Elemzés

Végtelenek
Hogy ne megint szorgalmi legyen, ráfogom, hogy csendélet.

Nagyon szeretjük ezt a képet, ezt a hangulatot, meg kell említeni Pécsi Józsefet is, emellett van egy hatvanas évek hangulata is, nagyon jól játszik ezekkel a csöndekkel. Jó a megfigyelés, és látszik az érzelmi viszony. Azért örülök, mert valós, látszólag jelentéktelen tárgyakkal hoz életet a képbe. Olvastuk a vitát a függönyről, nem szabad életleníteni, mert ez így együtt adja meg a hangulati hátteret, ha a függöny ebből kikerül és a konkrétságát elvesszük, akkor egy tárgyfotóvá degradáljuk ezt a hangulatot. (szőke)
értékelés:

Hány falat hús
Nem akad meg a torkodon?

Egy tükröződést látunk, sokszor utaltunk André Kertészre, nagyon jó kompozíciónak tartom és nagyon fontos, hogy megjelenik az élesség is. Jó a ritmusa, a játékossága, hogy a kéz tartja a kanalat, a gesztus, ami egyben ördögi és nekünk játszó gesztus is, ez három disznó. (szőke)
értékelés:

Én és én
Ha választottál, tényleg választottál, többé nem te vagy egyedül, és ha valaki figyel, tényleg figyel, nemcsak téged lát többé. Magadról sem tudsz többé egyes szám első személyben beszéni. A többes szám első hiteltelenül negédes. Ügyetlenkedsz inkább az összes többi között.

Ez egy érdekes kép, ez is a hibaisták rovatba nagyon is beférne, van benne valami 80-as évek polaroid hangulata, annyi a bajunk vele, hogy nem tudjuk, hol az élesség. Ez lenne a továbblépés Verának, hogy az esetlegesség, a véletlen spontaneitása mellett technikailag figyeljen a klasszikus szabályokra is, mert az ad erőt és dinamikát az esetlegességnek. (szőke)
értékelés:

Lélegzet
Ez egy lélek-zet

Ez egy színházi fotó, szeretnénk utalni Eifert Jánosra, aki hasonló megoldásokkal fényképez táncot, ő is alkalmaz ilyen utólagos grafikai módosításokat, de azt kell mondjuk, hogy a kép enélkül a sárga keret nélkül is megáll a lábán. Nagyon jók az arányok, jó a megfigyelés. (szőke)
értékelés:

Mircicic vágya
...hidegről melegre... magányból társaságba jönni...

Nagyon jó megfigyelés, és kell is a talapzat, de ott az a V forma zavaró. Nagyon izgalmas az egész, nem tudjuk, mi az a V, a talap kell a tömegben, de ott ezt a zavarosságot meg kellen oldani. Ha a te macskád, és lehet, ismételd meg, és akkor három disznó lesz. (szőke)
értékelés:

Odaát

Jó a térbeli helyzet meglátása, jó alap, ahogy a filmekben is, ez egy jó gesztus. De ahogy a filmeknek is fontos, hogy legyen eleje, közepe és vége, ez a fotónál is fontos - bár a fotóban jelentésrétegekről beszélhetünk. Ahogy a film az időben építkezik, a fotó a jelentésrétegekkel hoz létre történetet. Ebből itt most egy jelentésréteg a lépcsősor, ami a fény felé, kifelé visz, ez egy utazás, szép a struktúra, de ez nem több, ez még csak egy réteg. Hiányzik az a második réteg, ami a történetet ellenpontozhatná, vagy alátámaszthatná. Mondjuk egy macska fölfelé a lépcsőn, vagy lefelé a képcsőn, ez mind a kettő más asszociációt hozna, más és más értelmet nyerne a kép. Elindítaná a nézőt egy belső úton. Most a fény az egyetlen, ami hívna, de az ív le van zárva, így most üresen maradt egy lehetőség. (szőke)
értékelés:

gyertya
Hógyertya a kerítésen.

Itt nagy gondban vagyok, nem tudom eldönteni, hogy jó-e amit mondok, vagy nem. A gyertyaforma, vagyis a vas életlen, az élesség a fákon található és ettől van az embernek folyamatosan egy feladata az egész képpel, majdhogynem dühös lesz az ember, hogy miért nem tudom én élesen látni ezt a gyertyát. Miközben a gyertya egy asszociáció, egy kerítésformára utal, ami hasonlít a gyertyára. Elképzelhető, hogy ha az élesség itt lenne a céltárgynál, akkor elvesztené a varázslatát, ezt az álomszerű képletet, hogy egy hógyertyát látunk itt és eltűnne ennek a képnek a szürrealizmusa. Viszont ettől hogy nincs az élesség az előtérben, folyamatosan vibrál a kép, egy kicsit még akár Cornelius Esher munkáira is hasonlatosan, aki nagyon szeretett játszani a térrel, furcsa folyosókat, tereket rajzolt, ahol az előtér és a háttér összekeveredett. Itt ezt most az élesség felcserélésével ért el az alkotó hasonló hatást. (szőke)
értékelés:

Üzenet
Ezt a kétoldalas cetlit befalaztuk a fürdőszobacsempe mögé, kis filmesdobozba, kb 3 hete. Remélem eléggé jól nagyítottam ki a fontos részleteket. Bár így, hogy előre megmutatom, megtörhet a varázs. De ha egyszer híres, nagy, világmegváltó ember leszek, akkor mindenki ezt a kis üzenetet fogja keresni :D najó, csak viccelek.

Egy régi hangulatot idéző fekete-fehér, quadro képet látunk. Bár hasonlíthatna a kép a századforduló idején készített térhatású, nézőkén keresztül látható fotókra is, ennek ma újra divatja van, Prágában lehet barnított képeken látható meztelen nőket kapni, kis szemüveggel térhatú hangulata van. A felső osztat azonosnak látszik, míg az alsó eltér, hiszen egy üzenet olvasható rajta. Vélhetően ez az üzenet a sarokpontja a képnek, tulajdonképpen ez egy történet, de nem vizuálisan hanem elmesélve, vagy filmen. A házifeladat szempontjából nem érzem elég pontosnak, mert épp a csendélet forma ebben a másodlagos. Olyan, mintha a feladat alól kibújt volna az alkotó. A csendéletek túl picik, nem ők a hangsúlyosak, hanem az üzenet. Hangsúlyozom, egy stúdium munka szempontjából mondom ezt! Én szeretem a képet, csak nem tehetek mást, mint a lecke szerint próbálok értékelni, a lecke: Csendélet. (szőke)
értékelés:

Mircicic

Végre egy olyan állatfotó, ami nem akar nagy csinnadrattát, nagy szenzációt, csak megmutatja Mircit, ahogy kimerült a játékban és most pihen. Ha együtt laktok Mirciciccel, érdemes időt szentelni rá, figyelni, kézközelben a kamerával, akár picit be is avatkozni, hogy mondjuk ha tudod, hol a kedvenc helye, ahol játszani szokott, ahol lepihen, akkor ott egy kis előmunkával rendet tenni, hogy a háttér kiegyensúlyozottabb legyen. Nem könnyű ezeket a kis öntörvényű lényeket jó pillanatban megragadni, érdemes tehát előre gondolkodni, hogy mi fog történni és az hogy fog kinézni. Itt most ennél a képnél picit sok a háttér tónuskülönbsége, egy picit a lábaiból, a kis tappancsokból is mutathatnál többet. Ezek nüansznyi dolgok, szinte már így is megvan a kép. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mozgás hibaista módra
Ez egy régebbi képem, de nagyon szeretem. A készítés titka, hogy biciklin hátrafoldulva nagyon nehéz fényképezni, pláne, ha billen a kerékpár.

Legfontosabb értéke a fotónak, hogy a mozgás kapcsán festői eszközöket használ, tehát túl lép a fotó kapcsán sokszor hangoztatott: "a valóság dokumentálása" feladaton. Erénye még, hogy a bemozdulást, mint eszközt hívja be a mozgás érzékeltetésére. Megjegyzés: kereknek tűnik az üzenetet és az élmény, főleg abban az esetben, ha az egész veboldalt tekintem teljes kompozíciónak, ugyanis a képen kívüli betűk élessége dinamizálja a kereten belüli elmosódottságott, ettől izgalmas. Az alkotás értékelésében viszont csak a kerettől keretig tartó felületet vizsgálhatjuk. Visszatérnék az előző értékelésre, ahol már utaltam arra, hogy a reklám felületek dolgoznak így (keret, kereten kívül), de a nagy keret mégiscsak konzervatív náluk is. Sőt! (szőke)
értékelés:

Csendélet

Nagyon jó vertikális ritmusokkal indít a kép, a szürkés háttér erőteljesen emeli az üvegek dús színvilágát. Ami billenti a beállítást: az asztal és színe! Régen az estiskolán sokszor írtuk, hogy érdemes eldönteni "mire megy ki a fuvar", ez alatt azt értem, hogy az alsó vízszintes keret nagyobbat foghatott volna be, de akkor nyilván az a színsűrítés, amely a zöld, aranysárga, kék, mályva piros kapcsolódását jelenti, széthúzódott volna. Másrészt úgy érzem több bátorság kellene kimondanod: Igen, csendéletet készítek, nem akarok bizonyítani, hogy az üvegeknek van alja (biztos vagyok benne, hogy az üzenetem erős) merek csak a ritmusra figyelni! Így esetleg a négy üvegforma színei a szürke háttár előtt összegzettebben jelennek meg. Mivel tehetséges vagy és jó a téma választás és izgalmas, egy disznó. Ismételd, várom nagyon! (szőke)
értékelés:

Merde!

Ez nem kelti ugyan fel a vágy érzetét-hangulatát bennem, de hátha így nem giccses.

Egy francia kifejezés a címe a javított házinak, a címből nem tudom eldönteni, hogy a feladat megismétlésére vonatkozik-e a magyar fordítása, vagy a színvilág hívta elő az asszociációt. Természetesen mást jelent így, ebben a színvilágban a fénykép. Ezért érdemes idehívni az estiklopédián keresztül Warhol híres "Monroe" szitanyomatát, amelyben megfigyelhető, hogy a különböző színtartományú, de ugyanolyan formai kódokat tartalmazó képek teljesen eltérő érzelmi kapcsolatot tudnak létrehozni a nézővel. Talán nem furcsa megemlíteni itt, hogy a legintenzívebben a reklámgrafika foglakozik evvel (nagyon komoly pszichológiai, ritmikai, formai asszociációkat használva) szinte laboratóriumi körülmények között, óriási háttértímmel. Számukra mindez, azért olyan fontos, mert a termékek fogyasztásában, forgalmában elengedhetetlen eszköz a pszichikai ráhatás. Századunk legnagyobb hódolója az összes polgárpukkasztó vagy sokkoló dadaista, szürrealista akkor meg nem értett alkotónak a reklámipar. (szőke)
értékelés:

Zöld üveg
A nők testén, mint a zöld üvegen, titkok sejlenek át. Ha szeretnék keresztülnézni rajta, csak a saját puha formája látszik, ha a formáját vizsgálnám, csak azt látom, amit fejre állít: csillapíthatatlan szomj gyötör, de a titkok felvérzik a torkomat és elolvadnak.

Kiegészítés a Füst c. kép kritikája alapján.

Nagyon izgalmasak a formák, azért a képek kapcsán jegyezzük meg, hogy megint csak egy olyan dologgal találkozunk, ami az estiskolán többször szóba került, ez pedig az ellenfény. Az ellenfény fogalma úgy valósul meg, hogy az fotómasina optikája és a vele szemben elhelyezkedő fényforrás között helyezkedik el valamilyen módon, sziluettben vagy skurcban a modell. Itt is egy ilyen képet látunk, ahol a főfény az ablakon keresztül érkezik hozzánk olyan erősen, hogy a kép ki is ég az ablakon túli látvány tekintetében, ami jót is tesz neki, a függöny, ami az ablak előtt félig el van húzva és a köztünk és az ablak között látható emberi alakokra valamennyit ráreflektál a falakról a fény és nem csak sziluettes, hanem picit surlófényes testrészleteket is látunk. Elsődleges értéke ennek a fajta technikának az, hogy ha megnézzük, a XIX. század divatos technikáját vesszük észre a női alak arc és nyak íveinél, amikor is gyorsportrékat úgy készítettek festőművészek megrendelésre, hogy kartonból ollóval sziluettszerűen kivágták a modellek formáját és ezeket keretezték be. Nagyon sok híres emberről van ilyen sziluett karakter kép. Itt amitől ez a kép nagyon is jól működik, hogy látunk részleteket a konyhabelsőből, ahol a modellek mozognak, ugyanakkor az a sötét fekete tónus, ami az ellenfény miatt létrejön, kiemeli a nyakívet, a haj összefogott formáját és a két modellnek éppen hogy nem a részleteit, hogy milyen ing, ruha jelenik meg színekben, nem ez válik a fotós számára fontossá, hanem ez a kicsit Gelléri Andor Endre hangulatait idéző összefoglaló üzenet a nőiségről, a női karakterről. A pedellus megjegyzése: ez a kép olyan történet, mint egy próba. Amikor a lányok még fiatalok, próbálják az életet és ilyenkor még kisegítik egymást és nincs birtoklás, csak közös tevékenységek, örömök. És amint megjelenik a férfi, a vonzás, amint tétje lesz, ezek mind megszűnnek, és belép a képbe az érdek. Ez nagyon jól érezhető, ez a furcsa angyali testetlenség. Annyit fűznénk hozzá, hogy a bal oldalnál a függöny sötétjénél kellene vágni a képet, hogy ne fusson ki a ritmus azáltal, ami most a bal oldalon rendezetlenül jelentkezik. (szőke)
értékelés:

Első Estiskolás internetes távfilm. Rendező, operatőr: Vedres Ági Vágó: Madár András Zene: P. J. Harvey Üzenet mindenkinek, aki szerelmes, aki lesz, aki volt, aki most, aki szeretne, aki szeretne szeretve lenni, elhagyottnak és hűtlennek, megcsaltnak és plátói szerelmesnek, vágyakozónak és beteljesedettnek.

Ez egy három disznós film és ami felvetődik bennem és ami meglepő, hogy ha már a Hajdú Jóska szóba került, azt kell tudnunk ezekről a filmklubokról és filmekről, hogy a szuper8 egy némafilmes technika volt. Nagy vágy volt bennünk, hogy egyszer végre a szereplők hangját is hallhatnánk, de akkor az állt rendelkezésre, hogy hangaláhúzásokat használtunk, szalagos magnóról, szinkronjelekkel egyszerre indítottak egy magnót és egy vetítőgépet. És mivel itt egy aláhúzott zene van, ugyanakkor egy melankólikus utazás Pest éjszakai világában egy buszon, asszociációkkal, az a furcsa, hogy teljes egészében a 80-as éveket idézi ez a film. Arra nem tudok rájönni, hogy ez egyszerűen csak ösztönösen ennek itt van az ideje, vagy csuda tudja, de nagyon jó látni egy olyan időutazást, ahol benne van ebben a filmben a Trabant, és egy Mész András nevű rendező Meteo című filmje. Azt tudjuk felajánlani Vedres Áginak, hogy azon túl, hogy ez a film elkészült, ha megtalálom, megkaphatja a Meteo című film bakelit lemezének cédé átiratát. Ez egy korszak volt, nem csak a Meteo, hanem Szász János korai filmjei, Xantus filmjei, itt volt egy nagyon markáns vonulat akkor, amihez ez kapcsolódik, és a Balázs Béla stúdió is, Ács Miklós Sőn és grósz című filmjét is szeretnénk megemlíteni, amit nem nagyon lehet beszerezni sajnos. A film ebbe a fajta melankólikus filmversbe belehelyezkedik, van eleje, van vége, és benne van az a vízió, ami a képen látható személyhez kapcsolódik. Ez egy nagyon furcsa, szomorú, szókimondó film, jók az asszociációi. (szőke) értékelés:

Atád
Nekem ő a szívem csücske. Látjátok hogy fénylik? Mindig ezt csinálja, mikor boldog :)

Mindketten külön-külön úgy jártunk ezzel a képpel, hogy sokáig kellett néznünk, mire rájöttünk, hogy ez egy kutya. Zsolt hajoló öregasszonynak nézte, én már meg nem mondom, minek, de nagyon érdekes, miért van ez az asszociáció. Nagyon jó kép, és a legtöbb ilyen magazin, ufómagazin, ahol lefotózták mondjuk jorksír szellemét, vagy valami más ilyet, az valójában ilyen érdekes kombinációs helyzetből adódik, ahogy itt most összetükröződik két látvány. A fotó, mint varázseszköz megszületésekor is felkeltette az érdeklődést, természeti népek a mai napig idegenkedve fogadják a fényképészt. De beszélhetnénk a montázs technikájáról is, vagy a véletlen filmhibákból adódó olykor egészen szürreális eredményekről. (szőke)
értékelés: