Szorgalmi

Eger, Dobótér

Nyilván az mindig kérdés, mire van az embernek lehetősége, mi a szett, ami rendelkezésre áll, ez meghatározza, hogy mit tud megoldani és mit nem. De az utómunka egy fontos mankó. Nem másra gondolok, mint arra, hogy igenis fontos lehetőség, hogy a tónusokat, árnyalatokat lehet korrigálni lokálisan. Ezt hívják az analóg laborban maszkolásnak, amikor bizonyos részekre ráerősítesz, mást meg visszaveszel. A másik a képarány. Könyörgöm. 3:2-vel dolgozzatok, ez az erőltetett széles vászon, ez film, nem fotó arány. Csináltam némi javítgatást, nehéz ellenpontozni a magas bal oldali flekk erejét, de azért lehet valamennyit javítani. És még egy lényeges. 10-20 perccel ha korábban fotózol, jobb lenne az eredmény. (hegyi)

Üllői úti fák

A fények, formák, árnyékok szépek, vagyis jó helyzetet láttál meg. Úgy érzem, ehhez van érzéked, hogy megtaláld ezeket a dolgokat. Viszont a technikát kéne javítani. Az csak jegyzet, ha lekapjuk, hogy megmaradjon, de fontos lenne törődni azzal is, hogy például ne tekeredjen a perspektíva ennyire. Oké, nincs állvány, nincs mód a függőleges hanyatt dőlést korrigálni a géppel, de most ez valahogy minden irányban csavarodik. És egy kicsit ki vagyunk égve a csúcsfényekkel és a sötétek meg bebuknak. Nem tudom, ez mobillal készült-e, vagy géppel, de érdemes lenne majd molyolni a beállításokkal. (hegyi)

Trónon

Canon a1 analóg géppel készült egy kirándulás során, egy szálloda halljában.

Szia Marci, üdv a Téren, várom a képeid, főleg az első leckére. Ezen jók a tónusok, és az is, hogy a szereplőt megfigyelve komponáltál, de fenn kevesebb is elég lenne, inkább kicsit közelebb menni a géppel, az agancsból nem kell mindennek beleférnie, mert az csak dísz, a főszereplő az ember. Én most csak a kész képből tudtam dolgozni, így csak a vágás és a tónusok maradtak nekem, de talán érteni így is, mire gondolok. (hegyi)

Kerítés mögött

A hiba megint ott van, hogy a géped síkja eltért a téma síkjától, perspektívában kell korrigálni, de ezt ott kéne, a helyszínen. Ne kapkodj. Türelem. Ha a gépeden nincs kereső, nehezebb lehet, de a hátlapon is meg lehet azért ezt látni. A másik a kontraszt az árnyékkal, persze jóllehet más helyet keresve nincs ilyesmi baj, fene tudja, te jártál ott, hogy mi a lehetőség. Csináltam egy verziót. Erre is azt mondom, ha lehet, menj oda újra és dolgozz ezzel még. (hegyi)

Kíváncsiság

Győr egy elhagyott területen készült. Már régóta kíváncsi voltam, hogy hogy néznek ki az épületek és milyen álapotban vannak belülről. A helyszínen kiderült, hogy a másik épületben hajléktalanok laknak. Nem volt bátorságom fotózni engedélyük nélkül. Egyedül voltam és senkinek nem is szóltam. Bevallom egy kis félelem volt bennem.

Péter, ilyenkor ha viszel nekik enni, inni, vagy pár pulóvert, takarót, szóval ha előbb adsz valamit nekik, aztán kérsz, akkor közelebb kerülhetsz a hajléktalanhoz is, nem kell félni tőlük, egyszerűen ők pont ugyanolyan emberek, mint akik a kávéházban ülnek vagy az utcán sétálnak, csak a történetük más, de emberi mivoltuk attól, hogy a sorsuk utcára vitte őket, nem más, vagy kevesebb. Ez egy jó hely lehet, ha fel akarod deríteni, keress kapcsolatot velük. Enélkül nem csak etikailag problémás, de sztori se lesz, hiszen ehhez ők is kellenek, még akkor is, ha akár egy szereplő sincs a képen, mert neked kell a melóhoz a nyugalom és szabadság. Az tetszik, hogy van egy kint és egy bent, mintha a kép falra lenne akasztva és nem egy ablakrésen látnánk be, persze ehhez meg kicsit oldalirányban jó lenne a graffitiből még kapni. Szóval bátorítalak, menj és fotózz. A lényeg, hogy emberi kapcsolat kell szülessen a képhez. Ja és kis technikai ügy: a gép síkja és a fal síkja ha nincs párhuzamban, akkor perspektivikus torzítások lesznek, úgymond elkezd a tér kifordulni, itt is van ilyen, ezt azzal segítheted magadnak, ha bekapcsolsz valami szerkesztő hálót a keresődben, ha lehet. (hegyi)
értékelés:

A 365-ös helyett

Lehetett volna szociofotó, ha. Ha éppen a szomszéd asszony mondjuk szemet szór nekik. De ezek a tyúkok nem is a szomszéd tyúkjai, hanem a szomszéd szomszédjáé. Mindegy, az idei első hó ilyen, a szomszédban is.

Az utómunka élesítés vagy inkább a clarity felhúzása már volt téma, csak jelzem, itt is problémás, a szöveg humoros akar lenni hozzá, mert hát a kép így nincs megoldva egészen, a képben sokkal enyhébb a humoros szál, ha van egyáltalán, viszont hogy éljen, ahhoz kéne még tér. (hegyi)

Kaja?

Aranyos, de kéne előtér még. Most szűk a cica körül minden, de az hogy nyalja a száját, önmagában nem viszi el a hátán a képet. Ha lejjebb mégy, akkor persze lehet, hogy elfut a cica, akkor így jártunk, de esélye lenne, hogy közelebb legyünk hozzá, fizikailag is, és így érzelmileg is. (hegyi)

Sárga és zöld 2

Megkerült a fénykép. Az előtérben levő elmosódott rész miatt esett a választásom az előző feltöltött képre.

A tér használatában ez a jobb kép, de értem, mi a bajod vele, nos igen, ezt ott a helyszínen kell átnézni előtte, mi van a háttérben, ha túl konkrét formák, akkor azok elvihetik a figyelmet akkor is, ha az élességhatáron kívül vannak. (hegyi)

Majdnem jó lett

Olvastam a kommenteket, az oszlopok kellenek, amin dolgozni kéne még, az egyrészt az objektív torzítása, ami miatt picit hordószerű az eredmény, másrészt ha ez megvan, akkor a horizont egyenesbe tétele, és végül a színek, mert most olyan 70-es évek ORWO világa ez. (hegyi)

Csend és nyugalom

Van mit még gyakorolni, de ezért vagyok itt. Praktica bx20 (Film)

Jó szituációt találtál, a helyszín nem igazán játszik a kezedre, de hát ez van, ebből kell kihozni a legtöbbet, és a tehenek nem nagyon jól instruálható állatok. Annyi segítene, hogy jobbra a csipkebokrot javarészt levágni, és az égből is lehet, és akkor közelebb kerülnek az állatkák. Ha zoomos az objektív, ez ott megoldható, mert ahogy látom épp a bokrok miatt nem lehetett közelebb menni. Ennyi talán, ami javasolható. (hegyi)

Búcsú Balla Demetertől

Balla Demeter Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, a Nemzet Művésze temetésére 2017. november 21-én 14.30-kor kerül sor a Farkasréti temetőben.

A barátok és pályatársak nevében Donáth László evangélikus lelkész és Kincses Károly fotómuzeológus búcsúzik a ravatalozó Makovecz-termében.

A megjelentek egy szál rózsával róhatják le kegyeletüket.

Ősz

Hangulatos kép, bár mintha a horizontja ferde lenne, de jó, melengető színek, kis sRGB hatással. Viszont Gábor, most már itt az ideje annak is, hogy az első leckéd elkészítsd, az önportréd, a bemutatkozást. (hegyi)

Demeter-nap, 2017

A képen balról jobbra Féner Tamás, Buda Márta, Bánkuti András, Hajdú Éva, Keleti Éva, S. Faragó Gyöngyi, Balla Demeter és Török József

Sárga virágok

Nekem ez ugyanaz a vonal, mint az előző, és akár a sárga is lehet a kapocs, de a sztori is, ő Mariska, akinek a kertjéből az almát loptuk, kergetett a botjával, a kerítés leszaggatta a melegítőm, aztán mára megöregedett, a lánya látogatja csak, rendben tartja a portát, de a fát kivágatta. (hegyi)

Sárga négyzet

Szeretem azt, ahogy mint egy jó havert, elviszel a céltalannak tűnő lődörgéseidre, mintha azt mondanád, hát, figyelj, itt élek, nem eg nagy szám, de kedvelem, nézd ezt a semmibe vezető helyet, itt ültünk suli után a korláton és lóbáltuk a lábunkat gyerekként. Van hangulata, persze ha ez sorozat lenne, akkor azért valami vezérfonalat számon kérnék, ami formailag is segít összekötni a képeket, de így, ha egyedülálló képként nézem, ez nekem abszolút működik. (hegyi)