Beteljesült vágy
Lágyan ölelt át, félszegen
Vigyázva, nehogy eltörjön a pillanat
(Én írtam)

Anitától már több csuhébábu-képet kaptunk, de eddig ezek a képek mindig egy statikus és egyedüli helyzetet mutattak, illetve a csuhébabából eredő mesei helyzetet, hogy egy valódi emberi alak, és egy nagyon jó és fontos előrelépésnek tartjuk, hogy saját magát is belekomponálja a képbe, mint háttért, és a kezével nyújtja felénk, mintegy piedesztálra emelve ezt a két figurát, és ezzel magát a gesztust is piedesztálra emeli, amit ez a két figura bemutat, ezt a párkapcsolati helyzetet. Ha a verset is megnézzük, az is egyértelműen utal arra, hogy az emberi párkapcsolatról kaptunk egy üzenetet, az egész az érzelmekről nagyon is pontosan és őszintén szól. Tehát a kép üzenete elsősorban az emberi érzelmek és a párkapcsolati történetek összefoglalója, és eszerint kell értékelni a képet. Ami pedig a formavilágát illeti a képnek, ugye látunk egy hátteret, egy festett falat napocskával vagy virágokkal, és ez a struktúra nagyon jól keretezi-emeli ki az emberi testet, ha a kart megfigyeljük, a kar és ennek a kékes háttérnek a kontrasztja nagyon finom. A csuhébaba, ami a tenyéren felénk van nyújtva, ez van az előtérben, és egy világos, csontszínű-barnás színvilága van, ami nagyon jól illeszkedik az emberi testhez, ami jól látszik a nyaknál, ahol a csuhébaba feje és a nyakrész látszik, kontúrok keletkeznek, és ezek a kontúrok nagyon szabályosan és természetesen szervülnek egymáshoz, márcsak a természetes anyagok, a csuhé és a test anyagai miatt is. Ebből adódik az, hogy a továbblépés hogyan lehetne még erősebb, még koncentráltabb, akkor itt a gesztus az nagyon pozitív, a háttér és a test nagyon jó formavilággal harmonizál, a csuhébaba és a test is nagyon jól harmonizál, és ezekből csak a ruha, a piros pöttyös fehér ruha az, ami kilóg, ami idegen, ami anyagában, színében, mintájában idegen, ráadásul a csipkeszegély ketté is vágja a baba feje mögötti teret – és most ettől zavaros a kép, nem az üzenet az, ami nem jó. Tehát akár ugyanebben a beállításban, egy olyan megoldást kellene találni, ahol ez a ruha nem szerepel, csak az emberi test és a két csuhébaba látszik, és a maga szemérmességében megmaradhasson ennek egy nagyon egyszerű megoldása van; a tenyeret a kamerához még közelebb hozva a babák nagyobb méretben jelennének meg, és a takarásuk megoldaná azt, hogy ne egy primer üzenet keletkezzen ebből. Tehát a fotós ki tudja azt a helyzetet alakítani, hogy a háttér lenyugodna, és a két baba takarna annyit, hogy megmaradjon a kép intimitása és szemérmessége. Ezt érdemes lenne kipróbálni szerintem. Két disznó, és ha tud még vele foglalkozni az alkotó a maga rendszerében, akkor meglehet a három. (szőke)
értékelés:

Új hozzászólás