Azt gondolom, hogy saját magunkról is kell gondoskodni. Tehetek róla, hogy szív és érrendszeri stb betegségben szenvedek-e. Teszek ellene!
Erre most azt tudom - kevésbé konstruktívan - mondani, hogy nem fogom megmásítani azt, amit csinálok. Mert akkor az nem én lennék a képen, nem úgy, ahogy éppen tenni szoktam. Persze, lehet mondani, hogy de ez színház, és rendezzem meg... lehet, de én nem akarom és nem is fogom. Ez biztosan gátja annak, hogy lehetnének jobb képeim sok esetben, de akkor nem a valóságot adnák. Szentimentalista gondolatmenet, lehet, de nem egy Nike reklámot fotóztam, hanem a lábaimat. Egyébként nem értek egyet azzal, hogy egy cselekmény tipizálása feltétlen jó. A miértet már érdekes lehet vászonra vinni, bár az egy folyamat, amit itt erre a képre kb lehetetlen felvinni.
János, több soron el vagy kavarodva, és ez lehet az én hibám is, igyekszem segíteni.
1. el kell döntened, hogy emlékképeket fotózol a házi kalendáriumba, vagy a nagyvilágnak, a nézőknek is érthető, átélhető, produktumot akarsz létrehozni. Ha az előbbi, akkor minden jól van úgy, ahogy írtad, mert érdektelen a dolog, javarészt vak tyúk is talál szemet alapon lesznek érthetőbb, jobb, és zavaros vagy nem dekódolható képeid.
2. Ha a második a cél, azaz náladnál minimum eggyel több embert szeretnél bevonni, hogy érezze és/vagy értse, akkor az első, amit kurva mélyen be kell véss, hogy nincs olyan, hogy valóság. NINCS VALÓSÁG!
- mert eleve a 2 dimenzió sem az
- mert a térélmény sem az
- mert a kiragadott és megfagyasztott pillanat sem az
- mert a színredukció és torzítás sem az
- mert az objektíved tozítása sem az.
Ezzel azért jó tisztában lenni, mert ez felszabadít az alól, hogy elfogadd azt, amit a gép eléd dob. Komponálás, tervezés, exponálás, kontroll, utómunka. Enélkül nincs alkotás. A fényképezőgép feldobható a levegőbe, de az nem alkotás, hanem performansz. Van létjoga, de nem a fotográfiában.
Azt mondod, minimálban futsz. De itt állsz. Nem futsz. Nincs mozgás. Egy faszi lábait látom, a pólójából valamennyit, meg a cipőjét. Kérdés, benne van-e a lényeg, amitől a futás futás lesz, és nem ácsorgás, gyaloglás, pózolás. Nekem nincs. És gyanítom Rolandnak is ez lehet a problémája.
A cselekmény tipizálását jóllehet nem érted, mit akar jelenteni. Azt, hogy van egy ötleted, hogy erre te azt fogod beküldeni, hogy a futással tehetsz az egészségedért (most nem térek ki rá, hogy Roland feladata nem ez volt, hanem a társadalmi probléma, hiszen a címben benne a tehetsz ellene is), szóval a futás és egészség a téma. Akkor János küzdj. Nem muszáj kulacs, se fülhallgató, se más, ha nem akarod, tehát nem muszáj tipizálni az eszközkészletet, de ha ezt nem akarod, akkor a másik út, hogy futsz. Rohansz. Ácsingózni és pöcsörészni a kompóval, megöli az üzenetet jelen esetben. Tudod, hogy kedvelem a minimál dolgaid, ha azok jók, elfogadom, te viszont fogadd el kérlek, ha szólok, hogy nem jó - hiszen ezért vagyunk itt.