Írás

Látod, azért voltak jó napjaid;
amikor hányingerré mulattad az éjszakát,
hogy reggel az Erzsébet-hídon sétálj
a jeges novemberi szélben Buda és Pest között,
hogy ne vigyorgó-részegen menj dolgozni,
amikor örömödben beleájultál az első nő ölébe,
hogy aztán fájjon a vizelés,
és sorban állj a rendelőben ócska kurvák,
és boxeres stricik közt,
amikor egy tiltott helyen leültél pókerezni,
hogy elveszítsd az utolsó garasod is,
aztán gyermeki áhítattal nézd a kiflit a kirakatban,
mert csak vízre, meg villamosjegyre futotta,
amikor bluest üvöltve motoroztál,
hogy utána ijedt szemmel nézd,
amint barátod örökre eltűnik
egy formalinszagú temetésen,
amikor minden szerelmedbe belehaltál,
hogy aztán kíméletlenül feltámasszanak,
és meglepetéstől megalázott lázárként állj,
mások bomló és rohadt érzelmeivel.
Hát látod, azért voltak jó napjaid...

Ezerkilencászkilencven. Tavasz? Vagy az ezerkilencszázkilenven után tegyek kérdőjelet? Végül is mindegy. Nem volt könnyű idáig eljutni. Most már a feszes menetelést felváltotta egy egyenletes lélegzés, ráismerés, de még sajog a vádlim, nem sokon múlott hogy abból ami sétának látszott, nem lett lavinaszerű rohanás. A szorongáskutya meg-megkapott útközben és nem hiszem hogy még egyszer meg tudnám tenni ugyanezt az utat.
   Az estét egy ismerőssel töltöttem nekem ismeretlen ismerősen zsongó helyeken. Sok hely, ajtók, sok zene, számtalan pohár és szó, különböző füstök és kérdések, sok mámorító, vakító figyelem. Reggelre csak a távolság maradt és egy elszakadt fonál az emlékezetemben. No meg az imaszerűen ismétlődő szavak. Vissza, csak egyszer jussak vissza.
   Most már állok, pontosabban állva utazok egy sínpáron. Szabadság híd Budai hídfő. Vége az eltévedésnek, az ismerősöm arcának emléke újra melegséggel tölt el, bár a testem vészjeleket küld. De a vasszerkezet indái zöldellnek. A hajók támaszkodnak, sőt fekvőtámaszokat nyomnak a vízen, a sirályok mind egy egy fonálra kötve köröznek, mint a csecsemők szemét szórakoztató játékokon azok a színes izék, és a víz csobogva gőgicsél, gügyög. Rend van. A Gellérthegy meg felnyílik, hát persze, ez egy óriási cukortartó, hisz a kávéillat árad a széllel és szinte eltömi az orrom. Amíg a fekete aromában fuldoklom, a nap meg a kisujját eltartva belehörpöl a gőzölgő városba. Kávé, kávé, kávé... A testem feladja és rámmorog. Van hely, le is ülhetnél, vagy ha így jobb még mindig állsz! Mindegy! Csak pihenjünk. Igen, az ingóbingó barna nagy öltésekkel varott bőrülés ott a hernyónál szabad. A villanykukac araszol. Odabillegek vagy libegek a villamosűrállomáson és egyre gyengülök. Gyengülök, de csak egy röhögésre futja mégis. Nem tudok leülni, egyszerűen nem lehet. Az ülésre görbe, öltögetős betűkkel írtak. Villamosszék. VILLAMOSSZÉK! Vinnyogva röhögök és körülnézek. Ezek vajon tudják min ülnek? Villamosszék. A kapaszkodók nagy sörnyitók soraként himbálóznak az orrom előtt és én már próbálgatom is a hozzájuk illő óriás sörök súlyát. Lovagi torna kőbányán, párbaj, hetven feles nyolcvan kávé.
   Szabadság híd. Pesti hídállás. Vásárcsarnok, Piaccsarnok, Piacsarnok. Kávé és sör vagy inkább kávé uniqum? Van még előttem egy napnyi utazás, de legalább húsz perc a vonatülésig. ÁÁÁÁ nem fog menni. Leszállok. Szeretem másnaposan, kialvatlanul az agyam, csak ne fájna így. Muszáj kikapcsolni, de a vonatig még ki kell bírni. Hopsz egy tátogó arc. Ja boccs!... Igen jóreggelt kávéféuniqum... köszönöm.

EGY LÓ TRAGÉDIÁJA

Kövér legelőn áll a ló,
de a falon függő képen
éhen hal a réten.

CSODA

Ím, a csoda megesett;
a nyári virágra
hó esett.

ESŐ

Cseppre csepp cseppen,
az eresz alatt ácsorogva
ezt figyelem.

MEGFÁRADVA

Vándorúton, hegyek között,
botom eltörött, csizmám elszakadt,
bicskám kicsorbult, kabátom elhasadt.

ÖREGKOR

Ha már nem ízlik a jó bor, s friss kenyér,
ha már nem édes a szerelem,
menj aludni csendesen.

HITEL

Rizsért mentem a boltoshoz,
de hitelbe már nem ad,
attól fél, hogy holnap holtan fekszem a kő alatt.

SZIMFÓNIA

Csepergő eső hárfázik,
a zivatar bőgőn,
a vihar meg üstdobon játszik.

JÓSNŐ

Jósnőnél jártam este,
tenyerem fogta remegve,
és nem nézett a szemembe.

HALOTT MADÁR

Köd fagyott az ágra,
zúzmarás a kertem,
vén diófa alatt holt madárra leltem.

FARKASORDÍTÓ

Befagyott a patak, lenn a domboldalban,
őz patája szakítja a jeget,
sovány farkas siratja a telet.

TÉL

Fát gyűjtök az erdőn,
talpam alatt jég hasad,
zsákomat hátamra veszem, szakállamra dér tapad.

Vad orgiát álmodtam,
vagy mégsem,
inkább valami csontig maró bárzenét,
mint a körúti presszóban, amikor a zongorista
két akkord között szelíden bukott a billentyűkre,
- mint mackós kispárnára az ártatlan gyermek -
magával rántva a maradék konyakot,
Glenn Millert és alkohol-idióta életét,
ám az ócska dallam tovább táncolt a székek közt,
egészen poharamig, amit egy szuszra kiittál,
nekem csupán néhány félhang maradt,
aztán felugrottál,
- Pisilni mosdóba kimegyek!- énekelted,
és menüettet lépve eltűntél a zsíros függöny mögött,
ahonnan már nem jöttél vissza, hiába hívott
fájdalmam könyörgő vastapsa,
hát magamra maradtam sok vigyorgó arccal,
olcsó cigimmel, és majdnem üres poharammal,
amiből végül cseppenként ittam ki a szinkópát:
EL-HAGY-TAK.

A pár későn érkezik, az előadás megkezdődött. A zene szól, de ez senkit nem zavar. Az emberek esznek, isznak, cigarettáznak, beszélgetnek. A férfi leveszi a nő kabátját, a nő leül, rágyújt. Közömbösen nézi, ahogy a férfi körülményesen egy székre fekteti a kabátot. Női hang énekel mély hangon valami idegen nyelven, talán árulás, talán mélabú, talán gyönyör meg bűntudat. Rikító sárga ruha trombitán kísér, mellette magas, beesett szemű alak hatalmas fűrészből hajlít elő hangokat. A háttérben valaki rumbatököt ráz. A színpad közepén egy kopaszodó, fekete ruhás férfi áll, kezében késekkel. Kinéz valahová oldalra, int. Egy fénykör jelenik meg, megvilágít egy nagy, függőlegesen felállított fakorongot. Most látszik, hogy az énekesnő oda van kötözve. A fűrészes ember lassan megpörgeti a korongot. Az énekesnő rendületlenül énekel miközben forog, a közönség zsongása elhalkul, a fekete ruhás fogja az első kést, habozás, célzás nélkül eldobja. Hallatszik, ahogy belevágódik a fába. A nő énekel, a férfi rendületlenül dobál, a fa hasad, árnyékok, fények, végül egyetlen kés marad csak. Most a szemére kendőt húz, a zene szól, az emberek figyelnek. Minden lelassul egy pillanatra, az idő mint a méz, lassan lepereg, az utolsó kés kiröppen, száll, az ének elcsuklik, a két zenész lassan abbahagyja a zenélést, a korong megáll. Az énekesnő, szívében késsel, lassan lehúnyja a szemét, a teremben egyszerre mindenki elhallgat. Valami csönd ereszkedik le pókfonálon... aztán, újra indul a zene, a két zenész belehúz, a fekete ruhás odamegy az énekesnőhöz, kihúzza a kést, ami egy pakli kártyát nyársalt fel, majd a kés hegyén felmutatja a kör dámát, szívek királynőjét és az énekesnő feléled és táncolni kezdenek ketten és megint minden lüktet és a közönség felállva tapsol.
   A pár ül az asztalnál, a nő figyeli az előadást, a férfi a nőt. Most a feketeruhás ember a színpadról lenéz, egy reflektor körbepásztázza a közönséget, az ember rámutat a nőre. A fénykör rajta marad, benne a nő sápadt ragyogás. Ül nyugodtan, a feketeruhás kitartóan vár. Most lassan feláll, kisétál a színpadra. A feketeruhás férfi színpadias mozdulattal felkíséri a lépcsőn. Nem szólnak egymáshoz. A férfi nézi, a nő nyugodtan, szinte közömbösen áll. Most a férfi odanyúl a nő arcához, valahonnan a hajából előhúz egy kopott, sáros kislánymasnit. A nő arca megremeg, a kezébe veszi, tartja, a masni fehér pillangóvá válik, elrepül. A férfi elővesz egy kis dobozt, majd gyors egymásutánban, a kezét is alig lehet követni, kipakol belőle egy kopott fekete lakkcipőt, egy rollert, egy elveszett fehér kiskutyát, a mindig vágyott öltöztetős babát, egy négyréthajtott szerelmeslevelet fekete szalaggal átkötve, pár balatoni naplementét, egy összevérzett párnát, meg nem született gyermek kacagását, végül egy kevés távolodó patadobogást. A nő leejtett vállakkal áll, szégyelli a sírást, mégis könnyezik. A feketeruhás férfi kitartóan nézi, majd előhoz egy nagy, piros dobozt, rámutat. Kinyitja a tetejét, a nő beleül, becsukja a tetejét. Hosszú tőröket vesz most elő, hajlítgatja őket, mutatja a közönségnek, milyen élesek. Mindenki nyugtalanul néz, de a fekete férfi rendületlenül folytatja az előkészületeket, majd a tőröket elrendezi az asztalon, vár. Mostanra a férfi, aki a nő párja volt, lassan feláll, elindul a színpad felé. Terítőket sodor el, hulló csészék, kanalak között halad előre, már szinte szalad. A feketeruhás most megmozdul, egy tőr van a kezében, átszúrni készül a dobozt. A férfi felér a színpadra, egy tőrt ragad ő is, a feketeruhás megfordul, leengedi a kezét, mereven elmosolyodik, a férfi a maga elé tartott tőrrel mellkason szúrja. Állnak ketten, a közönség felugrál, a férfi remeg, az ember a férfi szemébe néz, lassan, nehézkesen kihúzza a tőrt a melléből, aminek a hegyén: egy pakli kártya van, legfelső lapja egy szíven szúrt bohócsipkás ember. A zenekar tust húz, a feketeruhás diadalmasan felmutatja a lapot és a közönség őrjöngve tapsol és ő lassan meghajol és megfordul és nehézkesen kimegy és sötét folt az ingen és ingujjból csöndes csöpögés. A férfi zavarodottan áll, majd mint ki álomból ébred, megrázza a fejét, odaugrik a nagy, piros dobozhoz, kinyitja. Egy nyúl ugrik ki belőle.

Első fejezet: Hétköznapi furcsaságok

Átlagos, hétköznapi dolgok sokaságával kellett bajlódnom még ott voltam. Itt van pl a mosás. "Nincs mosógépem drága!" hangzott a kedves szájából. Hát akkor nincs mese, irány a Central park, felveszem az összes szennyest magamra és úszom egyet az egyik tóban... Hosszas győzködés után beláttam, hogy a szomszéd házban lévő mosoda sokkal közelebb van és egy kosárba is levihetem a ruháimat. Háromféle nagyságú gép van. A kicsikben többnyire fehérneműt mosnak, de a legnagyobba szerintem egy komplett franciaágy is beférne. Az amerikaiak mindent kiszámolnak és arra a következtetésre jutottak, hogy egy háromfős családnak nem éri meg a mosógép, de egy négyfősnek már bűn lenne mosodába járni. Mindenesetre furcsa érzés volt mindenki előtt kipakolni a szennyesem, bár látszólag rajtam kívül ez senkit nem érdekelt.
   Másik furcsa dolog az ablak. Filmekből már ismerős lehet. Nem nyílnak, hanem le, föl tudod tologatni őket. Sokat gondolkodtam rajta, hogy miért is jó ez. Hát azért mert nyugodtan telepakolhatod virágokkal az ablakpárkányt, s nem kell lepakolni őket, ha ablakot szeretnél nyitni, de az igazi okot a légkondiban látom. Természetesen minden ház minden szobájában van légkondi, de nem csak a házak, hanem az üzletek, metrókocsik, buszok, mindegyikében. És természetesen nem csak dísznek vannak ott hanem működtetik is őket. Na az ablakhoz visszakanyarodva, vásárolsz egy légkondit, feltolod az ablakot, leteszed a párkányra, visszaereszted rá az ablakot, beteszed a két oldala mellé a hozzá kapott harmonikaszerű műanyag betéteket, hogy lezárd a lyukakat s mihelyt bedugtad a 110 voltba máris indulhat a hűvös fuvallat.
   A lakásba belépve rögtön a villanykapcsoló kutatására indult a kezem. Nem találtam. A plafonra szerelt lámpából lógott egy darab zsinór és azt kellett meghúzni. Eme tapasztalattal léptem be a következő szobába ahol rögtön a lámpa alá osontam, de a plafonon nem volt lámpa. Pfff. A szoba sarkaiban voltak apró irányítható fényű lámpák melyek többnyire a plafont világították, s az onnan visszavert fény egész kellemes hangulatot adott a helynek. A lámpák mindegyikének külön kapcsolója volt a hátán. Nagy izgalommal léptem be a hálószobába. Körbenéztem. Csak a plafonon volt lámpa de nem lógott ki belőle semmi. Hmmm na most mi van. Ilyenkor az ember hajlamos túlkomplikálni a gondolkodását és nem veszi észre az ajtó melletti tök hagyományos villanykapcsolót. Ezek után már nem érhet több meglepetés e téren, gondoltam mindaddig míg a kedvesem megkért rá, hogy kapcsoljam már fel az éjjeliszekrényen lévő kis éjjelilámpákat. Nagyon szép kis darab volt, fém talp, helyes kis ernyővel, ám kapcsolónak nyomát se látni. Ilyenkor egy férfiember is elgondolkodik rajta, hogy elkezdjen-e sírni, főleg, ha elektronikai műszerész a szakmája. Inkább a bamba nézést választottam, s kedvesem útmutatását. Csak érj hozzá a fémtalphoz, és most még egyszer. Látod, egyre erősebben világít. Negyedszeri hozzáérésre kapcsol ki. Elalvás előtt még azon gondolkodtam, hogy másnap első dolgom lesz egy zseblámpa beszerzése...
   A WC pedig a szívbajt hozta rám. Ha megnyomod a mögötte lévő csőre szerelt kis szelepszerűséget, akkora vákuummal húzza le a cuccost a mélybe, hogy igen csak erősen kell küzdened, hogy ki ne szedje a WC kefét a kezedből, s csak aztán jön az öblítés. Hozzáteszem mindezt olyan hanghatások kíséretében, hogy kedved támad visszaülni kicsit a kagylóra, ha másért nem is, csak hogy kipihend az izgalmakat.
   Nagyon tetszett, hogy az összes TV adást feliratozzák. Pont azt olvasod a képernyőn amit a hangszórón hallasz. Sőt! Néhány gyöngyszem: A főszereplő kimegy a képből és hallod, hogy becsukódik mögötte az ajtó. S már is jön a felirat: "door knock", vagy épp nem történik semmi, de a zenéből ítélve sejted, hogy mi következhet, s ismét egy felirattal lepnek meg: "dramatic music". Egyébként remekül segíti az angol kiejtés tanulását.
   Egyik reggel csőtörés volt az utcasarkon. Elég nagy forgalmú út. Jöttek a munkások, kiásták a csövet, a földet teherautóra rakták és elszállították. Mire kicserélték a csövet besötétedett. Hoztak egy hatalmas vaslemezt és a gödör fölé rögzítették. Simán át tudtak rajta menni az autók. Másnap visszajöttek, vaslemezt elvitték, földet visszahozták betemették a gödröt, leaszfaltozták, majd kijavították a gyalogátkelő és a kanyarodó sáv felfestését eme területen. De ezt is csak a magyar ember furcsállja.

Az üzlet

Josef Sztanacky fényes szőke haját lobogtatva sarkig tárta bécsi irodájának ajtaját a Magyarországról jövő, ízig-vérig vállalkozó házaspár előtt. Zoltán, a Szamuely Tibor Általános Iskola volt tanulója, a Kertészeti - akkor még Főiskola, ma már - Egyetem végzett diákja, ingatlan és tulipán kereskedő, lelkében enyhe malíciával kísérte el egykori középiskolai tornatanár és hivatásos parkettáncos feleségét e talányos üzleti útra. Josef napok óta küldözgette rejtélyes faxait, furábbnál furább célzásokat téve bizonyos pénzösszegekre, amiből Gabriella, akinek Josef a felső kapcsolata volt a rendszerben, messzemenő következtetéseket vont le. Éjszakákat nem aludt, két kilót fogyott, de Zoltán csak nevetett.
   Az irodában a falakon mindenütt a cég jelképei függtek, hamutartókról, kávéscsészékről, óramutatókról, a vitrinekből, és mindenféle trófeákból a cég delejes ereje áradt. Gabriella alázatosan helyet foglalt és csodálattal vegyes kérdő tekintetét Josefra emelte. - Gyönyörű asszony! - mondta Josef Sztanacky és szinte hibátlan bécsi dialektusába kevéske lengyel akcentus keveredett. - Hívattam, mert tudatni akartam, hogy önre esett a választásom. De a szemében ernyedtséget és fáradtságot látok! Hová lett a legendás belső ragyogás?
   Gabriella mukkanni sem bírt. Idegesen cigarettára gyújtott és jelezte, hogy megértette a szemrehányást.
   - A mi munkánk szép és felemelő, mert emberekkel foglalkozunk. Erőt és magabiztosságot adunk nekik, kibontakoztatjuk képességeiket, boldoggá tesszük őket! Ez minket is boldogsággal kell hogy eltöltsön! Én bízom magában! Mert az ösztönömre hallgatok. Tudja-e ön, hogy miért nemz jóképű férfi sokszor csúnya nővel gyermeket? Vagy hogy visszataszító külsejű férfi miért házasodik gyakran gyönyörű nővel? És hogy az eszményi emberpárnak sokszor miért nem születik gyermeke? Mert az ember az ösztönei után megy! A szagló ösztöne után! Az érdekházasságból, ha még oly szép is az emberpár, nem fog gyermek születni! A lovaim például 1982-ben olyan vastag szőrt növesztettek a tél beállta előtt, hogy pontosan tudtam, dermesztő hidegre kell számítanom. Én bízom önben! Önnek a ruhájából is a siker illata árad!
   Gabriella fokozatosan felengedett, szemében rajongás csillant. Arca megszínesedett, egész valójával Josef felé fordult.
   - Én is úgy vélem, nincs annál szebb, mint embereket boldoggá tenni! Segítsen nekem! Szabadítson fel!
   Zoltán felpillantott capuccinójából, majd újra elmélyülten kevergetni kezdte.
   - Gabriella, maga nagyszerű asszony, önben hallatlan erők rejtőznek, ön képes értelmet adni mások életének! Kövessen engem és én megmutatom az utat! Én Vlagyivosztoktól Kosicéig, Vancouvertől Triesztig körbeutaztam a világot, előadásokat tartottam! Lelkesítettem az embereket és ők a földön fetrengve itták szavaimat. Mert a szónak ereje van! Az embereknek pedig vezér kell! És a vezért nem a pénzért követik, hanem annál sokkal magasabb rendű dolgokért! Egy szimbólumért, egy dicséretért, a megértő szóért! Nézzen rám!
   Gabriella ráemelte csillogó tekintetét, és arra gondolt, hogy Zoltán nem a gyermeke apja. Zoltán racionális és gunyoros, sohasem értette meg őt.
   - Én megadom magának a szabadságot! Megszabadítom a vetélytársától! Toborozzon embereket, oktassa őket, vesse be vonzerejét! Ne törődjön a múlttal, nekünk előre kell néznünk! De áldozatot is várok öntől!
   Odakint elállt a szemerkélő eső, a lemenő nap vörösre festette az eget, és a szobában irracionális fény áradt szét. Gabriella úgy érezte, Josef olvas a gondolataiban. Igen, ő képes hatni az emberekre, nemegyszer megkóstolta már a hatalom mámorító ízét, bárcsak újra kipróbálhatná! Összeszedné a szerencsétleneket, megcsillantaná előttük a reményt, azok pedig feltétel nélkül követnék őt.
   - Mit kell tennem? - kérdezte.
   - Nézze, - mondta Josef - az ön vetélytársa, Magda, túl messzire ment. Ellenszegült az utasításaimnak, önállósítani akarta magát, és olyan módszerekhez folyamodott, amiket nem tűrhetek. Végeznem kell vele! Eliminálnom kell őt! De ez nem lesz könnyű, Magda agyafúrt teremtés, tönkretehet mindkettőnket!
   Gabriella gyűlölte Magdát, amiért megkeserítette az életét és féltékeny is volt rá, mert Josef többet törődött vele. Évek óta arról álmodozott, hogy egyszer megszabadul tőle, és lám az élet őt igazolta! Magda saját maga alatt vágta a fát! Diadalmasan tekintett Zoltánra, de Zoltán rosszat sejtett. Ez az egész dialógus nem volt ínyére. Josefet perverz hülyének tartotta, indult volna már vissza Pestre. De Gabriella könyörgő tekintete a székhez kötözte. Josef titkárnője kávét, teát, üdítőt szolgált fel, csészéket és poharakat rakosgatott ide-oda, közben Josef egy fehér cédulára felfirkantott valamit és Gabriella elé csúsztatta. Gabriella előbb Josefra nézett, majd átnyúlt az asztalon és megfogta Zoltán kezét. A cédulán 520.000 dollár állt. Josef tapintatosan kiment a szobából.
   - Nem őrültem meg! - mondta Zoltán fojtott hangon.

1

Nappal csak érchangú látvány, csak táj
Képes illusztráció a Mesekönyvben
De éjjel ébred mind mi kortalan
Árnyék és fény táncol nyughatatlan

Andezit fogak éhesen merednek,
Fent kacéran telik az isteni hölgy
A tiszta arc lenéz, fénylő lehelet
Alant mohó, tátott pofájú völgy

A szél vonyítást szopogat,
Vadászik, lombok közt fel fel sikít
Dermedt tüzet, sziklavértet csiszol, arat
Sárkányt akácillattal simítva csitít

Királynője keblére féltékeny felhőt aggat
Míg folyóba merülő combján incselkedik
A hűs bőrön fényszőttes alatt fodrozva matat
Ki éjjel dacolva nézi azt ősi mámorba old, merít

2

Körém hordó kezembe lámpa
Én a dongának feszülök csupaszon
Magzatpóz, diogenezis performensz
Azt játszom a világ bolyong köröttem vakon
Persze hogy én bújtam el
Nem nagyon tagadom
De csak annyira hogy tudathassam
Mily feneéles tudatom
Vadászom utamból kotródj

3

a legrövidebb út az egyenes
ez visszhangzik az alagútban
születéstől halálig
ahogy átszeli a hegyeket az életet
de még a gőzszárnyú főnix
a rohanó vaskalitkából kiinteget
én, a mondanád kusza romantikus
fentebb járok tekergő, mekegő ösvényeket
melyek, mondanád égig nyújtják a lélekrádixt
és eregetnek szószúpercek úniójában kelt
festetlen emelkedő örvényeket

mert két lábbal járok a földön,
de sehogy máshogy!
így konok egyfelé sóvárgás folyam
és száműzött szárnyalás,
légbe nyúló gyökér
minden magamnak szánt szavam
hát csak óvatosan
mert néma, viszhangtalan
magam is csak most hallom
kit mit szólít árnyéktestvérmagam

4

az eső szerető
lágyan kopogó véső
mintát ölel a kőbe
szentelt fényt szemetel
medencébe gyűlik
majd lefekszik a földre

5

vonón ujjunk
felissza ezüst
pej szilaj futamunk
tisztán csordul
borba a fürt

6

noha parázskrétával írok a szemöldökfára
sem isten sem végzet nem fogja munkára
kezem a tüzedet nem táplálja
bennem nincs mi mondandó se üzenet
csak a pattogó szikrákat kergető lepkeháló
kezem szálló pernyére váltja a fényeket

7

nedves farkasorr szimatol
prüszköli az ezüst holdnak porát
míg lelkem ökörnyálon araszol
a fényes égi köldökön át
vágyam szikrázó
párkapókcsapda csillagképháló
de a lélekfonalat vonyító kántálás tartja
köldökömön a farkas orra
éltem rigmusát szuszogja

8

borostyánketrecben
morka szépe
kegyes és mégis oly vad
alant rögben feledten
kócos fuvallat
öltöztet fénysugárnak köve
ingyen kaptad az öröklét mézvánkosát
elfulló méz issza pírod
kendőzetlen izzó hődben
szelíd fal tart érintetlen
bársonyban keretezten

9

Tíz ujj a két tenyéren
Tíz fonál a szövőszéken
Hét szivárványíven
Teremtésben örökségem
Egy villám fehér ága
Átváltozásnak létrája
Egy fekete föld álma
Megszületés kápolnája
Egy keres és ha lel
Aranyban másnak felel

10

minden napnak kezdetén
a lilafejű lóherék tövén
tornázik hullámzik e mészörvény
ez a csiga szarvait nyújtja
Szemeit harmatlencsékbe dugja.
Hogy miért a korai szemgimnasztika?
Öreg már, rövidet lát a csiga
A szemüveghez meg túl alacsonyan ül az orra
Főleg ha messzenézni szarvait kinyújtja

11

Az angyalok is büfögnek néha
Hát én is haragszom a szóra
Mi ápol és eltakar
Vagy csak megkapar
Mint próféta a sorsjegyet
Ha a napi kiválasztottra
Rámutatta már az üzenetet

Bizony az angyalok is bújnak
Néha koszosan malacmódra
A napi leskelődéstől megfakulva
És hódolva az ambróziának
Bizony ők is tollcsomóvá áznak
Hát én is üvöltök néha nagyot
Ha a mesém ép cserbenhagyott
És káromkodok is tartalmasat
Mert az
Csak a kiből kinek
És nem a valamiről bárkinek fakad

12

Fák
Mikor törzsemnek dőlve,
A fényt szitáló lomb alatt
Rejted árnyékodat
Érzed e gyökereim?
A földet szorítom ökölbe,
Ujjam kapaszkodót kutat.
Ott vagyok én.
Mikor gyümölcsöm majszolva
Arcod a napnak fordítod,
Az édes fényt iszod
Érzed e az ágat, a súlyt,
Mit a földbe temetett korona
Lábujjhegyre állva vajúdott?
Ott vagyok én.

Madarak
Mikor csodálod a bátor íveket,
Mit az égre szárnyalva rajzolok
Érzed e a mélységet?
Minden másodpercemet?
Mikor az örök zuhanással dacolok
Ott vagyok én.

Szavak
Érzed e testet
Mi az ősrobbanást elnyeli?
Minden gondolatnál szakad, végtelenbe tágul
Majd egy pontba feszülve magába hull
Mire a szó valahol helyét elnyeri.
Ott ki, vajon ki van?

13

Lopva rontott

Lopni kéne ezt azt.
Egy almát a kerített fáról
Egy csókot mit egyszer vágyol
Vagy rosszalkodni kéne
Pitéből morzsálva fúrni a meggyeket
Fruttival tömni ebéd előtt a hasam és a gyereket
Becsengetni is kéne hozzád és elfutni hangosan
A pudingot meg a hasunkra kenni langyosan
A konyhában meglepni mikor főzöl
Szarni rá hogy az étel velünk zihál, füstöl.
És az elrontott verset azért sem abbahagyni
Mondom lopni kéne ezt azt
A télből rövidnadrággal tavaszt
Néha tíz percet míg szavakkal
Magadban magad után kutatsz
Vagy rosszalkodni kéne
Locsolni hőségben esernyő alól
Míg egyikünk singinginderént dalol
Valamit el is kéne néha rontani
Mondjuk míg fent ugatják a politikát
A pódium alól üvölteni „ma ki csinál szódát”
Aztán a rendőrnek szavalni egy ódát
Vagy gyertyafényben fürdő szájharmónikacsikorgásra
Körbeállva pálinkát locsolni a sírra
És füvet fújni a szélbe
Vésett névre
Lopni kéne hát ezt azt
Mert vadászni nem lehet
Vagy rosszalkodni kéne
Mert a virtus elveszett
Esetleg valamit elrontani
Mert már az ördög is csak egy hakni
De nem lopok
Mindent veszek és megkapok
Nem rosszalkodom
Csak vedelek és káromkodom
El se rontok semmit
Mert jól csinálom az ennyit
Pedig lopni kéne
Vagy rosszalkodni
Talán csak élni
És nem vonakodni

14

Értem a haladó talánt
A változó idők szavát
Mert változni nem fogok
Alkalmazásom most felhasználóbarát
Nem cica csak matrica vagyok
Oda ragadok ahova akarod
Nem kérek és nem lopok
Nem nyávogok ha lekopok
Sőt lehúzható lemosható a termékcsalád
Garantáltan nem hagyok nyomot
Nem csúfítom el a kirakatod
De vigyázz
Így csak egyszer ragadok
Nem kell lendkerekes szív
Sem pozitív
Sem negatív
Visszacsatoláscsalás
Nem baj ha dunsztba áll
Nem baj ha ásít üresen
Nem hibás csak nem vitás
Hogy elbaszod kurva ügyesen
Merni nagyobb nincs csak másik kanál

15

hülye egy tréfa
hogy a végzet léha
kisbetűvel kezdi
minden mondatát
és egybeírva szavait
nem használ központozást
az ember meg
mint a jó iskolás
szór sok írásjelet
felkiált kérdez állít
mert az élet iskola
néha ellő egy smájlit
mer sózni kell a bármit
az angyalok meg röhögnek hanyagul
ahogy mindenki magának tanul
így az isteni értelem
ponttá zsugorodva áld és dalol
de ha betelt a gyakorlófüzet
radírszárnyakon hozzák
az angyali üdvözletet
hogy így fijacskám
elég ha a lélegzeted
és a szívdobogás tagol
az almafa a kertemben vár valahol

16

angyalom neszez
az ég zöldjén pipacsképek
szitabiga csigakötő ének
hová lépek
fekete pázsiton
vibrálnak pitypangfények
szakadnak
elsóhajtott bogárvágyakon

17

magnólialámpák ringanak
a légtenger színén
az istennő szabad
a világ kifestőkönyvén
pogány ecsetként táncol
míg ruhája széjjelszakad
táncoljatok

Azzal az elhatározással készülődtem itthon a Völgy felé, hogy valami ajándékot is viszek magammal, lehetőleg olyat, aminek más is örülhet, nem csak én. Valahogy így juthatott eszembe a sör, és azok közül is főleg a barna Kozel, ami után nyilvánosan vágyódott több alkalommal is a Pedellus a virtuális jelenlétemben.
   Szóval keresgetni kezdtem, de amellett, hogy ez Magyarországon nem kapható semmilyen formában, szembesülnöm kellett azzal, hogy itt is csak üvegben, dobozban egyáltalán nem. Ezért azon kezdtem gondolkozni, hogy hány üveg sör az, ami általam elvihető. És akkor először arra gondoltam, hogy egyet viszek, mint szimbólikus ajándékot. Aztán meg arra, hogy ezt nem tehetem, egy sör az nem sör, egyet nem vihetek, ígyhát találgatni kezdtem, hogy mi lehet az a szám, ami a sörről úgy általában az ember eszébe jut, és már azt mondja: Ah! És akkor arra gondoltam, hogy ez a szám sörből elsősorban a tizes, mint ahogyan pénzből például az egymillió. Igen. Tíz üveg sör, egymillió forint, ezek olyan alapegységek, amikkel kapcsolatban lehet álmodozni.
   Aztán kipróbáltam a bevásároló kosárban, és marhára nem bírtam el tíz üveg sört kényelmesen, úgyhogy abban egyeztem meg magammal, hogy lesz négy üveg barna kozel, a többi 6-os csomagolású, valami más dobozos, akkor is, ha most emiatt vacakolós izének fogok tűnni.
   Tehát megvoltak a sörök, Budapestre, sőt Oroszlányra viszonylag könnyen eljutottam velük, csak a lépcsős részeken, - ahol nem lehetett húzni a bőröndöt - jutott eszembe, hogy az álmodozáshoz szükséges sörmennyiség igazán lehetne valami kisebb szám is.
   Dörögrde viszont már bőrönd nélkül mentem, kértem aputól egy cekkert, abba pakoltam a tíz sört, és fogtam a pöttyös ridikülöm, amibe minden egyéb cuccom belefért, és elindultam reggel, korán, busszal Dörögre. Fehérvárig minden szuper volt, ezen a buszon kevesen utaztak, élveztem a szép tájat, meg a légkondit, és próbáltam elképzelni, hogy milyen lesz ez az egész. Fehérváron viszont át kellett szállnom egy veszprémi buszra, ami sajnos Pestről jött, és már eleve tele volt, nem sok esély látszott a felférésre, de végül sikerült úgy helyezkednem, hogy elnyertem a sofőr meletti utolsó helyet a lépcsőn, egy ünneplőruhás néni hatalmas virágcsokra alatt. Végig álltuk az utat, a néni néha rezegetette a virágját, én meg néha csörgettem a söreim. De örültem ennek is, jó hely volt. Ilyen tisztán még sosem láthattam magam előtt az utat, pont mint egy autóversenyzős videójátékban, ahol sem a kocsi orrát, sem a műszerfalat nem kérem a nézetbe.
   Veszprémből már csak Kapolcsra kellett eljutni valahogy, de itt is nagy tömeg várakozott ott, ahova remélték a buszajtó érkezését. Itt volt egy szimpatikus fiatalember, nagy bőrönddel, aki rámmosolygott és mondott valamit, és én hirtelen nem tudtam, hogy ő most csak úgy simán kedves, vagy valaki olyan, akit nekem ismernem kéne-e, és ha igen, akkor kire hasonlít, és hirtelen más nem jutott eszembe, mint a Szilárd, de neki meg a neve nem jutott eszembe, csak az, hogy a testsúlyával mutatkozott be a kisfilmjében, és akkor gondoltam, megkérdezhetném, hogy mondjuk: Szia, te hány kiló vagy? Mert lehet, hogy ismerjük egymást. De végül nem mondtam semmit, mert ha nem ő az, akkor túl sokáig tartott volna elmagyarázni, hogy ez valójában egy heylénvaló kérdes volt, mindenféle hátsószándék nélkül. (Ha a mégiscsak a Szilárd volt, akkor üdvözlöm!:) Innen két buszt is küldtek, felfértem simán, megint ülhettem, szuper volt.
   Kapolcsról a Völgybusszal tervezetem továbbutazni a maradék 4 kilométeren. Meg is néztem a menetrendet, és örömmel láttam, hogy csak 10 percet kell várni a következő körútra. A menetrend a buszmegállóban ki volt akasztva, egy lánnyal álltunk ott ketten és türelmesem vártunk. Egyszer csak a szemközti megállóba jött egy ilyen feliratú busz, de mi emitt vártuk, és csak akkor lett teljesen világos, hogy ez lett volna az, amikor befordult a dörögdi útra. Ezután már nem sok reményünk maradt, gyalog indultunk el porszkálva az egyéb célú járókelők között. Itt már igen nehéznek, és a világ leghülyébb ötletének tartottam a sört, mint ajándékot, és az is baromságnak tűnt, hogy a tizes az bűvös szám. Aztán kicsit stoppoltunk, de mivel én ugyan fel nem vennék senkit, nem sok reményt fűztem hozzá, hogy más másmilyen ebből a szempontból. De azért mégiscsak felvettek, és egészen elvittek a falu szélére. Itt úgy éreztem, hogy bűvös szám és ajándékkompozíció ide, vagy oda, én ennek a lánynak adok egyet a Pedellus söréből. És adtam.
   Na, akkor már csak az Ősök házát kellett megkeresnem. Egy templomocska mellett találtam rá, és a bámészkodásba belefeledkezve lassan haladtam előre, és egyszer csak hallottam egy hangot, amint azt mondja: Menj már ki a képből! És akkor odanéztem, és láttam, hogy valószínűleg nekem szóltak, és közben nevettek, és én még néztem őket egy kicsit, és közben beléptem a kertkapun, aminek magas vasküszöbe volt, és én abban megbotlottam erőteljesen, szinte beestem a kapun, és akkor mégjobban nevettek, én pedig pontosan egy völgymunkás lány orra elé toppnatam be billegve, aki a téglamúzeumot őrizte, és nem tudom mi lehetett az arcomra írva, de a lány azt mondta: Semmi baj, másokkal is megesik!Hát így érkzetem meg a célohoz. Kedvenc kalandjaim csak ez után következtek.

Találkozás a Pedellussal

...tehát beértem a kertbe, és akkor elindultam megkeresni a Pedellust. Nem volt nehéz, már számtalanszor láthattam videón, rögtön észre is vettem, ahogy a bográcsok körül sündörgött videókamerával a kezében. Nem szóltam neki, hanem úgy próbáltam helyezkedni, hogy benne legyek a képében. Gondoltam, így hamarosan felfedezi a nyilvánvaló jelenlétem. De tojt a külvilágra, csak a bográcsokat filmezte. Jól van, ezt még elnéztem neki, dolgozik. Akkor még egy kicsit arrébb mentem, hogyha felpillant, akkor mindenképpen észrevegyen, és segítségként kidüllesztettem a söreim. És akkor kisvártatva a Pedellus tényleg felnézett, de úgy rajtam keresztül el, valahová máshová, mintha ott sem lennék. Ez megtörtént mégegyszer, utána fogta magát, elfordult és elindult a pulykaudvar felé.
   Na! - gondoltam, és - hegyizsolt! - mondtam, de úgy látszik túl halkan, mert mint a gólem, csak ment előre süketen. Úgyhogy kénytelen voltam utánacsörögni az üvegeimmel és hangosabban rászólni: HEGYIZSOLT! Na, akkor végre visszafordult, és megismert, de csak abból az apropóból szerintem, hogy aznapra már nem vártak mást.
   Aztán ez az alaphelyzet végigkísérte az egész ottlétem. Egyszer megmondta kerek-perec, hogy nem hasonlítok a képemre, amiről én inkább nem kérdeztem semmiféle részleteket, hátha olyat is mondana, amit egyáltalán nem akarnék igazából hallani, de ő mégis képes lenne őszintén megosztani velem, másszor pedig megesett, hogy megkért, hogy 4-re legyek az Ősök házában, mert kezdődik valami program, és én szófogadóan oda is mentem a Déneséktől, akiktől elbúcsúztam, hogy "Akkor nekem most muszáj mennem, még be kell vágodnom a Pedellusnál!" És akkor elmentem bevágódni, és meglepetésemre Lukács Béla előadás volt, amire örömmel ültem be a többi tíz fő közé, és láttam a Pedellust is, ahogyan a Bélának segít a grafikonjai bemutatásában, és néha feláll, és visszaül, aztán nézelődik, rámnéz, aztán máshová, és egyszer csak kimegy, és kisvártatva csörög a telefonom, és kiszaladok, hogy felvegyem, és kiderült, hogy a Pedellus keres, hogy hol vagyok már. Hát mondtam, ott ültem bent veled, amíg ki nem jöttünk telefonálni.
   Ilyenek estek meg velünk. De nem aggódtam nagyon, mert úgy tűnt szórakozott ember egyébként is. Például olyat csinált, hogy amikor bepakoltunk az autóba a cuccainkat, és elmentünk máshová, akkor kinyitotta, amikor meg visszamentünk, és be akartunk szállni, akkor meg bezárta a távirányítójával. Egyébként olyankor, amikor megismert, olyankor mindig kedves volt. Például szendvicseztünk, meg kóláztunk együtt, és kaptam nagyon sok szép Balla Demeter képeslap-képet, aminek nagyon örültem.

Képek

Egy pulyka a baromfiudvarban, akinek ernyedten csüng egy lilás-kékes, rücskös bőrrész a csőre felett, és ezt türelmetlenül himbálja jobbra-balra. Aztán ugyanez a pulyka, ahogy felszippantja, feltornyozza ezt a dolgot egy kis kupacformába a csőre tetejére.

Az Ősök háza hátsó kertjében álló fa, amelyiknek az ágaira mintha köralakú tükrök volnának akasztva, és ahogy fúj a szél, a fény néha a szemembe villan. Olyankor feltűnhetene benne olyasvalakinek az arca, akit nagyon szeretnék látni. Vagy épp ellenkezőleg, olyané, akitől félni lehetne. De ez inkább kisfilm részlet lenne. Sokáig semmi, és egyszer csak egy arc a szélben forgó tükörben.

A kéményen a piros fazék, amit kéményestül lefényképeznék, a képet megfordítanám, és ez volna a világ teremtése Taliándörögdön.

És saját magam, ahogyan állok az udvaron egy pokróccal a hónom alatt és egy pöttyös ridiküllel a kezemben, kicsit tanácstalanul.

A Dénesék sátorhelyére egyik este sötétben érkeztünk a Pedellussal, két korsó sörrel a kezünkben. Mielőtt a tábortűzhöz mentünk volna, nekem még sürgősen be kellett ugranom egy titkos helyre, ezért gyorsan a zsoltu kezébe nyomtam a söröm, a karjára akasztottam a pöttyös ridikülöm, és megkértem, hogy énekeljen valamit, majd magamra csuktam az ajtót. És akkor most jön a kép: kérem képzeljük el, ahogyan a Pedellusunk mindkét kezében sörrel, a karján pöttyös ridiküllel magányosan ácsorog egy számára idegen kert közepén éjszaka, amikor egyszercsak odalép hozzá az előzményekből semmit sem sejtő házigazda, és megkérdezi: Segíthetek valamiben?

Hát ezeket nem fényképeztem le.

És még két dolog, ami nagyon tetszett

Az egyik, Kocsis Levente grafikákból álló kiállítás a dörögdi református templomban. Egy egészen kicsi templomot képzeljetek el, a fehér falain pedig fehér lapon fekete grafikákat, olyan törött, néha szálkás, egyenes, szögeltes vonalú ábrákat, és hozzá vidám, franciás zenét. Amikor bementem, olyan szerencsém volt, hogy két fiú éppen valami ilyesmi dalt próbálgatott játszani a templomi orgonán (vagy valami olyasmi hangszeren) és érdekes volt az a sérült, fekete-fehér törött képi világ ezzel a vidám, táncos, élő és élni akaró zenével együtt. Véletlenül kikerekedett ott bent a világ.
   A másik pedig a plébánián egy zsákutcafolyosó, ami imazsámollyal volt lezárva a vége előtt, és erre térdepelve lehetett betekinteni a hajdani pottyantós vécé üregébe, ahonnan tükrök szórták felénk a fényt. Ez volt a kedvencem.

az Estiskolások második, 2007. júniusi találkozójáról
Azt ígértem, hogy a kezdési időpont előtt már egy órával otthon leszek, és várom az osztálytársakat, hogy kényelmesen összegyűlhessünk délután ötre. De a legnagyobb kihívás talán az volt, hogy én hazaérjek addigra. Végül bőven sikerült, sőt a négy óra már a fotelben szundikálva ért. Vajon hányan jönnek el végül?
   Úgy negyed öt körül hárman érkeztek sétálva a házunk elé az utcán. Csak rövid időre pillantottam ki, de egyikükben mintha Kovács Tamást véltem volna felfedezni. Lefutottam a kapuhoz, kinyitottam, és nagyon meglepődtem, hogy mekkorát tévedtem: Márk állt ott, valamint a pedellus és az osztályfőnök. András rá is kérdezett: „Mi baj van?” Én mentegetőztem hogy semmi, de nem tágított. Sőt, sikerült úgy zavarba hoznia, hogy még azóta is eszembe jut néha... Na ilyen volt az első személyes találkozásom a tanári karral.
   Végül mégiscsak elhitték, hogy bejöhetnek, és leültünk a kertbe. A pedellus előzetesen azt kérte, hogy ne készüljünk vendégvárósan. Úgyhogy csak némi innivaló és nasi került a kerti asztalra. A várakozás ritkás beszélgetéssekkel telt.
   Legelőször az estiskola alapelveiről, létrejöttéről, céljairól, tagjairól, forgalmáról esett pár szó. Mindez teljesen kötetlen, strukturálatlan társalgás közepette. Aztán a legutóbb a szertárba felkerült videók kapcsán elkanyarodtunk az aranymetszés témájához, és a Fibonacci számsorozathoz. András ennek lényegéről kezdett nagy beleéléssel magyarázni, majd rajzos vázlatokkal is illusztrálni. Eközben alakult ki a végleges létszám.
   A magam részéről nagyon örültem, hogy végül szinte mindenki eljött, és senki sem panaszkodott arra, hogy nehezen talált el hozzánk. Mivel kinyomtatott képeket senki sem hozott magával, kitettünk az egyik asztalra egy PC-t, és néhány osztálytársunk frissen elkattintott, vagy CD-n magával hozott képeit kezdtük elemezgetni. András szerette volna, ha nem csak a saját hangját hallja, hanem alkalma nyílik megismerni, hogy Mi mire gondolunk a képek láttán, hogy mit tartunk jónak, és mit kevésbé szerencsésnek. Kíváncsi volt, hogy mi az, amit észreveszünk, mi az, amit nem, és hogy hogyan fogadjuk be egymás gondolatait.
   Megnéztük például Tamás friss képeit, Dénes hozott és friss fotóit, valamint Ági tematikus fotósorozatát. A vélemények között pedig volt határozott és bátortalan, „másként csinálnám” és „pont így a jó” egyaránt.
   A tantestületnek este nyolc órakor sajnos mindenképpen tovább kellett indulni, így még sötétedés előtt az utolsó diák is elhagyta a kerti osztálytermet.

Ákos

Ui.: Örülök, hogy a vendégeink voltatok, a hely bármikor máskor is a rendelkezésetekre áll. Az ilyen találkozókat talán akkor használnánk ki a legjobban, ha mindannyiunk egy-egy nehéznek szánt, és egységes feladat megoldását vagy megoldásait (fotóit, videóit) hozná magával.

Az egyik kép alatt említette Kata Ernst Jandl nevét, és egy verset is tőle, ami nagyon tetszett nekem, ezért rákerestem a neten, és találtam más érdekességeket is, ezekből egyet elszavaltam Katának, amit fel is vettem, és szeretnék neki átnyújtani. Mellékelve küldöm a hangot, és az Artpool-on elolvasható hozzá a szöveg is, hogy érthetőbb legyen. Próbáljátok elszavalni, jó móka!