – és nagyon meg fogtok most lepődni – ez egy portré. És akkor ez portré arc nélkül vagy akár bemutatkozás. Természetesen ez a vélemény akkor elfogadható, ha egy folyamatot szemlélünk a képek által, amiket a Vera megmutat. Ebben a kontextusban szemlélve egy én-üzenetet kapunk, amiben fontos, hogy ezek a gombafejek ezek a szemünk előtt lebegnek, és csak egy szükséges felfüggesztés ez a rostély, amin vannak, azaz egy fontos kritika, kritikai helyzet amit látunk. Lehetnének akár hangjegyek is a kottán, sokfelé elindulhatok, asszociációként, de ennél nem szeretnék többet mondani, mert nekem ez így megfejtődött. Még annyit tennék hozzá, hogy kaptunk egy parancsot, hogy nem adhatunk rá citromdisznót, pedig adnánk rá hármat, de ha nem, hát nem, de ebből nem csinálunk rendszert, hogy árván hagyjuk a malacokat. (szőke)
értékelés: 3 disznó lenne

Kis tavaszi munka

Már unom ezt a sok fűnyírást.

Hááát... meg akar dolgoztatni minket a Feri, egy új irányt próbál venni, a humor felé elmozdulva és én nem vagyok annyira meggyőzve. Az irány az jó, ha a humorral is akar foglalkozni, ha az a szándék, hogy az új Mácsai Feri kezd kialakulni, nyilván nem rögtön lesz tökéletes, de az irány az jó. Ha azt veszem, hogy a gép le van téve a földre, és a fűnyíró közeledik felé, akkor ez egy fenyegető helyzet, hogy szegény gép, jön a nagy gonosz fűnyíró és bekapja, de ha erre akarok utalni, akkor a fűnyíróval kellene valamit kezdeni. Tehát ha egy picit megemelem a fűnyíró elejét, vagy ha itt, a fűnyíró sérült részénél lenne valamilyen fényforrás, ami elmosná, hogy a háttérben egy kis felújított nyaraló van, és hogy a figurának a háttérben le van vágva a feje, tehát valami, ami az előtérbe hozna minket. Ha megnézzük a mélységélességet, tulajdonképpen az első fűszáltól a házig minden éles. Tehát egy elég széles mélységélességi spektrummal dolgozik a kép. Minden egyformán fontos. A fűnyíró, az azt toló ember, a háttérben az ég, a kisház, pedig nem kellene, a többi ebben az üzenetben nem fontos, csak illusztrálja a térbe helyezi a helyzetet. Tehát lehet még egy képet készíteni, a mélységélességgel játszva. Sajnos a fű az ilyen Feri, az nő, azt kell még nyírni, úgyhogy adódik még lehetőség. A másik pedig az, hogy itt látunk egy alakot, aki tolja a fűnyírót. Azaz ez egy tudatos döntés, amiben a vágásnak is szerepe van. Annak a vágásnak, hogy mit mutatok meg ebből az emberből, és mit nem. Most ugye a az a helyzet, hogy az arcot nem mutatom meg, mert az elvinné a közlést, és ez egy jó meglátás, mert ez nem is fontos. De akkor azt kell, hogy mondjam, hogy akkor a nyak se fontos, a váll se fontos, csak a két kar, ami tolja a fűnyírót, és esetleg még egy kicsi ing. De a többi már kifelé viszi a formát, egy formai probléma keletkezik ezzel a vágással. Úgyhogy Feri nyírd a füvet, és ha ez érdekel, akkor örömmel várjuk még a javított verziót. (szőke)

A hely, amiben elveszem
Görcsösen féltem, amim nincs.

Jan Van Eick egy németalföldi festőművész az egyik, nagyon ismert alakja, de mások is akkor dolgoztak a fénnyel, akár a gyertya, akár a tűzfényével, és a képen ha jól látom, mert bemozdult kép, egy tűz fényét lehet látni, ami körül sejthetően emberi alakok láthatóak, és a tűz fénye világítja meg az arcokat. Rembrandt utolsó korszakában az igazán fontos és érett képei elkészültekor már nagyon rosszul látott, és azok a képek és portrék hihetetlenül sűrítetté válnak attól, hogy az a mester, aki csodálatosan pontosan térbelien tudott festeni, pl. a Vágóhíd c. képén szinte tapinthatóan vannak fent a festékfelületek a képen, az időskori önarcképei valami hasonló elrajzoltságot mutatnak, hoznak létre, és ezeket a képeket azért akartam ideidézni, mert olyan mértékben szólnak az idő múlásáról, éppen azért, mert látszólag nem pontosak, nem a kézzelfogható, a listázható, hanem az egységes érdekli, és tulajdonképpen ennél a képnél is ez megtalálható, attól, hogy a kép a hosszú expozíció miatt vagy a helyzet miatt bemozdult, és ettől sűrített az egész látvány, nem tudjuk kik azok, akik ott vannak, talán csak az, aki ott volt tudná azonosítani, de nem is fontos ez, mert a kép sokkal jobban és erőteljesebben szól a kezdetről, ami a középpontban helyezkedik el, nevezhetném szemgolyónak, tűzgolyónak, völgynek, kútnak, köldöknek kiindulásnak, és megérkezésnek – és ekörül foglalnak helyet az úttörők, Timur és csapata, a kerekasztal lovagjai, hogy minél több és minél zavarosabb kapcsolódás legyen ehhez az üzenethez. Mindezt félresöpörve az látszik a képen, hogy ez egy kis közösség, egy kis csoport van jelen, egy emlékképben, és ez a csoport közösségként van jelen, és az éjszaka, ami itt nem is feketékkel, hanem egészen sötét barnákkal, és az abból visszafestődő, visszavilágosodó arany-okkerekkel, világosabb barnákkal és kevés vörössel jelenik meg a tűz körül, amiben még egy kis zöldessárga is van, és ettől még pluszban elválik, plusz értelmet nyer ez a ha akarjuk tojásforma, ami kiragyog a képből. Mint egy féldrágakő, ami érdekesen ereszti át magán a fényt. A képnek tehát az az elsődleges ereje, hogy nem csak ritmikai elemként használja a helyzetből eredő bemozdulást, hanem mindezt sűríti, az üzenetet, ami a címhez kapcsolódik, a helyhez, amit szerettem. Az, hogy múltidőben fogalmazódik meg a cím, az is erre „boldog békeidőkre” utal, amiben megjelenik a közösség, és megjelenik benne a biztonság, a harmónia, mivel a megfogalmazás is múltidőre utal, és a kép is egy ilyen anzixszerű képet mutat, még egy vetülete van, hogy mi mindezt az üzenetet a jelenben fogadjuk be, ami akár akarom, akár nem, arról szól, hogy akkor most hol van az a hely, amit szeret? És mi van azzal az állapottal, ami most zajlik benne? Hol van ez a biztonság és hol van ez a békesség és ez a közösség? Ezért tartom én ezt egy nagyon fontos híradásnak. (szőke)
értékelés:

Táposcsirke
jaj a ...

A címből arra következtetünk, hogy egy szándékolt humorral állunk szemben, és a mozgásszínházi produkció, ami egyértelműen egy beállított kép, az is ezt erősíti. Ugye a testkódokból, a mérlegből is arra lehet következtetni, hogy a szereplő hátával valami nagy baj van. Ennek ellentmondani látszik az arcjáték, ami olyan, mintha egy folyamatnak csak egy pontját látnánk, és nem azért, mert fellép erre a mérlegre, a tekintete az nem azzal a létállapottal foglalkozik, amire a gesztus és a humor irányul, hanem mint egy kicsit csibészesen ki akarna tekinteni, hogy vajon a fényképezőgép elkattintotta ezt a képet, vajon a fotóalbumba belefér-e ez a vicces anzix, hogy a raktárajtón belül munka után Berecz Pista megmutatta nekünk, hogy ő egy dolgos magyar ember. Istvántól láttunk már nemegy animációs filmet, ahol ő dolgozott már a humorral és az öniróniával, és saját magához hasonlítom, amikor azt mondom, hogy az a humor és önirónia, amivel azok dolgoztak, az sokkal koncentráltabb volt, és drámaibbak is, tehát egy összefogottabb és egységesebb üzenetet hordoztak. Itt a humoron kívül nagyon nem látok továbblépést, és a humor forrása is eléggé egyszerű eszközökkel van vázolva, tehát nem azt mondom, hogy ez a kép nem lehet egy portréja az alkotónak, de az az ember, akit eddig megismertünk, Berecz István lényegesen szélesebb skálán mozog, mint ez a kép, ami egy nagyon vékony szeletet mutat belőle. Úgyhogy én azt mondom, hogy egy disznó, és ismételni is lehetne. (szőke)
értékelés:

Rost
Szerettem volna egy jó képet csinálni poharakról, de mikor elkezdtem, rájöttem, hogy ma csak az asztal hagyja megmutatni magát.

Nagyon örülök, hogy a Juhász Dani küldött egy ilyen képet, már a sztendapokból ismert helyzetekben a Badárral én sokat meséltem már az OSB filozófiájáról, itt ebben a helyzetben, mivel felülről látjuk az OSB-t, ami egy kültéri felületen helyezkedhetett el hosszabb ideig, és a korrózió a hosszú idő, talán egy év alatt nagyon megbontja ezeket a rostokat. Az OSB a magyar szabadidős kultúra elsősorban hétvégi házak, szabadidős helyzetekben előszeretettel használja, pl. itt Taljándörögdön a Katica büfé egy kultuszhelyszíne az OSB-nek, gyakorlatilag akár az én házam egy részét is ilyen helyszínként említhetjük meg. A hülyéskedést félretéve egy olyan oldalfényforrást látunk, ami ezt a rusztikus, sérült részt megmozdítja az oldalárnyékokkal. Erre utal a rost cím is, hogy ezek a farostok teljesen szabálytalan rendszerben adnak egy nagyon érdekes hátteret, amin a két felület, az üres, de elborított üvegpohár és a folyadékkal, talán alkohollal teli kispohár nagyon szép, geometriai árnyékokat hoz létre. Az álló pohárnak a nagyítási fókuszán még a fókusz középpontját is látjuk megcsillanni ezen a farost felületen. Énszerintem nagyon jó ritmusú a két azonos tárgy másféle módon történő elhelyezése, és ezen a képen való párbaállítása, ami igazából a zenéhez, és menüettszerű ritmushoz, ujjgyakorlathoz hasonlítanám, és örülök annak, hogy nem is akar ennél többet a kép, nincs hozzá választva egy plusz blikkfang, egy fekete-fehér tónusvilág van hozzá választva, és ez a kép igenis mélyet merít, és a Danitól eddig látott képek, és a Dani személyisége, előtörténete bizonyíték arra ezen a képen keresztül, hogy két egyszerű tárggyal és egy hétköznapi felülettel is lehet mélyen beszélni azokról a folyamatokról, amelyeket hosszan és bőbeszédűen, képsorokkal is meg lehetne építeni, hogy ki voltak ott, mikor jöttek oda, hányan voltak, hétvégén ez hogy zajlik, mi a folytatás... miközben itt egy négyzetes felületen összesűrűsödik és lenyomatként jelentkezik. És elvárom, hogy a Juhász Dani ezen a megkezdett útján ezzel szenvtelenséggel, ilyen fajta a rideg racionalitással álljon szembe magával, és ha lehet, kérem, akkor ezeken a szinteken küldje a munkáit. (szőke)
értékelés:

A hely, amiben elveszem
A bolyongás szikrák és lándzsák között szétszakít és elveszejt.

Kedves Vera. Ennek az új Verának, az új korszakát élő Verának az előző munkái nagyon pontosan, karctűélesen fogalmaz, és ez a kép ezt a pontosságot nem olyan erővel hozza, mert itt képileg mintegy fecsegsz. Mert az lenne az üzenet, hogy a képtér, amiben elveszel, és ezt azzal ábrázolod, hogy a zöld mezőben, a zöld fák között te zöld pólóban állsz, és kicsi is vagy, a nadrágod olyan, mint a téglafal, és ettől majd te jól elvesztél. Hát, ez olyan nagyon nem sikerült. Van benne egy kis utalás Rousseau-ra, arra a képére, amin az oroszlán ki-be járkál a fák között, van erre egy enyhe utalás, de szerintem azért ezt is ki lehet dolgozni legalább olyan pontossággal, mint amivel az előző képnél dolgoztál. Úgyhogy ez hiába szorgalmi, amire szoktunk adni disznót, én most szigorú vagyok, és azt mondom, hogy nincs disznó, ha ezzel a témával akarsz foglalkozni, azt tessék pontosabban tenni. (szőke)

Fényesnap-portré

A mai nap ilyen fényes ide oda lenn és fenn.

Nehezen szedtem össze a disznószámokat, vegyük úgy, hogy ismétlésre visszadobva.

talp

Itt és lehet, hogy később is majd kell szólnunk a kép és a cím kapcsolatáról. Azaz, hogy a címek nem önmagukért valóak, hanem nagyon is szorosan kapcsolódnak a képekkel. Többségében a képcímek később születnek, az alkotás elindul, kigördül valahonnan mélyről az alkotóból, és azután kap ez szimbolizmusában egy címet. Itt viszont a talp leckére jött ez az alkotás, egy nagyon pontos, leegyszerűsített címmel, aminél az ember ha nem látja éppen az alkotást, akkor azt mondja, hogy nem érhet semmi váratlan, hiszen egyszerű, magyarul van, közérthető dolgot fényképeztünk le, egy talpat. És ha ehhez hozzákapjuk a képet, akkor a képen jelen pillanatban egy kezet látunk. Ekkor a néző elkezd gondolkozni, és az jut eszébe, hogy vajon jó képet és jó címet lát-e, ez az egyik irány, vagy esetlegesen Darwin korábbi elméleteire utal a kép címe, és a látható, hiszen majdnem egy üveglapra fektetettnek tűnő, erősen manifesztáló kép az alkotó keze. Az első irányban valamiféle brechti sokkoló hatást képzelünk el, a nézőt meg akarja dolgoztatni az alkotó; talpat írtam nem kezet, kezet mutatok nem talpat. Ez egyfajta játékra való hívás, a néző logikai játszatása, és ezen is érdemes ezen elgondolkodni, körbejárni, és ha ez a megközelítés a jó, akkor ez teljesen elfogadható. A darwini megközelítés igazából csak a csukló alatt látható erős szőr miatt került a látómezőbe, ehhez viszont ha sejthető a humor, akkor a kezekkel érdemes lett volna valami kicsit pantomimszerűen játszani, hogy egy kicsit még majmosabb legyen a helyzet. Viszont a kettő közül igazából nem tudom eldönteni, hogy melyik irányt kövessem, de a gesztusértékét fontosnak tartom, hogy valaki játékosan foglalkozik a házi feladat többértelműségével, szerintem a három disznó megvan, de nem csinálunk belőle rendszert. Bennem még az is felmerül, hogy ha azt olvassuk, hogy ez egy talp, miközben egy valós kezet látunk, akkor az agyunkban automatikusan elkezdjük összehasonlítani a kettőt, hogy miben hasonló, miben különbözik, hogy rajta van a képen egy talp is, attól függetlenül, hogy nem látjuk, mert ez a fejünkben levő kép; azaz így is játszatja a nézőt, munkára ösztönzi. (szőke)
értékelés:

A hely, amit gyűlölök
Darabokban szakad ki belőlem néhány szikla, ez az egyik, mosatlanul, csiszolatlanul elétek hajigálom, rúgjatok bele, ha úgy tetszik.

A megfogalmazásról pár mondatot. Egyszer régebben talán már beszéltünk arról, hogy káosszal nem lehet káoszt ábrázolni. Ezt a gondolatsort itt folytatnám, hogy a jóisten tartsa meg a jószokásodat, hogy ilyen szeretettel, ilyen figyelemmel, ilyen pontos megfogalmazással ennyi melegséggel tudtad ezt a helyet megmutatni, amit ennyire gyűlölsz. Ha nem lenne koncentráltan a szeretet ebben a helyben, ahol egy tükröződést látunk, a felső erkélyt lent, és az otthont, ill. az otthon hiányát, hiszen az ott lenn egy ágy, egy kidobott pamlag, az árulkodó, ha valaki egy ilyen helyzetet meglát, mert az előtörténetéből tudhat, mert ez nem egy családi tér, egy családi otthon, de még ha az is lenne egy-két hajléktalannak, azok nincsenek ott, ez a tér ez az otthonra utaló tér üres, embertelen. Ha nincs meg viszont az alkotóban a szeretet az üzenete felé, akkor nem tud képet létrehozni a gyűlöletről. Ez egy nagyon fontos dolog szerintem. Tehát maradjon csak meg benned a szereteted a gyűlölet felé, mert akkor jó képeket fogsz csinálni. Ma már nincs az élők sorában egy jó barátom, Ternyák Zoltán, aki a Badár Sándornak volt osztálytársa, színész volt, a szentesi drámai osztályban jártak együtt, és van egy régi-régi film, ez a 69, ahol a Ternyák Óbudán, egy kertben mesél egy történetet, a jó ebédhez szól a nóta és egyéb dolgokról, csak ebben a kertben az akkori grafittisek egy üres épületfalra egy konyhát rajzoltak fel, konyhaasztalt, székeket, talán állólámpát, és a Zoli itt beszél a család melegéről, és én nagyon hasonlatosnak érzem ezt a környezetet. (szőke)
értékelés:

Boxos
Odaát

Nagyon izgalmas az, hogy egy régi boxos doboz tükröződő tetejét használod fel, és ezt egy egészen extra vörös színű környezetben helyezed el, és van a képnek egy megjegyzése is, hogy ’odaát’, ami valójában a tükörre, a tükör mágiájára vonatkozik, arra a tükörre, amit a mágikus technikákban úgy fogalmaznak meg, hogy az a nyitókulcsa, a kapuja annak a fajta spirituális világnak, amit itt a hétköznapokban nem mindenki tud érzékelni. Ezért van a hitvilágban és a népi kultúrákban külön mitikus szerepe a tükörnek, mert varázserőt tulajdonítottak neki. Nem véletlen a híres mese a tükröm tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb a világon, a Csipkerózsika? Nem, nem, a Hófehérke? Szóval ott sem véletlen, hogy a boszorkány is egy mágikus tükröt használja, de még sok más filmet is tudnánk idézni, ahol távollátó, beszélő, stb tükrök vannak. A tükör mindig más, hamis vagy torz világot mutat. És itt, ezen a képen, hát mivel a boxos doboz fedele nem elsősorban tükörfunkciót lát el, itt is egy kicsit elrajzolt, szinte viccújságba illő, vagy Lautrec-i gesztust mutat. Ez egyrészt egy erős görbe tükör magam felé, az üzenetem fel, másrészt irdatlanul erős önirónia. Ugyanakkor a képet jónak tartjuk, és a portré kategóriában jár érte a három citromdisznó. (szőke)
értékelés:

Vágy II.

Egy perspektivikus képet látunk, a plen-air festészet ahol egy kicsit a realista ábrázoláshoz közelítünk, és elsősorban a búcsúkban lehet ilyen XIX. sz-i brómolajnyomatokat látni, nagyon szeretik, ahogyan a csíkok valahonnan a horizonttól elindulnak és egy kis erdei utacska kibővül előttünk, a fodrozódó tenger formája, lásd Debussy, ezek elég jellegzetes térjátékok, klasszikus eszközmotívumok, és a lábnyomok, amelyek valahová a végtelenbe tartanak. Itt is megkockáztatnám, hogy a kép bal alsó sarkából valami hiányzik, nem tudom mi, talán egy naturális testrész, egy comb vagy has, egy arctöredék, valami, ami nem teljesen illeszkedik ebbe a struktúrába. Ez is egy vázlat, aminek a kezdő vonalai elindultak, és nem befejezett az alkotás. (szőke)
értékelés:

Nincs cim
Nem szeretnék sem címet, sem kommentet írni. Az sem érdekel, hogy ez ugyanaz a kislány. Nem ugyanaz.

Ennek a képnek nincs címe, ezért most nyugodtabb vagyok, mert én adhatok neki címet, és folytathatom a történetet. A leírásból tudhatjuk, hogy az üvegajtó mögött látható kislány nem az a kislány, aki az előzőn volt, tehát lehet, hogy ez a kislány nézi azt, akinek ugyanilyen ruhája volt, és lehet, hogy az a kislány gyűlöli ezt a kislányt, mert ugyanolyan ruhája volt, és lehet, hogy a fotós, aki itt állt eddig, az üvegablak mögött, itthagyta a gépét, megnyomta a gombot, és ő az, akit ez a kislány néz, sok minden folyamat látható tehát ezen a képen, és mivel nincs cím, a nézőt, a befogadót kéri fel együttdolgozásra az alkotó. Más irányból nézve, ha nincs is címe a képnek, azért leírása van, és az így szól; „Nem szeretnék sem címet, sem kommentet írni. Az sem érdekel, hogy ez ugyanaz a kislány. Nem ugyanaz.” Viszont egy hasonló kép, mint az előző, tehát egy érzelmi folyamat továbblépése, és ezen itt a beállítással, a képkivágással nagyon is sokat hozzátett az alkotó az előző üzenethez. Mert ezt az ellenfényes, alumínium-fém, csattanós lakótelepi ajtót mint fekete keretet látjuk itt a kislány körül, azaz még jobban megerősíti annak a képnek az üzenetét. Valószínű, hogy ennek a képnek az értelmezése az előzővel összekapcsolva hoz létre egy folyamatot. Ha elfogadom, amit ő mond, hogy ez nem az a kislány, sőt nem is ismerjük ezt a kislányt, akkor nem értem, miért a szorgalmiba küldte, mikor ugyanúgy elmenne a gyermekkor leckében is, másrészt egy teljesen más létállapotról szól, nagyon erősen lehet látni a kétségbeesést, a szorongást, a félelmet; az összes olyan érzelmet… hiszen ez a gyerek egyedül van, szorongatja a kezét, a ruháját, és nem felénk néz, kívülről vár segítséget, tehát a képi üzenet nagyon erős. És ebből kiindulva, az üvegajtó mögötti helyzet, a katedrálüveggel, ami mozaikszerűen felszabdalja a helyzetet, és ezzel van meg az az időkapcsolat, ami sokkal inkább utal a múltra, mint akár egy barnított fotó, de ebben a helyzetben ez egy teljesen másról szóló üzenet. (szőke)
értékelés:

Kimerült locsoló
Egy korábbi képem hibáit próbáltam kijavítani egy korareggeli fotózással.

Kedves Feri. Olyan ez az egész kép, a szélein ezekkel a nem is tudom, talán trükközöl megint, valami lazúrral, ami körben van, mintha valami okulárén vagy régi távcsövön keresztül látnánk valamit Huszárik Zoltán egyik eddig nem ismert filmjéből, megmondom őszintén még budinak is el tudnám képzelni ezt a formát a befutott borostyánokkal, a Mácsai-féle felhőkkel, a Mácsai-féle formákkal, kutakkal. Ami fontos, hogy elkezdtél ragyogni, ott van ez a ragyogás a kúton, elkezdtél színeket és olyan érzéseket használni, elkezdtél bocsánat, ha nem idevágó ötletet mondok, de olyan söröskorsót fényképezni, amin átragyog az őszi napfény, van az egésznek egy furcsa, érett mosolygása, és ennek a képnek ez a legnagyobb ereje, hogy miközben nagyon erősen jelen van az elmúlás, a természet ereje, a visszarendezés, mégis van az egészben valami kiútkeresés, valami jövőképlet. Ezért mondom, hogy ha a Mácsai-féle kutakat, formákat nézzük, akkor itt egy új lépcsőfokkal találkoztunk, és ezt én nagyon fontosnak tartom, hogy magadban küzdesz és harcolsz egy történettel úgy, hogy elkezdtél képeken keresztül megoldási képleteket keresni. Van az Iparművészeti Múzeumban most Péreli Zsuzsának egy retrospektív gobelin kiállítása, amit érdemes megnézni, ha tudjátok, mert ezen a képen van ezekből a kelmeszövők türelméből és van ebből a világból egyfajta utalás, ha megnézitek a képei ott is van ez a fajta trombitafolyondáros helyzet, amikor az idő végtelenségét azzal érzékelteti, hogy a folyondár vagy itt a borostyán benő egy tárgyat, és ennek az örökkévalóságát mutatja, és én érzem ezzel a párhuzamot, ez egy nagyon érdekes dolog. (szőke)
értékelés: