Art Hotel

Art Hotel

Nagyon különös hangulata volt ennek a hotelnek. Az ablakban a színek folyamatosan változtak. Tetszett. Bent amúgy nem jártam, csak arra sétáltunk. Szeged.

Fent nekem ebből picit sok, lenn meg kevés. De azt kell mondjam, jó a pillanat, a belső és külső hangulat, a szürrealitása, miközben van az egésznek valami végtelen szomorúsága is, amerikai filmekben vannak ilyen felcsicsázott és lelakott motelek, azt a világot hordozza ez nekem, persze gondolom a tulajnak nem ez volt a szándéka, de amit teremtett, mindenképpen képre való és az, ahogy ezt megfogtad, abszolút érvényes. Azért mozgatnám lejjebb a kamerát, mert nekem így most nagyon elhord a szemem a tető fölött. (hegyi)

Hozzászólások

Miami Vice :) Örülök, hogy tetszik. Szegeden meg lehet csodálni, be lehet menni ;)

Vagy kitenném falra. Vagy ott lennék. Jó kis gondolkodós éjszakákat tölteni. :)
A tetőteerasz hívogató. Miami Vice hangulatom van tőle.

Az úgy nekem kicsit már szűk :)

Aha. Akkor balról vágni? Ott van egy fekete tömb, a homlokzata ami felénk van, az kell, de a letörés már nem. Hmm?

Köszönöm Zsolt az értékelést. Sajnos nem volt kivitelezhető a kamera lejebb mozgatása, mivel a lenti ablakok alatt közvetlenül már az üzletsorok különböző világítós reklámai és karácsonyi világitások zavarak volna bele a képbe. A jobb alsó sarokból igy is kiszedtem egy belógó betűt. Mondjuk felül éppen lehetne szűkíteni.

Nem prospektus, hanem magazin! Színes, érdekes, mozgalmas, amit szívesen lapozgat az ember... :))

Számomra csúcspont a tetőterasz korlátja. Izgalmas kép.

Köszönöm a hozzászólást István, örülök, hogy tetszik. Érdekes a magazin hangulatod. Ha pl egy hoteleket reklámozó magazinban ez a kép jelenne meg róla, nem biztos hogy sok vendéget odacsalna :) De ez csak az én véleményem. És én mondjuk megszállnék itt akkor is, ha csak ezt a képet látnám. :)

Mellbevágó színeitől olyan asszociációk jutnak eszembe, hogy neon meg plasztik meg ultramodern. A fotó szerintem nagyon üdén szerkesztett, jól kerüli el a giccset, nekem a harsány tisztaságával együtt is tetszik, szép és érdekes munkának tartom, a legjobb kifejezés erre talán, hogy magazin hangulatom lesz tőle! :)

Új hozzászólás