Ezzel a képpel üzenek azoknak, akik még nem ismernek, de fognak, ennyit ígérhetek. A többit a hétfői Felvidéki naplóban, erről lesz mit mesélni!

Hozzászólások

Hozzám , és hozzá is szóltatok:

borongós kezdés
lehetne ebből egy barátságos verseny: ki tud elvetemültebben adást vágni
nincs ellenfelem ó nem hallottál te itt sok évvel ezelőtt versenyzőket
kihívás elfogadva én is vágtam már durvára, ráadásul komolyzenét.
én észre sem venném:)de
nem tűnik vidámnak a téma
jó, soha semmit nem szabad feladni
ez egy kurva világ
szegény Hobó, mennyire nem tud énekelni.
ilyen tekintetben nincs kicsi es nagy probléma, az ember asztalt boritana, falat bontana
helyes, csak az veszít, aki feladja
minő mélyértelmes ópusz :)
én míg otthon voltam, úgy voltam, hogy az állammal már akkor sem kezdek, ha adni akar. nincs ingyen ebéd, bekebelez a rendszer.
aztán inkább otthagytam az egészet.
nem mondom, hogy másnak is úgy kell / lehet tennie, ahogy én voltam. megtehettem. kapják be.
mindenki a seggét félti...
ha nem ez lenne, írásba mernék adni, amit megállapítottak
csak ingasd magad jobbra balra a ritmusra.
egyedül neked nem árulták el, mennyit kell visszaosztani?
látták rajtad, hogy reménytelen eset vagy.
csak nem, hogy a tettlegességig fajulnál?!
meg kellett volna a büfében keresni a főnököt és megkérdezni, hogy nem-e lenne-e mégis valami mód.. te már arra is gondoltál, hogy kéne egy társ, aki jobban ért az üzlethez...
ez a szokásos ügymenet.
a dobgép apoteózisa.

Új hozzászólás