Érkezett tőled az én számomra egy csodálatos hang montázs, hang levél, divatosabban hang mobil a vágy házi feladatra. Ha régebbi kapcsolódásokat keresnénk, akkor valamikor a hetvenes években bakelit lemezen a Magyar Rádió készített Latinovits Zoltánnal egy Szindbád hangjátékot. A munkádnak a logikai megközelítése nagyon hasonló ehhez.
   A többieknek üzenem, hogy nehéz helyzetben vagyunk, mert amiről most írok, azt még nem hallgathatjátok hiszen nincs fent az oldalon. Így érthető, hogy fölvetődik a kérdés, akkor én miért elemzem? Véleményem szerint azonban egy olyan erős és mély kezdeményezésről van szó, amelyről írni még látatlanban is fontos, amúgy meg Aureliano nem egy új résztvevőnk. Ismeritek. Tehát hamarabb látjátok az elemzést, mint ahogy a munka felkerült volna. Aureliano kérte, hogy hallgassuk meg, de még ne tegyük ki. Erről beszéljetek vele, győzzétek meg, vagy várjatok türelemmel, amíg elkészül(nek) a film(ek).
   Aureliano Vágy című házi feladata körülbelül 6 perc hosszúságú hangi utazás, egy nagyon erős, személyes kitárulkozás. A magyar nyelvű szövegnek vannak érthető részei, vannak erősen kiemelt, ritmizált, újra ismételt szavai, és vannak érthetetlen hangfoszlányai, amelyek időnként belesimulnak a zenébe. Ezek nagyon jól szervülnek egységes hanganyaggá, épp ezért stílusában nem verset hallunk kísérőzenével, hanem egy egységes hang kompozíciót kell értékelnünk. A munka folyamatosan zeneként értelmezendő, de ebben a zeneiségben elhelyezkedő magyar nyelvű szövegvilág erős képi asszociációkkal dolgozik, amely folyamatosan visszautal a gyermekkorra is. Eddig is érezhető volt Aurelianonál a líra, ez a munka azonban sűrítetten ebbe az irányba mozdul el, és ez azért fontos, mert az Estiskolának nem csak a humor, a nevetés, hanem a játék is az egyik fontos feladata és ha visszagondoltok a gyermekkkorra, a játékban nagyon sokszor nem csak az önfeledtség, hanem az elszánt komolyság is jelen van. Ugyanúgy, ahogy Kovács Tamás, úgy Aureliano is nagyon nagyot emel, (példát mutatva mindazoknak, akik az Estiskolán névvel vannak jelen, de mindazonkak is, akik mérhetően itt vannak, de inkognitóban, akikről nem tudjuk, hogy kik, de őket is szeretjük :-]) mert vallomása megmutatja az ő emberi kétségeit - pőrére vetkőzve áll elénk, és azt mondja nekünk: ITT VAGYOK! EZ ÉN VAGYOK! Köszönöm neked Aureliano ezeket a pillanatokat és kérlek, hogy ha van erőd és bátorságod, készítsd el ehhez a képeket, (de ne gyerekrajzot) és ha hozzájárulásod adod, és kaphatok belőle egy technikailag jobb minőségű felvételt, akkor én magam is szeretnék leckédre készíteni egy filmet. 3 disznó, ebből nem csinálunk rendszert, de a bátorságért plusz 1 disznó. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

[...] úgy, hogy az ember csordultig telt pohár… (a hang előzmény) Hozzászólások [...]

Ha hagyod betöltődni az oldalt, akkor a cím alatt megjelenik egy lejátszó, olyan, mint a Sulirádióban, és ott kattintani kell a háromszögre és várni. Ha nem megy, esetleg kérdezd a Pedellust.

Ne haragudj! Biztos én vagyok kétbalkezes,de nem tudom meghallgatni.
Mit kell tennem?

Viktor, már nem kell várni, ott van az felül.

Ez nem semmi! valóban az eddigi legjobb alkotás! Nekem egy az univerzumba kisugárzott adás ugrik be. Az idegen civilizációk meghallgatják és visszalövik nekünk. A nagy lavórantenna kezelői, pedig hallgatják.

Arra gondoltam, hogy milyen kár, hogy számunkra látatlanban ennyire meg lett dicsérve, mert így önkéntelenül is megpróbáltam elképzelni, hogy milyen volna, milyennek kéne lennie annak, amiért én ennyire tudnék lelkesedni, és féltem kissé, hogy végül majd csalódni fogok. De nem így lett. Eddig ez a legjobb dolog itt, azt hiszem.

tyűha, hát én holnap megborotválkozom
nagyon jólesett

Meghallgattalak, így már igazi RÁDIÓJÁTÉK a zenével és a szavakkal, ez már komoly alkotás. Olyan magasra raktad a lécet, sokáig csak alatta tudok átbújni. Ösztönző amit csináltál, már le is vettem a kalapom. Ez igen!

Azért máskor ne a Néma Levente szerepét vállald, ha hangjátékról van szó... :)

Ha már megvannak a disznók, lehet kritizálni; Aureliano, máskor vigyázz, hogy a bajuszod ne súrolja a mikrofont !!

Van ott Szőkétől egy kérdés-kérés is.

Gyorsan, mert nem érünk rá, és rettentően kiváncsiak lettünk/vagyunk.

Szerintem mivel már megvan az előleg, sikkassz, idd el a disznókat és irány Mexikó!;-) Vagy csináld meg a képet, de ... gyorsan.:D Mer' van rá igény.

Hoppá, kicsit zavarban vagyok. Nem azért nem jelentkeztem a véglegessel, mert haboznék feltenni, hanem mert nem volt alkalmam képet tenni hozzá. Talán nemsokára meglesz. Addig is köszönöm a disznó-előleget. Kis türelmet kérek még.

hát én most nagyon kíváncsi lettem...
szóval én rádbeszélek :)))

Új hozzászólás