Hozzászólások

Őszre épp ezekből a dolgokból lesz adás, mármint amit találok a szalagokon.

Ahogy elnézem te is vonzod a szép tárgyakat. Jó helyen lesz nálad, bárhogy is került oda. Bár mostanra elég értelmezhetetlen adathordozó, de jó kézbevenni. Olyan mint egy kavics.

István, ráadásul ez nekem hogy is mondjam, felgyűlt. Nem enyém, nem én vettem, nem az én zeném van rajta, szóval érdekes, hogy a tökbe került hozzám. De van. 

Pax tollal, vagy Parkerrel, én legalábbis ezekkel tekertem. És igen, a BASF is. 

Csaba, ha lehagyom - úgy indult - nekem kevés. Vagyis érzelemmentes. Inkább. 

 

Hú nekem is van egy ilyen kazim, tényleg súlyos tárgy. Vagy 15dkg. És a tokja sem a szokásos plasztik, hanem kicsit homokfúvott aluminium. Egy darabból. Elő is veszem megfogdosni. Olyan jó. Mint a kép.

Csaba, szerintem az árnyékoknak itt van szerepe. Olyan interferencia-játék jelenik meg általuk, mintha csak a hangrezgések jönnének-mennének a képen, másrészt a két árnyék mintha feleselne is a leiratban idézett kérdéskörben. Aztán persze lehet ez csupán beleláátás, és az alkotó majd azzal a klasszikussal jön, hogy gondolta a fene!

Feri, én a ICO filctolakkal hajtottam, az a bordázott kupakos jól belecuppant, és utáéna lehetett pörgetni mint egy kereplőt. :D Való igaz, a BASF is tudott valamit.

Jo megoldas, de ugy erzem, hogy harcol egymassal a kazetta es a fenyjatek. El tudom kepzelni a kazettat rideg sima feher hatterrel (az arnyekolo es az uvegek arnyeka nelkul), a fenyjatek meg egy masik kep.

Még a BASF műveknél is tudtak valamit. Jó és szép emlékek jöttek elő és nem kellett ceruzával visszahajtani őket.

Na igen, az ennél kicsit hagyományosabb de márkásabb kazijaim még nekem is megszólalnak -- ellenben a már újkorukban is gyorsan tönkrevágódó Polimer csodákkal. A TDK, Sony kazetták mennyivel minőségibbnek tűntek akkortájt.

Ezt még én is szájtátva nézem, mert hogy kerámia a külseje, dög nehéz, és még ma is egész jól szól, pedig nem mai darab. 

Jó ez a kazi, de azok a kancsóárnyékok sem piskóták! Kérdés persze hol lehet ezt rendesen lejátszani? Mert ugye a S/N (jel/zaj) nem csak a tárolón, hanem a visszajátszásra alkalmazott rendszeren is múlik. Egyébként ez is már egy olyan tárgy, amit a mai gyerekek szájtátva lesnek, hogy "ezmiez??". Nagyot fordult a világ.

Új hozzászólás