Az idő mindent begyógyít

Az idő mindent begyógyít

Amúgy utálom a fenn említett mondatot. Lelki sérülésekre is igaz lehet?!

Ez egy tanulmánynak pont jó, de azért nem biztos, hogy a falamra raknám, és elsősorban nem azért, merthogy egy sérülésnek a nyomait látjuk ezen a képen, hanem azért, mert ezek a nyomok - legalábbis ebben a méretben - nekem másra utalnak. Azért vagyunk itt, hogy őszintén beszéljünk, és nem sok értelme van a mellédumálásnak. Merthogy az ujjak nem jól megkülönböztethetőek, így első benyomásra nem emberi végtag jutott a képről eszembe, és a képnél, főleg ha dokumentum irányból indulunk, fontos, hogy ez mennyire azonosítható. Nyilvánvaló hogy adott szituációban, adott helyzetben a rendelkezésre álló eszközökkel dolgozik az ember, bár azt gondolom, hogy amikor az ember egy ilyen projektet eltervez, abba azt is bele kell tudni kalkulálni, hogy milyen objektívvel, milyen géppel, milyen gépállásból lesz valami jól megfejthető néző számára is. Szerintem, ez legalább is fontos. A másik kérdés pedig az, hogy töltöttél-e elég időt ezzel az egésszel? Ha összesen hat kép áll rendelkezésre, akkor a hat képből szerintem nem lehet ennyire sűrű időközönként képet készíteni, tehát akkor ott kell lennie a kiindulási pontnak, és ott kell lennie a szinte végső állapotnak. Azt mondom, hogy ez most elindult valamerre, de nem a befejezésnél járunk, amikor az utolsó képnél járunk. Emiatt is kérdéses nekem. Leckemegoldásra tökéletes lenne, de hát, nem tudom, szóval valahogy most nekem ez az egész inkább olyan orvosi szaklapba való, mint semhogy fotográfiailag tudnám értékelni. 1 csillag, miközben meg nagyra értékelem azt, amikor valaki egy ilyen projektbe belefog, de akkor is végig kell tudni csinálni. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Jó nagy baromság. Miért kell hülyiteni az amúgy is gyengeelméjű egyedeket? Ti azért jöttetek létre, hogy aki nem stabil, azt ledöntsétek, magatok alá gyűrjétek, szabályozzátok, igátok alá hajtsátok.
Szégyen, és sajnálom azokat, akiknek nincs vasakaratuk. Gyengék. Ti rájuk vadásztok. Szégyelljétek magatokat. Pfujjjjjjj!!!!

Van egy változata még csak ff-ben, több lábbal. Azért lett itt csak 6 láb, mert nem tudtam többel megszerkeszteni (értsd nincs PS a gépemen csak valami kis gagyi izé, ennyit tudtam kihozni belőle) A ff változat telefonnal készült, de ott a minőség sajna nem a legjobb (szerintem)

Majd ismétlek és akkor a háttérrel is tudatosabban fogok bánni :-D :-P

Talán jobb lett volna, ha több idő telik el a képek közt, és akkor jobban látható lenne az idő hatása, meg az ugyanabból a szögből való fényképezés is rátett volna nekem! :) De tényleg ultra brutálisan néz ki, vigyázz jobban magadra! :)

Remélem a pedellus nem kér ismétlést :):)

:))))) Ne! Ne ismételj :))))

Még az jutott eszembe, hogy egy ilyen képnél vicces lenne az ismétlés...:D

Szia! Igen, ez a gipszes sztorival van összefüggésben, pontosabban ez volt a gipsz alatt, a bokám és környéke csodálatosan bevérzett.
Az ötlet innen is jött, hogy hát elég látványos véraláfutások keletkeztek, amik persze el is múlnak egyszer. Szóval a koncepció, ennek bemutatását próbálja eredményezni. Igazából naponta készítettem képeket, nap mint nap, de nem akartam ill technikai hiányosságokból fakadóan nem tudtam az összes képet egy képpé sűríteni. Így hát maradt ez a variáció. Amúgy gondolkodtam fekete-fehér képben is.

Elég riasztó ez a képi dokumentum. Ez a gipszes történettel valamilyen összefüggésben van? (Mintha láttam volna gipszes fotódat is) Remélem, azért jól vagy már! :)

Főbb pszichoterápiás irányzatok és azok módszertani jellemzői c. adásomhoz ezt a képedet választottam illusztrációnak, köszönöm :)

Új hozzászólás