Elmúló idő

Nyugalom

Azért izgalmas ez a kép, mert tulajdonképpen azt igazolja, amiről az előbb beszéltem, hogy minden egyes fotográfiai megfejtésnek alapja tud lenni a csendélet. Ha ezt vesszük, akkor itt nagyon hasonló történet mesélés indult el, pontosan azáltal, hogy nem egy szokványos temetői képet látunk, amit mi is oly sokszor látunk, ha – ne adj Isten szerettünkhöz – kimegyünk a temetőbe, hanem az, hogy Bara mer elvonatkoztatni ezektől a primer közlésektől, és nagyon egyszerű képi eszközökkel, úgymond, amit ott talál, azt emeli magasra és fogalmazza, komponálja át saját ízlése szerint egy képpé. Azt a Bara tudja, hogy mennyira találta ezt így ahogy van, vagy mennyire avatkozott be. Nagyon jónak tartom azt, ahogy a kövirózsából kialakított kereszt mellett ott van egy lehullott kis falevél. Nagyon jó, hogy a tükröződésben ott van jelzés értékkel, hogy ez egy sírkő, de van annyira szemérmes az alkotó, hogy a tükröződést használva nem konkrétan utal valakire. Nagyon jó, ahogy a kép bal alsó szélén kifut ez a másik kis levélke. Az egész egy nagyon kedves, kellemes, harmonikus dinamikai játék kompozíció szempontjából. Szintén nagyon jó az, hogy a fény-árnyék viszonylatokban is nyugodt, nagy felületekkel mer dolgozni Bara. Úgyhogy nagyon szeretem ezt a képet és nagyon jónak tartom ezt a megoldást, és Barát is arra bíztatom egyébként, hogy már csak úgy a saját megnyugtatása kedvéért kezdjen el foglalkozni a csendélettel. Most tél van, rossz idő, az ember egyébként sem szívesen megy ki a lakásból. Mit tudom én, két íróasztal lámpát az ember összeszed, az ebédlőasztalra leteszi, esti fényekben könnyebb ezzel foglalkozni, s egy pohárral meg egy kis kancsóval – nem tudom, nem akarok ötleteket adni – neki lehet állni berendezni csendéleteket. Ezt nem csak Barának mondom, hanem a többieknek is, hogy most itt van a lehetőség rá, nem kell kimenni a lakásból, nem kell különösebben nagy tortúrát csinálni ahhoz, hogy az ember elkezdjen foglalkozni ezzel. (hegyi)
értékelés:

Csendesen

Mariann univerzuma egészen sajátos, különleges. André Kertész jut róla eszembe, akinek kevésbé ismert képei (amiket hamarosan a Demeter Galériában is bemutatunk) azok, amiket idős korában mikor már a lakást nem hagyta el, az ablakában található üveggömbökről, tárgyakról készített. Megfigyelni a környezetet, a saját környezetünket, megtalálni tárgyakat, azokat képbe hívni úgy, hogy közben kívülállóként is szemléljük az akár régóta ismert tárgyat, ez nagyon izgalmas út, és nem is kell érte messzire utazni. Nagyon kedvelem ezt a képet, mert eszköztelen, mert mer egyszerűen fogalmazni, egyszerű eszközökkel beszélni a gyászról, a fájdalomról, a magányról. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Őrző

Nemzeti Sírkert

Azt én nem tudom, hogy hogyan lehet elérni ilyen színeket, nem értek ezekhez a technikákhoz, de az mindenféleképpen kimondható, hogy ennek a képnek azon túl, hogy egy szobrászati megoldást fotografál egy külső szabadtéri környezetben, a színek az elsődleges titkai. És ezek a színek, az ősz színei, talán Huszárik Zoltán Szindbád című filmjében lehet hasonló tónusokat látni egy-egy pillanatra, ezek a színek lenyűgözőek - hogy miért fontos az a közép európai ember számára, hogy tudjon a tavaszról beszélni, tudjon a nyárról beszélni, hogy átélhesse a telet és hogy ugyanúgy ebben a sorozatban benne legyen az ősz megélése. Ennél a képnél a elsősorban a szobor oxidálódott zöldjei és ezek a platánfákon látható rőtvörösek teszik nagyon izgalmassá ezt a színvilágot. Innen csak egyet lehetne elképzelni, hogy mindezt, ha ezekkel a színrendszerekkel az alkotó tud foglalkozik, tehát nem egyszerűen csak arról van szó, hogy véletlen ez így sikerült, hanem képes ilyen színekkel dolgozni, hogy ezt vajon majd mennyire tudja belevinni a modern fotográfiájába, a portré fotográfiájába, a belső terekbe, mert ha ezt a színvilágot nyelvezetként tudja továbbvinni, akkor nagyon érdekes munkái fognak születni. Úgyhogy a 25-ös lecke tisztelet, búcsúzás, gyász kategóriájára a Viktóriának a három disznó erre a képre megvan. (szőke)
értékelés:

Josefov

Egy olyan képet látunk, ami témájában, témafelvetésében nagyon is szerethető és ebben a kategóriában tulajdonképpen a megbékélést, tehát a gyásznak azt a pillanatát közli, legalábbis számomra, amikor már megbékélünk egy helyzettel, és az emlékezés marad a magunk lelki békéjével. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy én jártam ott ebben a temetőben, ez a prágai zsidótemető, és itt ennek a temetőnek van két nagyon speciális értéke, vagy nagyon speciális tulajdonsága. Az egyik az, hogy egymásra temetkezések voltak, tehát ez egy nagyon érdekes helyzet, hogy korokat lehet fölfedezni kidőlt sírokkal, amire rátettek másik sírokat, másrészt pedig az is nagyon fontos, hogy egy nagyon pici területen tulajdonképpen a város közepén egy egészen pici kis udvarban valósul meg. Tehát mint olyan, ezzel a zsúfoltsággal is egy nagyon furcsa érzés. A zsúfoltságot érzékelem a képen és ezt nagyon jól hozza is ez az alkotás, ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy van ennek egy olyan időpontja, a kora délelőtt, amikor nagyon szépen súrlófényekkel világítódnak meg ezek a kövek. És amikor egy ilyen időpontban fotózunk, akkor ezek a formák még beszédesebbek tudnak lenni. A másik, hogy hát itt vannak olyan helyzetek, amikor akár 101 különbség is van két sírkő között, amik formailag adnak egyfajta dinamikát ennek a történetnek. Harmadrészt pedig itt méretekben is vannak különbségek. Vannak itt obeliszkek, vannak egészen picike kis sírkövek. És azért mondok még egy dolgot, hogy az az érdekes még ebben, abban nagyon szerencsés Viktória, hogy olyan időpontot választott, vagy olyan helyzetet, amikor nem nagyon van ezen a képen ember. Ott talán a jobb felső sarokban valami kis kabátot látunk, mert hogy egyébként egy nagyon, nagyon erősen látogatott hely. Azt én elfogadom döntésnek, hogy ő azt mondta, hogy ő szeretne maga maradni, vagy minket magunkra hagyni ezekkel a formákkal, tehát nem az embert hiányolom erről a képről, csak azt mondom, hogy valamilyen szinten azért arra lehetne majd esetleg egy következő utazásnál még nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy ezekben a történetekben a formai játék az, ami nagyon izgalmas. Ez egy nagyon barátságos temető, pont ettől meseszerű ezektől a dinamikus helyzetektől. A kis utaktól, amin alig lehet elférni, tehát ténylegesen, mint ahogy ezen a képen egyébként ez jól látszik, hogy nagyon zsúfolt maga a tér. Úgyhogy én azért ettől függetlenül megadom a három disznót, merthogy nagyon fontos maga ez az üzenet, azzal, hogyha van mód Viktóriának, akkor egy ismétlést kérek.

Utóirat a temetőhöz kapcsolódóan: A prágai zsidótemető kapcsán említett sűrű temetkezés Magyarországon is megtalálható a Dohány utcai Zsinagógánál is. Ha a Zsinagóga kertjébe bemegyünk, akkor látható hasonló élmény. Másrészt pedig, ha már egy ilyen témát választott az alkotó, az itt látható kövekről annyit, hogy XIX. századi sírok láthatóak itt a közelben. A díszítéseik a XIX. század vége, XX. század legeleje formavilágát idézik. Gazdagon díszített márványköveket látunk. Nyilván maga a temető az régebbi lehet és az utóirat azért fontos, mert Magyarországon több mint 1600 hasonló temetkezési hely van, sajnos ezeknek csak nagyon kis részét tudják a társadalmi munkában a különböző szervezetek időszakosan rendben tartani. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében észak-kelet Magyarországon nagyon sok ilyen temető található. Dunántúlon nagyon sok ilyen temető található és az Alföldön is. Ez a faragási stílus ez többnyire a Dunántúl temetőiben látható. Valószínűleg a prágai zsidótemető neológ temető, tehát stílusaiban is azért keveredik a faragványoknak a díszítése, mert a neológ temetkezésekre érvényes az, hogy nem csak a tradicionálisan a vallást 100 százalékosan betartókat temették ide, hanem mindazokat, akik származásilag is a közösséghez tartoznak. Érdemes elmenni és megfigyelni építészeti, szobrászati szempontból is ezeket a köveket. És csak annyi zárójeles megjegyzés még az Estiskolások számára, ami kapcsolódik ide, hogy az Estiskolások segítségével is most már több mint 8 éve a Dörögdi medencében, jelesül Kapolcs, Taliándörögd és Öcs településen is sokszor társadalmi munkában az Estiskolások is segítenek, mi tartjuk rendbe a hasonló korú sírokat. És itt még annyi zárójeles megjegyzés, hogy Kapolcson is és Taliándörögdön is és Öcs településen is az eddigi adatok szerint az 1700-as évektől vannak sírok. Sajnos itt, ezeken a területeken viszont nagymértékben sérültek a temetők, töredékesen vannak meg a sírkövek, a nyughelyeket próbáljuk azonosítani. Tehát ezért is tartjuk fontosnak, hogy ez a kép elkészült, mert kapcsolódik azokhoz a kutatási munkákhoz, amelyek a például az Estiskola egyik fontos helyszíne az Ősök Háza programjába is beletartoznak. Köszönjük szépen. És hogyha van ezzel kapcsolatban még ilyen irányú munkája a Viktóriának mind a ketten bátorítanánk, mert az iránya is egy nagyon fontos feladat, amit ő elkezdett itt evvel a képpel. (szőke-hegyi)
értékelés:

Halbúcsú

A sült hal, ami itt az előtérben látható a kerámiatányérral, a citromszeletekkel egy nagyon sokkoló és nagyon, hát hogy mondjam, sikeres lehetőségnek a kezdete. Nagyon jó és látványos képeket lehet ilyenfajta beállításokkal létrehozni. Pontosan azért, mert ez a fajta egészen közelre helyezett szerephelyzet mindig hozza magával az előtér után a középteret és a hátteret. Ezek foszlányaiban érzékelhetőek itt is, hiszen az asztal maga egy tengerparti környezetben, egy óriási nagy horizonttal, kéklő tengerrel, akvarellszerűen fátyolszintű emberi alakokkal, napozóernyőkkel láthatóak. Én mégis azt mondom, hogy maga a középtér, talán sótartók, olajos tégelyek, egy lila színű fogpiszkálótartó, ezek mind jó szereplői lehetnének ennek a középtérnek, de most tulajdonképpen én úgy érzem, hogy spontán módon és esetlegesen helyezkednek ők el a kép baloldalán, miközben egy pici igazítással, egy pici kompozíciós mozgatással ezek a tárgyak egészen pikáns, vagy egészen abszurd képet adhatnának nekünk, beleértve a mögötte sejlő hátteret. Ebből ez a hármas tagozódás nagyon jól tudná működtetni azt a szarkazmust, amely a címhez kapcsolódik és a 25-ös lecke gyanánt lett elkészítve. Tehát én megint azt mondom, hogy az Ágnesnek nagyon jó az ötlete, nagyon jó a megfigyelése, csak a kivitelezésre kellene odafigyelni, mert a kivitelezés esetlegessége miatt csúszik el mindig mostanában egy jó befejezés. Ezért én ezt egy egydisznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

Egy vallomást lehet látni ebben a kisfilmben. Ez egy magas sorszámú házi feladat, amire beérkezett ez a lecke, de akár így az egész szerkezetet tekintve, még a korai leckék, portrék kategóriájában is megállná a helyét. Mert ugyan egy történet, méghozzá egy nagyon drámai történet mesélődik itt el, de valójában ennek a történetnek az elmesélése az egy emberi viszonyulást, a környezettel való viszonyulást jelenti és azt, hogy hogyan zajlik le egy emberi állapotban. Ez elsősorban a film elejétől a végéig egy verbális közlés. Ez tulajdonképpen egy monológ. Ehhez a monológhoz maga a kis filmes munka egyetlenegy arcképet, egy arcképrészt használ. Ráadásul egy olyan helyzetben, ahol az arc nagytöbbsége sötétben van tartva. És nem csak az arc nagytöbbsége, hanem az egész kép ebben a helyzetben tulajdonképpen filmes szakszóval – alulexponált. Talán az orr felületén egy pici fény az jelen van, de igazából szinte sötétben, nagyon kevés mozgást látva egy arcot látunk, ahol elhangzik egy monológ. A monológ teljes egészében kerek, bár három részből tevődik össze. Az első részben folyamatosan nem egyes szám első személyben, hanem távolságtartással egy helyzet felvezetése hangzik el. Csak körülbelül a szöveg egyharmadától válik még súlypontosabbá, amikor a vallomás egyes szám első személybe tevődik. És a harmadik nagy egység, az ennek az egész eseménynek a konklúziója, majd ennek a tulajdonképpeni búcsúzásnak, bocsánatkérésnek a lezárása, mint egy üzenet, vagy mint egy híradás, harmadik részt jelenti a szövegkörnyezetben. A legdrámaibb és legerősebb része természetesen ez a középső szakasz, amelyben az esemény tárgyalása, az esemény leírása történik. És mint ilyenkor, egy ilyenfajta munkánál nyilvánvalóan, mivel mozgóképről beszélünk olyan filmről, amely a hang és a kép egységével működik, nagyon fontos szerepe lenne az arcon történő eseményeknek. Gondolok itt arra, hogy hasonló szituációkban a szem, a tekintet mit tükröz, mit közvetít, vagy mi történik a szem körül. Adott esetben könnycsepp, szemvillanások, minden olyan, ami egy összetett történetet az arc mozgásain keresztül tesz nézhetővé. Ennek a kis etűdnek az egyik nehézsége tehát az, hogy miközben hanghordozásban is, történetmesélésben is érezzük a hitelességet, érezzük a megélt drámát, sokkal közelebb tudnánk ahhoz kerülni, hogyha magát az emberi arcon is jól érzékelhetően láthatnánk mindezt. Az itt látható kis anyag ugyanakkor nem indokolja azt, hogy vajon az esemény helyszínén történik-e egy utólagos rekonstrukció és azért van sötétben az emberi arc, de az biztos, hogy nagyon fontos lenne, hogy mindaz, ami a nagyon egyszerűen fogalmazva gyónás kapcsán látszik, az az emberi arcon hitelesítse az adott történetet. Azt tudom javasolni a Zsoltnak ennél a házi feladatnál, vagy ennek a házi feladatnak a megoldása kapcsán, hogy amennyiben túl tudunk lépni azon, hogy egy-egy feladat az természetesen egy üzenet, az is fontos az alkotó számára, hogy az üzenet eljuthasson a címzettekhez. Fontos, bár nagyon nehéz, picit távolságtartással kezelni magát a munkafolyamatot. Ez azt jelenti, hogy egyszerre kívül és egyszerre belül kell elhelyeződni egy ilyen parányinak tűnő kis etűdnél is, amelyben szereplőként, alkotóként az ember teljes átéléssel benne van a kamera előtti világban, ugyanakkor pedig külső készítőként, megfigyelőként pedig ezt az egészet megpróbálja egy olyan formába önteni, amely mindenegyes technikájával azt segíti elő, hogy a néző, jelen esetben a Süni című filmnél, ezt a drámát 100 százalékosan átélje. Ezért nem beszélünk itt, mondjuk ennél a feladatnál egy rádiójátékról, vagy egy rádióüzenetről, vagy hangjátékról, hanem egy filmről, mert nagyon fontos az, hogy mi történik közben az előadó arcán. Mivel nincs vágva a film és a kompozíció az egy szűken tartott arc, ahol a jobb szem látható végig, vagy lehetne látható, hiszen a szájba is belevág a kamera, ezért azt kell mondani, hogy jelen pillanatban a sejthető képen a legfontosabb szereplőnek, a szemnek kellene lennie. Ugyanakkor ez nem történik meg, nem látható a szem, nem látható, hogy a szemen keresztül mi zajlik le az elmesélőben. Ez nagyon fontos lenne azért, mert a hangrészből egyértelműen látható, hogy nem egy mache, nem egy kitalált, nem egy helyzetgyakorlathoz készült szövegről van itt szó, hanem egy nagyon is fontos belső élményről, egy nagyon is fontos emberi átélésről. Tehát a 25-ös lecke tisztelet, búcsúzás, gyász kategóriájába tökéletesen beletartozik a házi feladat és ha ezt a hármas egységet vesszük, például azt, hogy a szöveg eleje az végig leiratként és nem egyes szám első személyben hangzik el, majd a középső rész nagyon is személyesen és a végén egy összehúzás, egy zárás van, akkor egy kisfilmes rendszert klasszikusan követ ez a munka. Az egyetlen hiányossága az, hogy a kép nagyon az értékelhetőség határán van. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az a történet és a történethez való irodalmi hozzáállás, ahogyan például a süni jelzőkkel van ellátva, az egész történetnek a verbális megközelítése és annak az előadásmódja hangban van olyan drámai, amely azt a hiányosságot ami a képből adódik áthúzza magával. De a későbbiekben nagyon fontos lenne az alkotónak arra ügyelni, hogy amennyiben tudható, rákészülhető előadási szempontból, hogy egy ilyenfajta filmes munka és ez akármilyen picinek tűnik ugyanolyan fontos, mint egy nagy játékfilm, hogy fontos olyan körülményeket teremteni, ahol teljességgel a néző számára elfogadható, megérthető, látható ez az esemény. Márpedig ezen a képen a szemnek van itt ilyen feladata. Mivel az is feltételezhető, hogy maga a vallomás úgy készült, hogy nyilván az alkotó tudta, hogy elindítja a kamerát, és tudta, hogy ezt a vallomást létre fogja hozni és nem valamilyenfajta külső megfigyelésről beszélünk, így el is várható az, hogy úgymond, amit az előbb mondtam, hogy bentről is és kintről is tekinteni egy ilyen folyamatot, hogy ez megtörténjen. Éppen azért, mert valószínűleg az alkotónak nagyon fontos az, hogy ez az üzenet megtalálható legyen, hallgatható, látható, elgondolkodhattató legyen, ezért csak annyit kérnék, hogy a későbbiekben is, amikor ilyesmi megtörténik, hiszen egy nagyon értékes szakaszról beszélünk itt ennél a házi feladatnál, a Hegyi Zsoltnál, az nagyon fontos, hogy elérje azt a szintet, amivel átadható az üzenet teljességgel a nézőknek. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a négy disznó az megvan a filmért és mindaz, ami itt most elhangzott, az a továbbiakra érvényes. Azért érvényes a továbbiakra is, mert úgy tűnik, hogy ezek a fajta belső helyzetjelentések olyan üzenetek, amelyek logikusan következnek belőlük, hogy megismételhetetlenek. Ez pedig azt jelenti, hogy ahhoz, hogy mindig odaérkezhessék a mi nézőinkhez, látogatóinkhoz, hiszen ez nekünk fontos, azért csináljuk ezt az oldalt. Ez az oldal nem egy klasszikus munka, hanem a mi lelki üdvünkért, vagy a mi lelki boldogságunkért és nem csak azokra értem akik csinálják az oldalt, hanem mindannyiónk számára egy olyan szabadidős oldal, ami nekünk fontos, ezért feltételezhető, hogy akik ide jönnek és akik megnézik ezeket az üzeneteket ugyanezért jönnek, hogy ugyanúgy kapjanak, tanuljanak belőle, ugyanúgy tudjanak vitatkozni, együtt gondolkodni. És ezért fontosak ezek az etűdök, hogy minél jobban, a lehetőségeinkhez képest minél jobban meséljünk, mert hogy evvel segíthetünk másoknak is. Gyógyítanak ezek a történetek bennünket és evvel, hogyha jól értelmezhetőek a történeteink gyógyítjuk a többieket is. Együtt gyógyulunk, hogyha láthatóak, megfoghatóak a gyógyszereink. Köszönöm szépen. (szőke) értékelés:

Haldoklás

Valamilyen, talán szobában, fürdőszobában tükröződő felületek mellett lehetünk, felső gépállásban láthatunk egy nagyon szép virágot, amelynek a szirmai már lehulltak a kövezetre, vagy a padlóra. Érdekes, hogy a tisztelet, búcsúzás, gyász házi feladatra egy tulajdonképp egy ilyen abszurd csendélet helyzetet használ Ági. És még meglepőbb az, hogy őrületesen erős, intenzív és nagyon is életteli színeket használ. Én annyit mondanék, és kár, hogy ő nem tudott itt lenni a világítástechnikai táboron, hogy abban a pillanatban, hogyha ezt a rózsaszínes, nagyon is sűrű életteli, de közben az elmúlás fogalmával foglalkozó színüzenetet szeretné sűríteni, mint tanulmányt nekünk, önmagának és ezen keresztül szeretne üzenni, véleményem szerint ez a márványszerű barnás hangulat körülötte, a virág körül nem biztos, hogy tökéletesen megfelelő. Itt akár az a színvilág, ami a váza szélét, egy ilyen sötét, kék, zöldeskék, fekete, barnás, valamilyen árnyalatot mutat itt a kép szélén, na ha az a tónus körbevenné a virág egészen üdítő zöldjeit és ezeket a rózsaszíneket, egy hihetetlen más, drámai hatást érne el. Érdemes lenne evvel a fajta játékkal, gondolattal dolgozni úgy, hogy más környezetbe, más háttérbe, egy sötét háttérbe helyezni és csak a virágon meghagyva a fényt fényképezni ezeket a szituációkat. De én úgy gondolom, hogy az egy disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

Gyász

Nagyon köszönöm Gerlei Gábornak ezt az üzenetét, de nem tudom elfogadni. És elsősorban azért nem – értem, hogy a fényjátékokkal is dolgozik – amit talán már többször próbáltam üzenni, hogy bizonyos képzőművészeti alkotások, amelyek más alkotóknak a munkái, véleményem szerint, hogyha a fotográfia világába belekerülnek, akkor még mindig kell valamilyen lépcső, valamilyen generálás, amitől erősebb tud lenni a fénykép és megtalálja a saját nyelvét, minthogy egyszerűen két erdélyi fafaragást lefotografáljon. Az én véleményem az, hogy itt két számomra nagyon szimpatikus és nagyon szerethető szobor van kint a külső térben lefotografálva. Én visszaadnám a 25-ös lecke tisztelet, búcsúzás, gyászt és várnám a Gábortól erre a következő képet. (szőke)

Föld felett, majd föld alatt

Vidd hírül a túlélőknek, hogy van még ennél is lejjebb!

Én nem fogadom el a 25-ös leckére ezt a házi feladatot. Nem elsősorban azért, mert itt egy halott madár van, ha jól látom a metrólépcső lejárón, hanem alapvetően úgy érzem, hogy ennek a képnek a színtana, vagy fényrendszere – bár én tudom, hogy ezek a márványkövek, vagy ezek a márványlapok ilyen kékes-szürkék, az oldalfal az ilyen okkeres csontszín keveredett és aztán ez a kórházi sárga kicsit aranyba hajlóan megjelenik ott középen -, de én úgy érzem, hogy igazából maga a kép nincs kellő költőiséggel elemelve azon túl, hogy szimmetrikusan egy állattetem középre van helyezve. Azt mondanám, hogyha valamilyenfajta verssel, valamilyen képköltészettel foglalkozunk, érdemes lenne még egy picit ezt megemelni. Én ezt ismétlésre visszaadnám. (szőke)

ölelés
Már csak a fa ágkarjai ölelik

Nem szoktam szeretni az ilyen fajta képeket. Direktnek gondolom. Nagyon sok hasonlót lehet asszociálni ezekben a temetői közegekben. Mégis valami miatt, talán mert hogy legalább azt, hogy ez a fa pontosan szimmetrikusan, középről érkezzen oda árnyékként és ágazzon szét, mégis talán attól, hogy van ez az asszimetria, ez a kép picit túllép azon a szokásos megközelítésen, amit a temetői fotóknál szoktunk látni. A temetői fotóknak sem vagyok nagyon a híve. Épp azért, mert eléggé divatos ezt a fajta témakört eszközként használni ehhez. De az árnyék és a felület játéka miatt én azt gondolom, hogy az egy disznó jár erre a képre. Nagyon sok olyan szín van közben a háttérben, ami ezt a ritmusjátékot, ami itt az előtérben a betonfelület és az árnyékok és a korpuszforma, keresztforma, az ívek, ebben a játékban nagyon érdekes lehetne, csak közben ott vannak azok a natúr zöld bukszusok, puszpángfa és minden más rekvizitum, ami egy picit visszahozza a szocióba ezt a történetet. Nem tudom megmondani, hogy ezt azon túl, hogy esetleg esti időszakban kéne fényképezni, nem tudom, hogy lehet megoldani, mert akkor nyilván nem jelentkezne így ez az árnyék. Most egy kicsit így bizonytalankodik a kép üzenete emiatt. De esetleg várnék a 25-ös lecke tisztelet, búcsúzásra még további próbálkozást, az egy disznó megvan. Azt azért még hozzáteszem, hogy a horizont azért ezeknél a képeknél fontos, értelmetlen, hogy miért dől ez most ennyire. (szőke)
értékelés:

Érted gyújtok ma gyertyát
Nekem ilyen a gyász. Ettől a leckétől még nagyon messze vagyok ugyan, de mostanában készítettem és úgy gondoltam, ha már megvan, fel is tehetném.

Nagyon szép az, ahogyan a gyertyafényben a fekete-fehér képnél a kéz erek, a kéz felületei látszanak és nagyon szép a gesztus, ahogyan a két kéz elénk tárja a gyertyát. A fekvő formátumú képnél ugyanakkor minden jobbra van komponálva. A gyertya formája és minden, az abban az esetben, ha még hatékonyabban dekomponált lenne, akkor elképzelhető, hogy valamilyen ritmika létrejönne a képben. De most úgy tűnik, hogy ez egy középpontos kép szeretett volna lenni. Ez a középpontozás ugyanakkor el van bal felé tolva és tulajdonképpen az aszimmetrikus döntés nem indokolódik most ebben a helyzetben. Sem a szimmetria nem jön létre, mert hogy a jobboldali felületen van végig ez az információ, amit a gyertyával látunk. Tehát igazából, ha azt próbálom követni, ami a képen látszik, akkor számomra fontos lett volna, hogy a bal kéz ne maradjon takarásban. Vagy, ha a két kéz egymásra helyezve elénk tárja ezt a látványt, akkor a gyertyát, ezt az egy darab gyertyát tettem volna picit közép felé, merthogy most a képen azt a jelzést látjuk, hogy ez az egy gyertyafény világítja meg a felületet. Ennek ellenére én azt mondom, hogy ez egy nagyon szép vállalkozás. Remélem, hogy evvel még a Zoltán fog foglalkozni a későbbiekben is. Mindannak ellenére, amit elmondtam a képpel kapcsolatban én ezt egy három disznós képnek értékelem.
Miközben valószínűleg nem ez az egy gyertya világítja meg – teszi hozzá Hegyi – mert ekkora éles árnyékot nem adna a gyertya, mert akkor minden irányba adná ezt a kis árnyékot. Tehát, hogyha meg ezt vesszük, hogy valamilyen pótfényforrással rásegített erre, akkor talán lehetett volna ezt a pótfényforrást úgy megválasztani, annak a helyét, hogy a gyertya árnyéka ne a mutatóujjnál legyen. A másik ami eszembe jutott, nem tudom, hogy igazam van-e, de nekem az egy picit furcsa, hogy itt van egy megfolyás ezen a gyertyán, de ez nem a tenyérbe folyt. Tehát úgy csinálok mintha. (szőke-hegyi)
értékelés:

csendesség
Egy szegedi kicsi temető kicsi részlete.

Itt egy nehéz feladatot választ a Béla, mert egy temetői sírhely melletti havas padot próbál főszereplőjévé tenni. A probléma az, hogy mint általában minden nagyvárosi temetőnél, túlzsúfolt a temető, rengeteg olyan formanyelv van egymás mellett, ami rettentően kaotikussá ezeket a tereket, és ezeket nagyon nehéz fotózni úgy, hogyha az ember nem a káoszt szeretné hangsúlyozni. Ebből a szempontból mondom azt, hogy tulajdonképpen nem is sikerül teljességgel ez, mert a háttérben lévő katolikus kereszt sötétje, a mellette lévő sírkőboltozat, és ezek a kerítések is, sok minden egy kicsit zavarossá teszi ezt a képet, bármennyire is középre van komponálva, nem tud főszereplővé válni ez a pad. Miközben engem érdekelne az az izgalmas helyzet, hogy van egy kerítés és mögötte pedig toronyházak, tehát annyira szürreális ez. Nem arról van szó, hogy a témakereséssel van a baj, hogy egy temetőben fotózok, és nem ezért adom vissza ismétlésre, mert rossz helyszínt választottál, hanem egyelőre én úgy érzem, hogy nincs eldöntve, hogy mit akartál ezzel közvetíteni. Tudom, hogy erre a padra le lehet ülni, tudom, hogy itt lehet imádkozni, sírni, azt is esetleg, hogy most már nem ülnek le, de alapvetően képileg nincs kifejezve ez, tehát ismétlés. (szőke-hegyi)

Őrizem a szemed

Olyan most így a kép, ahol valami fal előtt lehetnek ezek a gallyak, valami rasztert látok a háttérben, minthogyha egy zongorajáték, vagy egy kis gyermekdal lenne különböző szólamokra földolgozva, mintha egy kotta vázat látna az ember, ezen helyezkednek el a varjak. Róluk azt kell tudni, hogy elvileg ha egy varjú minden gond nélkül él a saját közegében, akkor száznyolcvan évig is elél, és még egy apróság, amit a Gyufa majd nyilván kiegészít, hogy az énekesmadarak rendjébe tartoznak ők. Nagyon jó az, ahogy a két varjú különböző ágon, de egymásba rendezve helyezkedik el, tudom, hogy ilyenfajta állatmegfigyeléseknél nagyon nehéz azt mondani, hogy de jó lett volna, ha a bal oldali varjú át van rakva egy másik gallyra. Ez élő varjaknál elég nehezen kivitelezhető. De a gallyak formája, ritmikája, és ezek a sötét folthatások nagyon jól, nagyon játékosan hozzák a szecesszió formanyelvét. Ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Szomorú Mese
Dorina emlékére

A kép jobb oldalán látható a kisgyermekarc nagyon erős kontrasztokkal, sötétekkel, bal oldalon pedig a háttér jelenik meg, talán valami konyha- vagy fürdőszobaháttér csempékkel. Nagyon-nagyon szuggesztív a kép jobb oldali része annak ellenére, hogy a modell nem az optikába néz. Ami talán megjegyzés lenne a képpel kapcsolatban, örülök, hogy nincsenek benne különösebb technikai trükkök, tehát erős a szocio jellege. Ami talán kérdéses, hogy a kis faragott gyermekjáték napocska-figura (többet igazából nem tudok így életlenben asszociálni a háttérben lévő tárgyról) mindenféleképp zavarja az itt az előtérben a kamerához közel látható emberi arcot. Tehát valamit a háttérrel kellett volna kezdeni. Ennek ellenére a tisztelet-búcsúzás-gyász kategóriában a három disznó megvan erre a képre. Egy nagyon erős és szuggesztív kép, és végre van egy vállalt feladat a házi feladatra és az teljesítve is van. (szőke)
értékelés:

Corpus
ma is, mint aznap

Corpus latinul testet jelent, nagyon sokszor útmenti keresztekre, régi keresztekre, azon Krisztus különböző módon megformázott alakjára is szokták azt mondani, hogy út menti corpusok. Itt egy tanulmányt látunk, ahol az ősz hatására elsárgult, összeaszott levélformát figyeli meg az alkotó. Ugyanakkor mint formatanulmány, túl sok mindent tartalmaz a kép. Ennél a makro felvételnél azért ez a műkő párkány felület erőteljesen ott van a háttérben. Amennyiben csak a levélre koncentrálnék, akkor én azt mondom, hogy még szűkítettebb kompozíciót kellene használni, vagy pedig egy olyan felületen elhelyezni ezt a kis levelet (ez megtehető, mert egy parányi tárgyról van szó), ahol a levél mögötti háttérfelület az nem ennyire domináns. Márpedig a zöldes háromszög és a szürkés másik forma a levél fölött határozottan nyomja a levelet, és így nem tud igazából a levél főszereplő lenni, miközben az élesség és minden, és a fények is rendben vannak rajta. Olyan, mintha ez két kép lenne. Nagyon tetszik, és azt mondanám, Csaba, hogy dolgozz ezzel a fajta tanulmány jellegű szemlélettel, de visszaadnám ismétlésre. (szőke)