Egy éjszaka, mikor Bocsesz nem tudott elaludni, azon gondolkodott, milyen jó is az, mikor meg tudunk bocsátani egymásnak, és nem kell már másnap azon törni a fejünket, hogy mit is fog szólni a másik. Eszébe jutottak a szép emlékek, mikor még tanulatlan, hebehurgya kiskutya volt és nem volt fontos senki, csak ő maga. Az emlékek sorban jöttek és jöttek. Eszébe jutott, hogy, hogy szaladgált, kérkedve az új nyakörvével, hogy az állatok megbocsátottak neki, aztán eszébe jutott, hogy milyen szép volt az erdő, mikor megismerhetett új barátokat, és a kacsás kaland is előjött, amin mosolygott egy jót, mert hát itt még vizes is lett.
   Ahogy a kalandok és emlékek szép csendben végigvonultak a szemei előtt, egyszer csak mély álomba merült. Álmában egy szép réten szaladgált, és a barátai mind ott voltak, akiket megismert az elmúlt időszakban. Játszottak, nevetgéltek, sokat szaladgáltak, egyszóval remekül érezték magukat, egészen amíg Bocsesz meg nem botlott egy tuskóban. A megbotlás sajnos nagyon fájdalmasan érintette, mert nagyot esett és a lába is nagyon fájt, miatta. Viszont azt vette észre, hogy a barátai csak nevettek, és nevettek, mert úgy gondolták, ez nagyon jó kis móka. Veled is előfordult, hogy valakit kinevettél, aki bajban volt?
   Bocsesz nagyon meglepődött és nem értette, csak érezte, hogy nagyon rosszul esik ami körülötte folyik. Fájdalmában sírni kezdett, de annyira keservesen, hogy a többi állatnak, egyből az arcára fagyott a hahotázás. Nem értették, hiszen azt gondolták, hogy nagyon jó kis móka ez az egész.
   - Miért sírsz Bocsesz? - érdeklődött csőrös, a kacsa.
   - Azért, mert fáj, ahogy viselkedtek, én bajban vagyok, ti meg kinevettek, mégis, hogy gondoljátok ezt?
   - Hát bocsáss meg kérlek nekünk, hiszen nem gondoltuk, hogy ez neked annyira fáj. Azt hittük, csak bolondozol , de most már tudjuk, hogy nem erről van szó. Annyira sajnáljuk! Igazán! – mondták az állatok egyetértésben.
   - No, jól van, semmi baj, szipogott a kiskutya. Megértem, hisz velem is előfordult már ilyesmi.
   Ezek után már sajnos ő csak nézni tudta, az állatok játékát, mert a lába továbbra is fájt, de a kicsi szívében békesség volt, hiszen tudta, hogy minden rendben lesz. Ez volt az első alkalom, mikor tőle kértek bocsánatot és nem neki kellett valami miatt mentegetőzni.
   Az álom tovább folytatódott egészen reggelig, s nagyon jól szórakoztak benne. Reggel, mikor felébredt, boldogan nyugtázta, hogy a lábának semmi baja és már szaladt is az ajtóhoz, hogy kicsi gazdái kivigyék sétálni. Azt hiszem, ma is olyan dolgot tanulhatott Bocsesz, ami mindenképp a javát szolgálja, igaz csak álmodott, de az álomban minden olyan valóságos sokszor! Aludjatok ti is jól és álmodjatok, vidám és színes dolgokról! Ja, és mindig nézzetek a lábatok elé, hogy nehogy úgy járjatok mint Bocsesz!