Írás

Ültem a föld alatt és néztem az asztalra. Hrabal Gyengéd barbárjai békésen megfért egy Playboyjal és egy Metropollal. Az asztalon volt még egy szinte üres vizes palack és egy nagy nejlonzacskó, rajta a krumplis pogácsa maradéka. 

   Szeretem Hrabalt. Legalábbis azt a keveset amit kaptam tőle eddig. Ott és akkor egyedül egészen hatalmába kerített valami. Vladimír nevű főhőse abszolút másként látta/látja a világot. 
Nekem is eszembe jutott, hogy az mp3 lejátszóm, amit rákötöttem a hangfalakra egyfajta tisztítást végez. Ezek a csempézett falak a kosztól sötétszürkére mázolódtak, de ezen kívül az egész nap csak a tüc-tüc zene megy, ami mosáshoz jó, mert tempós, de zenének azért nem nevezném, amikor DJ Fasztudjaki egy régi számot felgyorsít és alárak egy dobot. Tisztítás, mert amikor végre az üres térben felhangzik a zene, remélem a kopott falakba beivódott igénytelenség is mállik egy kicsit. Nem mondom, hogy az én zenei ízlésem (vagy annak hiánya) a csúcs, de amikor hallani végre hangszereket is azért az nagyon kellemes.
   
Pop, rock és Jazz. Kellemes, néhol karcos, néhol mély és bársonyos női és férfi hangok. Gitár, hegedű, zongora, réz és fafúvósok, vonósok, harmonika, mind-mind karakteressé teszi a zenét. 
Mintha a térben is tisztulás lenne, sokkal szebbnek, sokkal többnek tűnik.
   
Érzékcsalódás. A föld alatt várom, hogy végre leteljen az idő. Aztán Hraballal együtt hazabuszozom.

Vagy sok a munka, vagy nincs munka. Amikor nincs munka, akkor van rettegés, hogy sose lesz, hogy még mindig nem tartok ott, hogy mindig van, szar vagyok és ismeretlen, egy ismeretlen szar, pedig már mindent megtettem, és mégsem, és miért nem, és véget nem ér a rinyálás a részemről. Ilyenkor baromságokat csinál a Tímea. Ül, és szorong és pánikban cselekszik. A mai napon a tavalyi pánik visszaköszönt egy vidéki tanítónő személyében.
   Tavalyi pánikomban, ahogy más fotósok is, adtam kedvezményt karácsony előtt. Fél áron hirdettem a fotózást, és egy babaoldal nyereményként kiosztotta a szülők között. Szponzor voltam, vagy mi a a picsa. Szponzor picsa, hülye fotós. A lényeg az, hogy a fél áras fotózásra karácsonytól októberig egyetlen egy család jött el. Nem kell a féláras fotózás, csak az ingyenes. Ezt egy gazdag anyu írta meg nekem tavaly, hogy ez így van. Gazdag anyuk halásznak a facebookon, és ingyen fotóztatják szemüknek elkényeztetett fényét, mert megtehetik. Van sok hülye fotós, aki úgy gondolja, hogy ebből jön az ügyfél. Ez rám is vonatkozik. Volt olyan anyuka, aki írt nekem, hogy ő ugyan nem fizet a fotózásért, de megengedi nekem, hogy lefotózzam a gyerekét, mert az olyan szép, hogy fellendíti az üzletemet. Szépen megköszöntem, és mondtam, hogy van az ő szép gyerekén kívül másnak is szép gyereke. Sőt van olyan szép gyerek is, aki olyan szerencsés, hogy a szülei még úgy gondolják, hogy fizetni kell mások munkájáért.
   Ma megszólított engem egy kislány, hogy van-e nekem műtermem. Mondom neki, hogy nincsen. A kislányról hamar kiderült, hogy ő egy vidéki tanító néni, akinek van egy szép kislánya. Nagyon siet, mert rohan tanítani. Azt mondja nekem, hogy a kislánya kapott egy nagyon szép népviseletet, és hogy most beváltaná a tavaly karácsonyi féláras fotózást nálam. Mondom neki, hogy és mikor. Azt mondja, hogy hát azt még nem tudja, 360 km-re lakik Budapesttől, de a hétvégét most itt fogják tölteni. A helyzet az, hogy van egy csomó elmaradt fotózásuk, ezért nem tudja még, hogy engem hová nyúvasszon be ugyebár. Van egy katalógusfotózás, egy másik fotózás, és annyira jó így, mert a gyerek annyira élvezi, és most leszünk ugye 6 évesek. Erre mondtam a tanítónéninek, hogy engem lehúzhat a listáról, mert lejárt a kupon. Megkérdezte, hogy ugye nem haragszom rá. Miért haragudnék pont rá, amikor ilyen a világ? Kuponvilág, 80 % kedvezmény.
   Dehogy haragszom! Miközben egggyáltalán nem haragszom, elképzelem a szép kislány szép anyukájának az arcát, amikor azt mondja neki az iskolaigazgató, hogy drága Puncika, sajnos olyan tanítónőket foglalkoztatunk ezen túl, akik ingyen gyakornokként tanítják tovább az alsó tagozatosokat. Ugye, nem haragszol? És ne izgulj, mert Budapesten a Blaha Lujza téren ingyen adnak kaját a krisnások. 360 km utazást egy híg, hústalan lencseleves is megér.

2012-őt írunk. Az esemény nem a II. Világháború után játszódik, hanem 2012 október 4-én, csütörtökön. Miután erős kételyeim merültek fel a nyóckeres egészségházzal kapcsolatban, így átkértem magam egy közeli kerület szakorvosi rendelőjébe. Írtam egy levelet az igazgatónak, aki adott számomra egy befogadó nyilatkozatot, amit nagyon köszönök neki. A nyóckeres rendelőben, ha mondjuk megfájdult a derekam, akkor másfél hónapra rá kaptam egy időpontot a reumatológiára. Vagy meggyógyulsz vagy bevisz a mentő, vagy meghalsz. Ez a három út áll mindegyikünk előtt. Vagy fellázadsz, és új utat keresel. Én kerestem egy másik szakrendelőt. A mi Csöpi kutyánk is úgy került hozzánk, hogy addig verte a baromállat gazdája a kis tacskókeveréket, míg úgy döntött új gazdit keres. Megkeresett minket, megtalált, és hiába kergettük, nem ment. Csak egy ideig kergettük, mert aztán a világ kincséért sem adtuk volna másnak. Amikor felénk járt a baromállat gazdája, akkor tudtuk meg, hogy Csöpi a neve, mert hívta a baromállat, és a Csöpi bizony nem ment.
   Na szóval... Elmentem az új rendelőbe, ahol jártam a fülészeten. Gondoltam kérek már egy időpontot a nőgyógyászatra, hogy valamikor novemberben bekukkoljon valaki, mert azt mondták az utolsó vizsgálaton, hogy fél év múlva kérnek még egy nyalást, mert atipusos sejtek vannak a P2-es kenetemben. Gyengébbek kedvéért mondom el, hogy P2, az jó. P1 nem tudom, van-e valakinek, de ha P3, akkor csak valami gyulladás lehet a mélyben, vagy válasszunk új szexpartnert.
   Beadom a befogadó nyilatkozatot a kisablakon, és azt mondja a nő, hogy ráérek-e nap közben. Mondtam, igen. Akkor holnap reggel 9-re jöjjek. Hát a föld is megmozdult alattam! Mááásnaap? Csak egy kerülettel gyöttem arrébb, aztán a Marsra kerültem mindjárt. Kardos G. György írásai a kedvenceim közé tartoznak. Egyik szösszenetében azt írta, hogy találkozik a Piroska a farkassal, és kérdezi tőle a farkas, hogy - Hová mész Piroska? Azt mondja a Piroska: - Megyek és megmosom a pinámat a patakban. Ejha! - gondolta a farkas - De megváltozott ez a mese!
   Tegnap, 2012. november 4-én, csütörtökön reggel, megmostam én is alaposan azt, amit Piroska, és elmentem a nőgyógyászhoz. Komoly problémám volt, mert ha a méhemet akarja kézzel nyomkodni, akkor üres kell legyen a hólyagom, de ha esetleg ultrahangot akar készíteni, akkor meg tele kell legyen. Ezért otthon még brunnyantottam egyet, de a rendelőben már nem, és így gondoltam, félig tele lesz, félig meg üres. Gondoltam, hogy ha bunkó lesz a doki, akkor nem nézheti meg, amit Piroska megmosott a patakban, ha nem lesz bunkó, megnézheti. Rám került a sor. A doki szerencsére nálam öregebb volt és rendelkezett némi humorérzékkel. Egyetlen baja volt, hogy meggyőződésévé vált az évek folyamán, hogy a beteg az egyszerre hülye és egyszerre süket. Meghallgattam türelmesen, míg tagolva elmagyaráz mindent emelt hangon, aztán levettem, amit le kell venni és feltártam, amit Piroska megmosott a patakban. Amikor a jéghideg vaskengyelbe tettem a lábam, akkor vettem észre, hogy kissé borostás a lábszáram. Bassza meg! Sokat gondolkodtam manapság azon is, mióta szőr nem nőhet nőn, hogy a nőgyógyásznál mi a ciki, ha tar vagy, vagy ha dzsungeles? Az én anyám mindig azt mondta nekem, a nőgyógyásznál mindig legyen rajtad kombiné, a fogorvosnál legyen nálad zsebkendő.
   Megtörtént a pöti petting, és levezetés gyanánt ültem az asztalnál. Mondja az asszisztensnő, hogy mostantól ne 3 hetet mondjon a doktorúr a betegeknek rákszűrési határidőnek, hanem négyet. Felhördült, a doktorúr, hogy azt még megérti, hogy nem ma, hanem holnap, na, de mi a frászt csinálnak ezek 4 hétig? Azt mondja az asszisztensnő, hogy ketten vannak, sok a dolguk. Végezetül kértem, hogy adjanak már egy ambuláns lapot, mert azt jó, ha tudjátok emberek, már kérni kell. Nem kötelező adni, de ha kéred, kötelező. Én mindig kérem. Azt mondja a doktorúr, hogy az a helyzet, hogy kevés a papír. Legközelebb hozzak magammal A4-es papírt, akkor boldogabban adják majd. Kérdeztem, hogy mi kevés még. Kevés a kesztyű, a kenetvevő pálcika...
   ... az orvos, a betegjogok és az eszem is megáll nem sokára.

A hernyó vígan pöfékelt a gombán
Kövéren és lomhán
Merengve a kukaclét milliónyi gondján.
Meg az a múltkori álom is
Azzal a fura kislánnyal,
Valami dereng
De csak kékes kislánggal,
Fodros ruhája belevész a füstbe
Még kilátszik,
De lassan elmerül az üstbe’
A Lét fortyogva nyel el
Múltat, jövőt s mi ellenállhat,
El, veszett ember-állat,
El innen!
Nekem már semmim sincsen.
Hideg csempék és kedves ápolók,
Egy szebb világról álmodok –
Amiben ismét csak a füst, a gomba meg én,
Fenn a Világ tetején.

(12-04-14)

Bocsásd meg nékem,
hogy magamban hordozlak vétlen,
hogy úton-útfélen
minden vonalad bennem van végleg.

Bocsásd meg nékem,
hogy olykor nem bírok magammal,
-elevenen elégek, ha kéred-,
de bennem még csak most elevenedik
szív és a lélek.

Bocsásd meg nékem,
ha savanyúan különc szavakkal élek,
de vannak dolgok amiktől még én is félek,
s eme bástyával élek.

Bocsásd meg nékem,
hogy szívem kertjének
egy-egy parcelláját kelletlenül elnyerted,
és így lett saját veteményesed.

Bocsásd meg nékem,
hogy a rohanó idő
és a végzet ellenére
Te leszel a legkedvesebb emlékem.

Zakatol a metró – fásultakkal tele,
Sok kicsi vakondok az Örs vezér fele.
Hétfőn üvöltő keresztény dalárda,
Kedden a majd-én-megmutatom Gárda,
Szerdán szürke punkok, majd bérelt csövesek,
Ünnepkor a repülő macskakövesek.

Kinn bizarr Alice-i valóság,
A Sugárban 3D-s animált baromság.
A pillangók a parkba csak éjszaka gyűlnek
Páran a Blikk alatt csendben kihűlnek
Ám ekkor felcsendül záróakkordnak:
„Tessék vigyázni, az ajtók záródnak!”
(2009)

Tavasz voltál nékem, és Ősszé változtál,
röpke időnkből száműzve a nyarat.
Néhány pillanatfoszlány még itt ragadt,
abból fújom buborékjaim
ezer világot álmodva (teremtve) magunknak.
Mindegyikben más arcot rád látva
dolgozik bennem a kényszer,
hogy másnak lássalak, mint
aki vagy.

Este.
Alvó lényed körülölel,
ott vagyok veled.
Nem ébresztelek fel.
Naptárra nézek: December,
Képtár lóg a szívemben.

Nem ébresztelek fel.
Csak nézlek.
Megszűntem.
Boldog bűneim közt
ott a megsemmisülés,
a végső vágy, a boldogság,
mely bűnös, veszendő,
nem alkuvó.
Ez mind céltalan...
Sok ezernyi hajnal,
megérinteni nem tudlak.
Szomjazom léted,
minden rezdüléséd figyelem.
Egy vágy vagy,
letörölhetetlen könny,
teleírt könyv,
mit űzött szűz
hajanli menetben
elméibe űz.
Csak egy félénk
árny vagyok.
Bomlott lélek.
Csókos sorsom
ide vezetett.
Nem vagy más,
mint a Végzet.
Ajkaidon lengek,
gyönyörűséget érzek.
Megbabonáztál hősi éjszaka,
íves karjaidban simogató
büszke dallam,
hol süket falak közt
álom sikoly,
boldog mosollyal vert becsapós.
Már nem élek.
Boldog vagyok,
hogy hozzád értem,
de nem akartam íly mérget.
A bánat szép arcú leánya nagy álmodozó,
szívedbe nyúló vágyakozó.

Elmentek a napok
És elmentek az órák
S a remény, mi még megmaradt
Összeaszalódott
Töppedt szarrá
A könyörtelen Nap alatt.
Küzdve küzdtünk,
Bízva bíztunk,
Nem törődtünk semmivel
Most meg rohadtul úgy néz ki,
Be kell érnünk ennyivel.
Hajótöröttek vagyunk
Part és deszka nélkül.
Lábunk görcsbe rándul
Ajkunk remeg, kékül
Már csak elvből küzdünk
S hogy mi lesz végül…
Be kell látnunk végre,
Hogy a játéknak vége.
A csupa-cserép szájnak
Még szólnia kéne
Ám a sebek mélyek
S minden oly rég volt már
Torkunkban pusztán
Pár szikkadt hangfoszlány
Sós keservvel telve
Vad vágyaink vize
Lesz halotti leple
Annak, amik voltunk –
Vagy lehettünk volna.
Páraknak elefánt
De a többségnek bolha.
Riennöváplű…
Majd fanyar mosoly fakad
És az utolsó damil is szakad.
A Bábu összerogy
A Mester nézi, hogy
Dől dugába terve.
Mi meg csak süllyedünk
A könnyeinket nyelve.

Ölellek két kezemmel, s álmodom
Szemedben, elveszem, meghalok,
S fentről mosolyod nézve, feltámadok
Melletted, fekszem Csillagom.

„Átszállhatnak az 1-es villamosra és helyi buszjáratokra...” A mondat szinte varázsigeként ránt ki ebből a fura testetlen állapotból, melybe eddig csak a fel-felvillanó fények és távoli hangfoszlányok szűrődtek be. Néha egészen bizonyos vagyok benne, hogy ez az egész nem valós... Egyszerűen nem lehet az. Ilyenkor szinte látom, amint statiszták sürögnek-forognak, hátukat a szerelvénynek vetve lökdösik-taszigálják, s tartanak nagy kartonlapokat reflektorok elé különböző, szócsövön elhangzó rendezői utasításokra.

   A direktori vászonszék mögött állok kissé balra, ám én magam pusztán megfigyelő vagyok. Az erős fények ezer sugárra robbannak szét a csillogó krómalkatrészeken, és a levegőben porszemcsék lebegnek. A rendező ismét szájához emeli megafonját – ám a felharsanó szavak torzan, érthetetlenül visszhangoznak. Megpróbálok kissé előrébb lépni, hogy legalább a szemébe nézhessek, de nem megy. Tehetetlen megfigyelő vagyok csupán. Mégis, mikor kisvártatva oldalra fordítja fejét, egy pillanatra kivillan arca fürtjei lombjából és a másodperc törtrészéig szemüvege lencséjén keresztül látom a világot. A kaleidoszkópon tekernek egyet, s hirtelen minden kis színesen ragyogó mozaik a helyére kerül. A gyűrűket addig fogatod, míg azt nem látod: hopp! A felismerés élesen, szinte fájdalmasan hasít belém, és a tejszerű burok megreped.
„Átszállhatnak az 1-es villamosra és helyi buszjáratokra…” Ismét a kocsin belül vagyok. Magamon belül. A vagon egy állomáson áll, ajtajai nyitva, felettük narancs ledek villognak. Most már ideje leszállnom. Félrehajtom egy középkorú férfi fejét vállamról, kit úgy látszik épp itt ért az álom. Nyitott szája szélén kis buborék remeg. Nem néz ki kifejezetten Csuang-Cének, mégis... ki tudja. A lepke akkor szép, amikor szabad. Felállok és még időben lépek ki a peronra, hogy aztán az ajtók nagy robajjal záruljanak be épp mögöttem.
   Arcomba szél csap, Kháron vasladikja pedig őrült csikorgással indul tovább a Gyámoltalan Lelkekkel egy újabb túlvilági kikötő felé. A metró, mint a Lét Bizonytalanságának szimbóluma. Sötét alagutakban nagy sebességgel előre, valahová. Az úti cél a homályba vész. A többiekkel látszólag összezárva, mégis tökéletesen izoláltan. A Magyar Közöny 3D-s kiadása.

Szemek félénk villanása,
Konok távolba révedés.
Kopott cipők topogása
Világunkba mélyedés,
És a görcsös kapaszkodás,
Elveinkhez ragaszkodás-
Örökre seggünkre tapadt tojás...

(2011-10-29)

Reggel szomszéd kutyája, gyerekkocsi a kavicson, ébresztőóra helyett. Gép, e-mail, spam törlés. Reggeli gyógyszer összekészítés, kávéfőzés, kenyérszeletelés, a héját gondosan levágni. Felvágott, sajt, margarin, paprika. Narancslé, barack vagy körte. Kutya be, újság. Visszakísérés. Kutya ki. Gép, facebook, index, origo. Mail. Kóla vagy vizes szörp. Elemzés, olvasás, írás. Mosogatás, főzés, ebéd, gyógyszer összekészítés, kenyérszeletelés, a héját gondosan levágni. Kávé. Tálalás, evés. Kutya be. Narancslé, körte vagy barack. Kétnaponta viráglocsolás. Macskák. Kutya ki, visszakísérés. Gép, facebook, mail, index, origo. Telefon, google, írás, olvasás, elemzés, válaszok, kérdések, kóla vagy vizes szörp. Macskaetetés. Szieszta. Szomszéd gyerekkocsi a kavicson. Gép. Mail. Beszélgetés. Olvasás, írás. Kutyaetetés, macskaetetés. Vacsora, gyógyszer összekészítés, kenyérszeletelés, a héját gondosan levágni. felvágott, sajt, margarin. Narancslé, körte vagy barack. Kutya be, tévé. Gép. Mail, rádió. Chat. Visszakísérés, kutya ki, macskák be. Gép. Mail, facebook, index. Blogok. Könyv. Alvás.

Eretnek térben
tobzódik kevélyen
hús a vérben. 

Köt a gúzs,
s az ég
már légüres rég.

Tudhatnánk.

Mi magunk, s egymás
Istenei vagyunk.
Akarat
és tett miért jár
a fizetség és a kamat.

De ha ez benned
mind hontalan, 

csak haszontalan
porhüvely leszel.

2012. május 22. Diósjenő

- Te Mama, most ez a leves nem igazán jó.
- Ugyan Papa, mit értesz te a főzéshez.
- Mit? Annyit hogy én eszem... te meg elfogult vagy, mert te főzted.
- Nem vagyok elfogult.
- Ha nem lennél elfogult, észrevetted volna hogy a leves sótlan. Egyszerűen nincs sóérzéked.

- Te meg mindent agyonsózol, nem is érzed az ízét.
- Ha nem érezném az ízét, nem mondanám, hogy nem olyan jó, mint máskor.
- Akkor sózd meg és kész.
- De az nem olyan már, mint mikor belefő a só íze. A tészta meg a hús sótlan marad. Különben is rágós.
- A fejed, az rágós. Ez olcsó marhahús, másikat nem veszünk, spórolni kell.
- Attól még nem kell hogy rágós legyen.
- Bezzeg a háború után megetted volna ezt is szivesen.
- De most nem vagyunk a háború után. Akkor petróleummal világítottunk.
- Hát most elég sok is a villanyszámlánk. Mert folyton égve hagyod a sufniban a villanyt.
- Csak egyszer hagytam égve, amikor a nyulakat etettem.
- Az egy éve volt, már nem is voltak nyulaink.
- De a nagy szürke még megvolt.
- Nem volt meg, mert azt Húsvétkor levágtuk.
- Akkor Húsvét előtt volt.
- Nem kell mindig a hibát keresned. A múltkor a gyerekeket is megsértetted.
- Mikor a múltkor?
- Hát tavaly Karácsonykor, amikor Fa szappant hoztak ajándékba.
- Én csak azt mondtam, hogy biztos keveset fürdünk, azért hoznak megint szappant.
- De már évek óta nem hoztak szappant.
- A születésnapodra is azt kaptál tavalyelőtt.
- Azt én kaptam, finom parfümös illata volt, mint a gróféknál, be is raktam a fehérneműk közé.
- Akik most kétszobás lakásban laknak és mégis mindig felvágnak.
- Nem vágnak fel, csak tartásuk van.
- Felvágnak, mindig is felvágtak. Nekik is sótlan levest levest főztél?
- Akkor még az udvarházban laktak, a leves meg most sem sótlan, csak nincs elsózva.
- De sótlan, nincs sóérzéked…

Péntek este volt, ilyenkor minden rendes odáknál elhajlás a program. Pempő bevágta 
a belvárosi sérót, a flepni és fésű a farzsebbe – Mutter, van egy kis lóvéd? – szólt be menet közben a szobába.
- Ne igyál sokat kisfiam, tudod Apád is... – de itt elakadt és az emlékezés könnyet csalt a szemébe. – Tessék – egy gyűrött százast nyomott Pempő kezébe – vigyázz magadra.
- Ne rinyálj Muter, én bírom a gyűrődést. – és kifordult a konyhaajtón.

A tuja éppen elment – azistenit – morogta két hegyes sercintés között.
- Van tüzed ? – a szomszédkölyök kezében akkora dekk, hogy a repülő leszáll érte.
- Nincs – morogta Pempő - a seggén még ott a tojás de már bagzik.
- Akkor adj egy bélást – könyörgött a kölyök.
- Menj a francba. Csöpiéket nem láttad? - Pempő pipás volt az anyjára, minek kellett most fatert előhozni. Baleset volt és kész.
- Egy ruppóért megmondom - a kölyök szemtelenül vigyorog.
- Idefigyusz hólyag - de azután meggondolta magát és a zsebébe nyúlt.
- Most mentek el a tujával, Karesz volt vele, egy kicsit koksz volt - és dzsuvás kezét elörenyújtotta.
Na igen, Karesz a gróf, faterja ügyvéd volt. Csöpinek nem volt apja, ottmaradt 
a fronton, anyja Kareszéknál takarította az irodát amíg az ügyvéd úr le nem falcolt nyugatra, azóta a meló is ugrott. Csöpi a téren nőtt fel, a galeri vette át a nevelését. Karesznak snassz volt a térre járni, a papa havonta küldte a lét, néha csomagot is nyugati cuccokkal, de most hogy Csöpi kibögyösödött, már Karesz sem volt annyira kényes. De Karesz nem tintázott, még pityókásan sem látta senki.
- Majd jól lerúgom a fejét a toszba, ha hozzányúl - sercintet még egyet Pempő mintegy aláhúzva gondolatait és kihúzta kezét a zsebéből.
- Nesze, otthon lejmolj - a félmarék szotyi a kölyök kezét kitöltötte.
A tuján a legjobb időtöltés szotyizás közben a bigéket stírölni, persze nem a vén szatyrokat hanem a fiatal baba gádzsókat. Nem volt senki érdemleges csak egy buksza 
a szomszéd utcából, hátul ült kisírt szemekkel a sarokban.
- Mi van Sacika, dobott a Jocó? - persze a kérdés fölösleges volt, Jocó néha megkalapálta, ha nem hozta a mézet rendesen de soha nem dobta volna.
- Kopj le, vagy szólok az ellenőrnek. - felelt a kis dög.
- Ha akarod, megkokizom - mondta Pempő és kiköpött egy adag szotyihéjat a lépcsőre.

Hosszú a Rákóczi téren úgy bukott be az ajtón mint akit üldöznek.
- Szeva Répás, megkergettek a lyányok? - Pempő kaján hangjában kis irigység csillogott, mindenki tudta hogy Hosszú az egy indián, mert nagy farka van.
- Razzia van a placcon, még az ultisok is letélakoltak. - és szabad kezét nyújtotta Pempő felé, de az utolsó pillanatban mellbe bökte - mellpor - mondta most már ő is vigyorogva - Jé a Sacika szabadnapos, te loptad el?
- Vazze, adj egy slukkot - persze Pempő radarszeme meglátta a zacskóban a vodkás üveget, amit Hosszú a másik kezében szorongatott.
- Kell estére a Csajiba, inkább menjünk be a Maciba, Julika ma ott keccsöl.
Dodo úgyse enged be a Csajiba minket, Otyó úgy megszívatta hogy azóta is szimatszatyorral közlekedik. Otyó a múlt héten egy félüveg savanyú uborkát vitt 
a kezében mintha aranyhalak lettek volna, mikor Dodó, a Csaji ajtónálló gorillája 
a bejáratnál megállította.
- Mi van benne, alkohol? - kérdezte és nagyon rafkónak érezte magát.
- Koviubi apuskám, házi, a nagyikám csinálta, passzol a virslihez. - Otyó szelídszőke lányos haja egyik szemébe csüngött, eltakarva azt, amelyik csillogott a visszafojtott röhögéstől.
- Add ide - lépett Dodó felsőbbségesen közelebb.
- De nehogy belenyúlj! - mondta most már félmagas hangon Otyi, nem lehett tudni, a sírás vagy a nevetés határán parérozik.
Dodó keze egy pillanatra megállt, mintha egy csöppnyi értelem is villant volna hideg szemében, de egéragya megnyugtatta: nehogy most berinyálj egy pár ilyen suhanctól... 
- Jó kis házi koviubi, hogy ezeknek mi nem jut az eszükbe - morogta magának. Letekerte az üveg tetejét és kajakra beszippantotta hatalmas cserpákjával a nagyi uborkás üvegének illatát.
Ekkor már mindenki a robbanás határán volt, de ezt Dodó csak homályosan érzékelte. 
Az üvegben a koviubi szalmiákszeszben úszkált és ettől orra-szeme-szája eltorzult, kozmikus pofákat vágott, amin nemhogy röhögni, hanem visítani, vonyítani kellett mindenkinek...
- Á, ma Pista bá a csősz, majd a réváson benyomjuk. - ezzel Hoszzú megindult a tujalépcsőn lefelé, majdnem le is perecelt - na avesz!

Harsogó jókedvvel nyitottak be Mackóba. Juli valóban dolgozott - ma biztos jól lesz megmérve a maláta - a pult mögül pillantott rájuk azzal az álmodozó nagy barna szemével, mint aki azt latolgatja, melyiket válassza kettejük közül.
- Pussz Julis, hova kéred? - nyitott Hosszú és lába közé fogta a zacskós üveget, kezeivel pedig körkörös mozgást csinált Julis didkói felé, mint amikor valaki villanykörtét akarna kicsavarni.
- Hülye - válaszolt Julis nemes egyszerűséggel.
- Csumi, rá se bajsz, már félig mák, Csöpit nem láttad? - Pempőnek mindig is kóser stílusa volt.
Julis szeme pillanatra megült a Pempő nyakán lévő szíváson majd pohármosás közben a sarok felé intett. A "szeparéban" ott ült Karesz olyan közel Csöpihez hogy azt szinte az ablaküvegnek nyomta. Pempőben emelkedni kezdett a pumpa, ez jól látható volt rajta mert halálfejes nehéz gyűrűjét kezdte forgatni a középső ujján.
- Vazze, a csirkét meg ott felejtettük a tuján - bukott át egy széken tapintatlanul Hosszú, aki nem értette meg a helyzet vadnyugati hangulatát.
- Dobok egy rundát - próbálkozott Karesz ijedten, Pempővel nem tanácsos kikezdeni, mert nagyon gyors, egyszer egy pofonlekeverés folyamatában felborított egy üveg sört, de utána még elkapta mielőtt leesett volna az asztalról.
- Viselkedj Karika, mert belelépek a szádba - figyelmeztette Pempő gyűrűtekergetés közben - de a rundát azért nem kummantod el - mondta most már középnyomatékkal.
Karesz megadóan odább húzódott egy araszt, csak Csöpi nem tudta most megsértődjön-e hogy őt meg sem kérdezték, vagy örüljön hogy lekaparták róla ezt a nyálas Kareszt.

- Ezt kapd el, ne a náthát - a söröskupak pontosan Csöpi ruhakivágásába esett. Ez csak Pempő lehetett, ő nagyon király volt snúrozásban.
- Hülye - mondta most már megbékéltebben Csöpi és kígyómozdulatokat tett hogy a söröskupak lejjebb csússzon.
- De egy szinten vagytok - morogta Pempő miközben a pult felé pislantott ahol Julis gyorsan elkapta a szemét róla.
- Menjünk a Viába - csuklott fel merev nézéséből Hosszú.
- Ahhoz kevesen vagyunk - próbálkozott a helyzeten enyhíteni Karesz - ott vannak a zuglóiak.
- Te csak ne szipózz bele a nagyok dógába - úgy látszik Hosszúnak jót tett a vadász mert éledezőben volt.
Csöpi nem bírta tovább, felállt és és macskaszerűen domborított egyet majd behúzta a hasát. Hosszú a lapát füleihez tette a kezét mint aki várja a söröskupak csörrenését a kövezeten.
- Fennakadt... kivegyem? - vigyorgott Hosszú.
- Engedj ki - szólt Karesz felé Csöpi, de meg sem várta hogy megmoccanjon, csak úgy átmászott rajta hogy közben kivillant a rózsaszín bugyija.
Karesz úgy meglepődött hogy szinte lemerevedett mint a kanál, szívesen odanyúlt volna egy pacsi erejéig, de magán érezte Pempő lehelletét.
- Hogy miből lesz a cserebogár! - Hosszú már teljesen ott volt megint a cselekményben.

Körmadarak /részlet/