Az én napom
Ez az első leckém. Több változatot készítettem de nekem ez tetszett a legjobban.

Egy nagyon jó, és a fotózás megismerésében sokat használt képi elemet látunk, amit úgy tudnék a többiek számára egyszerűbben megfogalmazni, hogy egy ellenfényes - hiszen a nap aranyló fénypászmái átvilágítják a kezet - képet látunk. Amitől nem teljesen sziluettes a látvány, az az, hogy valamilyen képen kívüli, kamera mögötti felület reflexhatást ér el és ezért részleteket is fel tudunk fedezni a kézen. Ami viszont a kompozíció kapcsán egy szubjektív megjegyzés, hogy az nagyon jó, hogy a két ujj között látjuk ezt a házat, mintegy kiszakítva a látványvilágból, én azt mondanám, hogy a két gyűrű, a két ékszer, ahol a nap átragyog, erre a gyűrűre kellett volna az élességet állítani és valami trükkel, kis tükörrel vagy más lkis eszközzel megcsillantatni a két gyűrűt. Mert most a kép középpontja a gyűrűk az ujjakon, erre mutat a nap is, mert ott tud átbújni picit. Alapvetően tehát jónak tartjuk a munkát, de ilyenkor, amikor tudja az ember, hogy mi az a helyzet, amit rögzíteni akar, márpedig itt a fotózás előtt tudhatta az alkotó, hogy ezt a kezet fogja fényképezni, ráadásul erre utal a kép címe is, akkor itt most a gyűrűknek is erősebb szerepet kellene adni. Mert ettől a gyűrűktől sajátságos és személyes a kép. (szőke)
értékelés:

Új hozzászólás