Találkozó

2013. szeptember 21. (szombat) este 7-től tartjuk a Látszótér őszi találkozóját. Mindenkit szeretettel várunk, régi és új tagot, fotóst, rádióst, egy tanévnyitós beszélgetésre, együttlétre. Erősen nyomatékosítjuk, hogy az újak, a frissen beiratkozottak is jöjjenek! A helyszín a megújult, megszépült Drunken Tailor. Természetesen Gonnok lesz most is a házigazdánk. Kérjük, hogy itt a hozzászólásoknál jelezz vissza, hogy láthassa mindenki, kikre számíthatunk, és azt is, hogy a hírt add tovább! A cím tehát: Budapest, VIII. kerület, Népszínház utca 26. (a Blahától nem messze).
 

Köszönet a zsűrinek, a szereplőknek, akik szemüket és szájukat adták a film sikeréhez, és az egész csapatnak! Egyben szeretném a Lovasberényi Filmes Verseny nyereményének 10 literes bor részét felajánlani Temesi Diótörő Tamásnak, a házigazdának, hiszen nélküle nem jöhetett volna létre a verseny. Jövőre veletek ugyanott! 

A zsűri, melynek elnöke Merza Gábor, a Polifilm Iskola igazgatója, valamint Molnár Norbi, és Kincses László Aureliano meghozta döntését, a Lovasberényi Filmes Verseny tekintetében. Három szempont volt, az ötlet, a megvalósítás és az eredmény, ezek alapján tehát az első helyezett Hegyi Zsolt filmje, a Szem szájnak ingere. 10 liter bodzabor, valamint fűszernövények a nyereménye. A Fehér Dagi különdíjat pedig Temesi Tamástól Bartos Ágnes, Sallai András és Szabó István kapták a Tévézés című munkájukért. Gratulálunk a nyerteseknek, a versenyt pedig jövőre folytatjuk!

Köszönet minden résztvevőnek. A lovasberényi filmes verseny második filmje.

A stáb: Adél Viki Vendel Levi Atus. A lovasberényi filmes verseny első filmje.

Berényi képeim

Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim
Berényi képeim

Diónál voltunk, pár kép az elején a pályázati kisfilm részletei.

Lovasberény 2013

Lovasberény 2013
Lovasberény 2013
Lovasberény 2013
Lovasberény 2013
Lovasberény 2013
Lovasberény 2013
Lovasberény 2013
Lovasberény 2013
Lovasberény 2013
Lovasberény 2013
Lovasberény 2013
Lovasberény 2013
Lovasberény 2013

Diótörő for prezident! Mindenkinek nagy KÖSZ, aki ott volt, extra-jó volt!

Sziasztok! Volt már hang-meghívó meg Árpival közös képi meghívó is, most itt egy harmadik. Az időpont tehát: 2013. július 13. szombat. Érkezés: filmkészítőknek (mert lesz filmes verseny is) 11.00 és 12.00. között, a többieknek 17.00.-tól (Tama bármikor jöhet.) Helyszín: Lovasberény (Szőlőhegy) Cserti utca 3. A Google map ismeri az utcát, meg a videóban is próbálom elmagyarázni. Zsolt biztos csinál ide valami listát, úgyhogy aki jön, írja be magát itt lenn a kommentbe! Gyerünk! Gyertek! Dió 

Az idei l'ovasberényi borgácsolás és töltögetés előtt egy kis filmversenyt rendezünk, melyre 1-3 fős forgató stábok jelentkezhetnek. Hogy ne kelljen egymást kerülgetni, ezért a csoportok számát 8-ra maximáljuk. Bármivel lehet forgatni (fényképezőgép, kamera, telefon), mivel elsősorban az ötletet, kreativitást fogja díjazni a zsűri. A verseny időpontja: 2013. július 13. Helyszín: Lovasberény, Cserti u. 3. Jelentkezni itt a videó alatt lehet. A téma: LÁTszóTÉR. A készülő munkáknak a következő kritériumoknak kell megfelelnie: 1. A videó legyen minimum 30 mp, maximum 3 perc hosszú. Ettől eltérni csak indokolt esetben lehet. 2. Csak a valós időben felvett hangokat lehet használni. zene csak az eleje és/vagy vége főcím alatt lehet. 3. A videóhoz szükséges felvételeket július 13-án kell felvenni Lovasberényben 12-17 óra között 4. Minden csapatnak nevet kell magának választania. Utómunkára kb. 1 hét áll rendelkezésre, ugyanis a kész filmeket 2013. július 21-ig kell feltölteni a Látszótér honlapjára. A filmeket egy 3 fős zsűri fogja értékelni. A zsűri tagjai: - Merza Gábor, a zsűri elnöke, a Polifilm Iskola vezetője, színész, filmrendező - Molnár Norbert, a Papkompánia zsűrije - Kincses László, a Látszótér zsűrije A fődíj egy kisecseti csomag, mely 10 l házi bodzaborból és különböző fűszernövényekből, teákból áll. A legjobb film bemutatásra kerül a 20. Diákfilm szemlén. Jelentkezzetek bátran! Ha bárkinek segítségre van szüksége az előkészületekben, forgatás közben, vagy az utómunkában, akkor szívesen állok rendelkezésre, tehát a technikai ismeretek hiánya nem akadály. Csak az ötletek és a jó hangulat számít. Gondolatok kezdő filmeseknek 1. - filmes segítség.

Lecsó 2013

Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013
Lecsó 2013

Látszóteres serteperte a kondér körül. Egészségünkre!