Hozzászólások

Tudom, hogy nekem is a javamat akarod, Zsolt! Ezért köszi!

Igen, értem, itt teszünk pontot, mert meg ennyiből csak a szamár nem ért.

Jó, hogy értsd a dilemmám: vannak a szakköri dolgok, ott írom, amit gondolok, elemzek, megvitatjuk, javarészt működik. Van a 365, ahová azért is írok ritkán mert nem arra született, mint a szakkör, hogy minden kép elemezve legyen, szép kis feladat is lenne, és nem akarok zavarni, és mindig vacillálok, hogy megszólaljak-e, miközben azt gondolom, hogy ha valami zsákutca, illik szólnom, mintsem nézni, ahogy belegyalogol valaki.

Az meg, hogy a kommentet "elemzem", ugyanebből adódik, hogy ne menjünk az erdő mélyére, és azt a segítséget, amit adunk, talán célzottabban adjuk. De itt is erősödik a kétség bennem, hogy van-e szükség arra, hogy én is megszólaljak. Na most ha azt tapasztalom, hogy amit mondok, az nincs értelmezve, és sértődésszag van, akkor inkább nem szólok, mert ez azt igazolja, hogy nem kell szólnom, mert csak a gond van belőle.

Ennél én nem tudok, és bevallom, nem is akarok jobban csomagolni egy-egy észrevételt, mert az már nem produktív. Na, hajrá tovább.

Lehet, hogy hang nélkül hisztériás dühkitörést sejtesz Zsolt, de akkor még mindig maradtak olyan pontok, ki -kit mennyire ismer, amit itt írásban nem kell megvitatnunk. Természetesen az okokról az utolsó sorokban írsz, ezekkel én szövegben nem akartam előrebocsátva foglalkozni, egy szó mint száz, továbbra is lesznek gyakorlatok, ahol nem fogok otthonosan mozogni, de majd küzdelmesebbek lesznek azok a 365-ös fotók.

Na, most hogy sikerült két morcost csinálni, azért mielőtt ez tovább gyűrűzne, pár mondatot még írok.

István, amit írsz, az akkor lenne működőképes, ha letennék az asztalra egy légpuskát, és azt mondanám, na, fiúk, ki hogy fotózná le. Itt nem ez a helyzet, ide emberek feltöltik a maguk képét, és arra várnak megoldást, véleményt. Csodálnám, ha nem értenéd a különbséget a két megközelítés között, de akkor nekifutok újra. Egy feltöltött kép adott képelemekkel dolgozik, adott keretek között. Lehet beszélni arról a kompozícióról, amit az mutat. Vagy nem mutat. Az segíthet, mert a kiindulópont az a kép, amit látunk. Minden más esetben sziporkázhatunk, de csökken az esélye, hogy tud vele valamit kezdeni az, aki a képet feltöltötte, hiszen elvetettük az ő koordinátarendszerét, vagyis azt, amit felvetett, leszedtük az asztalról.

Feri, a 365 különösen nem a kész megoldásokról szól, hanem kísérletről, tesztelésekről, naplóról, bármi másról, ami még nem kiforrott, hiszen egy nap alatt nem lehet elvárni a kész képi megvalósítást, de egy hét alatt is necces. Nem fogok belemenni abba az utcába, hogy Pistikém, neked nincs is kocka fejed, mert nem produktív, ahogy a sértődés se az. Letettél egy puskát, oké, gondolom kicsi volt a hely, belógott minden, ezért vághattad így körbe, amiből egy komponálhatatlan képarány született. Próbáld máshogy. A hiszti meg kurva rosszul áll neked, ne csináld.

Sebaj Zsolt, én persze hogy nem tudom azt elmondani mit akar mutatni valaki más, csak a magam perspektívájából látok. Ugyanakkor opcionálisan írok mindig, nem todo listát állítok össze, nekem ez olyan, mint egy brianstorming. És ha tudod mi az, akkor tudod, hogy nem kötelező ott semmit betartani, de sosem lépünk a másik torkára, nincs rossz ötlet, csak olyan, amit nem hajtanak végre, mert a toroklépés megöli a kreativitást, és csend lesz, senki nem mer ötletelni. Szóval nem azt mondom ilyenkor amikro ilyeneket írok, hogy így kell megcsinálni, hanem azt, hogy pl abból amit én látok, az egy megoldás lehet.

Más oldalról is igazat tudok adni maganak: :))) mégpedig, hogyha valaki nagyon eltökélt a maga megoldása mellett, az úgysem veszi figyelembe mit mondanak itt a többiek, egészen biztosan kiáll a sajátja mellett. Ha meg mégsem, akkor mi vesztenivalója azzal, hogy csinál még valamit más szemszögből is....? Ez miért baj? Azt hiszed, hogy én talán nem követem amikor tesznek javaslatot? Ki szoktam próbálni, megnézem, és látom amit látok. Ha jó, tetszik, elismerem, ha nem, elfelejtem. Ennyi.

De van harmadik is. Nem hülyeség, gondold át:
Brianstorming jön (BS) Javaslom, vezesd be a mindenkinek önmagára adható/megelőlegezhető "fotós" vagy "művész" vagy bámi más olyan titulust, amivel jelezni lehet, hogy az általa feltöltött fotót nem szabad átértelmezni, más látásmódot javasolni stb óvatosan kell kezelni a témát, vagy úgy ahogy van, csak befogadni lehet, max értékelni Tőled :) Hülyén hangzik az ötet, de megnyugtat. Bár szerintem most éppen olyan társaság van itt, akinél senkinél nem okoz ez gondot, szerintem senki be nem kapcsolná, mindenkiről azt látom, hogy nagyon nyitott., és ez nagyon jó! A digin volt egy ilyen opció is amúgy. Alig használta valaki, ahhoz alig szóltak, és boldog volt, meg a többiek is boldogak voltak, mert tudták, ha írnak, az nem lesz félreértés, mert kíváncsi rá tényleg az aki. Na mindegy, hosszú lesz már megint a kommentem, és írva mindez olyan félreérthető is, pedig a legjobb szándék vezérel.

Persze, igaz nem is védekezek, nincs okom rá, elkezdhetek én is elbújni a képek mögé, lefütyülve a feladatot. Igen, ez se megoldás amit küldtem, de foglalkoztam vele. Mondom én is. Mostanra úgy ahogy van, minden feladat nyűg, nem a feladóban keresem a hibát, nem azért, hanem mert engem is megérintett ez a probléma. Egyéb fotóim is gyengék, na de akkor is foglalkoztat, de erőszakkal nem megy, s ilyenkor egy szünet lenne a megoldás? Ha tudnám a választ, aszerint cselekednék, így meg maradtak a megúszós változatok. Bárcsak olvasnák minél többen, hogy most ez van, nálam ez van, minden téma nem ülhet és nem is mélyülhet el abban senki, amit nem ért vagy ami nem fogja meg, így érzem én. Nem kell aggódni Zsolt, nem haragszom én, csak morcosabb lettem, és köszönöm a hozzászólást!

Nézzétek, előre elnézést kérve, de akkor mondom: először is, István kommentje mesterpéldája annak, hogy a sok sok sok ötlet, így kéne úgy kéne az mind egy új kép, ami persze érdekes lehet, de tökéletesen figyelmen kívül hagyja vele István, hogy mit is akart mutatni a fotós, mi is van a képen most. Vagyis István leírja, mit fotózna ő, ha kezébe kaphatna egy légpuskát. Ez így egy to do lista saját magának, de a fotós nem sokra megy vele.

Feri, te meg a képpel elkövetted azt, ami egy szerkesztetlen képi ötlettel általában előfordul, körbevágtad, mindent lehagyva róla, mint amikor anno a vonalas füzetbe ragasztottuk a képet, és kisollóval kivágtuk Madonnát, jó szorosan a haj mellett is, hogy férjen még be több kép is, meg hogy körberajzolhassuk filccel. Szóval ez így nem kép, mert nincs semmi belső ritmus, se kompozíció, ez így egy cikk mellett lehet max illusztráció, grafikus majd körbefolyatja szöveggel.

Mondtam, bocsánat. :)

István, amiket leírsz mind megvalósítható, sokat javítanának a képen, történetet vinnének bele, leragadtam a csehszlovákok gyártotta légpuska hiábavalóságánál, amire szintén rámutatsz, meg egyébként is, ha állatra nem lősz, csupán céllövöldés hasznát veszed. Köszönöm az észrevételezést, sokadszor, és jöjjön még számtalanszor a hozzászólás, kölcsönösen, csak örülni fogok neki.

:) bocsánat, azok voltak az első gondolatok :)
Írom a másodikakat: a puska így a falnak támasztva a hiábavalóság nekem. Vagy önportrézhatnál vele (légpuska lévén inkább könnyedebb megoldások ülnének), vagy tényleg, a végerdményekkel, pl. lelőtt állatkákkal - jajmitkapokazállatvédőktől akarommondani kiluggatott céltáblákkal, sörösdobozokkal, törött céllövöldés hurkapálcákkal stb. összekomponálva (meg nem mondom hogyan) kellene.
De a feladvány az "autentikus". Erre meg azt hiszem, a régi fanyelű légpuskát szeretnéd hozni. Azzal viszont a ravasz környéki része valahogy megkomponálva éppen elég lenne.
Hirtelen még ennyi... :)

Nem rossz ötlet, István, verebet puskájáról, embered banneréről alapon.

Weboldal oldalbannernek szántad? :) És egy verebet mellé tehetnél :)

Új hozzászólás