Szorgalmi

Ősz

Ősz

Még abszolút új vagyok, viszont így újként szeretnék én is megmutatni egy képet mielőtt nekifogok a leckék teljesítésének. A képet néhány héttel ezelőtt készítettem egy Duna parti séta alkalmával. Nagyon megragadott a látvány és azonnal késztetést éreztem, hogy megörökítsem ezt a természet rendezte pillanatnyi csendéletet.

könnycsepp

könnycsepp

Itt olvastam a hozzászólásokat, Feri hozza a formáját, bár nem értek egyet azzal, hogy ennyire naturálisan fogalmazzunk, de van abban valami, amit Feri mond. Itt megint a döntés a fontos, hogy mi az, ami engem érdekel. Ha ez a csöpp érdekel, ami itt lecsöppen, akkor foglalkozzak azzal. Ha a felület érdekel, ami itt létrejött ezzel az ágvágás utáni sebgyógyulással, akkor foglalkozzak azzal. Nyilván mind a kettő fontos lehet, de így most ez együtt egy kicsit furcsa helyzetet hoz. Érdemes még keresni ezt, mert ha ez egy izgalmas megvilágításban szerepel, ahol ezek a felületek jobban megcsillannak, a háttér sejtelmesebb, és az egésznek lehet egy mesét elindítania, akkor máris érvényessé válik ez, és nem a natúr közlést kapja a néző, amiből ki-ki a saját élményanyagát tudja párhuzamba állítani, ezért elhangozhat akár olyan is, amit Feri leírt, mert benne ez az élmény horgad fel, amit el kell fogadnunk. Ismétlés. (hegyi)

A Szegedi Tudományenyetem Könyvtárában került megrendezésre Balla Demeter fotográfus utolsó kiállítására a Balla 80 kiállítássorozat részeként 2011. november 23-án. A kiállítást Bächer Iván író és Kincses Károly fotómuzeológus nyitotta meg. A film a megnyitón készült. A kiállítás 2011. december 9-ig látogatható. Iván megnyitó szövege megjelent a Vasárnapi Hírek december 11-i számában, Nyomok címmel.

2011. december 10-én este 7-től tartjuk idei utolsó találkozónkat, egyben a Látszótér Mikulás-buliját a Trafóban! Mindenkit várunk, rádióst, szakköröst, társalgóst, és fontos infó, hogy aki itt a hozzászólásoknál jelzi hogy ott lesz, és el is jön, az a stábtól tárgyikönyvjutalomajándékot kap. Inni lesz mit, enni Scully készít nekünk zsíros kenyeret, hagymával vagy anélkül, tehát éhen se maradunk. Igyekezz pontosan odaérni, mert a találkozó 10 órától szép lassan átalakul majd egy zenés-táncos bulivá, tehát a program eleje beszélgetős, a vége pedig tánci-táncis kalóriaégető őrület lesz.
A lényeg: amikor jössz, a jelszó az, hogy a Mappa klubba jössz a Látszótér találkozóra. Ez a pincében van.
A cím: Budapest, IX. kerület, Liliom u. 41. (Liliom és Tűzoltó utca sarok, a körúttól nem messze.)

Vasfog

Vasfog

Régi csavarok, még a felújítás előtti északi összekötő hídon.

Itt is van egy keretezés, nem olyan nagy baj, de ahhoz, hogy több féle helyen használható legyen egy kép, én ezeket a kereteket nem használnám. A megfigyelés jó, és a ritmus is jó, bár én azt mondom, hogy a képnek a bal oldalából egy ujjnyit én vágtam volna ahhoz, hogy ez az egész ritmus elmozduljon egy picit, mert elmozdítja a háttér maga azzal, hogy ezek a ferde vonalak bekapcsolódnak, és a fényviszonyok is olyanok, hogy a tömeget elbillentik a kép jobb oldala felé. Ezt úgy lehet visszahúzni, ha a kép bal oldalából vágunk egy kicsit, és magát ezt a három csavart mozdítjuk egy keveset, és akkor visszabillen a kompozíció. Ez inkább az absztrakt leckébe lehet jó megoldás, az Idő leckébe azért nem tartom túl jó megoldásnak, mert értem én, hogy itt az elkorrodált csavarok azok, amik az időt akarják jelezni, de azért annyira sem építészetileg, sem technikailag, sem a maga pusztulásában nem jellemző ez a helyzet, hogy jól illusztráljon egy történtet. Ha már ilyen dolgot keresünk, mert ez is érvényes megoldás lehet az időre, akkor szélesebb gesztusokkal dolgozzunk. Értem ez alatt azt, hogy nagyobb pusztulattal fogalmazzunk, és a technikai része is fontos, hogy ezek a csavarok nem olyan nagyon szépek. Nyilván egy Lánchídnak, vagy egy Szabadság-hídnak a részletei, ha már hídról beszélünk, izgalmasabbak tudnak lenni, mert ott a kivitelezés gondosabb volt. Erre én most egy csillagot tudok adni, Oldy, azért, mert a besorolással sem nagyon értek egyet, és a kompozíció is egy kicsit billeg. (hegyi)
értékelés:

autumn

autumn

Tudom, ez nem fénykép, de még mindig nincs fényképezőgépem (de már legalább tudom milyet akarok), szóval ezt aquarell ceruzával rajzoltam. A színek kicsit romlottak a telefonnal való elfényképezés után, és amúgy se lett a legjobb, de kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Élménybeszámolós filmalkotás az első látszóteres találkozóról, érzelmes megközelítések, gyomorerősítés.