Írás

Nagy kalapácsok
Tárcsák és fémek
Acélosak
Izz’nak és kevélyek
Büszkén reccsenő, vad ének.
„Én mindenen zenélek!”
- szólt borízű hangon az Isten
S nekidőlt a pultnak.
Arccal a csaposnak, háttal a múltnak.
Fáradtnak tűnt s olyan feldúltnak.
Ahogy elnéztem: éreztem, hogy élek
S végre nem csak hálni jár belém
„A SZENTLÉLEK TÉR KÖVETKEZIK!”

Ültem a föld alatt és néztem az asztalra. Hrabal Gyengéd barbárjai békésen megfért egy Playboyjal és egy Metropollal. Az asztalon volt még egy szinte üres vizes palack és egy nagy nejlonzacskó, rajta a krumplis pogácsa maradéka. 

   Szeretem Hrabalt. Legalábbis azt a keveset amit kaptam tőle eddig. Ott és akkor egyedül egészen hatalmába kerített valami. Vladimír nevű főhőse abszolút másként látta/látja a világot. 
Nekem is eszembe jutott, hogy az mp3 lejátszóm, amit rákötöttem a hangfalakra egyfajta tisztítást végez. Ezek a csempézett falak a kosztól sötétszürkére mázolódtak, de ezen kívül az egész nap csak a tüc-tüc zene megy, ami mosáshoz jó, mert tempós, de zenének azért nem nevezném, amikor DJ Fasztudjaki egy régi számot felgyorsít és alárak egy dobot. Tisztítás, mert amikor végre az üres térben felhangzik a zene, remélem a kopott falakba beivódott igénytelenség is mállik egy kicsit. Nem mondom, hogy az én zenei ízlésem (vagy annak hiánya) a csúcs, de amikor hallani végre hangszereket is azért az nagyon kellemes.
   
Pop, rock és Jazz. Kellemes, néhol karcos, néhol mély és bársonyos női és férfi hangok. Gitár, hegedű, zongora, réz és fafúvósok, vonósok, harmonika, mind-mind karakteressé teszi a zenét. 
Mintha a térben is tisztulás lenne, sokkal szebbnek, sokkal többnek tűnik.
   
Érzékcsalódás. A föld alatt várom, hogy végre leteljen az idő. Aztán Hraballal együtt hazabuszozom.

Vagy sok a munka, vagy nincs munka. Amikor nincs munka, akkor van rettegés, hogy sose lesz, hogy még mindig nem tartok ott, hogy mindig van, szar vagyok és ismeretlen, egy ismeretlen szar, pedig már mindent megtettem, és mégsem, és miért nem, és véget nem ér a rinyálás a részemről. Ilyenkor baromságokat csinál a Tímea. Ül, és szorong és pánikban cselekszik. A mai napon a tavalyi pánik visszaköszönt egy vidéki tanítónő személyében.
   Tavalyi pánikomban, ahogy más fotósok is, adtam kedvezményt karácsony előtt. Fél áron hirdettem a fotózást, és egy babaoldal nyereményként kiosztotta a szülők között. Szponzor voltam, vagy mi a a picsa. Szponzor picsa, hülye fotós. A lényeg az, hogy a fél áras fotózásra karácsonytól októberig egyetlen egy család jött el. Nem kell a féláras fotózás, csak az ingyenes. Ezt egy gazdag anyu írta meg nekem tavaly, hogy ez így van. Gazdag anyuk halásznak a facebookon, és ingyen fotóztatják szemüknek elkényeztetett fényét, mert megtehetik. Van sok hülye fotós, aki úgy gondolja, hogy ebből jön az ügyfél. Ez rám is vonatkozik. Volt olyan anyuka, aki írt nekem, hogy ő ugyan nem fizet a fotózásért, de megengedi nekem, hogy lefotózzam a gyerekét, mert az olyan szép, hogy fellendíti az üzletemet. Szépen megköszöntem, és mondtam, hogy van az ő szép gyerekén kívül másnak is szép gyereke. Sőt van olyan szép gyerek is, aki olyan szerencsés, hogy a szülei még úgy gondolják, hogy fizetni kell mások munkájáért.
   Ma megszólított engem egy kislány, hogy van-e nekem műtermem. Mondom neki, hogy nincsen. A kislányról hamar kiderült, hogy ő egy vidéki tanító néni, akinek van egy szép kislánya. Nagyon siet, mert rohan tanítani. Azt mondja nekem, hogy a kislánya kapott egy nagyon szép népviseletet, és hogy most beváltaná a tavaly karácsonyi féláras fotózást nálam. Mondom neki, hogy és mikor. Azt mondja, hogy hát azt még nem tudja, 360 km-re lakik Budapesttől, de a hétvégét most itt fogják tölteni. A helyzet az, hogy van egy csomó elmaradt fotózásuk, ezért nem tudja még, hogy engem hová nyúvasszon be ugyebár. Van egy katalógusfotózás, egy másik fotózás, és annyira jó így, mert a gyerek annyira élvezi, és most leszünk ugye 6 évesek. Erre mondtam a tanítónéninek, hogy engem lehúzhat a listáról, mert lejárt a kupon. Megkérdezte, hogy ugye nem haragszom rá. Miért haragudnék pont rá, amikor ilyen a világ? Kuponvilág, 80 % kedvezmény.
   Dehogy haragszom! Miközben egggyáltalán nem haragszom, elképzelem a szép kislány szép anyukájának az arcát, amikor azt mondja neki az iskolaigazgató, hogy drága Puncika, sajnos olyan tanítónőket foglalkoztatunk ezen túl, akik ingyen gyakornokként tanítják tovább az alsó tagozatosokat. Ugye, nem haragszol? És ne izgulj, mert Budapesten a Blaha Lujza téren ingyen adnak kaját a krisnások. 360 km utazást egy híg, hústalan lencseleves is megér.

2012-őt írunk. Az esemény nem a II. Világháború után játszódik, hanem 2012 október 4-én, csütörtökön. Miután erős kételyeim merültek fel a nyóckeres egészségházzal kapcsolatban, így átkértem magam egy közeli kerület szakorvosi rendelőjébe. Írtam egy levelet az igazgatónak, aki adott számomra egy befogadó nyilatkozatot, amit nagyon köszönök neki. A nyóckeres rendelőben, ha mondjuk megfájdult a derekam, akkor másfél hónapra rá kaptam egy időpontot a reumatológiára. Vagy meggyógyulsz vagy bevisz a mentő, vagy meghalsz. Ez a három út áll mindegyikünk előtt. Vagy fellázadsz, és új utat keresel. Én kerestem egy másik szakrendelőt. A mi Csöpi kutyánk is úgy került hozzánk, hogy addig verte a baromállat gazdája a kis tacskókeveréket, míg úgy döntött új gazdit keres. Megkeresett minket, megtalált, és hiába kergettük, nem ment. Csak egy ideig kergettük, mert aztán a világ kincséért sem adtuk volna másnak. Amikor felénk járt a baromállat gazdája, akkor tudtuk meg, hogy Csöpi a neve, mert hívta a baromállat, és a Csöpi bizony nem ment.
   Na szóval... Elmentem az új rendelőbe, ahol jártam a fülészeten. Gondoltam kérek már egy időpontot a nőgyógyászatra, hogy valamikor novemberben bekukkoljon valaki, mert azt mondták az utolsó vizsgálaton, hogy fél év múlva kérnek még egy nyalást, mert atipusos sejtek vannak a P2-es kenetemben. Gyengébbek kedvéért mondom el, hogy P2, az jó. P1 nem tudom, van-e valakinek, de ha P3, akkor csak valami gyulladás lehet a mélyben, vagy válasszunk új szexpartnert.
   Beadom a befogadó nyilatkozatot a kisablakon, és azt mondja a nő, hogy ráérek-e nap közben. Mondtam, igen. Akkor holnap reggel 9-re jöjjek. Hát a föld is megmozdult alattam! Mááásnaap? Csak egy kerülettel gyöttem arrébb, aztán a Marsra kerültem mindjárt. Kardos G. György írásai a kedvenceim közé tartoznak. Egyik szösszenetében azt írta, hogy találkozik a Piroska a farkassal, és kérdezi tőle a farkas, hogy - Hová mész Piroska? Azt mondja a Piroska: - Megyek és megmosom a pinámat a patakban. Ejha! - gondolta a farkas - De megváltozott ez a mese!
   Tegnap, 2012. november 4-én, csütörtökön reggel, megmostam én is alaposan azt, amit Piroska, és elmentem a nőgyógyászhoz. Komoly problémám volt, mert ha a méhemet akarja kézzel nyomkodni, akkor üres kell legyen a hólyagom, de ha esetleg ultrahangot akar készíteni, akkor meg tele kell legyen. Ezért otthon még brunnyantottam egyet, de a rendelőben már nem, és így gondoltam, félig tele lesz, félig meg üres. Gondoltam, hogy ha bunkó lesz a doki, akkor nem nézheti meg, amit Piroska megmosott a patakban, ha nem lesz bunkó, megnézheti. Rám került a sor. A doki szerencsére nálam öregebb volt és rendelkezett némi humorérzékkel. Egyetlen baja volt, hogy meggyőződésévé vált az évek folyamán, hogy a beteg az egyszerre hülye és egyszerre süket. Meghallgattam türelmesen, míg tagolva elmagyaráz mindent emelt hangon, aztán levettem, amit le kell venni és feltártam, amit Piroska megmosott a patakban. Amikor a jéghideg vaskengyelbe tettem a lábam, akkor vettem észre, hogy kissé borostás a lábszáram. Bassza meg! Sokat gondolkodtam manapság azon is, mióta szőr nem nőhet nőn, hogy a nőgyógyásznál mi a ciki, ha tar vagy, vagy ha dzsungeles? Az én anyám mindig azt mondta nekem, a nőgyógyásznál mindig legyen rajtad kombiné, a fogorvosnál legyen nálad zsebkendő.
   Megtörtént a pöti petting, és levezetés gyanánt ültem az asztalnál. Mondja az asszisztensnő, hogy mostantól ne 3 hetet mondjon a doktorúr a betegeknek rákszűrési határidőnek, hanem négyet. Felhördült, a doktorúr, hogy azt még megérti, hogy nem ma, hanem holnap, na, de mi a frászt csinálnak ezek 4 hétig? Azt mondja az asszisztensnő, hogy ketten vannak, sok a dolguk. Végezetül kértem, hogy adjanak már egy ambuláns lapot, mert azt jó, ha tudjátok emberek, már kérni kell. Nem kötelező adni, de ha kéred, kötelező. Én mindig kérem. Azt mondja a doktorúr, hogy az a helyzet, hogy kevés a papír. Legközelebb hozzak magammal A4-es papírt, akkor boldogabban adják majd. Kérdeztem, hogy mi kevés még. Kevés a kesztyű, a kenetvevő pálcika...
   ... az orvos, a betegjogok és az eszem is megáll nem sokára.

A hernyó vígan pöfékelt a gombán
Kövéren és lomhán
Merengve a kukaclét milliónyi gondján.
Meg az a múltkori álom is
Azzal a fura kislánnyal,
Valami dereng
De csak kékes kislánggal,
Fodros ruhája belevész a füstbe
Még kilátszik,
De lassan elmerül az üstbe’
A Lét fortyogva nyel el
Múltat, jövőt s mi ellenállhat,
El, veszett ember-állat,
El innen!
Nekem már semmim sincsen.
Hideg csempék és kedves ápolók,
Egy szebb világról álmodok –
Amiben ismét csak a füst, a gomba meg én,
Fenn a Világ tetején.

(12-04-14)

Bocsásd meg nékem,
hogy magamban hordozlak vétlen,
hogy úton-útfélen
minden vonalad bennem van végleg.

Bocsásd meg nékem,
hogy olykor nem bírok magammal,
-elevenen elégek, ha kéred-,
de bennem még csak most elevenedik
szív és a lélek.

Bocsásd meg nékem,
ha savanyúan különc szavakkal élek,
de vannak dolgok amiktől még én is félek,
s eme bástyával élek.

Bocsásd meg nékem,
hogy szívem kertjének
egy-egy parcelláját kelletlenül elnyerted,
és így lett saját veteményesed.

Bocsásd meg nékem,
hogy a rohanó idő
és a végzet ellenére
Te leszel a legkedvesebb emlékem.

Zakatol a metró – fásultakkal tele,
Sok kicsi vakondok az Örs vezér fele.
Hétfőn üvöltő keresztény dalárda,
Kedden a majd-én-megmutatom Gárda,
Szerdán szürke punkok, majd bérelt csövesek,
Ünnepkor a repülő macskakövesek.

Kinn bizarr Alice-i valóság,
A Sugárban 3D-s animált baromság.
A pillangók a parkba csak éjszaka gyűlnek
Páran a Blikk alatt csendben kihűlnek
Ám ekkor felcsendül záróakkordnak:
„Tessék vigyázni, az ajtók záródnak!”
(2009)

Tavasz voltál nékem, és Ősszé változtál,
röpke időnkből száműzve a nyarat.
Néhány pillanatfoszlány még itt ragadt,
abból fújom buborékjaim
ezer világot álmodva (teremtve) magunknak.
Mindegyikben más arcot rád látva
dolgozik bennem a kényszer,
hogy másnak lássalak, mint
aki vagy.

Este.
Alvó lényed körülölel,
ott vagyok veled.
Nem ébresztelek fel.
Naptárra nézek: December,
Képtár lóg a szívemben.

Nem ébresztelek fel.
Csak nézlek.
Megszűntem.
Boldog bűneim közt
ott a megsemmisülés,
a végső vágy, a boldogság,
mely bűnös, veszendő,
nem alkuvó.
Ez mind céltalan...
Sok ezernyi hajnal,
megérinteni nem tudlak.
Szomjazom léted,
minden rezdüléséd figyelem.
Egy vágy vagy,
letörölhetetlen könny,
teleírt könyv,
mit űzött szűz
hajanli menetben
elméibe űz.
Csak egy félénk
árny vagyok.
Bomlott lélek.
Csókos sorsom
ide vezetett.
Nem vagy más,
mint a Végzet.
Ajkaidon lengek,
gyönyörűséget érzek.
Megbabonáztál hősi éjszaka,
íves karjaidban simogató
büszke dallam,
hol süket falak közt
álom sikoly,
boldog mosollyal vert becsapós.
Már nem élek.
Boldog vagyok,
hogy hozzád értem,
de nem akartam íly mérget.
A bánat szép arcú leánya nagy álmodozó,
szívedbe nyúló vágyakozó.

Elmentek a napok
És elmentek az órák
S a remény, mi még megmaradt
Összeaszalódott
Töppedt szarrá
A könyörtelen Nap alatt.
Küzdve küzdtünk,
Bízva bíztunk,
Nem törődtünk semmivel
Most meg rohadtul úgy néz ki,
Be kell érnünk ennyivel.
Hajótöröttek vagyunk
Part és deszka nélkül.
Lábunk görcsbe rándul
Ajkunk remeg, kékül
Már csak elvből küzdünk
S hogy mi lesz végül…
Be kell látnunk végre,
Hogy a játéknak vége.
A csupa-cserép szájnak
Még szólnia kéne
Ám a sebek mélyek
S minden oly rég volt már
Torkunkban pusztán
Pár szikkadt hangfoszlány
Sós keservvel telve
Vad vágyaink vize
Lesz halotti leple
Annak, amik voltunk –
Vagy lehettünk volna.
Páraknak elefánt
De a többségnek bolha.
Riennöváplű…
Majd fanyar mosoly fakad
És az utolsó damil is szakad.
A Bábu összerogy
A Mester nézi, hogy
Dől dugába terve.
Mi meg csak süllyedünk
A könnyeinket nyelve.

Ölellek két kezemmel, s álmodom
Szemedben, elveszem, meghalok,
S fentről mosolyod nézve, feltámadok
Melletted, fekszem Csillagom.

„Átszállhatnak az 1-es villamosra és helyi buszjáratokra...” A mondat szinte varázsigeként ránt ki ebből a fura testetlen állapotból, melybe eddig csak a fel-felvillanó fények és távoli hangfoszlányok szűrődtek be. Néha egészen bizonyos vagyok benne, hogy ez az egész nem valós... Egyszerűen nem lehet az. Ilyenkor szinte látom, amint statiszták sürögnek-forognak, hátukat a szerelvénynek vetve lökdösik-taszigálják, s tartanak nagy kartonlapokat reflektorok elé különböző, szócsövön elhangzó rendezői utasításokra.

   A direktori vászonszék mögött állok kissé balra, ám én magam pusztán megfigyelő vagyok. Az erős fények ezer sugárra robbannak szét a csillogó krómalkatrészeken, és a levegőben porszemcsék lebegnek. A rendező ismét szájához emeli megafonját – ám a felharsanó szavak torzan, érthetetlenül visszhangoznak. Megpróbálok kissé előrébb lépni, hogy legalább a szemébe nézhessek, de nem megy. Tehetetlen megfigyelő vagyok csupán. Mégis, mikor kisvártatva oldalra fordítja fejét, egy pillanatra kivillan arca fürtjei lombjából és a másodperc törtrészéig szemüvege lencséjén keresztül látom a világot. A kaleidoszkópon tekernek egyet, s hirtelen minden kis színesen ragyogó mozaik a helyére kerül. A gyűrűket addig fogatod, míg azt nem látod: hopp! A felismerés élesen, szinte fájdalmasan hasít belém, és a tejszerű burok megreped.
„Átszállhatnak az 1-es villamosra és helyi buszjáratokra…” Ismét a kocsin belül vagyok. Magamon belül. A vagon egy állomáson áll, ajtajai nyitva, felettük narancs ledek villognak. Most már ideje leszállnom. Félrehajtom egy középkorú férfi fejét vállamról, kit úgy látszik épp itt ért az álom. Nyitott szája szélén kis buborék remeg. Nem néz ki kifejezetten Csuang-Cének, mégis... ki tudja. A lepke akkor szép, amikor szabad. Felállok és még időben lépek ki a peronra, hogy aztán az ajtók nagy robajjal záruljanak be épp mögöttem.
   Arcomba szél csap, Kháron vasladikja pedig őrült csikorgással indul tovább a Gyámoltalan Lelkekkel egy újabb túlvilági kikötő felé. A metró, mint a Lét Bizonytalanságának szimbóluma. Sötét alagutakban nagy sebességgel előre, valahová. Az úti cél a homályba vész. A többiekkel látszólag összezárva, mégis tökéletesen izoláltan. A Magyar Közöny 3D-s kiadása.

Szemek félénk villanása,
Konok távolba révedés.
Kopott cipők topogása
Világunkba mélyedés,
És a görcsös kapaszkodás,
Elveinkhez ragaszkodás-
Örökre seggünkre tapadt tojás...

(2011-10-29)

Reggel szomszéd kutyája, gyerekkocsi a kavicson, ébresztőóra helyett. Gép, e-mail, spam törlés. Reggeli gyógyszer összekészítés, kávéfőzés, kenyérszeletelés, a héját gondosan levágni. Felvágott, sajt, margarin, paprika. Narancslé, barack vagy körte. Kutya be, újság. Visszakísérés. Kutya ki. Gép, facebook, index, origo. Mail. Kóla vagy vizes szörp. Elemzés, olvasás, írás. Mosogatás, főzés, ebéd, gyógyszer összekészítés, kenyérszeletelés, a héját gondosan levágni. Kávé. Tálalás, evés. Kutya be. Narancslé, körte vagy barack. Kétnaponta viráglocsolás. Macskák. Kutya ki, visszakísérés. Gép, facebook, mail, index, origo. Telefon, google, írás, olvasás, elemzés, válaszok, kérdések, kóla vagy vizes szörp. Macskaetetés. Szieszta. Szomszéd gyerekkocsi a kavicson. Gép. Mail. Beszélgetés. Olvasás, írás. Kutyaetetés, macskaetetés. Vacsora, gyógyszer összekészítés, kenyérszeletelés, a héját gondosan levágni. felvágott, sajt, margarin. Narancslé, körte vagy barack. Kutya be, tévé. Gép. Mail, rádió. Chat. Visszakísérés, kutya ki, macskák be. Gép. Mail, facebook, index. Blogok. Könyv. Alvás.

Eretnek térben
tobzódik kevélyen
hús a vérben. 

Köt a gúzs,
s az ég
már légüres rég.

Tudhatnánk.

Mi magunk, s egymás
Istenei vagyunk.
Akarat
és tett miért jár
a fizetség és a kamat.

De ha ez benned
mind hontalan, 

csak haszontalan
porhüvely leszel.

2012. május 22. Diósjenő

- Te Mama, most ez a leves nem igazán jó.
- Ugyan Papa, mit értesz te a főzéshez.
- Mit? Annyit hogy én eszem... te meg elfogult vagy, mert te főzted.
- Nem vagyok elfogult.
- Ha nem lennél elfogult, észrevetted volna hogy a leves sótlan. Egyszerűen nincs sóérzéked.

- Te meg mindent agyonsózol, nem is érzed az ízét.
- Ha nem érezném az ízét, nem mondanám, hogy nem olyan jó, mint máskor.
- Akkor sózd meg és kész.
- De az nem olyan már, mint mikor belefő a só íze. A tészta meg a hús sótlan marad. Különben is rágós.
- A fejed, az rágós. Ez olcsó marhahús, másikat nem veszünk, spórolni kell.
- Attól még nem kell hogy rágós legyen.
- Bezzeg a háború után megetted volna ezt is szivesen.
- De most nem vagyunk a háború után. Akkor petróleummal világítottunk.
- Hát most elég sok is a villanyszámlánk. Mert folyton égve hagyod a sufniban a villanyt.
- Csak egyszer hagytam égve, amikor a nyulakat etettem.
- Az egy éve volt, már nem is voltak nyulaink.
- De a nagy szürke még megvolt.
- Nem volt meg, mert azt Húsvétkor levágtuk.
- Akkor Húsvét előtt volt.
- Nem kell mindig a hibát keresned. A múltkor a gyerekeket is megsértetted.
- Mikor a múltkor?
- Hát tavaly Karácsonykor, amikor Fa szappant hoztak ajándékba.
- Én csak azt mondtam, hogy biztos keveset fürdünk, azért hoznak megint szappant.
- De már évek óta nem hoztak szappant.
- A születésnapodra is azt kaptál tavalyelőtt.
- Azt én kaptam, finom parfümös illata volt, mint a gróféknál, be is raktam a fehérneműk közé.
- Akik most kétszobás lakásban laknak és mégis mindig felvágnak.
- Nem vágnak fel, csak tartásuk van.
- Felvágnak, mindig is felvágtak. Nekik is sótlan levest levest főztél?
- Akkor még az udvarházban laktak, a leves meg most sem sótlan, csak nincs elsózva.
- De sótlan, nincs sóérzéked…