Az Ami A Nagy Csak Kicsibe

Az Ami A Nagy Csak Kicsibe

Ez mind én vagyok nagyon-nagyon közelről.

Jó ez a képi kaleidoszkóp, amit kapunk. Bevallom, hogy arról, amiket látunk csak sejtésem van, hogy micsoda, gondolom, hogy szemednek bizonyos részeit mutatja talán. Az első és a negyedik kép abszolút erre utal, talán a második is, a harmadik egy kicsit nekem kakukktojás, azt még kell fontolgatnom, hogy micsoda. Ez annyiban jelentős, hogy három kép viszonylag határozott képi eszközökkel dolgozik, egy viszont nem, erre érdemes odafigyelni, ha egy ilyet létrehozunk, hogy viszonylag hasonló ritmusok jöhessenek létre, most árválkodik ez a harmadik kép. Ha már első lecke, akkor ez egy sokkal erősebb üzenet, azért, mert esztétikában erősebb. Határozott gondolatokat ad, határozott ötletet hoztál, nem volt benne bizonytalanság, és ez fölszabadító akkor, amikor az ember ezek után már képes arra, hogy tényleg ne mással foglalkozzon, ne azt próbálja még exponálás közben is kitalálni, hogy biztos jó-e amit csinálok, hanem ennek a határozott és biztos tudatában már csak az esztétikára és a kompozícióra figyel. Ez ezeknél a képeknél nagyon jól megfigyelhető, én ennek kifejezetten örülök, abszolút megvan a lecke. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Skizofrénia c. adásomhoz ezt a képedet választottam ajánlóképnek, köszönöm! :)

Új hozzászólás