Feladatmegoldás

Romokban
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány. A királylány egy hatalmas kővárban éldegélt, és leginkább szomorúnak, boldogtalannak érezte magát. Gyakran kiült a vár fokára, a távolba meredt, mintha keresne valakit, vagy valamit...

Nagyon örülünk annak, hogy Noémi hosszú idő után ismét küldött leckét, és arra szeretném sarkallni, és azt a kérést hozzá eljuttatni, hogy folytassa a leckéket, küldje őket, mert nem rossz ez az irány, amit mutat. A kép egy önportré, egy külső környezetben, és ez a környezet is nagyon attraktív, hatásos, és a póz is nagyon jó, azaz azt mondhatnánk, hogy ez egy háromdisznós kép. Viszont egy disznót azért mégis visszatartunk, mert egy picit a kompozíciót pontosítani kellene, mert most a képkivágás, a képkeretünk elhelyezése olyan döntés, hogy a modell fejét helyezi a kép kvázi középpontjába, és ez több kompozíciós szabálynak ellentmond, és súlypontjában sem biztos, hogy itt kellene szerepelnie. A modell az egyik helyzetben határozottan tekint a kép bal oldala felé, jobbról balra néz félprofilban. Márpedig amerre a modell néz, arra mindig nagyobb teret mutatunk, ez az egyik szabály, amit persze fel lehet rúgni, és azon az oldalon veszek kisebb teret, amivel feszültséget teremtek, lezárom a tekintet útját, és ezzel fokozom a kép drámaiságát – de most a kettő között vagyunk, se nem több, se nem kevesebb, félúton megálltunk. A másik ilyen dolog a testtömeg elhelyezése; most a lábnál, féltérdnél van vágva a kép – ha itt még egy ujjnyival többet kapunk, akkor ez a testforma mint tömeg erősebben jelentkezne, azaz jobban fókuszálnánk a személyre a tájban. Itt ennek a kettőnek az aránya is billeg, hogy melyik az erősebb; azaz ez a két kompozíciós döntés az, amiben határozottabb döntést kellett volna hozni. Még valami, ami fontos jelzés a képen, az a szemüveg, aminek mindig van egy szerepe egy portrénál, ahol a néző egy szemkontaktust keres a modellel, vagy a szemet akarja megfigyelni, mert a szem teszi felismerhetővé az arcot, és jelentése van annak, ha egy szemüveggel eltakarjuk a szemet, az arcot. Itt kétféle helyzet van, az egyik az, amikor a szemüvegen átlátunk, és a szemüveg használatától függetlenül a modell szemét látjuk; a másik helyzet, mint itt a napszemüvegnél, ahol a foncsorozott felület visszatükrözi a fényt, ezáltal nem látjuk a modell szemét, csakhogy ekkor ennek a használata megint értelmezhető kell, hogy legyen. Pl. Leibowitznak van egy nagyszerű fotója Stevie Wonderről, ahol a vak énekes a jellegzetes szemüvegében van, és a szemüveg lencséjén visszatükröződnek a derítővásznak és ernyők, és ezzel egy humoros helyzetet mutat, másrészt meg jelentést ad annak, hogy egy vak embert látunk. Itt viszont a szemüveg nem szól semmi másról, mint arról, hogy nem mutatom meg magam, a gondolataimat nektek, védekezek, és ebben is egy fontos döntést kellene meghozni az alkotónak. Egyébként szerintem két disznót megér. Az a történet, ami a képhez kapcsolódik, ha van időd, és meg tudod nézni az estiskolások képeit, a közösséget, akik beszélgetnek, kommunikálnak egymással, akkor láthatod, hogy mindazokra a kérdésekre, gondokra itt fogsz tudni találni gyógyírt, és talán vizuálisan is meg tudod fogalmazni, és a képeken keresztül fogsz tudni másfajta útmutatást kapni arra az állapotra, ami a képből és a szövegen keresztül is átjön. Legyél bátor, és köszönjük, hogy ideérkeztél közénk, és hidd el, hogy a többiek is fognak segíteni, hogy képeken keresztül mesélj. (szőke)
értékelés:

Libikóka
A csikk libikókája a hamuja felett...

Örülök, hogy egy ilyen extrém tárgyi környezetet választottál, és hogy a csendélet kategóriájával elkezdtél foglalkozni, dolgozni, annak nem örülök, hogy a csendélet szabályait nem nézed meg, nem veszed figyelembe, gondolok itt arra, hogy egy makrófelvételnél is ugyanolyan fontosak a kép szélein történő események. Nyilvánvalóan a makróból adódóan a makró ugye az optika nagyon közel helyezésével jön létre, azaz a fényképezőgép itt pár centikre szokott jelen lenni a tárgytól, és ezt nehezebb megoldani, pl. a gép alja már érintkezhetett ezzel a műanyag hamutállal, nem tudom, de az biztos, hogy a kép alsó és felső, jobb és bal szakaszain belógnak képi elemek, foltok, ritmusok, amiknek ott nincs helye. A megvilágítás is, ez a jobb felülről érkező fény, amivel dolgozik az alkotó esetleges. Az nagyon jó, hogy a szürkés háttéren a cigarettacsikken megjelenik a fehér, de egy pici kameramozgatással, akár más időpont megvárásával, ha ez természetes fény, az árnyékok felerősödnének, még drámaibb lehetne ez a csikk és a háttér kapcsolata, mert most azon túl, hogy egy makróképet látunk esetleges a kép, zavarosak benne a kompozíciós elemek, a széleke megválasztása. Nem tanácsolom a kép szűkebbre vágását, hanem értelmezésében kérek változtatást, továbbra is mondom, hogy keresd magad, keresd a kézjegyed legyél jelen a képekben, és ha ez megtörténik, a formai jegyek is rendben lesznek a képeknél. Az nagyon jó, hogy makróval kezdtél el dolgozni, jó döntés ez a furcsa, extrém üzenetet küldtél, de ezt tessék ugyanolyan tisztán használni, mintha egy szerelem kategóriát, vagy egy utazás házifeladatot oldanál meg. Egy disznó, és kérem ismételni. (szőke)
értékelés:

Szülinapi ajándék
Barátnőm június 25-én volt 40 éves. Egyedi ajándékkal készültem az ünnepre. Mivel ő szereti a köveket 40 szót írtam 40 kőre. 40 szót, ami számunkra fontos.

Személy szerint én nagyon szeretem ezt a képet, mert az Anita munkáiban nagyon sokszor jelen vannak ezek a kis tárgyak, makettek, csuhébabák, figurák, animációs játékok. Ez egy nagyon kedves verbális és formai játék, talán egy picit a fénnyel még jobban lehetett volna játszani, hogy ezek a kavicsgömbök még jobban kidomborodjanak, és nagyon jó ez az ajándék, amit itt mutatsz. Ha elolvasom a hozzáfűzést, amit a képhez írtál, teljesen értem a szándékot, hogy Anita úgy jelenik meg ezen a képen, hogy a kézírását látjuk, a ritmusát, színeit látom; mégis azt mondom, hogy maga a fotó nem tartalmazza a barátom kategóriának azt a keresését; a személyed, a jelenléted továbbra is csak egy függöny, az alkotói kreativitás függönyén keresztül, szemérmesen jelenik meg csak, sejthető csak. Keresd még mindig a képekben magad, mert még mindig egy vékonyodó falon keresztül beszélünk egymáshoz, ott van az a fal, hogy ez az internet miatt van, a külvilág miatt van, azt nem tudom, de itt is azt mondom, hogy mint geg, mint a Dokumenta fesztivál egy darabja, ez a kép tökéletesen működik, de mitől Anitás ez a kép, hol van benne a megismételhetetlenség? Nem tudom. Jár érte a két disznó, de szeretném, ha a barátom kategóriában is küldenél még anyagot. Ez a leírt történet, hogy a barátom 40 éves lesz, és... akkor lenne számomra személyes, ha látom azt az estét, az embereket, az öleléseteket vagy a csendeteket, a sírásotokat, a korty üdítő melletti elgondolkozást, vagy az eufóriát vagy a táncot – az embert keresem ezekben a képekben.
Hozzátenném, hogy ezek a szavak és kategóriák nagyon jók, és ezekből akár még meríthetünk is a következő leckékhez is, és erre akár jár még egy plusz disznó is, de azt gondolom, hogy az a bátorság, hogy ilyen szavakat leírunk, amik között nagyon határozott fogalmak is szerepelnek, akkor ez egy bátor dolog, ezt ajándékba adni is bátor dolog, de a képi megoldás már bátortalanabb ennél. A tárgy bátrabb, ezek a kövek, és a fotót is kezeld ugyanezzel a bátorsággal, mint a pici tárgyakat, ahogy manipulálod, egyértelműen látszik, hogy a kézi munka, tárgyak alkotásában nagy magabiztossággal mozogsz, és ezt vidd át a fotóra is, hiszen az is egy kézi munkás dolog. Ne félj tőle, ez is ugyanolyan kézimunka, mint a kövek megfestése vagy a csuhébábok, láss neki így, és tedd bele magad. (szőke)
értékelés:

Létraház
Egy átépítés alatt levő irodaház, amiből előbb-utóbb egy át-épített környezet lesz...

Elolvastam a hozzáfűzést a képhez, meghallgattam, megnéztem a képet, álló formátumú kép, ahol a perspektíva szabályai szerint ezek a vasúti sínek, ezek az oszlopok tartanak valahová, a képen kívülre, ha nem tudnánk, hogy ez egy épület alsó gépállásból, akkor akár egy Vasarely kép is lehetne átszínezve. Ez mind rendben is van. De itt is, továbbra is, azt szeretném megfogalmazni, hogy kedves András, még az épített környezet lecke házifeladatban is keresd magad, keresd a kézjegyedet, nem személyes ez a kép, nem szűrődik át semmi rajta azon kívül, hogy ezt megláttad, a látványt beküldted, hogy mitől válik ez megismételhetetlenül a te munkáddá – és nem tudom elfogadni azt a választ, hogy attól, hogy te kattintottad el a gépet. Azok az egyenesek, amik ott talán az ötödik emelettől még sűrűbben futnak, hogy ott lehetne máshogyan komponálni, tekerni ezt a kamerát, de nem is dolgom megmondani, hogy itt kompozícióban mit kellene tenni, de hogy nem értem továbbra sem, hogy mitől a te képed ez, hogyan szűrődik át a világ rajtad a kép nyelvével, ezt továbbra sem tudom megmondani. Ráadásul már nem az első leckénél tartunk, hanem a tizenhármasnál, ahol azt gondolom, hogy joggal várható el, hogy egy csomó feladatot végignéztél, végigolvastál, hogy szűrd át magadon, jelenjen meg a szellemiséged valamilyen módon a képben. Te választod ki a témát, de keresd a kézjegyedet, és kérném, hogy ezt a leckét ismételd. (szőke)

barátom, C
Volt itt ez a barátom házi feladat amire azt mondtátok, hogy akkor dönteni kéne, hogy a barátság vagy a csendélet felől közelítem meg a problémát. Véletlenül sem csend-élet a kapcsolatom a mélynyomó eljárásokkal, még akkor sem, ha mostanábban csak ritkán van rá lehetőségem. Úgyhogy öszebarátkoztam az eredeti fotóval és megpróbáltam megmutatni, hogy én mit látok benne.

Láttuk ennek a képnek az előzményét, ami egy fotográfia volt, amiből ez a grafikai megoldás is táplálkozik. Elvonatkoztathatunk azonban attól a képtől, mert mi ezt tudjuk ugyan, de van, aki csak ezzel a grafikával találkozik, tehát kvázi foglalkozzunk azzal, amit ezen a képen most látunk. Egy tárgyakról, tárgyi környezetről szóló számítógépes grafikát látunk, ugyanakkor ennél a grafikánál is, ami ugye egy fotóból indul ki, és hiába próbálok én elvonatkoztatni attól, hogy láttam azt a fotót, maga az alkotó az alkotási folyamatában is ebből indul ki, a kép megfejtésének és továbbgondolásának a kulcs is ebben van, hogy ez a kapcsolat egyenlőre nagyon primer. Ugyanis az alkotó nem csinált mást, mint fogta ezt a fényképet, és számítógéppel körülrajzolta a kép főbb kontúrjait, de valószínűleg automatikusan csinálta ezt, egy fotosop effekttel emelte ezt grafikává. És ez a probléma, mert a szoftver nem tud döntést hozni, hogy mi fontos és mi nem. Azaz ha megnézem a képet, vannak rajta nagyon is reális elemek, főleg a kép baloldalán, maguk ezek az eszközök; és vannak egészen szürreális, foltszerű dolgok is a kép jobboldalán. De ezeknek az aránya, a hatása, a kölcsönös egymásra hatása esetleges, a szoftver választotta ki ezeket a dolgokat. És itt azt kell, hogy mondjam, hogy ez a primer döntés, a szoftver felhasználása magát a képet is kikönnyíti, a végeredményt, mert én mint néző ezzel a képpel találkozok, ebben lehetnek elvárásaim, ebben lehetnek kompozíciós elvárásaim. Ha megnézzük a képet, az két részre, a és b verzióra bomlik szét, és a két rész logikailag, formailag és érzelmileg sem kötődik egymáshoz. Másképpen; lehet egy ilyen realista megközelítést választani, amikor ezeket az eszközöket reálisan próbálom megmutatni, és lehet egy szürrealisztikusabb megközelítést is, de a kettő most nincs eldöntve, hogy melyik az az út, amivel az alkotó számomra, mint néző számára az érzést, az üzenetet át kívánja nyújtani. Attól, hogy a fényképet körvonalakká redukáltam, még nem oldottam meg a kompozíciós problémákat, amik az előző képnél is jelen voltak. Kikönnyítettem a színeket, elvettem a tónusokat, kétdimenziósra redukáltam a tárgyakat, de más nem történt. Úgyhogy én ezt a képet mint barátom leckét azért nem tudom értelmezni, mert ezt a kapcsolatot ennél a képnél sem látom, ahogyan a fényképnél sem láttuk. Nem történik meg a személyesség, nem vonódik be az alkotó. Lehet ezzel a formával dolgozni, de attól, hogy egy fotós trükköt alkalmazok, ez még nem fogja helyrerántani a kompozíciót. (szőke)

Fekete bárány
Zőőd, zőőd... de mégiscsak a mienk! A legjobb családban is előfordul, hogy van zöld citromdisznó vagy feketebárány.

A képen animációs vagy makettfigurákat, gyerekjátékokat látunk, azért hozzá kell tenni, hogy a címből is következik, és a hozzáírt szövegből is érthető, hogy itt tulajdonképpen egy kvázi realista helyzetet próbál az alkotó létrehozni, megjeleníteni a makettekkel. Márpedig ha ez egy mesei környezet, akkor pl. a Mazsola és Tádé, a Cicavízió, tökéletes környezetet hoz létre a bábműhely, valós emberi helyzeteket hoznak létre a tökházzal, makettfigurákkal. Hogyan érik el? Egyértelműen az elsődleges, a legfontosabb eszköz az, hogy a kamerát elhelyezem, azokba a mélységekbe, ahol nem rálátással, nem felülnézettel, hanem közelítően valós arányokkal láttathatom ezeket a figurákat. Egészen biztos, hogy a Böbe baba, vagy Manócska maguk nem lehettek olyan nagyok, pl. kéttenyérnyinél, mégis mi, és egy generáció úgy nőttünk fel ezeken, hogy akár ezekkel találkozhatunk, ha kilépnek a TV-ből, és méreteikben azonosak velünk. És ezt úgy érték el, hogy a kamera, a szemsík egészen mélyre volt elhelyezve ezen a makettasztalon. Ez Anita képén úgy lehetett volna, hogy lehasalunk egészen a földre, hogy a makettfigurák monumentalitása érződjön, és ekkor mivel egy családot szimbolizál a beállítás, és a legkisebb disznó, aki nem a fekete bárány, a kompozícióban egészen előre kellett volna, hogy kerüljön, mert a nagydarab anya, vagy nem tudom, az a turcsi orrú, nevezzük Zsuzsinak, kitakarta volna lentről nézve. Abban az esetben, ha leviszem a kamerát, akkor felvetődik a kérdés, hogy a család ebben a környezetben, ami valami faapríték, meg talán rongyszőnyeg a háttérben, vagy kas, hogy vajon ez a legmegfelelőbb környezet, amit az alkotó elkészíthetett volna? Ha veszed a fáradságot, hogy a gyufákat, ahogyan én is, megfaragtam, a figurákat elkészíted, sőt még szemüveget is készítesz, akkor miért nem lehet a környezetet is ugyanígy elkészíteni makettszerűen? Láttunk már tőled nagyon mély és fontos képeket, tessék elfogadni, hogy a kép az kerettől keretig tart, ami abban van, az a saját magam önkifejezése. Talán Szőnyi István mondta a Képzőművészeti Főiskolán, hogy a kép egészében a keret az 40 %-ot foglal el; nem az akarom mondani, hogy egy aranyozott keret legyen a figurák körül, hanem még ha egy Dürer-rajzot is megnézünk, egy figura-tanulmányt, ami nincs befejezve, az egész lapon belül, mégis úgy van elhelyezve, hogy a rajz elhelyezése a körülötte lévő üres felületeket is kompozícióvá emeli. Ez nagyon fontos, hogy ezekkel foglalkozzunk; de azért az egy disznó erre a képre megvan. Egy meg a munkára a malacokkal. Egy zárójeles megjegyzés: Ha megint a család fogalmát kiszűröd magadból, akkor én ezt a képet úgy csináltam volna meg, hogy a malacokat vagy az ölembe rakom, vagy a tenyerembe, vagy a melleim közé, vagy ezerféle ötletem lenne – továbbra is azt érzem, hogy nagyon jó ötletekkel dolgozol, és valahol kiszűröd magad ezekből a történetekből, és efelé kellene valahogyan elmozdulni. (szőke)
értékelés:

Hegyi és Szőke szakköri anyagainál arról állapodtunk meg, hogy nem lenne illdomos itt elemezni az anyagokat, hanem azt javasolnám és azt kérjük, az eddigi gyakorlatnak megfelelően, hogy az elemzéseket ti végezzétek el, és a disznókat is ti adjátok, és ebből egy átlagot vonunk és ezt kapja meg a kép. Ezért is nem tudom ezt itt most elemezni, mert érintett vagyok a munkánál. Ezért várom, hogy ti elemezzetek itt is a négyes lecke barátom kategóriájára. (szőke)

Egy videót látunk, ami egészen pontosan meghatározhatóan egy némafilm, egy szélesvásznú, maszkolt képernyő, és van rajta egy felirat, ez a kettőpo, amit én nem tudok pontosan, hogy mi, biztos ez az én tudatlanságom, de az biztos, hogy fontos helyet foglal el ezen a maszkolt képernyőn, de én nem tudtam megfejteni, hogy ez mi. Sejtem, hogy fontos lenne, hogy hogyan kapcsolódik az üzenethez. A képen egy makrófelvételt lehet látni, amit a felső sávban futó üzenet is segít értelmezni, "hol vágtam meg magamat?" Olyan képi jelekkel is dolgozik a film, amikkel elsősorban videoklipekben vagy japán rajzfilmekben vagy reklámanyagokban találkozhatunk, nekem ezzel az a problémám, hogy ez mind elbeszélés, a középső vagyis súlypontos üzenetrész mellett, ahol egy szuperközeliben, makróban egy ujj felületét kellene látnunk, hozzátenném, hogy ezt nem egyszerű filmezni, millimétereken múlik az élesség a felületek mozgatásakor, hogy jól komponálhatóak legyenek ezek a felvételek. Ezt sokszor elpróbálva, vagy statívról szokták megvalósítani. Azaz kicsit olyan ez, hogy ez egy mozgóképes felvétel, de ha a körítés nem lenne jelen, akkor ez olyan lenne, mintha egy kamerapróba kiragadott részletét látnánk, amit körítésekkel meg szövegekkel körülcizellálta volna, hogy az egészből létrehozzon egy történetet. Ugyanakkor szerintem ez nem áll össze egy képpé, legalábbis nem 100 %-osan megfejthető ezeknek a különböző képi jeleknek, feliratoknak és a makrónak a kapcsolata. Természetesen el tudom képzelni, hogy mire utal ez a magyar mondat, értelmezni tudom ezt, de szerintem ebben sokkal több munka van a formanyelvre fordítva, mint amennyit ez az üzenet ér. Mert valójában annyit látok csak, hogy valakinek az ujját megpróbálja egy kamera hellyel-közzel megnézni. Pedig az első lecke ugyanolyan fontos, mint a tizenkettedik vagy az összes többi, tehát szerintem ne az legyen a cél, hogy az első leckén túllegyünk, hanem próbáljuk meg magunkat összetetten, sűrítetten megfogalmazni. Azaz az egy disznó megvan, de én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke) értékelés:

A szociofotó társadalmi kiszolgáltatottság, az élet peremére sodródott emberek és helyzetek ábrázolása. A szociofotó nem paparazzi kép, nem lesből készül, célja nem csupán a megfigyelés. Ennek a munkának alapfeltétele a nyitottság és az, hogy a fényképezőgép optikájának kíméletlen tárgyiasságát a fényképező ember érzékenysége, nyitottsága és empátiája egyensúlyozza. Robert Capa mondása, "ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel" a szociofotóra hatványozottan igaz, ebben a témában elengedhetetlen az, hogy a fényképező ember és a modell között kapcsolat jöjjön létre. Fontos kulcsszó a türelem, a figyelem, az empátia, ezek nélkül nincs szociofotó.

A szociofotónál éppúgy, mint bármi portré munkánál fontos, hogy a modell tudjon arról, hogy fényképezzük, filmezzük, és ehhez beleegyezését adja a megjelenéshez. Ez a kamerát kezelő ember feladata. Az oldalról letölthető (doc és pdf) Hozzájárulói Nyilatkozatot érdemes két példányban kinyomtatni, és a modellel aláíratni.

Kattints ide a feltöltéshez!

Rokonok (Javitás)
Köszönöm az értékelést. Valóban a veszprémi állatkertben készült a felvétel. Több fotó is készült ezekről a majmokról. És mikor végre megvárta a mama a gyerekét és átölelte, ez annyira emberi volt. Ezért tettem fel ezt a képet a "család"leckéhez. Azért tettem középre a párt, mert ez a lényeg, igaz, a formák és színek hasonlóséga ezt az anyai érzést, amiről valójában akartam, hogy a kép szóljon inkább tompítják, mintsem erősítik.

A képpel egy tágabb megfogalmazásban már találkozhattunk, és ott egy hosszabb leirat csatlakozik a képhez, jelenleg a két kép összehasonlításában azt látjuk, hogy nem történt más, minhogy az alkotó a számítógépen szűkebbre vágta a képet, az előző kompozíciót. Énszerintem itt még a család házifeladattal foglalkozni kellene, mert attól, hogy a két majmocskát szűkebbre vettük, még nem oldódott meg az előző kép minden problematikája, kérdése, tehát köszönöm, hogy ezt a javítást beküldted, de nem tudom így elfogadni ezt a 14. lecke javításának, így azt visszaadnám pótlásra. Nem erre a témára, hanem a család fogalomra; nagyon kérem az alkotót, hogy láttuk, több olyan munkája van, amiből látjuk, hogy tud értékelni, tud sűríteni, hogy ne meneküljön el a könnyebb lehetőségek felé, és próbálja meg ezt a leckét is visszafordítani maga felé, és ne mások felé leképezni. (szőke)

Kapocs
Minden mindennel összefügg. Eredetileg medencés képet akartam, aztán nappal szemben fényképezettet. Végül ez lett belőle. Majd a többit is feltöltöm egyszer. Ez a kapocs nem köt össze semmit semmivel. Le kellene vágni a körmöm.

Elsősorban azért érdekes kép, mert egy olyan emberi testrészt mutat meg, egy látszólag jelentéktelen emberi testrészt, ami ilyen közelségben, ennyire szembesítő módon ritkán látható fényképen - mindattól, ami valami manifesztálható, távol kerülünk, naturálissá válik a kép, a makróvilágtól, a körömágyra gondolok, a bőrfelületre, és ezt a fény is okozza, amivel meg lett világítva a testfelületet és a tárgyat, olyan az egész ettől a narancsos-vöröses fénytől, mintha szolarizálva lenne, a laminált asztallap is egészen kiégetté válik. Igazából ilyen képeket, amin egy valóságos tárgyat elhelyezünk egy elefánt vagy egy sündisznó mellett, olyankor használunk, amikor a méretezést próbálja a néző számára bemutatni, pl. hogy a gémkapocshoz képest az a valami mennyire nagy vagy kicsi. Nem vagyok biztos abban, hogy ennek a kapocsnak itt ilyen szerepe volna, hogy az ujj méretére utaljon. A címmel ugyanakkor nem nagyon találom a fogódzót, azon kívül, hogy igen, van egy kapocs a képen, hogy mi mivel kapcsolódik össze, itt az alkotó is utal erre, hogy a kép sem akar semmivel sem összekapcsolódni, viszont akkor az a kérdésem, hogy a cím az erőteljesen valamilyen kapcsolódásra utal, akkor mi itt a megoldás? Mivel ez az első lecke, a kapocs szó talán szimbolikus jelentéssel bír, és az estiskolához, az estiskolásokhoz való kapcsolódásra akar utalni. Ez egy jó irány, ha ez a történet, és egy jó szellemiség, de ehhez a képi elemeket is hozzá kell rendezni, és nem csak egy verbális játékkal, egy valóságos kapoccsal, hanem egy picit átértelmezve, pl. egy ujjat, körmöt abszolút lehet témának használni, és nagyon izgalmas tud lenni egy íves felület, a bőrfelület a maga sérüléseivel. Ez a kép most olyan, mintha egy megyei újság hirdetményéből került volna ide, valamilyen körömjavító anyag kapcsán. Nem tud átlépni abba a személyességbe, abba a lírába, ami elvileg elképzelhető lenne, ugyanakkor nem kellően sokkoló a kép, ha ez tudatos választás. Itt is azt érzem, hogy nincs pontosan eldöntve hogy mi az üzenet, mit akarok elmondani, és ezt kellene még tovább erősíteni a következő leckékben. (szőke)
értékelés:

Klastrom portréval
Klastrom tükörképe, egy általam 20 éve rajzolt portrémon.

Kiemelem, hogy egy jó választás ez a kép az épített környezet leckére. Három felfedezhető síkkal dolgozik az alkotó, amelyben a tükröződést is használja. A klastromrom egyik oldalépítménye, egy grafikai munkát, egy szénrajzot, ami egy önportré, és sziluettszerűen a tükröződésben sejthetően az alkotó is látszik. Nyilván egy önportré kettőződik, mert egy régi szemlélet, a mostani fotós dokumentációja, és egy sérült, múltat idéző felület hármas játéka az, amit látunk. Nagyon szimpatikus az, ahogyan a töréseket felhasználja, hogy a régi épület szinte belemetsződik, szétrepeszti a tudatot, a fejet, azt az arcot, ahogyan a múltból a jövőbe, felénk tekint a modell. Ez érett, felnőtt gondolkodás. Annyit jegyeznék meg, hogy a kép jobb oldali részén ez a számomra nem pontosan értelmezhető keret ezt a hármas egybemosódást profanizálja, megtöri a lebegést, tudom, hogy belevágva ott a fül, állkapocs és nyak formái is sérülnének, tehát nem vágni kellene, hanem mivel ez egy torzított tükröződés, a kamera és/vagy a tükröződő felület elbillentésével ezek a paszpartuszerű keretek eltüntethetőek lennének. Ez a munka nagyon időigényes, millimétereket elmozdítva lehet egy ilyen beállított helyzetet létrehozni, és ez itt megéri, hiszen ez a célja, hogy ezt a hármas összeolvadást megvalósítsa, azt kell, hogy mondjam, a keret ezt a megfogalmazást pongyolává teszi. (szőke)
értékelés:

Kukucs

Nem csendéletet látunk, láthatunk, ha akarjuk, el lehet vinni abban az irányba, hogy ez egy csendélet, de nem. Ez egy portré. Beszéljünk először is a kompozícióról. Látunk egy kalapácsot, egy szobortöredéket meg valami hátteret, ami talán épp ugyanaz a csomagolópapír, amit az előző képnél is láttunk. A kalapács nincs kapcsolatban magával a szoborral. A kalapács mint egy felkiáltójel, a szobor mint egy pont, de nem igazán látom a két tárgy közötti kapcsolatot. Andrásnak tetszik ez a fajta perspektivikus ábrázolás, én azt mondom, ha csak egy kicsit elfordul a kalapács, csak egy öt fokot, akkor már összeköthető lenne a tárggyal. A másik kérdés az maga a kép üzenete, amivel kapcsolatban nem véletlenül szögeztem le, hogy ez egy portré, mégpedig Berecz István önarcképe és egy lelki helyzetről, egy küzdelemről, egy kérdésfelvetésre adott válaszról beszél a kép. Ha ez pedig így van, vissza kell utalnunk a kompozícióra: ha ez egy helyzetjelentés, lényegesen nagyobb teret hagynék, ahol ezek a manifesztumok megjelennek. A nagy üres térrel, a csönddel lehet ezt a drámát fokozni. Most nagyon szűkre van komponálva, itt most túl közel vagyunk, az orrunk elé van tolva ez a két tárgy, és ez a közelség zavar a dráma érzékelésében. (szőke)
értékelés:

Tizenegy bubi
Nem tudom egyetlen leckébe küldeni. Tavasz, család és gyermekkor egyszerre és azonos súllyal. Az archívumból való, ezért talán inkább szorgalmi?

Nagyon erős a kép, nemcsak azok ám a bubik, amiket itt mi szappanbuborékként látunk! Van itt egy vita köztünk, de én ezt elfogadom gyerekkor-leckének azért, mert a gyerek maga életlen, tehát nem egy konkrét gyerek ábrázolását látjuk, hanem csak egy utalást; az éles és a konkrét az a szappanbuborék. Én is szerettem szappanbuborékot fújni, nekem nem volt ilyen készülékem hozzá, hanem rendes szappanból kutymászoltam szívószállal, de nagyon jó délutáni elfoglaltság volt. Nekünk volt macskánk gyerekkoromban és nagyon szerette, mikor szappanbuborékot fújok, mert jót játszott velük, amint harapdálta a buborékokat. A képen több képsíkot látunk, az egyik maga a buborékok síkja, mert nagyjából egy síkra vannak élességben hozva. Ezek a kis körök, mint halmazok ezek már önmagukban is jelzik a gyermekkort, annak az ártatlanságát, az emlék foszlékonyságát – ez maga egy nagyon jó utalás. A hátsó síkban látjuk magát a buborékot fújó kislányt, aki az életlenségben is szépen van ábrázolva. Szépek a fények, jók a formák, nagyon szuggesszív maga az emberábrázolási része is ennek a képnek. (szőke)
értékelés:

Tenyérélet
A kép több képszekvenciából áll. Először egy ferde tükrön 2 elemlámpa segítségével lefotóztam ez egyik kezem. (a másikban a gép volt:)) Tehát a képen nem két hanem egy kéz van +annak a tükörképe. Ezután csináltam néhány textura fotót külön, és ezt digitálisasn raktam a tenyérre. Majd kapott még egy kis keretet is. Nagyjából ennyi.

Üdvözünk az iskolában! Első leckére egy nagyon-nagyon erős megoldást látunk, és most rögtön le is szögezem, hogy három disznó. Régebbi estiskolások talán ezen megütköznek, mert tudják, hogy a Pedellus hideglelést tud kapni ezektől a képkeretben a képkeret című keretezésektől. Azt kell, hogy mondjam egyébként, hogy itt az a keret tulajdonképpen elfogadható lenne, ha nem lenne benne ez a fehér, mert a két színbeli különbség pontosan elég lenne ahhoz, hogy érzékeltesse magát ezt a keretet és archaizálná is ezt a történetet, de én ennél visszább megyek. Látunk egy nagyon pontos leírást, hogy állt elő ez a megoldás, és én azt mondom a Sándornak, hogy bízzon annyira az első megérzésében, hogy nem kell túlbeszélni egy ilyen történetet. A tenyér önmagában ezekkel a fényekkel, ezzel a kék maszatolással, ez önmagában gyönyörű, és működik, nem kell ehhez sokkal többet még hozzátenni, ez így erős és érvényes kép lenne mindenféle magyarázás nélkül. Nagyon jó az irány és remélem, hogy ezt a minőséget fogja a továbbiakban is hozni Sándor, csak bízzon annyira önmagában, hogy az első megérzése az helyes. (szőke)
értékelés: