Esőben

Esőben

Finom ez a dolog, csak arról nem vagyok meggyőződve most ebben a világításban, ezzel az utómunkával, hogy amit látok, az egy vízpermet, vagy az valami utólagos effekt, ami archaizálni akar, tehát ennek a szerepe nekem most nem száz százalékosan egyértelmű. Amit látok, az önmagában nem rossz. Kicsit furcsa, mert a kép felső részénél kapunk egy nagyobb levegőt, miközben az egész oldalirányban eléggé beleszorul ebbe a keretbe, így nekem kompozícióban nincs helyén, de a megfigyelés jó. Nem voltam ott, hogy meg tudnám mondani, hogy hogy lehetne ezt az egészet másképpen megfogalmazni. Még valami, hogy ugye a virágoknak a feje az emberben mindig hoz egy asszociációt, hogy ők ilyen kis emberkék, vagy gyerekek, és ők most elfordultak a kamerától kicsit szégyenlősen, ami még ráadásul ezzel a színnel még össze is jön, tehát passzol is a dolog. Igen ám, de akkor erre rá kell tenni még egy lapáttal ahhoz, hogy ez a szégyenlősség, ez az elfordulás még jobban működjön. Vagy pedig, ha nem ez volt a cél, akkor miért így történt most a dolog? Valamelyik virágocska nem ártana, ha ránk nézne, ha nem ez volt a cél. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Kell, hogy a tárgynak tere legyen, hogy érzékelhető legyen a méret, a történet, az érzelem.

Köszönöm az elemzést!
A kép előélete az, hogy elmentünk kökörcsint fotózni. Akkor még sajnos túl sok virág nem volt, cserébe viszont esett rendesen az eső. Akkor sok használható kép nem született, ezért elhatároztuk, hogy pár nappal később visszamegyünk. Vissza is mentünk, de akkor eső nem volt, cserébe nagyon kemény, változó fények voltak. Akkor határoztuk el, hogy csináljunk esős időt és fotózzuk vízpermettel, árnyékolva a virágokat. Így született ez a kép.

Nagyon szépek, ebben a vízpermetben pedig különösen.

Új hozzászólás