én, Én és én

A középső kép az eredeti portré, amit most grafika hatásúra akartam megcsinálni. A kép novemberben (azaz, movemberben) készült. Bal oldalra az arcom jobb oldala lett tükrözve, jobb oldara pedig a másik.

Hát ezt a játékot már jópáran kipróbálták, hogy mi van akkor, hogyha egy képet elkezdenek tükrözni, és hogyan fog ez mutatni, ha az egyik oldalamat mutatom vagy a másikat. Az egy jó ötlet, hogy ebből itt most hármat kapunk, és igazából ez nem fotográfiailag érdekes, hanem pszichológiailag. Hogy vajon a szimmetria, amit egyébként sokan szeretnek, amikor rendet csinálnak pl. a szobában, mennyire zavaró tud lenni egy emberi arcon, mennyire ijesztő, mennyire kiszámíthatóvá teszi a gesztusokat, mennyire barátságtalan vagy taszító. Tehát tényleg olyan, mintha futószalagon készült embert látnék a két szélső képen. És ehhez képest pedig egy valóban emberi arcot a maga egyenetlenségeivel, aszimmetriájával, esendőségével. Tehát ebben az értelemben ez egy jó geg és egy jó ötlet, tónusban is a dolog abszolút jól működik, hiszen a lényegre koncentrál, elvitted egy egészen grafikai irányba. Itt inkább az a kérdés merül fel bennem, hogy oké, hogy ez megtörténik, de utána hogyan tovább. Ha ezt kiteszem a falra, akarom-e ezt hosszútávon nézegetni. Magyarán egy kiállításnak lehetne-e ez része. És erre a válaszom az, hogy nem. Mert azontúl, hogy megvan ez a felismerés, nem mutat messzebb. Magyarán ez nagyon jó tanulmány, de ezt utána majd tovább kell gondolni, hogy ebből kép legyen. Olyan kép, ami egyedi, megismételhetetlen, és csak a tiéd. Attól, hogy te vagy rajta, ez még nem fog megtörténni. Tehát tanulmányként elfogadom, és fontos lépcső, mert fontos felismeréshez vezet, de ezzel még majd kéne dolgoznod. (hegyi)

Hozzászólások

Természetessége nem is lehet, maximum a középső képnek, ami asszimetriájában jeleníti meg a tökéletességet (minden létező tökéletességét, (mielőtt bárki belekötne)). Ill. a szélsőknek akkor, ha genetikailag hozunk lérte szimmetrikus arcokat. A középső arc azzal a tudattal készült, hogy ez a tükrözés létrejöjjön.

Ismerős az ilyesmi, meg tükrökkel is lehet ilyesmit játszani, de nagyon érzékeny dolog, hogy hol, melyik metszeten tükrözöd - tükrökkel itt egyszerű tologatni, és mindig mást mutat, szóval nincs természetes egyetemlegessége, csak kikényszerített pillanatisága, míg az eredetinek van egy természetes pillanatisága, amely viszont "felgrafikázva" már olyan távlatokba kerül a természetességtől, hogy csak egy pillanatiság-utóérzet marad meg belőle. Egyébként sejtem, hogy ez érdekes játék önmagunkkal, de azt gondolom, hogy sokkal érdekesebb lehet ezt virtuális helyett valós eszközökkel (tükrökkel) kifundálni, mert az adna egy olyan egyéniséget is a látottakhoz, amelyben nem csak a látható felszín szimmetriajátéka és technikai lehetőségei tárulna elénk, hanem valami mélyebbről is, ami tényleg a Tiéd, és ami szerintem érdekesebb a kívülállóknak.

Új hozzászólás