Rádióműsor

A finn iskolarendszerről sokat hallani, és ezzel kezdődik Péterfi Ferenc interjúja Tuba Orsolyával. A FINMINTA című kezdeményezés alapítója az ottani oktatási rendszert az általános iskolától az egyetemekig ismeri és népszerűsíti Magyarországon is. A Civil Rádió Demokrácia MOST! című műsorában Tuba Orsolya azt igyekezett megértetni mi a különös és a sajátos az ottani iskolarendszerben, meg persze azt is kerestük, mi a titka az ezt befogadó finn társadalom egészének.
„Az iskolában – mint intézményben, meg a tanárokban való feltétlen bizalom mellé harmadikként a diákokban, a tanulókban való bizalom – meséli szenvedélyesen -, ami felszabadító és ami ’előhozza’ a demokráciát”.
Szó esik még a demokrácia beágyazottságáról, a finnországi önkormányzatok és a lokalitás jelentőségéről, a könyvtárak kiemelt szerepéről, amelyeknek már régen nem a könyvek kölcsönzése pusztán a kiemelt feladata, hanem ezek a helyek - más társadalmi intézményekkel együtt - a diskurzus tereivé válnak. Így térünk vissza a közbizalom jelentőségéhez, a részvételhez és a helyi cselekvés fontosságához.

Holdosi József Kányák című regényének harmadik fejezete. Zenél a Kalyi Jag.

Kálmán disznót vág és fáj neki. Kinek mije fáj még. Rozoga kazuárok.

Nehéz az egyezkedés az önállósodásról a világháború vége és a nagyhatalmak befolyástörekvései közepette, főleg, ha nincs belső egyetértés sem.
A kvízkérdés: Elölről egy konkrét, hátulról emeltyű, összevissza iparkodik. Mi az?
Illusztrációk.

A 117 perc című Dudok Dávid és Péterfi Ferenc szerkesztette műsor témái:
- az amatőr színjátszás örömei, a próbafolyamat és egy színrevitt darab - beszélgetés Karalyos Krisztával, az Átjátszók társulat tagjával,
- étel-ital, mindenféle jó falat, zenei csemegék, kézműveskedés és egy kis városi, netán lokálpatrióta együttlét - a NÉP-SZÍN-HÁZ Járdafesztiválról Kehrer Ádámmal, a Járdafesztivál szervezőjével,
- egy közösségi hely, amely mindig együtt tud változni a közösséggel - a Labor Café működési költségeinek megteremtéséről Fekete Évával
- miért éri meg egy-egy azonos területen tevékenykedő magánembernek, cégnek, civil szervezetnek egy szakmai közösséghez tartozni - a TINLAB-ról dr. Fehérvölgyi Beátával, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánjával
- a részvételi színházról, valamint a színház és a társadalomtudományok kölcsönhatásáról - Vági Eszter színházpedagógussal az ELTE doktoranduszával,
- expresszív művészeti elemek (színházi és képzőművészeti alkotások) mentális egészségre, jóllétre gyakorolt terápiás hatásának összehasonlító vizsgálatáról Cserjési Renátával, az ELTE PPK Affektív Pszichológia Tanszék egyetemi adjunktusával, az E-MIND Kutatócsoport vezetőjével, és egyik tagjával, Simon Balázs rendezővel, az Utcaszínház Alkotóközösség ügyvezetőjével.

Egy Murphy törvénye évad sem telhet el Pongrácz Máté 'Bob' és Laskai Csaba 'Csacsa' nélkül, így éppen ideje volt, hogy meghívjuk őket! Induljon 2024. egy örök kedvenccel: popkulturális ventilálás, első felvonás.

Beszélgetés arról, miért örüljünk, ha sokat kell várni a sürgősségi osztályon, hogy mi az a triázs, és miért nem tudjuk ezt, ha egyszer jogsink is van.

Az ötödik részben GG, Gime, Jóska, Lilla, Kálmán, Kriszta, Nati, Zimi, Zsolt.

A negyedik részben éjfél, himnusz, Ádám, Ágnes, Aureliano, Bandi, Bea, Bence, Bob, Csaba, Clio, GG, Gime, Ingrid, Jóska, Lilla, Kálmán, Kriszta, Nati, Nyözö, Orsi, Viki, Zimi, Zsolt.

A harmadik órában Ádám, Aureliano, Bea, GG, Gime, Ingrid, Jóska, Lilla, Kálmán, Kriszta, Nati, Szonja, Zimi, Zsolt.

A második órában Aureliano, Bea, Bence, Bob, GG, Gime, Ingrid, Jóska, Lilla, Kálmán, Kriszta, Nati, Viki, Zimi, Zsolt.

Óévbúcsúztató - újévköszöntő rádiós marathon a tíz évvel ezelőtti várakozásokról, a tíz év múlva elmesélhető élményekről, a 2023-as csalódásról, meglepetésről, zenéről, elismerő pillantásról, amit kaptál vagy adtál, az új évben nagyon várt dolgokról, az előre tudottan be nem tartandó fogadalmakról, a várható boldogságról, elégedettségről, találkozásokról.
Közreműködik Alexovics Ingrid, Arató Szonja, Aureliano, Bach Viki, Bartos Ágnes, Bobák Csaba, Egri Imre Zimi, Gerlei Gábor, Gimesi András Gime, Hegyi Zsolt, Istvánkó Bea, Karaivanov Lilla, Miklósi Bence, Nagy Kálmán, Nagy Zoltán A., Németh Kriszta, Novotny Orsolya, Pongrácz Máté Bob, Sallai András, Szakács Ádám, Szeifert Nati, Szűcs Nikletta Clio és Török József.
Az első órában Ádám, Ágnes, Aureliano, Bandi, Bea, Csaba, GG, Gime, Ingrid, Jóska, Lilla, Kálmán, Kriszta, Nati, Viki, Zimi, Zsolt.

Hogyan ragadta magával egy a vallási munkában talán szokatlan 'sűrűségű' környezet Bolba Márta evangélikus lelkészt, hogyan ágyazódott be egyre erőteljesebben a társadalmi szolidaritás, az elelesettek segítése, a szolidaritás megerősítése és a közvetlen környezet közéleti szerepeinek megtalálásába. A saját lelki elköteleződésének és a szuverenitásának a párhuzamos kiépítéséről, a helyi pártpolitikai kényszerekről és a Mandák Ház befogadó feladatának kialakításáról beszélget Péterfi Ferenccel és Sain Mátyással.