És akkor mi van?

És akkor mi van?

Nem mondom még egyszer el a színezést, sokszor megbeszéltük, túl vagyunk a kérdésen, jó ez a vademberes beállítás. Talán azt is mondhatom, hogy azért lenne érdemes ezekkel az önportrékkal dolgozni, mert büntetlenül kipróbálhatod saját magadon akár a high key, akár a low key, vagy az összes technikát, és könnyebben fogunk tudni róla beszélni, már csak azért is, mert nem befolyásol minket az a fajta érintettség, ami egy kisgyereknél létrejön. Én most ezt egy jó portrénak gondolom, mindazzal együtt, hogy talán kicsit szűk ez nekem fönt és lent. A pólóívet be lehetett volna fejezni, és ez a hajmennyiségből is ráférhetne még a képre. Nem azt mondom, hogy minden egyes hajszálnak rajta kell maradni, ha ez fölfelé is egy ilyen rendezetlenséget mutat, de azért ennél egy kicsit talán többet érdemes lett volna hagyni. A másik irány pedig az, hogy ha nagyon szeretnéd ezt a szúrós tekintetet érvényesíteni, akkor talán kevesebb fény kellene a homlokra, mert most az nagyon világít. Megvan a leckemegoldás, szuper, de én várnám ezekre a leckékre még a megoldásokat. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Ági, pontosan értem mit akartok üzenni :) Jórészt el is fogadom.
De azért szabadjon nem mindig egyet értenem, ok? :)
Vannak dolgok amikről más a véleményem, és mivel jórészt szubjektív dolgokról beszélünk, azt gondolom ezt másoknak el kell fogadni, úgy ahogy én is elfogadok más véleményeket. Nem hiszem, hogy a látszótér célja, hogy mindenki ugyanazt gondolja mindenről, sokkal inkább, hogy minél több dologgal, szemlélettel találkozzunk itt. Szerintem én ebben jó partner vagyok, hozom a sok próbálkozást, sokfajta ábrázolásmódot és jól ki lehet dumálni, hogy mi jó, és mi nem jó :)
Itt nincs mindenek felett álló igazság. Nekem sokszor más a véleményem, szóval örüljetek neki :) Nem kell egy emberként mindig nekem feszülni, hogy meggyőzzetek valamiről, értek én egy véleményből is, és leszűröm amit le kell.

Hm... Elnézést, hogy beleszólok.
De ide is, meg a kisgyerekes high key képhez is írtad, hogy többet nem küldesz ilyen képeket, mert mi vagy Zsolt nem szereti, hogy itt eléggé ellene vagyunk ezeknek.
Nem tudom mennyire érthető. De nem kimondottan arról van szó, hogy nem szeretjük, és hogy konzervatív a szemlélet errefelé, hanem azt szeretnénk megértetni többen is veled, hogy az adott témához éppen miért nem talál az adott effekt/technika. Szóval az sem lenne jó végkifejlet, ha azért nem küldenél/nem készítenél ilyen képeket, mert mi vagy Zsolt azt mondja, hanem az kellene, ha megéreznéd, hogy miért is idegenkedünk többen is ezektől.

Zsolt, köszönöm az elemzést!
Igen, a színek, azt elfelejtem :)
A vágást kipróbálom majd, van még egy pici a képből. Azt gondoltam, hogy a szemek így morcosabbak, sötétebben :) De ezt is kipróbálom majd a homlokkal...

Köszönöm, hogy írtatok :)
Zoli: :)))
Brigitta: Azért, hogy a szem megfelelően hangsúlyos helyre kerüljön a képen.

Ha az a cél, hogy jól megijedjek, akkor sikerült :)
Félelmetesen átható tekintet.
Miért van levágva a kép teteje?

Elképzelem a párbeszédet:
- Valamit benne hagytál a hajadban.
- És akkor mi van?
- Van ám önbizalmad! :)
- ... :)

Új hozzászólás