este

A mosogató körüli spontán rendezetlenség felett megül a csend.

Egyrészt leszedtem a szürke fátylat róla, mert ez a komorság nem szerethető, a tárgyak, a zsizsgése a képnek meg nem indokolja azt, hogy ennyire komor legyen a megoldás. De a nagyobbik kérdés az, hogy ha a leirat pontosan fogalmaz, márpedig úgy tűnik, konkrét érzés volt, amit meg akartál osztani, akkor miért nem az van a képen? Mit is írsz? A rendezetlenség fölött megül a csend. Szép. Akkor nem kell ennyi a fiókokból, a füles rész alul már bőven lehagyható, viszont akkor kéne fenn az a bizonyos csend. Tér. Az, hogy legyen valami mihez képest érzet. Az a virág, erika vagy hanga, vagy mi a neve, az jó lenne, ha még felette lenne tér, legalább annyi, mint amit lent levágunk. És még valami. A káoszt is kell rendezni. A flakonok nagyon nem illenek ebbe bele. Oda lehet tenni fejjel lefelé két tárnyért. A virágnak kell a hangsúly. Tudom, sokan hisznek a talált képben, és valóban, kiindulási alapnak jó lehet, de szinte soha nem úgy jó, ahogy azt a véletlen összehozta, kell hogy a fotós rendező is legyen. Enélkül esetlen, esetleges és zavaros lehet az eredmény. Kérnék egy ismétlést, ha lehet, rendezve ugyanezt az érzést. És a vízszintes, tudod. (hegyi)

Hozzászólások

Nagyon jó, megcsinálom újra! Ez most egy jó kapaszkodó nekem a kapott feladathoz. Bevallom Zsolt, hogy egy kicsit egyedül éreztem magam a térgeometriával, de kezd körvonlazódni mire gondoltál hónapokkal ezelőtt mikor írtad. Annyi felé lehet indulni azzal. Azért mondd ha félreértelek megint és vak vágányo vagyok :)

Köszönöm Tamás, lehet, hogy csinálok egy másik képet erre, több "éggel". Tényleg jót tehet a kivágásnak. Felül igazából csak az ablak négyzetes arányaival folytatódik, szóval nem történik semmi, de nem baj. Elsőre úgy gondoltam jól telepakolom a képet.

Szeretem ezt a tematikát, amikor meglátjuk a véletlenben a hangulatot. Tetszik az egyben tartott tónus, jól összefogja a tárgyak sokféleségét. Talán alul egy kicsit kevesebb, fölül egy kicsit tágasabban még jobban érvényesülne. Persze, nem tudom fölül mi van.

Új hozzászólás