8. lecke (gyermekkor)

gyermekkor

gyermekkor

Mazsi, ezt nem úszod meg annyival, hogy szelektív feketébe teszed magad. Tessék ezt megcsinálni képben, ne legyél lusta arra, hogy ami a fejedben van, azt a valóságban és ne a szoftverrel oldjad meg. Ha jól értem a képet: adva van egy lány, aki már felnőtt kihívásokkal néz szembe (felnőtt környezet) de amikor megriad ettől, menekül a macihoz, a gyerekkorba, abba a boldog időbe, amikor nem kellett felelősnek lennie (mackó, gubbasztás). Nos, ennek most a környezet rendezetlensége ellentmond. Ahhoz, hogy a kontraszt meglegyen, nem a szelektív színezés kell (borzalom az, te is látod), hanem az, hogy te, a szereplő a maciddal, és a környezet formai, érzelmi kontrasztba kerülj. Tehát rendezni kell. Gondold végig, hogy a gombos szőnyeg mit sugall, adja-e a felnőtt ízt? Az ágy még valahogy igen, de a többi nem annyira. Szóval az a feladat, hogy találj egy olyan helyet, ami kellően felnőtt és rendezett, és ebbe kerülj bele te, aki visszavágyik. Szerintem így lehetne ezt megoldani. (hegyi)

Kisleánykori álom

Kisleánykori álom

Ezt egy nagyon jó gondolatnak tartom. Minden lány álmodozik erről, hogy milyen lesz majd akkor, ha ő ott lesz ennél a helyzetnél, nyilvánvaló először arról, hogy mi van akkor, ha ő koszorúslány lesz, és majd a testvére, vagy bármelyik közelálló rokon megy férjhez, előbb-utóbb titkon, aztán már kevésbé titkon, azért ezek a gondolatok végigmennek, és hát el is kísérik az úton a szereplőt. Aztán van, aki ebből kimozdul, és azt mondja, hogy őt ez a fajta habos-babos világ nem érdekli, van, aki meg akarja ezt valósítani, és egy beteljesülés az, ha ez az álom megvalósul. Ez a része tökéletesen jól működik. Ami az egészben a kritikai rész, és ez is érződik ezen a képen, ami az alkotó kritikai megközelítése ehhez a világhoz, hát arra még rá lehetett volna egy kicsit erősíteni. Túl közel vagyunk. Nyilvánvaló, hogy a hely nem biztos, hogy lehetőséget adott arra, hogy akár egy lépésnyit hátra lépjünk, de jót tett volna neki, ugyanis akkor lenne ez egyértelmű üzenet, ha ez a szereplő úgy állna itt ezek között a felakasztott vállfák között a túlkínálatban, hogy az egésznek a ritmusában több legyen a szociografikus megközelítés. Ugyanis itt nem a szereplőről van szó, bárki behelyettesíthető ide, nem tudjuk, hogy ki a szereplő, de azt igen, hogy itt van valami az álommal és a megvalósulással, valami kicsit keserű utóíz, és ez fontos lenne, hogy ez egy egyértelmű legyen. Ezt tudom hozzátenni. Ettől függetlenül nekem ez egy 3 csillagos kép, a leckemegoldással még várok. És tessék egy kicsit több teret hagyni, tessék bátrabban kezelni a környezetet, mert az fontos, ő a barátunk. Igen, oda kell arra figyelni, hogy hogyan rendezzük, meg hogy milyen egyéb, esetleg a figyelmet elvonó, vagy esztétikailag nem oda illő tárgyak vannak, de azért csináljuk a képeket, hogy ezt begyakoroljuk. (hegyi)
értékelés:

hófehérke

hófehérke

Örülök annak, hogy Viki elkezdett a diavetítővel játszani, ráadásul szerintem ez egy jó irány, mert elég érdekesen vetítődik itt a fejre a figura. Van egy Picasso-s érzete ennek az egésznek. Jó lett, és örülök annak, hogy ezt megcsináltad. Talán én meghoznám azt a döntést, hogy annál a törpénél, aki nézi Hófehérkét az ágyban, ott a törpénél én már vágnék, mert az a törpe oda nekem már nem kell. Az tök jó lenne, és dinamikailag izgalmas, ha mindenki egy irányban kifelé menne a képből, több feszültség lenne benne. Ez tudom hozzátenni. Egyébként a dolog rendben van, a gyermekkorra is jól rezonál, úgyhogy megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is, mindazzal együtt, hogy billeg egy kicsit a kompozíció. Benne van az álmodozás, a visszatekintés, a gyerek magányossága, minden. (hegyi)
értékelés:    

Régen a mezőn

Régen a mezőn

Filmszerű a képi hatás, egy kiragadott képkockának tűnik az egész, és ez egy jó gondolat, annak is örülök, hogy nem ragaszkodunk a tökéletesen élesre vasalt képhez, az élet az mozgás, dinamika, és ebbe belefér az, hogy bemozdul a modell, ebbe belefér az életlenség. Mert a kép rajzolata, legalábbis, amennyire ki tudom venni ebben a méretben, az éles lenne, tehát, itt a modell mozdult, de ez a dinamikát hordozza. Jók a pitypangok, jó a modell haja, tulajdonképpen a környezet is tökéletesen rendben van. Amivel nem nagyon tudok mit kezdeni, az az, hogy a modell valahova maga elé néz, de ez jócskán kint van a képhatáron kívül. Ahhoz, hogy ez tömegében is hordozza a dinamikát, nekem függőleges irányban nagyon szűkre van ez vágva. Többet adtam volna, a pitypangot tartó kéz biztos, hogy bele kellene, hogy férjen, és akkor valahogy létrejöhetne egy olyan hármas, ami elkezdi dinamikusan mozgatni ezt a belső ritmust. Most ez csak a pitypang és a szemek között mozog, ami létrehoz egy ide-oda mozgást, de ez kevés ahhoz, hogy ez örvényként elkezdjen forogni, márpedig, ennél a képnél erre szükség volna. (hegyi)
értékelés:

Akarsz-e

Akarsz-e

Rögtön hozzáteszem így az elején, hogy valamilyen technikai dolog történik a képeiddel, legalábbis az utóbbi 3 képpel, amit beküldtél, amit nem nagyon értek. Ebben a méretben ez nem igazán érzékelhető, de amit beküldtél, az ennél lényegesen nagyobb volt, és ott valami nagyon furcsa töredezettség, vagy roncsolódás történik a formákkal. Ettől egy kicsit olyan zizis az egész. Majd erről beszéljünk, hogy ez mi lehet, hogy ez mennyiben tudatos, és mennyiben valami technikai folyamatnak a problematikája. Ami a képet illeti, ez egy nagyon elgondolkodtató fotó. Érzek egyfajta gondolati párhuzamot Diane Arbussal, aki a kézigránátos fiút lefényképezte. Még mielőtt arról beszélnétek, hogy Hegyi megőrült, és ezt a két képet hogyan hozhatja össze, egy kis türelemre intek mindenkit, mert gondoljuk végig, hogy miről szól az a kép, vagy milyen érzelmeket hoz ez. Azért hoztam ezeket párhuzamba, mert mind a kettőben ott az érdekesség, hogy az ember először valami mást is gondolhat. Gondolhatja azt, hogy ennek a gyereknek csak belement egy kavics a cipőjébe, mint ahogy Arbus képéről is gondolhatod azt, hogy a gyereknek csak rossz napja volt, aztán felfedezed a kezében a kézigránátot. Itt ennél a képnél azt a borzalmasan nagy magányt, hogy nincs ott egy haver, nincs ott egy kiskutya, nincs egy farönkre dobott kabát, semmi nem utal arra, hogy ő ne egyedül lenne. És ha az ember elindul ezen a nyomvonalon, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a cipőbe ment valami, hanem lehet, hogy ez a magány, vagy egyedüllét az, ami őt odasodorta erre a farönkre, és ott már a saját belső történetébe befordulva nem is a valóságban van jelen már, hanem mint egy ilyen hospitálás, öleli magát, vagy fogja magát elringatni. Nagyon érdekes kép. Azt gondolom, hogy nagyon beletalál valamilyen érzelmi helyzetbe, amikor otthagynak a haverok, amikor nincs kivel lemenni a játszótérre, mégiscsak odamegyünk, mert megszoktuk, de egyik haver sem jött velünk. Furcsa élmény ez a gyerek magány. Köszönöm, megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is, mondom ezt azzal együtt, hogy ezt a zöldes árnyalatot én nem tenném rá. Értem én, hogy ez mintha visszavinne egy kicsit a múltba, de nincs erre szükség, a kép önmagáért beszél, működik enélkül is. (hegyi)
értékelés:    

Téli emlék

Téli emlék

Na, végre kapok valami olyat, amiben derű van, amiben erő van, amiben szabadságérzés van. Egy kicsi félelem is van, hogy vajon most hová fogok csúszni, és hogy biztos sikerül-e a gyakorlatot gond nélkül befejeznem, de ettől függetlenül ez egy jól megoldott lecke. Benne van minden, ami a gyerekkorra jellemző, a lendület, a játék. Ilyen szempontból ez egy jó megoldás. Ha majd a továbblépést keressük, akkor az ott lesz, hogy olyan pillanatot kell találnunk, és hát ez a legnehezebb, mert ettől lesz egyedi és megismételhetetlen, és képkeretbe való a kép, hogy mind a két kezéből, vagy legalább az egyik kezéből valamennyi legyen, most mind a két kézfej csonkolódik attól, hogy benne van a hóban. Hogy ne legyen ennyire beszorítva ebbe a helyzetbe, mert túlságosan szűknek érzem a határokat. Lehet, hogy ha ez egy magasabb helyzet, akkor nagyobb dinamikát sugároz. Lehet instruálni annyira a modellt, hogy mivel ő ezt a játékot biztos élvezi, hogy ha apa megkéri, hogy csúszkáljon egész délelőtt, akkor megnézem, hogy honnan van az a jó fényviszony, hogy szikrázzon az a hó, és ebben a szikrázó hóban kezdünk el egy csúzskálást, és akkor azt mondom, hogy tényleg, verd oda a sarkad, hogy nagyot robbanjon az a hó, a kezeddel valamennyit mozdíts még ezen, tehát instrukciókkal lehet segíteni ezt az egész helyzetet, és száz százalékig biztos vagyok benne, hogy ha ezt az ember türelemmel, humorral, és szeretettel tudja megoldani, akkor a gyerek ebben abszolút partner lesz. Ez majd a továbblépés része, ettől függetlenül ezt a leckét én megoldottnak tartom ezzel a képpel. Mindenféleképpen követendő és jó iránynak tartom, hogy a gyerekből nem kell mindig drámát csinálni. Nem minden történet az Árvácska. (hegyi)
értékelés:    

Gyermekkor

Gyermekkor

Igen, ez egy érdekes szituáció, amikor a gyerek a szabadságának a határait feszegeti, hogy mit szabad csinálni, és mit nem, és ránk szólnak-e, vagy nem. Talán annyit azért tegyünk hozzá, hogy ennyire kimetszve a környezetéből ez kevésbé hozza a szituációt. A megfigyelés, és a gondolat abszolút fontos. Azt gondolom, hogy ezek nagyon fontos pillanatai a gyermekkornak, de engem nem érdekel a Turul madár ott az égben, meg nem érdekel a várnak a részlete, sőt, a híd is csak másodlagos ebben a formában. Miközben az a bázis, amit ő néz, az, hogy ő mihez képest van itt fent, milyen magasan is van, milyen szituációban van, honnan jön, hová tart, ezekre ez a kép most nem ad választ. Ezt most visszaadom ismétlésre úgy, hogy keress egy modellt, akit instruálsz ebben a szituációban egy darabig, és aztán hagyod, hogy elkezdje ő ezt a dolgot megoldani. Legyen hozzá türelmed, hagyd őt játszani. Az instrukció nem kell, hogy bonyolult legyen, elmondod neki, hogy azt kéred, hogy mászkáljon fel és alá, és próbálja meg a maga élményeit és érzéseit átélni, és te meg legyél készen. De már előtte érdemes ezt az egészet lepróbálni, vagy legalábbis a kamera nézőpontját megkeresni, hogy mi az, amit befog, és milyen távolságra. Visszaadnám. (hegyi)

metál angyal

metál angyal
metál angyal

Tűrhető ünnepeket, és elviselhető újévet! (a címet Ájronmennek küldöm)

Reakciót kapunk tulajdonképpen erre az egész ünnepi feelingre, és ráadásul egy szeretetteljes üzenetet is kapunk, hogy Ajronmen kapott ajándékba egy csomó alumínium angyalt, és ezek számomra nagyon erősek. Ugyanakkor azt mondom, hogy Pista, jó lenne, ha értékén kezelnéd a kuszaságot, vagy a slendriánságot. Nagyon fontos. Nem akarom tőled ezt elvenni, nem akarlak én felöltöztetni téged kantáros nadrágba, meg nyakkendőbe, hogy te most félrenyalt hajjal szépen üljél rendesen a helyeden, mert ez szerintem ostobaság lenne a részemről. De az szerintem egy jogos elvárás, hogy gondold végig, hogy a második képnél az a két kéz hogyan szerepel, mert ez így most nekem olyan esetleges, és nem jó üzenet, hogy ott van valaki, de őt most tartjuk-e annyira fontosnak, hogy megjelenjen, mint szereplő, vagy nem. Ha nem, akkor miért van ott? Az első képnél is van problémám, mégpedig az, hogy van ez az egészen furcsa ködösnek tűnő, párás, nyirkos külső világ, és ehhez képest van egy belső, ami mint párhuzam tökéletes, ugyanakkor teljesen halott a belső ügy. De ez nem az a fajta jó halottság, ami morbiddá tenné ezt az üzenetet, hanem egyszerűen csak bedöglött a tónus. Ehhez az kellett volna, hogy valamivel derítsd a belső teret. Akár úgy is, hogy nem az angyalra deríted a legtöbb fényt, hanem magára a koszorúra, ez már a te mondanivalódnak a kérdése, hogy mit akarsz ezzel mesélni, hogy az angyal van a középpontban, a koszorú, vagy, hogy mi ennek az egésznek a bánatos humora. A lényeg az, hogy valami felé el kellene ennek mozdulni, mert az nem elég, hogy ezt meglátod. Én értékelem, de azért lássuk be Pista, hogy ennek fent kéne maradnia az utókor számára úgy, hogy nem mondja azt egy két hete fényképező valaki, hogy jajj, de hát ilyet én is tudok, sőt, én még be is kapcsolom a vakut. Nem a vaku lett volna a megoldás, de az biztos, hogy jót tett volna, ha akár egy íróasztal lámpát odaviszel, és azzal valamilyen fényt adsz a belső térből. Még az sem baj, ha az egy meleg tónusú fény, mert akkor legalább van valami különbség a külső és belső világ között egyébként is, szóval jót tett volna neki. Ráadásul furcsa egy gyermekkor, ahol sörös dobozokból csinálunk angyalt, már a gyerek szempontjából mondom ezt, mert elég korán szembesítjük akkor őt nem csak a fogyasztói társadalommal, hanem annak negatív hatásaival is, magyarán a részeg apával. Mindenesetre azt gondolom, hogy ez most így, miközben egy nagyon erős gondolatiság, és van humora is, a Pistás humor megvan, eközben a technika megint egy kicsit megbicsaklik. Attól még, hogy megvan az üzenet, attól még lehet azt normálisan csomagolni. (hegyi)
értékelés:

Tessék mind megenni!

Tessék mind megenni!

A hangulat, az ötlet, a színészi játék, minden fantasztikusan jó, és mindennel egyetértek. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy ez a mániámmá vált, mert az utóbbi elemzések egy részénél ezt elmondom, hogy a környezeti hatásokat nem biztos, hogy elégségesen hagyod érvényesülni. Ez inkább most egy portré, mintsem, hogy a zsáner felé menjen el, hogy ő most itt szenved ezzel a levessel. Pedig a hatás jó, ő mindent megtesz, meg a leves is jó, meg a kockás ing is jó, meg a kockás terítő is, tehát ez mind rendben van. Két eset lehetséges. Az egyik az, hogy még szigorúbbak vagyunk, és egyszerűsítünk, tehát minden olyan dolgot, ami zavaró formaként bekerül a képbe, levágunk. Megyek sorba, elindulunk az óramutató járásával megegyezően, tizenkét órától haladunk ugye. Ott vagyunk fél kettő magasságában, ott vagy egy osztás, az talán még megmaradhat. Aztán megyünk tovább, négy óra körül van egy ilyen belógás, gondolom szerepelt itt még valaki az asztalnál, az problémás, azt le kell vágni. A baj az, hogy ezt inkább ott kellett volna kivenni, mert hogyha ezt elkezded levágni, akkor egyszer csak eljutsz odáig, hogy akkor már le kell vágni azt a maradékot ott a háttérből is, tehát akkor az osztásig vágni kell a háttérnél. Aztán haladunk szépen tovább, hat óra magasságánál, a kép aljánál belóg egy pohár, ami nem lenne rossz, ha benne egy kis Bambival lenne mondjuk fél öt magasságában, de benne a képben. Így, hogy most van ott egy ilyen kis ív, ez önmagában inkább hiba, mint képalkotó elem, mert nem jól értelmezhető, és erre is azt mondom, hogy levágandó. Igen ám, csak ha ezt levágod, akkor belevágsz a tányérba is, ami nem nagyon baj, de akkor belevágsz a villába is, az viszont meg már baj. Haladunk tovább, és akkor van ez az egész, tulajdonképpen jobb oldal, ahol tizenegy óra magasságában elindulnak lefelé ilyen függőlegesek, amik valamiknek az árnyékai, vagy nem tudom, amire azt mondom, hogy viszi el a figyelmet. Tehát, ha már ez egy ilyen erős portré akar lenni, akkor egyrészt a rendezésnél oda kell figyelni, hogy minden felesleges manifesztum kikerüljön, másrészt, ami meg utólag kell, azt levágjuk. Minél kevesebb olyan forma induljon el a képen, aminek nincs befejezése, és nincs szerepe. A másik verzió az, hogy kicsit tágabbra vesszük ezt az egészet, ugyanebből a nézőpontból, és hagyjuk azt, hogy a pohár belekerülhessen, és az egésznek legyen egy nagyobb levegője, hogy ez az egész szituáció arányaiban egy kicsit elmozduljon az ebédelés felé a szereplőről, és akkor kerül ez majd egyensúlyba. Ha gyerekkorról beszélünk, annak azért van hangulata: és ültünk apámmal a kiskocsmában, és megint meg kellett ennem azt a vacak paradicsomlevest, miközben tudta, hogy utálom, és miközben már beszélgetett a nagybácsival, és kicsit több alkoholbevitel folyt, így én nagyon unatkoztam, és a lábammal az asztal alatt rugdostam a térdét apámnak. Na, igen ám, de ehhez a sztorihoz kell a környezet. Úgyhogy én azt mondom István, hogy ez egy 3 csillagos leckemegoldás részben, részben meg ismétlés. Jó? (hegyi)
értékelés:    

Tükör

Tükör

Baba és maci.

A nézőpont jó, a megoldás is jó. Azt nem nagyon értem, hogy miért vagyunk a természetben, de nyilvánvaló, hogy van ennek valamilyen oka, csak akkor ezt valahogy be kellene tudni kapcsolni. Megint azt mondom, amit itt néhány elemzésnél már mondtam, hogy túl szűkre van vágva a környezet, ettől van egy bensőséges hatása az egésznek, ugyanakkor nincs értelmezve az, hogy miért hagyom benne a háttérben ezt a zöld növényzetet, így sem a szürrealitása nem tud elindulni rendesen a dolognak, sem a realitása. Már pedig a kettőből ellensúlyozva jönne ki a megoldás. Az irány jó, és kedvelem ezt a képet. Kérnék egy ismétlést, és ez most 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

De jó volt gyereknek lenni

De jó volt gyereknek lenni

Elég szürreális a háttérben az a figurális megoldás, az a történet, ami ott létrejön, gondolom, világsztárokat akartak megidézni, talán Jimmy Hendrixet látom, Deák Bill Gyulát, Schwarzeneggert, meg nem tudom még kit. De most ennek az erejét, és annak a bemozdulásnak az erejét, ami egyébként egy jó kiindulási alap lenne, itt az előtérben álló két szerencsétlen nekem lerontja. Úgyhogy ha már, akkor nyugodtan vágd le a lábaikat, mert nekem azokra nincs szükségem. Ott, ahol a fém lépcsősor véget ér, simán vágható lenne ez a kép. Akkor sem mondanám, hogy száz százalékig meg lennék vele elégedve, de akkor legalább formailag feszesebb lenne az egész. Azért ez most nem olyan erős gyermekkor megoldás. Akkor lenne ennek hatása és ereje, ha hagynád a teret, hogy kihozza magából a legtöbbet, és ez az által lenne elérhető, ha ez a két ember tényleg ott a semmiben állna. Hogy van egy ilyen vurstli valahol a prérin, és van két már nem olyan nagyon fiatal, de azért még a gyermekkorával valamilyen kapcsolatot tartó felnőtt, akik nézik ezt a forgatagot, felismerhetetlen forgással - tehát a hosszú záridővel abszolút egyetértek -, és ábrázolnád azt, hogy ők magányosak. Akkor igen, akkor lenne hatása! Ennyire szűkre vágva ez a dolog nem tud működni. (hegyi)

Mély az álom

Mély az álom

Személyes, szubjektív meglátást kapunk, és ennek nagyon örülök. Anna az ábrázolással megoldotta azt a problémát, ami az alvó emberek ábrázolásánál létre szokott jönni, hogy vagy nagyon kiszolgáltatott, vagy félreérthető arckifejezések vannak a képen. Azt gondolom, hogy ez egy abszolút jól beazonosítható helyzet, egy délutáni szunyókálás, a maci is nagyon jól ábrázolódik. Ami szerintem, a későbbiekre nézve egy kicsi átigazítást kíván, az a tónusrend, pontosabban, a világítás. Van egy főfényünk, ami nagyjából felülről érkezik, és én itt most nem is elsősorban arról beszélnék, hogy ott a helyszínen mit is lehetne ezzel kezdeni, hiszen valakinek az álmát, a pihenését rögzíteni nem egy egyszerű feladat, hogy ne ébresszük őt fel. Inkább arról van szó, hogy utómunkában mit lehet ezzel kezdeni. Ezt úgy hívják, hogy maszkolás, egyensúlyt teremtünk a képen, hogy a legfontosabb információk a helyükre kerüljenek. Mi is az, ami itt az információt közli? Elsősorban az arc, és ennek kellene minden alárendelve legyen, még egyszer mondom, a tónusok tekintetében. Most, ha megfigyeljük, a váll, a nyak, a mellkas az, ami a legvilágosabban szerepel, talán a profilból is valamennyi. Ezeket a részeket kellene úgymond kijelölni, és sötétebbre venni, és visszahozni tónusban úgy, hogy egy olyan arányrendszer állhasson fel, ami a térbeliséget megtartja, ugyanakkor nem viszi el a tekintetet a képhatár széleire, vagy a képhatáron kívülre, vagy legalábbis benne tartja abban a háromszögben, ami most a gyerek keze, az arca és a maci között létrejön. Ettől függetlenül ez egy 3 csillagos kép, és köszönöm szépen. Arra bátorítanám Annát, hogy az első három leckére küldjön képeket még, még, még! (hegyi)
értékelés:

Lovak

Lovak

Ágnes, én ezt már többször elmondtam, és most sem tudok mást mondani, mint hogy a kamera nézőpontjának a megválasztása baromi fontos. Most vagy lemegyünk a gyerek szintjére, és onnan próbáljuk ezt az egészet, mint egy belső élményt megfogalmazni, vagy kívülállók vagyunk. De ha kívülállók vagyunk, akkor állj fel egy padra, és akkor csinálj ebből egy lenyomatot. Emeld fel magasra azt a kamerát, és csináld meg! Akkor legyen az egésznek egy ilyen tényfeltáró jellege. De most ebből a nézetből ez csak egy tanulmány, ez nem kép, ez önmagában így még kevés. Idétlenek ezek a játékok, ez tény, én is látom, aki ezt tervezte, annak a lelkivilágába azért belenéznék, de az biztos, hogy sem nem szerethető, sem nem félek tőle, semmit nem érzek. Miközben hát, a lényeg ez lenne, hogy legyen hozzá valamilyen közöm. De te tudsz engem ide behívni, én magamtól ezzel nem tudok mit kezdeni. Rajtad múlik! Tudod mi az, hogy komolyan venni a fotózást? Hogy nem érdekel a külvilág, amíg dolgozol, hogy nem egy póz, hogy de kafa fényképeződ van, hogy nem kifelé szól, hogy művészkedünk, hanem hogy belső kényszer és belülről fakadóan amikor csinálod, akkor tojsz rá, hogy mit szól aki épp veled van, hogy menne-e tovább, hogy mérges rád, mert várni kell rád, vagy hogy dicsérget, mert egyik se számít. Ne veszítsd el a fókuszt. Ideje, hogy rákapcsolj, hogy magad előtt is bizonyítsd, hogy nem csak talált képek okán vannak azok a leckemegoldások. (hegyi)

Anya haragja

Anya haragja

Nem lát tőle engem rendesen...

Ez tulajdonképpen egy plakát, és ha a családon belüli erőszakról kellene valamit mondani, akkor erre ez egy tökéletesen rendben lévő kép. Az, hogy ez anya haragja, vagy hogy ez micsoda, az most ilyen szempontból mellékes, lehet apáé is. Azt gondolom, hogy ami ebben izgalmas, az a párhuzam, ami ezek a tüskeböki bogyók és a fiatalember megjelenése között van. Az ő tekintete, a félelem, a csüggedés, ami ebben benne van, az mind nagyon, nagyon erős. És itt most akkor az a kérdés, hogy mit kezdünk ezzel a kompozícióval. Ha ez egy plakát, akkor ki lehet használni úgymond az üresen hagyott részeket arra, hogy oda valamit feltegyünk szövegileg, de hát, most ugye egy fotóról beszélünk. Ez így most nekem azért egy kicsit lötyög kompozícióban. Vagy elvisszük a konzervatív megoldás fel, és akkor a kép bal oldalából vágunk, meg a jobb oldalából is egy kicsit, és valahogy konszolidáljuk a belső konstrukciót, vagy pedig azt mondjuk, hogy még nagyobb feszültséget akarunk kelteni, és akkor ezt az egészet még inkább szélre komponáljuk, szervezzük. Így akkor a kép jobb oldalából mindenféleképpen kell vágni, és akkor a bal oldal meghagyható, sőt, akkor azt, amit a jobb oldalból levágtunk, azt hozzá lehetne tenni. Ennyit tudok hozzátenni ehhez az egészhez, miközben a leckemegoldás tökéletes. Úgyhogy én megadom a 3 csillagot és a leckemegoldást is azzal, hogy a kompozíciót kell gyakorolni. (hegyi)
értékelés:    

Nem!

Nem!

Tiltás és ellenkezés.

Ami a képet elviszi a vállán, az nyilvánvaló, hogy a szereplő gesztusa. Jó ez a dacos tekintet. Arra nem nagyon kapunk magyarázatot, hogy mitől ennyire vizes a gyereknek a haja, de hát nem is biztos, hogy kell, mert ez is tulajdonképpen az egésznek a koszosságát, az indulati hátterét erősíti, tehát én ezt is el tudom fogadni. Az utómunkánál az, hogy a jobb oldali, főképp jobb felső felén lévő rész ennyire kivilágosodik, azon változtattam volna, mert ott most a tekintetet elengedjük. Egyébként a kép rendben van, az üzenet is tulajdonképpen átjön. Valamiért ő most haragszik, valami történt, lehet, hogy azért, mert az apa jót akart, és a nagy melegben fejen öntötte a gyereket. Van ilyen, amikor a felnőtteknek hülye játékai vannak a gyerekekkel. Hát, ha nem is ez történt, de valami hasonlóra utal a kép. Úgyhogy az indulati jellege miatt ezt én elfogadom, na, nem 3 csillagra, mert már azért Istvánnál is ott tart, ahol Ágnesnél, hogy érdemes lenne az utómunkát precízebben, pontosabban megcsinálni. Lépjünk ebben egy lépést feljebb! (hegyi)
értékelés: