hír

Balla Demeter - Mandur László: Szólamok

A Próféta Galéria szeretettel meghív minden érdeklődőt Balla Demeter és Mandur László Szólamok című kiállításának megnyitójára 2014. április 24-én (csütörtök) 18 órára. A kiállítást megnyitja: Kincses Károly, fotómuzeológus, kurátor. Közreműködik Szakcsi Lakatos Béla és Kathy-Horváth Lajos

Helyszín: 1111 Budapest, Szent Gellért tér 3.

A kiállítás a 2013. október 26-i Kétszólam című nagy sikerrel megrendezett tárlat kibővített, 44 képes továbbgondolása.

Megtekinthető 2014. április 24 - május 23 között keddtől péntekig 13 és 18 óra között.

2014. április 5. (szombat) este 7-től tartjuk a Látszótér idei első, tavaszi találkozóját. A helyszín a régi, a Drunken Tailor (Budapest, VIII. kerület, Népszínház utca 26.) földszinti étteremrésze. Gonnok lesz most is a házigazdánk. Mindenkit várunk, nem csak régieket, de új arcokat is, gyere el te is! Biztos neked is sok mesélnivalód van, ahogy nekünk is. Tervezzük együtt a jövőt egy (vagy több) pohár ital mellett, jelentkezz itt a hozzászólásoknál! 

Makulás finisszágens

A Makulafília utolsó perceiben - 2014. március 14, péntek. 18:00 órakor - Trencsényi Zoltán (alias Svejk) saját fotóival védi meg a Népszabadság napilapban megjelent Hibaizmus Dunaújvárosban címu dolgőzatát. Helyszín: Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet (Dunaújváros, Vasmű út 12.)

Opponensek: A. Fehér Vera hibazimus-teoretikus
Kiscsatári Marianna történész-szakmuzeológus, a Magyar Nemzeti Múezum Történeti fényképtárának főmunkatársa.
Moderátor: Fehérvári Tamás esztéta, miaszösz

Makulafília - Hibaista fotókiállítás

A Hibaista Csoport - A. Fehér Vera, Acsai Miklós, Altnőder Emese, Borsay Márti, Kovács Dóra Mirtill, Martinkó Márk, Sprenc Balázs, Szentpéteri Szandra, Vachter János és Miroslav Zselinsky (vendéghibaista: Várnai Gyula) - kiállítása nyílik 2014. február 14., péntek 18 órakor a Kortárs Művészeti Intézet Pincegalériájában (Dunaújváros, Vasmű út 12.)

A kiállítást megnyitja: Kincses Károly fotómuzeológus. Kurátor: Fehérvári Tamás. A megnyitó után fellép a Band In The Pit

A kiállítás megtekinthető 2014. március 14-ig, naponta 10-től 18 óráig. Vasárnapokon zárva.

Három időzóna, négy órányi adás! Aki kimaradt vagy lemaradt volna, elérhető a Látszótér Rádió szilveszteri műsora. Érdemes meghallgatni azoknak is, akik nem minden napos vendégei az adásoknak, mert a közösség remekelt! Az aktív rádiósok pedig egész eddigi munkájukért kapnak 10-10 csillagot!

Boldog új évet kívánoK! Piros almával, énekkel, barátok körében teljen az új évetek! Köszöntelek benneteket az óév utolsó napján. BK 

Közeledik az év vége, az ünnepi készülődés közepette gyertyafényes köszöntővel és jókívánsággal búcsúzik az évtől Zsolt és Jóska. Békés karácsonyt és boldog új évet minden látszóteresnek! 

2013. november 16. (szombat) este 7-től tartjuk a Látszótér idei talán utolsó találkozóját. Úgyhogy most fokozottan igaz, hogy mindenkit szeretettel várunk, régi és új, fotós, rádiós, aki csak tud, jöjjön el. Az újak, a frissen beiratkozottaknak is ott a helyük! A helyszín a megszokott Drunken Tailor (Budapest, VIII. kerület, Népszínház utca 26.), de most a pincében leszünk. Természetesen Gonnok lesz most is a házigazdánk. Hencsergünk majd, lazulunk. Kérjük, hogy itt a hozzászólásoknál jelezz vissza, hogy láthassa mindenki, kikre számíthatunk, és azt is, hogy a hírt add tovább! És ha van kedvünk társasozni, hozz társast!

Balla Demeter - Mandur László: Kétszólam

A Csillaghegy-békásmegyeri Evangélikus Gyülekezet szeretettel meghív minden érdeklődőt Balla Demeter és Mandur László KÉTSZÓLAM című kiállításának megnyitójára 2013. október 26-án, (szombat) 16 órára.

Házigazda: Donáth László, evangélikus lelkész
A kiállítást megnyitja: Kincses Károly, fotómuzeológus, kurátor
Közreműködik: Varnus Xaver, orgonaművész

Helyszín: 1038 Budapest, Mező utca 12.

Az alkotók képeiket az Iványi Gábor alapította Véka és Korsó Alapítványnak ajándékozzák, a képek eladásából származó bevétellel az alapítvány a szegény és hajléktalan gyermekek Wesley János Óvodáját támogatja.

A kiállítás megtekinthető 2013. október 26. és december 20. között.

2013. szeptember 21. (szombat) este 7-től tartjuk a Látszótér őszi találkozóját. Mindenkit szeretettel várunk, régi és új tagot, fotóst, rádióst, egy tanévnyitós beszélgetésre, együttlétre. Erősen nyomatékosítjuk, hogy az újak, a frissen beiratkozottak is jöjjenek! A helyszín a megújult, megszépült Drunken Tailor. Természetesen Gonnok lesz most is a házigazdánk. Kérjük, hogy itt a hozzászólásoknál jelezz vissza, hogy láthassa mindenki, kikre számíthatunk, és azt is, hogy a hírt add tovább! A cím tehát: Budapest, VIII. kerület, Népszínház utca 26. (a Blahától nem messze).
 

Lassan véget ér a nyár, itt az őszi szezon. A pedellus meggyónja az elmaradt elemzéseket, ígéretet tesz a tempó gyorsítására, kihirdeti az új rádiós stream címét saját szerverünkön valamint felszólítja a Látszótér lakosságát a képfeltöltésre és az esti rádióhallgatásra. Új projektek is a láthatáron, kéthétképe (ennek kell majd jó nevet is adnotok), úgyhogy hajrá mindenki, előre! 

Számos cég, média vagy szervezet mellett a Látszótér Alapítvány is büszkén vesz részt abban a kezdeményezésben, melynek keretében augusztus másodikán, a kislétai gyilkosság emléknapján, egyben a roma holokauszt napján teret adunk a romagyilkosságok áldozatairól és túlélőiről szóló kisfilmeknek.

Együtt emlékezünk.

A csatlakozó szervezeteket itt találod: X Kommunikációs Központ

Köszönet a zsűrinek, a szereplőknek, akik szemüket és szájukat adták a film sikeréhez, és az egész csapatnak! Egyben szeretném a Lovasberényi Filmes Verseny nyereményének 10 literes bor részét felajánlani Temesi Diótörő Tamásnak, a házigazdának, hiszen nélküle nem jöhetett volna létre a verseny. Jövőre veletek ugyanott! 

Új streamen szól a Látszótér Rádió!

Új streamen szól a Látszótér Rádió!

Öt évig rádiónk a Tilos Rádió segítségével szólalhatott meg az interneten. Önálló rádióként elérkezett az idő, hogy saját lábra állunk technikailag is, így - egyelőre kísérleti jelleggel - elindítottuk saját stream adásfolyamunkat. Ez azzal jár, hogy a régi tilosos streamünk megszűnik. Kérünk mindenkit, hogy a hivatkozásra kattintva cserélje le médialejátszójában elérhetőségünket a következőre:

http://stream.latszoter.hu/radio.m3u

A tesztidőszak alatt nagyon fontos, hogy visszajelzést kapjunk az új stream megbízható működéséről, ezért kérjük, hogy a kommentnél ha bármi problémát észleltek (nem elérhető, megszakad a stream) jelezzétek ezt felénk. Ez a változás az oldalsávunkban található webes elérést nem érinti. Köszönet a Tilosnak az eddigi segítségért!

Nyitottak vagyunk - a Látszótér is csatlakozott!

Nyitottak vagyunk - a Látszótér is csatlakozott!

A Látszótér is csatlakozott a Google, espell és Prezi által elindított nyitottakvagyunk.hu kezdeményezéshez, mert a felhívás szövegében megfogalmazott alapvetésekkel, miszerint

"alapvető értéknek tekintjük, hogy munkatársainkat és partnereinket kizárólag tetteik és teljesítményük alapján ítéljük meg, tekintet nélkül életkorra, nemre, nemi identitásra, szexuális orientációra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, politikai meggyőződésre, fizikai és egyéb adottságokra"

maradéktalanul egyetértünk. Az első közös program a 2013-as Budapest Pride fesztivál, amely július 6-án, szombaton 15.00 órakor veszi kezdetét a Hősök terén.

A Nyitottak vagyunk csoport programjairól a Facebookon tájékozódhatsz!