Balla Demeter (1931-2017)

86 éves. És már nem lesz 87. Szerettem és szeretett. Nem atyaként, nem fiúként, nem a huszadik század magyar fényképművészetének egyik meghatározó alakjaként és nem a fotóival sokat foglalkozó fotómuzeológusként. Hanem Balla Demeterként, aki bonyolult, összetett személyiségének olyan részébe engedett szabad bejárást KK-nak, ami sokak előtt zárva volt. Ebben a részben a féltés, a szeretet, a minőség tisztelete, a bizalom és a feltétel nélküli elfogadás lakott, és ahová nekem hosszú ideje saját kulcsom volt. Most tompán és zsibbadtan ülök, mantrázom magamban, hogy elveszett az életem egyik meghatározó embere. Évtizedekig láttam, hogyan él, hogyan lesz azzá, aki lett, hogyan lesz belső világa egyre zártabb és ugyanakkor letisztultabb, s ez miként jelenik meg időskori fényképeiben. Olyan fotókat csinált ekkor, melyek a természet által létrehozott formák nyers erejét, esztétikumát, szépségét voltak hivatottak megmutatni mindazoknak, akik tudják, sejtik, hogy az ember – bármely sokat is gondoljon magáról – mégis csak a természet része, annak kreálmánya, csak azzal együtt élhet, s azzal együtt fog elpusztulni is. Balla Demeter egyike azon nagyon keveseknek, akik ezt a fényképművészet eszközeivel képesek elmondani. Messziről jött, sokat látott, és fényképeivel mindent megmutat, amire csak van szemük a látóknak. Talán még annál is többet, mert képein nem minden látszik, de annál több érződik. Gigantikus életművet hagyott maga után. Maga után? De hát tegnap még élt, beszélt és ma már csak a múlt idő és a hagyaték? Rossz ebbe belegondolni.
Belülről kifelé sugárzó személyiség volt, s ha valaki megtanulta dekódolni akadozó beszédét, olyan tudáshoz juthatott, olyan emberi mélységekbe pillanthatott be, hogy beleszédült. Még élete utolsó heteiben is nyitva állt háza mindazok előtt, akik meg akarták tölteni saját félig telt korsójukat Demeter kiapadhatatlannak látszó kútjából. Ennek vége. Ennek vége? Talán valamennyi átmenthető különféle áttételeken keresztül fotográfiáiból, könyveiből, verseiből, de azt már nem ő adja, hanem nekünk kell elvenni mindabból, amit itt hagyott.
Demeter. Köszönöm, hogy voltál, hogy adtál és elfogadtad, amit adtam.
(Kincses Károly)

Hozzászólások

74
Értékelem!

Viszlát, Demeter! Köszönöm, hogy voltál. Nyugodj békében.

73
Értékelem!
75
Értékelem!

Úgy érzem az én számból minden szó üresnek hat. Egy dolgot biztosan mondhatok: az, hogy a Látszótérre rátalátam azt neki köszönhetem, és Zsoltnak. Demeterről mesét Zsolt talán egy másfél éve a Tiloson egy délelőtt. Az életéről, és milyen volt vele dolgozni. Most előveszem újra.

74
Értékelem!

Nyugodjon békében Demeter, részvétem a családjának, Zsolt, Jóska, kitartás, nehéz ilyenkor mit mondani. Valami most elveszett, de maradt is sok minden. Emléke, munkái, hatása. És ez a hely itt.

74
Értékelem!
73
Értékelem!

Most látom. Letaglózott...

Őszinte részvétem a közelállóknak!
Nyugodj békében Demeter!

74
Értékelem!

Falu Tamás:

Tengernek születtem

Tengernek születtem,
s csak egy vízcsepp lettem.
Erdőnek születtem,
s egy árva fa lettem.

Madárnak születtem
és csak két szárny lettem.

Két szárny lettem csupán,
amely meg-meglebben,
fölszálltam s eltűntem

a kék végtelenben.

73
Értékelem!

Nagyon szerettem, és nagyon tiszteltem. Boldog vagyok, hogy találkozhattam vele.
Hiányozni fog mindannyiunknak.

72
Értékelem!

Demeter itt hagyott minket, de velünk marad szeretetreméltó emléke és itt hagyta nekünk a fotóművészet lényegét, képeit.
Együtt érzek mindenkivel, aki hozzá közel élt.

75
Értékelem!

Nagyon megrendültem és nagyon sajnálom, hogy elment. Rendkívül szeretetreméltó és kedves ember volt. Örülök, hogy megismerhettem, továbbá hálás vagyok neki munkájáért és a látszótér megalapításáért.
Ôszinte részvétem a családjának. Lélekben veletek vagyok! Erôt és kitartást kívánok nektek.

Nyugodjon békében, Demeter bácsi!

Új hozzászólás