Hát akkor szerencs fel!

Szilárd, viszonylag sok időt töltöttünk el a képeiddel. Az, hogy leszelfized a magad munkáit, az csak részben fogalmi zavar, mivel jó párszor elmondtam a véleményem szelfi ügyben, nyilván inkább nekem szóló fricska akar lenni. Hogy mi (vagy ki) váltotta ki belőled ezt a fajta ellenállást, nem tudom, majdcsak egyszer kiderül, ha fontos. Nekem van véleményem arról, mit miért csinálunk, ez ismerhető. És még mindig azt állítom, amit a filmben is, hogy ha egy-egy képet, beállítást, metódust nem gyakorlunk ki, nem csinálunk végig, hanem az új impulzusok hatására félbemarad, az nem fog segíteni a továbblépésben - erőltethetjük erre az egyéb területeken való ismeretelsajátítást, tőlem ez lehet a karate vagy a matek, fizika vagy a daléneklés, kötve hiszem, hogy bármelyikben érhető el haladás anélkül, hogy tématartás lenne. Az önkép feladatok javát mellesleg te találtad ki, mutattad be a kezdeti lépéseid benne, én csak ezek után adtam javaslatokat arra, milyen irányban lehetne őket a megoldás felé terelni. Mindet félbehagytad, legyen szó a borotvásról, a kishajósról, vagy ördög tudja még melyik tervedről. Hogy a fenébe lépjünk át érintőleges területekre, ha egyszerűen alkatilag ellenállsz annak, hogy adott feladatot legalább addig ismételd, amíg az alapot biztosíthat a továbblépésre.

Ezt is sokszor elmondtam, de ismétlem, mert fontos: az önarckép az elsajátításban azért fontos meglátásom szerint, mert önismeretre ad módot és közvetlen a visszacsatolása a gondolatnak és formának. Mérges voltam, lefotózom, katt, megnézem, vicces lett az eredmény, ismétlem. Amíg nem leszek a képen is mérges. Mert amíg ez nem gyakorlódik be, addig nem fogsz tudni másokról portrét készíteni. Miért? Mert nem fogod megtalálni egy érzelmi helyzet csúcspontját és nem tudod meg, nem tapasztalod, hogy egy-egy érzelem hány tizedmásodpercig aktív egy arcon, hogy egy fintor mennyi mindent jelenthet. Nézd meg akár a látszóteret, akár a facebookot, mindegy, hány csapnivaló "portré" kerül bemutatásra, és nem érti az alkotó, miért szar, amit csinál. Azért kérlek, mert formailag nincs képben, hogy egy gesztus milyen illékony, hogy egy pillantás mennyire beszédes, hogy ezek hiányában mennyire kiszolgáltatottá teszi a modelljét.

Igen Szilárd, sok dolog véletlenek összjátéka a fotográfiában.Ha azt várod, hogy a fotó egzaktul elsajátítható tudomány, mint mondjuk egy sarokkal kivitelezett körrúgás, akkor el kell szomorítsalak. Mert míg egy rúgásnál ha tudsz pörögni, ha megvan az egyensúly és képes vagy felmérni az ellenfél testalkatát és súlyát, akkor 10-ből 10x ugyanúgy mellbe tudod rúgni és ő személytől függetlenül hanyatt fog esni, addig a fotóban nincs ilyen jolly joker. Elképzeled, megszervezed, beállítod, lefotózod, közben átszállt egy madár, a modell böffent egyet, vagy csak csavarta az orrát a szénanátha, és máris oda a pillanat. A kérdés, hogy minderre fel vagy-e készülve, és ehhez kell az, hogy adott témát ismerd és tudd az alapjait alkalmazni is. A többi a jószerencse.

Zsolt, nekem már évek óta nem jutott semmi eszembe magamról, ami szelfit csináltam, az azért lett mert erőltetted, nekem azokkal semmi kifejeznivalóm nem volt amit képi nyelven meg kellett volna fogalmaznom, ami képi nyelvet találsz rajta az halandzsa, véletlenek összjátéka, ugyanúgy talált kép mint a többi.

Amúgy meg amit írtam az inkább a fejedben lévő "tanmenet"-re vonatkozik. Az egy nagyon alap, hogy semmit nem gyakorlunk csontig, a gyakorlásnak nagyon hamar koordináció lesz az alapja, érintőleges területeken keresztül gyakorolni és utána visszakanyarodni hozzá megint egy rövid időre.

Persze mondhatod, hogy a 25. szelfim sokkal jobb volt mint az első, de istenem közben csináltam egy halom cssendéletet, utcafotót, stb... amibe tényleg belejavítottál, és ettől lett jobb a 25. szelfim nem attól, hogy közben csináltam 23-at. Arról nem is beszélve, hogy a 25 szelfi is csak egy talált kép volt, mert nincs semmiféle koncepcióm az önportréval kapcsolatban (sem).

Közben még egy dolog eszembe jutott, amit el szerettem volna mondani a 365-tel kapcsolatban neked. Azt írtad, hogy a következő etapot napokra osztod és tematizálod az egyes napokat. Egy próbát megérhet, de gyakorlatban nagyon nehezen lesz kivitelezhető, mivel a befolyásoló tényezőket nincs módod befolyásolni igazán. Szelfi szombat, szerelem vasárnap, dob szerda. Ezzel egy a nehézség. Mi van, ha az a fránya szerelem csak nem akar vasárnap jönni, viszont pénteken meg de. Vagy ha kedden, amikor az épület van soron, esik. Vagy a szelfi napján nem jut eszedbe semmi magadról. Szóval legyen valami B terved.

Szilárd, valami mellett rendre elsiklasz - másrészt olyan érzésem van, hogy a kétségeid rám akarod kivetíteni, valamiért egy ideje fogást keresel rajtam. Köszönöm a hosszú leiratot, igyekszem válaszolni. Azt állítom, hogy a haladás legfőbb akadálya, hogy a képkészítésnél nincs végigvíve egy gyakorlási folyamat, mert elunod, más irányt veszel, csapongsz ide-oda. Csinálsz valamit, az ember próbálna belekapaszkodn i és kezdeni vele valamit és építkezni rá, de te már máshol jársz. Magyarán úgy akarsz elsajátítani valamit, hogy nincs bizalmad és hited abban a módszerben, amit javaslok, és saját szakállra ugrálsz ide-oda. De erre nem lehet semmiféle módszert felépíteni. Akármilyen fotós iskolába elmehetsz, abban mind ugyanaz lesz, hogy az oktatód ki fog neked jelölni témát és azt meg kell oldjad, majd azt elemzitek, és amíg az nincs megoldva, amíg nem érted, addig újra kell csináljad. Lehet ezt mindenfélével fűszerezni, elmélettel, meg háttérdolgokkal, de a lényeg nem fog változni. ÉS amíg a társaságban az az uralkodó, hogy kurvára ragaszkodik a maga alkotói szaabadságához, ami nem azért nem létezik, mert én elveszem a szabadságod, hanem mert nem vagy alkotó, hanem tanulsz épp valamit, szóval amíg ez a nem létező szabadság a főnök, addig én csak próbálkozhatok azzal, hogy elmondjam a magamét, de általában ha leszarjátok, mert már rég máshol jártok, akkor a hatékonyság nulla lesz. Én nem hiszem, hogy van olyan karateedzés, ahová bemegy a delikvens, majd elkezd a saját örömére hadonászni, aztán az edző próbál utánamenni, az meg csak megy a maga feje után és közben leveri a poharakat. Szóval én értem, hogy te utálod az önportrét, de tudod Szilárd az a helyzet, hogy én meg azt állítom, hogy addig, amíg saját magadon nem tanulod meg, hogy mi mit jelent és mi mennyit ér, addig bolondság más ellen fordítani a kamerád, mert a legjobb esetben talált képeid lesznek, de gyakorlatban esélyesebb, hogy alkalmatlan, és akár még a mocellre nézve előnytelen, sértő dolgokat csinálhatsz.

Száz szónak is egy a vége. Nem kell elfogadd, amit mondok, hiszen ez is csak egy duma a sok közül. Nem muszáj követned azt, amit kérek, dacolhatsz vele. Én ha te magad jelölsz ké értelmezhető utat magadnak és tartod magad hozzá, igyekszem menni utánad. De ez nem fog segíteni abban neked, hogy belekerüljön a fejedbe, mi az a képnyelv, és mi a különbség a matematika és a fotográfia között, vagy a nyelvészet éa a fotográfia között. Gondold végig, tudsz-e olyan sportről vagy oktatási formáról, mindegy melyik, ahol a diák, a sportoló az, aki vezeti a tanítást, oktatást, edzést, és a tanár, oktató, edző meg áll a táblánál, pálya szélén és csak néz, igyekszik utánamenni a tanulónak. Én nem tudok ilyenről, itt meg ezt próbálják sokan, sőt, a többség. Szerintem nem lesz hatékony. Hmm?

Hát csak a sport analógiád az ami elgondolkodtatott, hogy vajon hogyan is képzeled, mert ugye mondod, hogy ha valaki úszó érmes akar lenni akkor jó ha korán felköti a fecskéjét.
Na akkor egy saját sport analógia, valamikor írtad, hogy tetszik Regina feket öve, szóval leírom hogy is kapta. A stílus amit csinálunk, egy feket öv az kb 10-12 év gyakorlást jelent. Tudom, vannak stílusok ahol 5 év, van ahol 2, van ahol meg csak az ellenkezője, ez egy ilyen hely. Namost kezdődik alapgyakorlatokkal ugye, ezek olyan kategóriákba esnek, hogy alaptechnikák, formagyakorlatok (egyszemélyes ilyen előre jól elrendezett gykorlatsor), küzdő rutinok, önvédelem és erőnlét. Szóval mondjuk valamikor az elején tanulnak egy olyan formagyakorlatot, hogy Gekki Sai Dai. Van két változat, ha érdekel akkor itt meg is nézheted.
https://www.youtube.com/watch?v=QdAOVfkteUU
https://www.youtube.com/watch?v=v7zpdgAxTj4
Valamikor az elején ebből levizsgázik, az elsőből, késöbb a másodikból (ha megnézed majdnem ugyanaz) aztán újabb formagyakorlatokat tanul.
És minden övvizsgán újra és újra levizsgázik belőle. Minden alkalommal megtudja, hogy mi volt az amire legközelebb figyelnie kell, plusz a következő vizsgára készüléskor újabb követelményeknek kell megfelelnie a forma előadásában. Most a fekete öves vizsgáján is újra kelleet ezt is csinálnia meg sokminden mást is.
Ha avatatlan szemmel megnézel két különböző szemű övvizsgázót, akkor esetleg észre se veszed a különbséget, pedig rengeteg van.
Elképzelhető, hogy mondjuk edzés közben megmondja az edző, hogy mik a gondok és mire kell figyelni, de most hagyd abba, és beállít önvédelemre, mert ez fog előre vinni, nem az ha visszamész és megpróbálod kiigazítani, tanulj meg (pontosíts) egy kicsit valami mást, és utána menj csak vissza, mert akkor lesz eredményes a tanulási folyamat.
Ki volt vesézve az a formagyakorlat? Nem. Mennyit töltött vele mondjuk a 3. és második kyu közt? Hát nagyon keveset, ennek ellenére sokkal jobban csinálta a következő övvisgáján mint elötte, mert egy csomó dolgot megtanult ami ott is működik: mivel tudta mit csinált rosszul illetve min kell pontosítani, a következő gyakorlatsort bármi is legyen az ezekkel a gondolatokkal a háttérben végezte. Ezek esetleg tök lakalmatlanok voltak az adott helyzetben. Pl egy olyan megjegyzésnek, hogy egy formagyakorlaton belül a szünetek adják a struktúrát, ezért jobban ki kell tartania őket mint eddig, ne siessen, ez semmit nem ad hozzá mondjuk egy önvédelmi vagy erőnléti tréninghez, viszont amikor visszatér a formagyakorlathoz, akkor látszik hogy valószínűleg helyre került a fejében valami.
/Mondhatni miután az ember tud úgy portrét fényképezni, hogy a képen valóban egy fej legyen látható, utána a többi már a fejében rendezendő el. /
Szóval akkor mennyire volt végigvive a gondolat meg az egész problémakör amivel a Gekki Sai Dai Ichi foglalkozik mondjuk? Hát a 10 év alatt elég rendesen, van még mit tanulnia, én is tanultam egy csomót 1 danos korom óta az addigiakhoz. De egyszerre egy sorozatban csak nagyon nagyon kevés láthatatlan mennyiségű fejlesztés ment.
Mondjuk ez nem az edző zsenije. Ez egy hagyományos sport, az edzés rend és hogy mikor mit kell tanítnai, az nagyon lassan változik, 1933 óta nem sokat változott, kevesebbet mint elötte, akkor ugaynis le lett írva a Japán akademia ezzel foglakozó oszálya szamára, mintegy kőbe lett vésve. Az edző csak követi a jól ismert módszert.

Hasonló dolog figyelhető meg természettudományok oktatásában is, matekban is, és ha tisztességes rajz tanárod volt akkor a rajz oktatásában is. Hány önarcképet kellett rajzolnod, mondjuk ha rajz szakkörön voltál is tehetséges fiatalok között akiket rendesen felkarolt a tanárod? Mondjuk max havonta egyet, annál többet nem, de az egyes képeken tanultaknak az újabb önarcképen látszaniok kellett. Rajzoltál közben fát, festettél drapériát, vágtál ki papírból intarzia jellegű díszítő motívumot, batikoltál, készítettél papírdúcnyomatot a lánchídról, linómetszéssel nyomtattál görög vázát, aztán puff megint egy önarckép (ezúttal festve), valami más, megint egy tájkép ezúttal mondjuk paírból kivágva halálra stilizálva, de azért legyen felismerhető melyik partján voltál a Béci pataknak.

Hmmm? Érthetőek a példák? Amit te "végigggondolásnak" nevezel az nem egy otkatási folyamat, az inkább valami kipipálás, nagyon jó x csinálja amit kell ugyan semmi nem látszik de lehet bíztatni, hgoy ebből lesz a fejlődés, centivel is mérhető, már 151 db adott típusú képet készített.

Vegyél elő egy szakpedagógiai jegyzetet, biztos van az ELTE jegyzetboltjában, ott mindez sokkal jobban le lesz írva.

Szilárd, ilyet nem mondtam. Viszont ha mindig más és más téma iránt van érdeklődés kb 3 napig, aztán ejtve van a téma, akkor ne csodálkozzatok, ha nincs jelentős haladás. Ezt mondtam, nem azt, hogy 12 órát fotózz.

Zsolt, ha azt akarod, hogy napi 12 órában fotózzunk, az nem hiszem, hogy bejön.

Helyrerakásról nincs szó. Csak a mondanivaló fontosságát tettem egy fokkal hátrébb, mint ahol szokott lenni, mert gyakorta túl korán kezdik el keresgélni a fotósok.

Jol helyre lettunk rakva. Jo volt ezt megnezni, emlekezni a tema es a mufaj kello tisztelettel kozelitesere.