Fák a ködben

Fák a ködben
Fák a ködben
Fák a ködben
Fák a ködben

Téli ködös sorozat, egy kis séta alkalmával figyeltem meg ezeket a magányos fákat, és egyre inkább úgy éreztem, megérnek egy-egy képet hiszen Ők is egyéniségek.

Négy nagyon szép képet kaptunk, nagyon jó ritmusokkal. Tulajdonképpen azt kell hogy mondjam, hogy ebből három abszolút jól értelmezhető és nagyon szép világot mutat, a mesélés abszolút rendben van, de a harmadik kép kilóg. Hozzám egyébként a második kép áll a legközelebb, a dinamizmusa miatt. Ott egy nagyon határozott döntést hoztál és ráadásul ezt egy nagyon esztétikus és nagyon jó tömegelhelyezéssel tetted meg a képhatáron belül. Egyébként az első kép is szép ritmus. Ha jobban meggondolom, nekem ez a három kép adna is akár egy történetet azzal, hogy az első képen mintha egy ismerkedési fázis lenne a két szereplő között, a második képnél megvan a drámai végkifejlet, a harmadik egy végállomást hoz, ott vannak a közös téren, de már nincs nagyon közük egymáshoz - tehát ez egy lírai sztorit mindenképpen hoz nekem. Ebből a harmadik kép nekem kiesik, ahol egyedül áll ez a fa, formailag is, meg ezek az oszlopok amik ott vannak, az a három oszlop nekem szét is veri ezt az egészet, szóval én azt kihagynám ebből. Ez ettől függetlenül egy háromcsillagos feladat, de a leckemegoldás most várat magára, pontosan azért, mert tudni kell kihagyni egy sorozatból. A harmadik képet én most kihagynám. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm Zsolt az elemzést, illetve Tamás neked is köszi!

Zsolt, a 3. képpel egyet értek, azért is lett a címe árva, mert egy kerítésen túl volt, de nem sikerült ezt vissza adni.

Ideje van a szép ködös képeknek. Szerintem a második kép olyannyira kiemelkedik, hogy a többi jelenléte csak rontja az összhatást. A színvilág is nagyon kedvemre való.

Új hozzászólás