Bor és alma

Bor és alma

Az irány jó, azt most elárulom nektek, hogy én kaptam Istvántól egy színes verziót is, nem tudom, hogy most miért a fekete-fehéret kaptuk meg. Jó ez is, határozott, és jó az irány is, nekem tetszik az, ahogy a tárgyakkal dolgozik István, de lehetne a színekkel is játszani. Ettől még elfogadom ezt a megoldást is. Attól jó, hogy egy klasszikus festményi hatást kelt, persze ez a hatás pont az, ami a színesnél jobban előjön, ami itt most csak formában és nyomokban érzékelhető, ezzel a megvakulni készülő tükörrel, a karcosságával, a koszosságával archaizál, és ezt finoman teszi. Ez egy ízlésesen megoldott dolog. Az is jó, hogy az egésznek van egy színpadi jellege ezzel a lepedővel, azzal, hogy az alma nem látszik, csak itt előttünk, a két kép mégiscsak különbözik, elgondolkodtató, jó az irány. Amiért én most kettő csillagot adok, az pont az, hogy a színeket elhagytad, nekem az most erről elég erősen hiányzik. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Szia Clio, én köszönöm, és iparkodom meghallgatni a műsort. Az asszociációdat is igazán köszönöm hogy megosztottad. Volt ilyesmi gondolatom :)

Szia István,

az Északon a helyzet című műsoromhoz (12.12.05) eme képet választottam.
A teljesség kedvéért,hasonulást érzek a fotóddal.
A tükörben mutatott, és látott kép sokszor kevesebb, mint ami a valóságban van.
Az almáról a tudásra asszociáltam, és Évai mivoltomra:)
A fekete fehér meg különösen kedvez nekem, mert nincs benne színesítés.
Köszönöm!

clio

Köszönöm Zsolt. Igen, a színekkel festményszerűbb volt. Mindig tanul az ember... :) És sajnos 200 kmre van ez a tükör.

Ez a ferde tükör remek ötlet. Én lezárnám a képszéleket. De így is tetszik.

Azért vagyunk itt, hogy beszéljünk dolgokról, az elemzések pedig nem csak a szerzőnek szólnak, hanem mindenkinek, aki olvassa. Ezért.

Én ezt szorgalmiba tettem. Azért tetted át csendéletbe, hogy lepontozhasd? :)) Tuti kap egy csillagot, és egy hosszú felsorolást, hogy mit nem szabad elkövetni a csendéletben - keménység, rendezetlen háttér, billeg az egész, hibás a tónusrend... stb :) De tudod mit, legyen! Köszi hogy kommunikálni szeretnéd! :)

Új hozzászólás