A 9. HetiHegyi azt próbálja körbejárni, van-e valódi különbség abban, hogy az archaikus fotótechnikákat, vagy a digitálisat részesítjük előnyben, milyen buktatói vannak egyiknek, másiknak, jobb lesz-e a kép, ha kollódiumos, mennyiben befolyásolja a végeredményt a technika. A kommenteknél várjuk a véleményeket, az előző adásokat pedig a HetiHegyi kategória alatt találjátok.

Hozzászólások

Igen, amögött a pillanat mögött évek vannak, hogy miért, akkor és ahogyan az a néni a padon, vagy az a kisgyerek az utcán. És a "véletlen" körülményekre is érdemes odafigyelni.

Gondolkodtam, és azt mondom, nem. A "döntő pillanat" bressoni megfogalmazása nem ezt jelenti. Az a csúcspont megtalálása. De előtte is van idő, és utána is. A kép maga technikailag valóban egy pillanat, de tartalmilag nem.

Nagyon köszönöm újra a videót, és most igazából a hozzászólásokat is, úgy érzem, így teljesedik ki igazán a téma. Nekem fontos ráismerés volt, hogy a fotózás pillanatnyi, bármennyire sok előkészület előzte is meg, de hát ha az ember utcán vagy eseményeket fotóz, - ("the decisive moment" - a döntő pillanat", ahogy Henri Cartier-Bresson fogalmazott") - szóval hogy ez különbözteti meg a többi művészeti ágtól.
Itt én hozzátenném, hogy ez a pillanatnyiság és ennek a pillanatnak a leképeződése a technika fejlődésével más és más képet eredményez. Tehát bármennyire is el akarunk tekinteni a fotózás technikai oldalától - és abból a szempontból valóban mindegy is a technika, hogy egy kép működik-e, sőt lenyűgöz-e -, a digitális technika fejlődésével ez a pillanat egyre inkább pillanatszerűvé válik.
Tehát hogy egyre inkább hasonlít a valóságra.
Legjobb szemléltetésnek a Pirelli-naptárt hoznám fel, ahol találunk werkfilmeket a különböző évtizedek fotómunkálatairól, és a 2010-es évek fotói egészen bámulatos technikai háttérrel készültek. (Bár nekem annyira nem tetszenek a szürkébe játszó és fényes és nagyon éles kidolgozású emberek.) Vagy a természetfotókat, makrofotókat.
Ha például egy parfümcég szeretné reklámozni a parfümjét, azt nem is olyan régen egy reklámplakát-festőtől rendelte meg. Ma, hacsak nem valami egészen kivételes ötletből indul ki, azt egy tárgyfotóstól fogja megrendelni, aki olyan képet csinál egy parfümös üvegcséről, hogy egyből a nyakunkba zúdítanánk az egészet. És még egy kupac másikat is.
De ezek a képek is a pillanatszerűségükkel emelkednek ki mondjuk a hiperrealista festmények közül. Tehát hogy a képekben van, a fényekben, az a pillanat, mikor megpillantjuk a parfümöt a polcon.

1-re: azt hiszem, onnan érdemes közelíteni és ez lehet a határ jelzője is, hogy mi a cél, azaz milyen célból készül valami. Akkor, amikor a fotó csak ürügy, vagy alap ahhoz, hogy abból majd később egy virtuális világ felépüljön, az compu-art. ha a cél az, amit a fotógéppel láttam, azt átadni a fotó eszközével, akkor nem. belekaparhatok az emulzióba, összefesthetem anilinfestékkel, vagy bármi ilyet lehet, ha nem váltok médiumot közben.

fel kell tenni a kérdést, hogy mit tud a fotó, amit más művészeti ág nem tud. az itt és most érzetét adja, a jelenvalóságot, a benne élést. akármennyire is tervezett egy fotó elkészítése, akármi előkép okán nyomán készül is, de a valóság az alapja, azaz valami van a kamera előtt és az bizonyos záridővel lefotografálódik. a festészet emlékből vagy vízióból dolgozik, nincs valós alapja, még a hiperrealista festészetnek sem, mert akármennyire megy is el oda, hogy fotó az alapja, de az "átfestésnél" részletek fognak elveszni vagy áthangsúlyozódni. ez igaz a computer művészetre is, hogy egy olyan médium, ami inkább festészet az attitűdjét illetően.

a kettest köszi, az én angolom még betegeskedik. de másnak jó lehet, aki bírja ezt a nyelvet. :)

Ket dolog jut elso megnezesre eszembe, aztan majd megnezem meg kesobb ujra.
1. Hogyan lehetne meghuzni a hatart a kozott, amit te fotografianak hivsz es ami te computer artnak hivsz?
2. Inkabb szemelyes megjegyzes: en a fototortenetet itt vettem at, mert ertheto, egyutt targyalja a technikai es a kulturalis fejlodest, es viszonylag rovid (15 egy=masfel oras podcast): http://photohistory.jeffcurto.com/archiv...

Új hozzászólás