Utazás, megérkezés

Utazás

A mindenkor szeretett és ismert, és a hatvanas évektől folyamatosan figyelt Keleti pályaudvar ami mindannyiunk életébe úgy beleivódott, és ebből egy nagyon jó látlelet, dokumentáció ez a kép. Pontos és jól megalkotott kép, minden rendben van vele, jó a vizsga. De hol marad ebből a Mariann? Hol marad a Mariann hazatérése? Ő van az optika mögött, megfigyelő csak. Én emlékszem a Mariannra, az alkotásaira, a kis macik az ágyban, beleshetne bármi itt a kép sarkán, nem tudom, nem akarok beleszólni, de hol van az ő kézjegye? Már nagyon nagyon sok képnél úgy tűnik, hogy jól teljesítetek, de az élvezet az és erre szeretnélek bátortani titeket, hogy jelenjetek meg benne. Nem azt mondom ezzel, hogy a Mariann arca, keze, bármije legyen benne, hanem a hozáállást szeretném megváltoztatni, hogy ne csak a feladat teljesítése, hogy legyek túl a leckéken és csinálhassak szorgalmit, vagy bármit, hanem az élvezetet szeretném, ha megjelenítenétek a képeken. És nagyon várom Mariann, hogy legyél benne a képeidben. (szőke)

Oda-vissza
A délutáni nap fénycsíkjai elbúcsúztattak és haza is vártak a reptéren.

Azt kell, hogy mondjam, bizonyos tekintetben ennek a történetnek egy klasszikus értelmezését láthatjuk, hiszen ez vagy egy repülőtér, vagy egy vasúti pályaudvar, ahol az utasok mozognak, és volt egy film, Központi pályaudvar a címe és Walter Salles rendezte, tehát nagyon érdekes viszont az az alkotói döntés, hogy ezt a történetet ezekben a fényviszonyokban ábrázolja az alkotó. Azért mégpedig, mert az elutazás és a hazaérkezés az mindig egy érzelmi attitűd, egy érzelmi hozzáállás, egy viszonyulás is. Vagy nagyon várjuk, hogy mehessünk, vagy nagyon várjuk, hogy hazaérjünk, mindenféleképpen van egy érzelmi hullámzása, ritmikája ezeknek a történeteknek, és ez a képi megfogalmazás pontosan ezt a fajta viszonyulást segíti, mivel nagyon drámaiak ezek a fények, pontosabban maguk a fények reménykeltőek, melegek ezek az aranyló sárgák, de maguk az alakok a férfi-női pár, akik együtt cipelik ezt a csomagot, és még a nejlonzacskóban a tax-free shopban vásárolt italok is ott vannak, de mégis ezek az alakok sziluettként jelennek meg, fekete formákként, negatív formákként, és ugyanígy az épületből is az alkotó úgy döntött, hogy nemcsak a fényekkel foglalkozik, hanem arányítja a kép felső hatodában, az ajtók fölött lévő, fekete vagy nagyon sötét tónusú épületrészhez, amin ugye elolvashatjuk, hogy kijárat, meg vannak piktogramok mis, de mégis, ez a nagy fekete forma kiemeli azt az irányt, és súlypontban egyensúlyozza azt az üzenetet, amit a hívogató fény jelent. (szőke-hegyi)
értékelés:

Brenda és mi
Brenda és mi
Brenda és mi

Nekem ebből a képsorból a harmadik és a második tetszik, de ami a legerősebb az a harmadik kép. És bár ezen nem látszik a Vera, de mégis látszik a tükröződésen, hogy az a gesztus a Verának szól, a Vera tisztelete, a Vera színháza, és a Vera történése. Mint egy road-movie-ban ez a kép is egy lakókocsiban létezésről szól, és az első képet annyiban értem, hogy az ennek a kisfilmnek a főcíme, Asimov Alapítvány című könyve, értem én, de nekem fotós szempontból a harmadik kép a legerősebb, abban van legjobban benne ebből a mostani állapotból. Remélem a Sanyiék is látják az oldalt, nézik ezeket a történeteket, a Vera képei így nagy mennyiségben nagyon pontosan érzékeltetik ezt az idegen világot, a nekünk idegen világot, ezt a létállapotot, amiben folyton úton kell lenni, tehát nagyon remélem, a Vera képei másokat is elindítanak az önkifejezésben, akik velünk itt vannak, néznek bennünket, és talán ők igazán értik ezt, mint mi, itt a mi kis Pálya utcánkban vagy Kossuth utcánkban. Hogy miért készülnek ezek a 100 %-ban szubjektív, nagyon személyes képek.
Én fontosnak tartom azt, hogy ezek a helyzetjelenségek, ezek egy szubjektív naplót alkotnak, és engem érdekel, hogy miért akkor jön ki belőlünk, hogy naplót vezessünk, amikor elmegyünk és elutazunk – mert ki vagy billenve a saját helyezetedből, a saját ritmusodból. Ez egy kibillent helyzet. A második képnél pl. noha technikai eszközöket is látunk, mégis nagyon jól látszik, hogy a könyv az egy másik világba vezet el - ott van a valaki összegubózva, a gyűrött zoknijában, és a varázslatos könyvben az idegenben még egy másik térbe álmodja át magát. Tehát a naplójelleg nyilván azért erősödik fel, mert a belső biztonságot ez adja. (szőke)
értékelés:

Búcsú

Ez azt hiszem talán a Keleti pályaudvar belseje, és hát a kép címe segít, arra következtethetünk, hogy ez a személy, akit itt látunk elhaladni ezzel a kis kofferral, az már elbúcsúzott a fotóstól és már halad a maga útja felé. Szerintem amennyire az eddigi képeinél azt mondtuk, hogy jól látja meg a ritmusokat, a tömegelhelyezéseket, és a formákat; ennél a képnél nekem több problémám is van. Egyrészt nem látom az okát, hogy miért dől a horizont, engem ez így most zavar, mert várom, hogy billenjen vissza - nincs sem a tömeg, sem a kompozíció miatt indoka; másrészt maga ez a helyzet nem látom, hogy túlmutatna, azon a helyzeten, hogy igen, szokott ez előfordulni, hogy már elindultam és húzom a kis bőröndömet magam után és már azzal foglalkozom, hogy jó helyem legyen a vonaton. Nem látom itt ezt a kapcsolódást, sem a vonattal, sem mással, hogy ez mitől más, mitől személyes a Bara hol van ezen a képen. Azaz én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Megérkeztünk

Ez a kép egy régebbi Vera koncepcióra épül, ugye volt az a másik képe az autóbelsőből, és igazából ezt a két képet talán párban lehetne értelmezni. Nagyon ott van a logikája a képen. Mégis, talán egy kis fény jót tenne ennek a belső történetnek, sejthetően talán a kormányon csillan meg csak egy kevéske, én nem hagytam volna ennyire sziluettesre, és tudom, nagyon nehéz ilyen dokumentumhelyzetekben belenyúlni, de talán a kutyus, ami ott áll, talán még valami történést én megvártam volna, és akkor még izgalmasabb a helyzet. De a két disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Búcsú

A kép, ha már ma beszéltünk a szocióról vagy az emlékképekről, akkor egy olyan leporellónak az egyik állomása, ahol az elutazás, az elköszönés, a kitekintés, az összegzés érzékelhető. A személyautóból és a délutáni fény miatt az autónak egy olyan belsőjéből látunk ki, ahol a sötét felületek szinte kivágják a bentről látható teret, egyrészt ez az autó akár meghitt vagy valamilyen burokszerű szerkezet, másrészt meg olyan, mint egy fura börtön, amiből kinézünk. Egészen messze menve az asszociációban akár egy Pobjeda is lehetne, ahol ha nem is így mosolyogva, de az emberek láthatták, ahogy valakit elvisznek egy ilyen autóban. Mindezt csak azért szerettem volna mondani, mert az az egyetlen egy bizonytalanságom, hogy a Verának még szűkebbre kellett volna venni a képet, hogy a kitekintésre koncentráljon, és többet láthatunk abból a faluból, a kerítésből, a rokonokból; vagy mindazt a teret, ami a kép baloldalán szinte leheletnyire látszódik, a vezetőülés melletti szék, a belső tér még jobban jelen lett volna, a belső légkör, ami aztán elviszi az alkotói szemléletet egy másik világba. Ebben vagyok bizonytalan, tehát nem tudom eldönteni, hogy szűkebb vagy tágabb kompozíciót kellett volna használni, de azt biztosan érzem, hogy a kettő közül a döntést meg kellett volna hozni. Most egy hezitáció van a kép üzenetében, és noha nagyon szeretem, mégis csak két disznós. (szőke)
értékelés:

"Félkézzel vezet..." és közben házifeladatot készít. A felvétel során az állatoknak (és a közlekedés többi résztvevőjének) nem esett bántódása. Köszönet Dévényi Ádám zeneszerzőnek és Tóth Éva színésznőnek, hogy iskolánkban felhasználhattuk felvételüket leckénkhez a Citromdisznó című filmből.

A filmben az történik, hogy benn ülünk egy autóban, a CD lejátszóba behelyeződik a zene, illetve ezt imitálja, hogy amit feladtunk, az a zene felhangzik, és utána elindul az autó, megy Erdély útjain, és útközben látunk kapcsolódásokat egyrészt a szöveggel, másrészt a ritmizálásával, vágással, és a képi megfogalmazásnál is, pl. a amikor a keresztül a hídon sor hangzik el, akkor az alkotó elhelyez ide egy olyan snittet, ahol éppen egy híd alatt megyünk át, tehát több ilyen gesztust is találhatunk a filmben. Én azért tartom ezt az üzenetet fontosnak, és a filmet jó megoldásnak erre a leckére, merthogy az első megközelítés lehetne az is, hogy ez egy anzix Erdélyről, ahol az alkotó képeskönyvet ad, bemutatja, hogy hol, merre járt – ugyanakkor a ritmizálással, a snittek egymásutániságával egy történeti ritmizálást is hoz, és itt egyértelműen látszik, hogy egy olyan ellenpontozás történik, hogy szép lassan az alkotó mint egy spirálban, behúz minket a saját történetébe, megismerteti velünk a saját nézőpontját, amit úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez az utazás mintegy ellenpontja annak az utazásnak ami egyébként bármi más külföldi útnál megtörténik velünk, hogy rácsodálkozunk és kicsit irigykedve mint egy Kánaán, egy új világ, mint a dal is elmondja – és ebben a történetben pont ennek az ellenpontja van meg, akár olyan figyelemfelhívó is lehetne ez a helyzet, hogy mit veszíthetünk, vagy milyen helyzetek vannak ott, amikkel itt mi nem kötelezően szembesülünk, sőt amikor beülünk a saját autónkba sem mindig vesszük észre, mert nem akarjuk látni.    A film egésze egy diaporáma-jellegű, és azt viszont az öt disznó ellenére is nagyon fontos lenne elkülöníteni az alkotónak, hogy a film nem diaporáma. Ezt a kifejezést a 70-80-as években nagyon szerettük használni, tulajdonképpen fotók egymásra tüntetése, vetítése, aláfestő zenével. Ez a zene éppen azért, amit a Zsolt mondott, hogy kapcsolódik a képekhez, egy film, szempontjából nem mindig működhet diaporámaként. Ez azt jelenti, hogy néha egy dal szövegkörnyezetét nem lehet egy az egyben lefordítani. Ugyanis a Dévényi Ádám által készített keringőszerű, szinte melankólikus dallam egy csomó olyan érzelmi üzenetet is hordoz, olyan spleenes hangulatokat, amelyeket szárazon szövegre lefordítva képi nyelven nem biztos, hogy ugyanazt fogja megjeleníteni. A dalban pl. a ’keresztül a hídon’ sor magyarul értelmezhető, mégis ez a híd lehet az időkapu, az idő maga, a Dévényi Ádám apja, aki egy fantasztikus ember volt, és még sok minden más is lehet, azaz bármilyen számot halva, az a dal, a dallam hoz egy nagyon erős feelinget, és ezekhez nagyon nehéz filmeket készíteni. Nem véletlenül nem a klip szót használtam, és mondanám a már többször elhangzott Huszárik Zoltán pici kis filmjeit megnézni, hogy ott a képek szervesen épülnek egybe azzal a folyammal, akár Krúdy a Szindbád c. filmjében, egyenértékű partnerré válik képileg a krúdyi hangulattal. Tehát azt szeretném mondani, hogy most megvan a filmre az öt disznó, de egy továbbgondolásban szeretném segíteni az alkotót hogy nagyon erős átváltozásokon megy ő keresztül, mert látszik, hogy egy új eszközzel kezdett el dolgozni, és ez láthatóan nagyon kihat a munkájára, és nemcsak az állóképekre igaz ez, hanem a filmes munkájára is, tehát nem nekünk növekszik az elvárásunk a Gáborral kapcsolatban, hanem ő magának rak fel olyan ugródeszkákat, vagy léceket, amelyeket mi nem ugorhatunk meg helyette, és mivel ő odaállt egy táblával, hogy itt vagyok, ide lőjetek, akkor ezt a dolgot végig kell csinálni. Tehát nagyon ígéretes a vállalkozás, amit elkezdett, de a vállalkozások mindig filmes szempontból is felvetnek kérdéseket, és ezeket tovább és tovább kell vinni. Nem ennél a filmnél akarok sarkítani snitteket, egymáshoz képest, hanem azzal, hogy Gábor, minél több anyagot fogsz elkészíteni, az alapján fogod megérteni, ami most esetleg a diaporáma verzióra vagy a zene aláfestésére vonatkozik itt. Tehát arra szeretnélek sarkallni, hogy jó az irány, és készíts minél több anyagot, és az alapján tudjuk a szakmai részeket fejleszteni.    Még a feliratok szerepe az ilyen kisfilmeknél, az ilyen rövid, két-három perces etűdöknél. A film címe az nagyon fontos, pl. ha a 70-80-as évek amatőrfilmjeit nézzük meg, akkor bármennyire is idejétmúltak a történetek, a kisfilmek és etűdöknél ugyanúgy volt mindig eleje-közepe és vége; az elején mindig megjelenik a cím ezeknél a filmeknél, és fontos, ahogyan itt is, a képkeret fogalmával foglalkoztunk az állóképeknél, úgy itt a filmcímek, amelyek a film testében vannak beágyazva fontosak, hogy ugyanazon a módon fogalmazódjanak meg, mint a film egész szövete, ez érvényes a vége főcímre is. Itt a Gábor tudatosan a linómetszésre vagy az erdélyi faragásokra hasonlító bizonytalan betűtípusokat alkalmazta, ráadásul azért mondom a linómetszést, mert az fordított módon működik, tehát a betűket és az alakokat is fordítva kell belemetszeni a linóleum felületébe, amit aztán nyomdai technikával lehet képpé alkotni, és ezért előfordulhat, hogy egy betűt fordítva írok le. A fafaragásoknál pedig ez azért fordult elő, mert nem mindig volt biztos az írástudásuk a faragóknak például a tégláknál is. Tehát itt nagyon konzekvensen hozza ezt a feliratanyagot is az erdélyi történethez, a cím és a vége főcím is szerves része a filmnek. A mai filmgyártásban nagyon is sok figyelmet fordítanak a filmekben erre, egész animátori brigádokat alkalmaznak erre, a logók megalkotására pl. ezek ma már pörögnek-forognak-csicsognak-micsogak – de a lényeg az, hogy ezek ugyanúgy szerves részei a filmeknek, és nem csak oda van taknyolva valami. Én ezt itt jól megoldottnak tartom. (szőke-hegyi) értékelés:

Visszanézve
Nem a naplemente a lényeg, azt hiszem. :-)

A kép tulajdonképpen a sokszor a balatoni festőknél látható tükröződésre épít, az ellenfényre, és az ellenfény játékára, az emberi alak és az épített környezet ellenfényes ritmusaival játszik az alkotó. Talán egy nagyon parányit lehetett volna még elmozdulni még a kamerával, hogy a kép jobb oldalán lévő árnyékosabb felület, ahol a hídpillér vagy egy csónak körvonala sejthető ott, de az a sötétebb tónus, valami belógó felülettel ott a jobb felső sarokban ellentételezi, ritmizálja az emberi alakot, aki sejthetően egy férfi, letekint a vízre. Itt is egy emlékképet látunk, és esetleg annyi lenne a hozzáfűzésem, hogy valami nagyon kevés, valami nem meghatározható, de valami az alkotóból a kézjegyéből egy picike hiányzik, ebben a kategóriában ha még készítesz, és beküldesz még képet, bele kellene csempészni. Valamilyen festékjegyet. Képzőművészeti utalással megintcsak Rembrandt vagy Dürer időnként azokat a csínytevéseket is megtette, hogy miközben egy historikus vagy ismert történetet megrendelésre feldolgozott, valahogy mindig belecsempészte a környezetbe egy tuskóra vagy egy kőre, valamire a kézjegyét, kvázi belelépett a képbe, sőt sok olyan festőt is ismerünk, akik akár a biblikus tárgyú festménybe is a tömegbe magukat is belefestették. Tehát egy picit a Nóra jelenlétét várnám ezekben a képekben; tudom, hogy érzelmileg ő ott van, de jó lenne, ha ez még határozottabban, még vállaltabban jelen lenne az alkotásban. De a két disznó az megvan. (szőke)
értékelés: