Hmmm... :)

Noémi, el vagy tűnve, aktivizáld magad. :)

Köszönöm és szívesen!

Húzzuk még? című Törökösenemhez, melynek ma este 21.00 órai premierjére ezennel tisztelettel meghívlak, ezt a fotódat választottam ajánlóképnek, köszönettel.

Küldd el feltöltésben, megjegyzésbe kérlek írd oda, hogy ez az a kép, és beteszem.

Zsolt, megpróbáltam újravágni ezt a képet az elemzésnek megfelelően. Betehetem ide hozzászólásként? Ha igen, hogyan kell?

@Zsolt: a 80-as évekhez nem értek. Zeneileg meg főleg. Egy db Pajor Tamás kazettát kaptam valakitől még régen: Ha a vonatok indulnak , Rosenberg Dani, Őrizd a lángost, meg ilyenek voltak rajta. Én ezeket nagyon jónak tartom. A nagyon régiekből meg egy dalnál tovább nem jutottam, mert annyira távol áll tőlem az a világ. Hogy most most mit csinál, azt nem követem, nem tudom.

Noémi, azért ez ennél objektívebb kérdés, prozódia, dallam, hatás, hatókör, és hozzá tenném még a kontextust is, a kort, amiben született/tik az alkotás. Pajor a nyolcvanas években korszakos volt és valóban zseniális - akkor volt szerencsém találkozni (és egy délután erejéig zenélni) vele. Ahhoz képest ezt az áhitatbizniszt eléggé lecsavart lángon tolja.

Oly annyira benne vagyunk mindahányan a negyedik dimenzióban mint légy a légypapírban, vagy molylepke a borospohárban. :) A negyedikből kilépni, vagy szabadon mozogni benne, na az lenne az igazán nagy szám. Csak nem sikerült valamelyikőtöknek? Nem küldené el esetleg az illető a jövő heti lottószámokat? :)

@Aureliano: Nem tudom, hogy jön ide most Pajor Tamás, de neki azért egészen más a véleménye a vele történtekről. Ő belépett a negyedik dimenzióba, és aki csak a harmadikig jut, az sem érzékelni, ebből kifolyólag, sem értékelni nem képes, ami azon túl van. Szerintem ő most zseniális. Ámen.

Olvastam az elemzést is, meg a párbeszédeket is a kép alatt, és igazából nem tudom, hogy amit írni szeretnék, az a saját gondolatom-e már, vagy a másoktól olvastam, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy sok mindennel egyetértek :))) Leginkább a kifejezőerőt tekintve, mert azonnal érthető - ha nem is konkrétumában - de ráadásul mégis, azt hiszem, hogy ettől lesz még súlyosabb.
De aztán olyan képalkotói praktikák is nagyon jó, hogy felszínre kerünek, minthogy ilyen témánál éppen a nyugalmas aranymetszésből mozdítsuk el, feszítsük ki a képi elemeket...
Épületesen sokat nem tudok ide tenni a kép alá, mert alapvetően olyan jó benyomások és észrevételek hangzottak már el (íródtak le) - öröm hallgatni is a gondlati hullámverést :)

Talán Popper Péter volt, aki azt mondta (nem szó szerint idézem) hogy vedd el a művésztől a frusztrációit, őrületét és megmented, mint embert, de megölöd, mint alkotót. Kb. ez igaz Pajorra is. Amúgy meg a drámára majd az jöhet ellenpéldaként, hogy de hát és akkor mi van a szépséggel, harmóniával. És erre azt mondom, hogy abba is kell egy csipet a koszból, a fájdalomból, termékenyítően hat és egyedivé teszi az édes pillanatot is.

Nem értem, mi az, hogy stílusom ellenére jók a szándékaim?! Inkább megnyerő stílusommal összhangban jók a szándékaim is.

Egyébként nem állítottam, hogy baj volna a képpel, vagy azzal, hogy anyát ábrázolja inkább. Jó ez így, csak engem nem ösztönzött eléggé. Az meg nem feltétlenül gond, ha egy hozzászólással kevesebbet kapsz, bár tudok olyat szólni, ha akarok, ami vet hullámokat vagy így, vagy úgy, elsodor vagy ringat, lehúz vagy felemel, de enélkül is kaptál itt értő véleményeket, jó értékelést, miazmást.

Hegyinek abban igaza van, hogy egy kép (műalkotás) legyen szemfényvesztő abban az értelemben, hogy alkossa meg a hatást/érzetet, ne leképezze a meglévőt. Az csak az én -lehet hogy túlzó- várakozásom, hogy drámát szeretnék látni, valódit is, ne csak az igazat. Itt eszembe jutott Pajor Tamás, aki a Neurotic együttesben alkotott zseniálisat úgy, hogy közben hulló csillagként porrá égett, és ettől hiteles volt, amíg úgy nem döntött, hogy megváltja magát és ez jó volt neki, mert életben maradt, de rossz volt nekünk, mert bennünket most már ki vált meg.

@Ágnes: köszi, csak közbe meg kiderül, mi minden nem megy át! :)))

@Zsolt: :)

Noémi, ne fogadj mindent készpénznek egy irodalmártól. ;) Aureliano szándékai stílusa ellenére jók. :) És hát a helyzet, hogy a fotó az szemfényvesztés is. Azaz ahogy a párizsinál, a fotónál se kell a nézőnek tudnia, hogy hogyan s miből készül. :) ez a nézőre igaz, de mi itt azért vagyunk, hogy boncoljuk a párizsit. :)

Juszt is sok smiley van. :)

Noémi, ezt nagyon jó olvasni, ezt a sztorit a készítésről.

@Aureliano: köszönöm, hogy leírtad, miért nem írtál. (kedvesen) ((olvastam, hogy ki nem állhatod a szmájlikat)) Ma egész nap a Látszótéren kattogott az agyam. És volt egy olyan rész, amikor azt gondoltam, nem néha nem is olyan jó leírni dolgokat. Csak bonyolítja az élet(em)et. De most persze meg feszít...

Szóval, amit írsz, az fedi a valós történést: Lázár ezt a bogáncsot hozta nekem ajándékba a hegyről, hogy fényképezzem le! Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam... Aztán néhány nap múlva volt egy eset, amikor megharagudtam rá, mert elajándékozta a barátjának a méregdrága legóját, és amikor lenyugodtam, olyan lelkiismeretfurdalásom volt amiatt, hogy nem azt néztem, hogy milyen jószívű, hogy valahogy bűnbánatot kellett gyakorolnom, és ez a kép lett belőle. Vele és az "anyánakvirág"-jával. Emlékeztetőül, hogy a haragtól nem láttam őt rendesen, és hogy ez hiba volt. Szóval tényleg rólam szól. Csakhogy én ezt nem látom bajnak. Ha már a leckemegoldások szólhatnak rólunk...

Lázárra meg amúgy nagyon büszke vagyok, mert a fényképezésnél a bátyja tartotta a derítést, és a bohóckodások mellett-között mégis képes volt arra a fegyelmezettségre, amire kértem, hogy csak nézzen rezzenéstelenül előre a kamerába. És még fehér pólóba is átöltözött.

@Zsolt: pedig nem tartottam megfélemlítve. Csak ő az, aki 3 évesen szemrebbenés nélkül vette tudomásul, hogy most védőoltást fog kapni. Nem rám ütött. :)

Én amikor láttam félni gyereket, amikor tartós a félelem, akkor így fest kb az arcon, a szemen és a szájon, ilyesmit láttam. Nem a megijedés nagyívű rajzát, hanem a beletörődős sérülését.

Én elmondom, miért nem írtam ehhez a képhez, ha már ez lett a témafelvetés a minap. Én csak ahhoz tudok írni, ami megszólít annyira, hogy egy történet legyen belőle, valami, ami méltó válasz a megszólításra. Ráadásul ennek a megszólításnak jókor kell jönnie, olyankor amikor készen állok rá. Egyre kevesebb ilyen alkalom van, ez nyilván részben miattam van, másrészt azért, mert kevés kép szólít meg elegendő erővel. Van, amikor szíven üt valami és nem tehetem meg, hogy nem szólok. Ez a kép ott billegett a határon, de végül nem szólított meg. Azért mert nem volt benne elegendő dráma ( persze: szerencsére, itt inkább csak anya akarta érezni kicsit ezt a furdalást, a gyereken nem látszik a megrendülés). Jók a színek, jó ez a félig eltakart kompozíció, van benne nyugtalanság, mégis a szereplő visszabillenti ezt és ami marad, az csak egy illusztráció ( gondolta Stirlic, mielőtt a pedellus leposzterezte volna a képet). Ami egyébként először eszembe jutott, az az Idő urai című rajzfilm, próbáltam keresni képet is, de pont ezt nem találtam. Arra gondolok, amikor a kissrácot megtàmadják a darázsszerű izék. Az pont ilyen. Anya jól fényképezte, hatásosan írt alá, mégis ez a dráma nagyobbrészt benne zajlott, a gyerek csak illusztráció itt, a valóságban meg valószínűleg sokkal könnyebben és hamarabb túl van rajra, mint anya, akinek a gombóc a torkán akadt. Szóval ezért nem írtam én.

A cél a kérdés. Terápiásan tökéletes. De ha képekkel akarunk beszélni, a találati arány nem mellékes, sem egy képen belül, sem úgy általánosságban. Azért mondtam, mert ezt a visszajelzések alapján lehet finomítani, épp ezért jó, ha írtok egymás munkáihoz. És ezért haragszom, ha nem írtok.

Szerintem az nem baj, ha beleteszek 3 egységet egy képbe, és 1 egység értelmezhető belőle a nézőnek, ha az az 1 értékes. Ha nem beszélgetünk itt, és nem derülnek ki utólag a gondolataim, motivációim, attól még ugyanúgy érvényes az elemzés. Ha senkinek sem gomolygó itt a harag, csak nekem, mert akkor ezt akartam kifényképezni magamból, attól még beszélhet arról a kép másoknak, hogy a harag az emberek közé áll. Szülők és gyerekeik közé is. Persze lehet, hogy jobban kellene fotós aggyal gondolkodnom, mint ennyire lelkizni mindenen, de ez is egy szemszög.

És mindezek ellenére nagyra értékelem az intő tanácsodat! Biztos vagyok benne, hogy jó lesz, ha megfogadom! :)

Azt majd elemzem, részletesebben. Itt inkább arról akartam szólni, hogy idővel ez kialakul, hogy mi az, ami egy képbe belefér. Ez inkább a te szempontodból fontos, hogy ne legyen csalódás, hogy a néző nem érti egészen, hogy mit akarsz, vagy nem minden részlete jön neki át.

Most már értem, mire gondolsz, és idővel talán majd meg is értem. Mert most még úgy tűnik, hogy ha még kevesebbet akarnék elmondani egy képpel, akkor még kevesebb menne át. (Az említett gyűrűs-kezes kép gyűrű nélkül számomra nem rendelkezne túl sok mondanivalóval.)

Egy kép ennyit nem tud befogadni és átadni. Olvastam a gyűrűs-kezes képnél írottakat is. A képnél ha ennyi mindent akarunk, abból valami nem fog átjönni. Gomolygó düh. Szép képes beszéd, de a fotón ez így nem fog átjönni. Erre mondom, hogy idővel ez majd helyreáll. Azért nem mondom, hogy verbálfotó, mert hogy van képi üzeneted, és az általában működik is. Csak a csalódottságodra reflektálok, hogy kevesebbet kell akarni.

A harmadik mondatrészt nem értem világosan.

Egyrészt azért vagyunk, hogy kísérletezzünk, másrészt idővel a temérdek asszociációs irány majd fókuszba kerülve lecsökken.

Köszönöm az elemzést!

Azért vágtam így, hogy a nagyjából a szempár essen aranymetszésbe. Így is tartottam tőle, hogy a haj sötétje majd felbillenti a képet, ezért nem mertem még inkább a szélére komponálni. Azt hiszem az a bajom ezzel a vágással, hogy mindig van valami alapelvem, de nem mindig a megfelelő alapelvet veszem épp figyelembe. Vagy nem tudom.
Az üres részek pedig azért voltak számomra elfogadhatóak, mert emiatt láttam olyannak a bozótot, mintha gomolyogna, mit ahogy a harag is.

@Ágnes: ja, hát néha egészen jól sikerül, néha meg egészen sehogy... :)

@Éva: igen, valóban ez az érem egyik oldala!

Most erről szerintem oldalakat tudnék írni. Kb olyan érzésem van, hogy anya nagyon mérges, és csak úgy szórja a haragját. Gyerek csak néz, nem érti mi a baj. Ő nem tehet semmiről, és csak néz, hogy 'anya, most mi van?' Olyan, mintha anya mindenért a gyereket hibáztatná. Röviden ennyi. Jó, lett, na :)

Nagyon tetszik nekem is, én csak csodálom milyen elvontan, de/és egyszerűen tudsz fogalmazni.

@Gábor, Zoltán: köszi a véleményeket! Egy kisregényt lennék képes írni erről a képről, de inkább csak nézem, mire képes szavak nélkül. :)

Jó erős nekem a vibrálás az arc és a bogáncs között, az elbújás, kinézés, szúrás, félelem benne van egyszerre. A fehér háttér és a gyermek rendezett megjelenése viszont furcsa hangulatot kelt. A száj teljességét kicsit hiányolom, mert a szem oké, az egyik teljes, abból lejön valami, de hogy biztos legyek a dolgomban, hiányzik hozzá a száj, hogy akkor most tényleg fél ez a jól fésült gyerkőc, vagy szorong, vagy így kell néznie a tévét? :) Szóval kicsit bizonytalan az arc ilyen takarása miatt. A hangulata viszont erős nekem, a kevés és határozott képi elem miatt.

Ez nagyon rendben van. Bár én még szűkebbre vettem volna jobbról. A modell kikerülhetne egész a szélére.