Egy hang

Egy hang

A képet én két részre osztanám, egyrészt a fő motívumra, ami a húrt pengető kéz, másrészt minden egyéb másra, ami a háttérben, vagy egyébként ezen a hangszeren megtörténik. A húrt pengető kéz tökéletesen rendben van, jó ritmusban, jó pillanatban kaptad el ezt a helyzetet, látjuk, hogy éppen a megpendítés előtti másodpercben vagyunk, a húr már benyomódik, a pengető már feszíti ezt az egészet, tehát rögvest már meg is fog szólalni ez a hang. Ez egy nagyon jó pillanat, ez mindenképpen pozitívum. Van a hátterünk, ami egyrészt egy nagyon szépen elmosott háttér, bár van egy függőlegeshez közelítő vonalunk, amit nem biztos, hogy tudok értelmezni, hogy mi akar lenni, de talán kevéssé zavaró, ugyanakkor a kép jobb oldalán, ahol a húrokat lefogó kezet kellene lássuk, ott ennek csak egy jelzését látjuk, valamiért ki is csúsztunk egy kicsit a képből, de ráadásul valami tárgy takarja ezt a kezet. Ezét ez a forma és ez a gesztus nincs befejezve. Tehát miközben van egy jó felvezetésünk és egy jó pillanatunk, belekerült a képbe egy olyan elem is, ami továbbgondolást igényelne, ami befejezésre vár. Azzal, hogy ezt beemeltük, meghoztuk a döntést, tehát ott van ez a kéz, és én ezt fontosnak is tartanám, mert a legritkább eset az, amikor a gitárhúrokat anélkül pengetnénk, hogy a másik kezünkkel csinálnánk valamit, tehát szükséges ez a másik kéz, de legyen befejezve. Ha a kép egészét nézem, akkor van egy abszolút három csillagos pillanatunk, ami kompozícióban nincs jól megoldva. Kettő csillagot gondolok erre a képre, és azt mondom Lacinak, hogy ha van mód, akkor ezzel a témakörrel még foglalkozzunk, mert látom, hogy őt a zene, a koncert, és ez az egész élmény, amit a zene adhat, erősen érdekli, úgyhogy foglalkozzunk ezzel. Még egy dolog: Laci, az első három leckét még ne lépjük túl, mert fontos lenne. Több irányt elindítottál, aztán mindegyiket befejezés nélkül félbehagytad. Jó lenne ezeken az irányokon még továbbhaladni.(A kép átkerül a szorgalmiba, mert a zene lecke megszűnik.) (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Tetszik, hogy a húr is meghajlik mintha épp szakítani ki a hangokat!
Egyedül az a világos függöleges izé túr bele az élménybe.. :( a bokeh szimpi jó töltelék még a jobbszél katyvasz se zavaró csak az a fénysáv, de szererncsére könnyen likvidálható.
üdv
d

Új hozzászólás