Akusztik

Érdekes ez a tónusvilág, amit hozol, mert megint a '60-'70-es éveket juttatja eszembe, és hogyha a gyerekeket figyelem, főképp a középső szereplőnél, ez nagyon jól működik is, ő abszolút főszereplővé válik, a póz, amiben van, a haja körüli fény, a mezítlábassága mind ezt a hangulatot erősíti. Ha megtetted volna, hogy te magad is leülsz oda a gyerekek közé, és onnan fényképezel, akkor nem lenne ekkora különbség a színpad és közöttük, és akkor nem lenne az a sáv ott a hangfalakkal és magával a színpad alatti résszel, ami most az egészet kiüresíti. Érdemes ezt ilyenkor megnézni, hogy mi van, ha ezt a két síkot összehozom egymásba és mi van, ha ez a két sík találkozik egymással, hogy ezáltal alakuljon ki egy előtér-háttér játék, a kisgyerek és a szereplők közötti viszonyrendszer. A másik kérdés az, hogy ez a kép nem sokkal az énekes feje fölött véget ér. A tetőből sokat hozol, a gyerekekbe pedig belevágsz, szóval mindenféleképpen érdemes ezen elgondolkodni, hogy honnan fényképezel. De azt mindenképpen el kell mondanom, hogy az alap, a pillanat megtalálása megvan, és ez a legfontosabb, a többi begyakorolható, de ha nincs momentum, nincs egyedi pillanat, akkor megette a fene az egészet, hiába a rutinos képszerkesztés. Szóval hajrá! (hegyi)

Hozzászólások

Új hozzászólás