Én ezt egy lötyögősre komponált, de talán emiatt is furcsán hatásos képnek gondolom. Egyrészt jó az élesség beállítás, mert redukálta a távolságot a kutya és a fa között, egy síkra hozva őket, így a méretkülönbség furcsán megfordult, a pici fa és az óriás eb, másrészt ott a mozgás is a pici bemozdulásban, de leginkább abban, hogy egy szélső végpontot sikerült megtalálni a kutyánál, ahonnan az út közepe felé fogja vinni a következő lépése, ez is mint várható esemény ad egyfajta dinamikát, és az, hogy az amúgy jól elrendezett két oldal, ahol nagyobb táv van adva, ott ez a kimozdulás az, ami miatt megbillenünk, és ez is dinamizál, és tegyük hozzá a horizont játékát is - szóval Gábor tetszik! Más. Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy kérek tőled egy új önportrét? (hegyi)
Szia Koscsó! Üdv itt! Épp azon gondolkodtam, amit te megfogalmaztál, hogy "ilyen mélységeikig soha nem gondolod át". Én is mindig olyan élvezettel olvasom Zsolt elemzéseit. Mészáros István is jó ebben. Bennem sosem verbalizálódnak a dolgok, a fényképezés ebben is nagyon jó kifejező eszköz, hogy nem kell a tudatalattit kipiszkálni a fényre, kijön magától, más meg megérti, amire én nem is gondoltam. :)
Ja, azt vágom, az oké, nyilván amit írtam, azt előre nem lehet egy ilyen szituban lesakkozni. De ettől még ha az ember rendszeresen képeket készít, bizonyos dolgok hatnak az ösztöneire.
Köszönöm az elemzést. Bevallom én ilyen mélységben soha nem gondolok át egy képet. Ez is csak úgy csípőből készült: a kutya jött, én helyezkedtem meg kattintottam, aztán amikor megnéztem a végeredményt, azt láttam, hogy ez is dől, meg az is dől, de valahogy pont úgy dől, hogy a végén mégis működik.
Önportré. Hmm.
Jó, hát nektek fotózni kell, én majd elverbalizáglagok itt. :) Csak legyen mire.